A 30 milliomodik vendéget köszöntötték Zalakaroson

Novák Ferenc polgármester és Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója kedden reggel üdvözölte az 1965 óta üzemelő Zalakarosi Fürdő 30 milliomodik vendégét.

(Fotók: Zalakarosi Fürdő – Facebook. (J-b) Cziráki László a fürdő vezérigazgatója, Novák Ferenc zalakarosi polgármester és a szerencsés nyertesek)

A szerencsés nyertes egy családi, év végéig igénybe vehető korlátlan élményfürdő belépőt vehetett át.

Lami Anita és István a legjobbkor léptek be a strandra két pici gyermekükkel Andrissal és a kis Istvánnal.

A Pest megyei Pencről érkező házaspár elmondta, a család nem először jár Zalakaroson, egy évben többször is ellátogatnak a gyerkőcökkel a fürdővárosba és nagyon boldogok, hogy megnyerték az éves korlátlan belépőt.

A 30 milliomodik vendéget köszöntik Zalakaroson

A Zalakarosi Fürdő beléptető rendszerén mért statisztikák és előrejelzések alapján június 11-én (kedden) köszöntik a létesítmény fennállása óta a 30 milliomodik vendéget.

Ebből az alkalomból Novák Ferenc, Zalakaros Város polgármestere és Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója június 11-én (kedden) 10:00 órakor a Dísz tér felőli strand bejáratnál köszöntik a jubileumi látogatót és tartanak megemlékezést a fürdő több mint öt évtizedéről.

A szerencsés 30 milliomodik vendég egy 2 főre szóló, év végéig igénybe vehető korlátlan élményfürdő belépőt kap – értesült honlapunk.

(Fotó: Zalakarosi Fürdő – Facebook)

Így cserélje ki a tintapatront a nyomtatóban!

Amikor kiürül a nyomtatónkból a tintapatron, akkor bizony, ha tetszik, ha nem, de sort kell keríteni arra, hogy kicseréljük azt. Ez alapvetően elég egyszerűnek tűnhet, ám ha ön még sosem cserélt patront, akkor hirtelen egy kihívást jelentő feladattal találhatja szemben magát. A különböző bonyodalmak elkerülése érdekében, érdemes lehet néhány dolgot betartani a csere alkalmával.

Első lépésként miután beszereztük az új patront, vegyük azt ki a csomagolásból, majd pedig a típus függvényében távolítsuk el a rajta lévő védőfóliát. Ezután nyissuk fel a nyomtatónk fedelét és várjuk meg, míg a patron csere pozícióba áll. Miután a rekesz elérte ezt a pozíciót, akkor távolítsuk el a régi, már üres patront. Ha ez is meg van, akkor helyezzük a már kibontott patront a nyomtatóba.

Előfordulhat, hogy a szerkezet nem fogadja el azonnal az új patront, ám ilyenkor nem kell kétségbe esni: fontos, hogy kattanásig helyezzük vissza a patronokat és ami még ennél is fontosabb, hogy minden szín a maga helyére kerüljön. Néhány nyomtató érzékenyebben reagálhat, ha utángyártott patron kerül bele, éppen ezért figyeljünk rá, hogy csak egy fajta vagy eredeti vagy utángyártott patront helyezzünk a nyomtatónkba. Ha minden flottul ment, akkor végezetül zárjuk le a nyomtató fedelét.

Ha ön nem biztos benne, hogy nyomtatójába milyen patron illik, akkor kérje szakértőink tanácsát a Tonerdepot-nál. Ugyanis mi tisztában vagyunk vele, hogy a áru átadásával a mi munkánknak még nincs vége, hiszen az ügyfél nincs mindig tisztában azzal, hogy miként is hajthatja végre a cserét. Éppen ezért, ha úgy érzi elakadt, akkor kérje bátran a segítségünket: segítünk önnek a megfelelő patron kiválasztásában, illetve segíthetünk kiválasztani a gépbe való megfelelő minőségű papírt, illetve fotópapírt is.

Sőt, optimális megoldást javaslunk a nyomtatási költségek csökkentésére, alternatív patronok megvásárlásával, melyek kompatibilisek az ön készülékével. Keressen minket bizalommal és élvezze a gondtalan nyomtatás örömét!

Szuper fogadási bónuszok az interneten

Fogadni szinte bármire lehet az interneten, de az egyik legnépszerűbb fogadási forma manapság az élő mérkőzések ideje alatti tippelés.

Azt, hogy melyik weboldalon tippeli meg egy-egy sportesemény végeredményét, Ön dönti el, viszont előtte érdemes tájékozódni arról, melyik weboldalon találhatók a legjobb fogadási bónuszok.

A sportfogadás online a legnépszerűbb, de ha valaki a szerencsejátékok közül inkább az online kaszinókat választja, azt is számtalan weboldalon megteheti.

Az internetes fogadóirodák népszerűsége azért magas, mert igazából akár az ágyából is fogadhat, nem kell sehová sem mennie ahhoz, hogy kockáztasson és nyerjen.

Az élvonalba tartozó online fogadóirodáknál pénze biztonságban van és a nyeremény kifizetése garantált.

Próbálja meg, kockáztasson okosan, nyerjen és gazdagodjon.

Innovatív városmarketing – Három zalakarosi kampány is gyémánt díjas

A példaértékű zalakarosi városmarketing tevékenység a vendégéjszakák rekordszámú alakulásában is érzékelhető volt 2018-ban, a kiváló munkát pedig most újabb országos díjakkal ismerték el. A Magyar Marketing Szövetség 2019. évi budapesti Országos Városmarketing Díjátadóján három gyémánt díjat vehetett át Kovács Szabolcs, a marketingkampányok ötletgazdája és kidolgozója.

A „Go Wild” is gyémántdíjas: Bai Tamás és Balogh Gábor séfek Kovács Szabolccsal a Wild food díjátadón

Az elismert szakemberekből álló zsűri, a pályamunkákat a kreativitás mellett a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. A szakemberek külön kiemelték a zalakarosi kampányok kreativitását és újszerűségét. A pályázatban három kommunikációs kampányt és azok elért eredményit mutatta be az ügyvezető. A „Zalakaros Go Wild” kampány és az „Érzékek Útján” interaktív élménytúra külső kommunikációs, a „Karos Insider” program pedig belső kommunikációs megoldás kategóriákban vívták ki a rangos szakmai díjakat.

– A 2018-as kampányokkal jócskán kiléptünk a komfortzónánkból. A „Zalakaros Go Wild” program keretében kerestük Magyarország első wild food ételét, de az eredetileg vadgasztronómiai szlogent más területekre is átemeltük és „Vadulj meg velünk” gerilla üzenetként használtuk a kommunikációban.
Ez egy merészebb kísérlet volt és bejött, a program több milliós elérést generált Zalakaros számára, a wild food pedig önálló gasztronómiai kategóriává vált, a zalakarosi gŐZgombóc több fesztiválra is meghívást kapott, erősítve a város imázsát.

Az idei díjátadón Kovács Szabolcs átveszi a gyémánt díjat

A Karos Insider vlogger pályázatban a zalakarosiak mutathatták be a desztináció egy-egy rejtett kincsét, amit aztán külső kommunikációban is alkalmaztunk. A kampány elsősorban a viralitásra épített, a videók nagyon jó teljesítettek, a generált elérések és aktivitási arányszámok kimagaslóak voltak.

Az „Érzékek útján” – interaktív élménytúra különlegessége, hogy az attrakciók mellett az érzékszerveinket is játékba hozza, így valódi élményláncként mutatja be Zalakarost és térségét. Az élménytúra titkos tippekkel, kedvezményekkel, érdekes információkkal és kvíz kérdésekkel segíti a minőségi idő eltöltését. A túra tesztelésében Harsányi Levente és gyermekei is besegítettek, élménybeszámolóikat és videóikat óriási érdeklődés övezte – foglalta össze a kampányokat Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője.

A zalakarosi gyémánt díjak

Mint arról az országos médiumok már beszámoltak, Zalakaros turizmusa történelmi sikereket ért el 2018-ban. A fürdővárosban mind a kereskedelmi, mind a magánszálláshelyeken realizált vendégéjszakák száma jelentős növekedést mutatott a tavalyi évben. A közel 740 ezer összesített vendégéjszaka szám 17 %-os növekményt jelentett előző évhez viszonyítva, ami kimagasló eredmény, hiszen mind az országos mind a régiós növekedés mértékének többszöröse volt. A Zalakarosi Fürdő is kiemelkedő üzleti évet zárt, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret.
A fürdőváros belföldi, kereskedelmi vendégéjszakáit tekintve a legnépszerűbb település volt a Balaton régióban 2018-ban.

– Az országos díjak mindig fontos visszaigazolások, de az igazi siker az összefogás, a közös munka, köszönet érte mindenkinek, aki részt vett benne. Hajrá Zalakaros! – tette hozzá Kovács Szabolcs.

Zuhanytálca kiváló ár-érték arányban

Építkezik vagy csak új köntösbe szeretné bújtatni a fürdőszobáját? Térjen be a gepeszcentrum.hu internetes áruházba és tekintse meg a minőségi szaniter felhozatalt! Azt hiszi, hogy a zuhanytálca nem annyira fontos kellék? Téved, ugyanis jelentős szerepe van a helyiség higiéniájának fenntartását illetően.

Egy modern zuhanytálca antibakteriális bevonattal van ellátva, ami gátolja a baktériumok és a gombák megtelepedését a felületén. Akril anyaga egyszerre erős és rugalmas, így elég tekintélyes súlyt is elbír, emellett a víz és a különféle vegyszerek együttes hatásának is tökéletesen ellenáll. Sok esetben csúszásgátlóval is el van látva, vagy pedig ugyanebből a célból bordázott kialakítású. Egy zuhanytálca lehet sarkos, köríves vagy süllyesztett is, viszont ezek csak esztétikai szempontok, a vásárlás alkalmával ennél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni az első osztályú minőség meglétére.

A webshop kiváló ár-érték arányban forgalmazza a termékeit. Ráadásul, amennyiben mostanában rendel, akkor ajándékok közül is válogathat. Döntsön egy megbízható gyártótól származó zuhanytálca vásárlása mellett és részesüljön a kedvezményekben! Ha bizonyos értékhatár felett rendel, akkor a kiszállítás is térítésmentes. A vásárlás roppant egyszerűen lebonyolítható, a kiválóan kezelhető felületről. Mindössze néhány perc alatt véglegesíthető a folyamat.

A zuhanytálca házhozszállítása hozzávetőlegesen 2 hetet vesz igénybe, tehát ennek megfelelően kell beidőzítenie a fürdőszoba felújításának fázisait. Amennyiben bármilyen kérdése merülne fel valamelyik árucikkel kapcsolatban, hívja bátran az ügyfélszolgálatot!

Ifjú titánok és Sárkányok versenye Nagykanizsán

A jövő hétvégén immáron a 11. alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó Fesztivált a nagykanizsai Csónakázó – tónál.

Ahogy a ma délelőtti sajtótájékoztatón Sári Nándor a Kanizsai Kajak – Kenu Klub elnöke elmondta, az előkészületek már folynak, hétfőn reggel megérkeznek a hajók, illetve kezdetét veszik az edzések is.

A rendezvény idén számos újdonsággal várják a kilátogatókat, Zumba bemutató és ugrálóvár is színesíti majd a programokat, de a bemutatkozni vágyó társulatok, zenekarok, előadók jelentkezését jelenleg is várják.

A nevezések már javában zajlanak, melynek határideje ugyan május 31-e volt, de a legkésőbb hétfőn reggel beérkező nevezéseket a szervezők még elfogadják – vette át a szót Cséplő László a Nagykanizsai Vízi Sárkányok elnöke.

A táv 200 méter, melyen több számban, több futamban és körben mérhetik össze erejüket a versenyzők.

A gyülekező reggel 8 és 9 óra között veszi kezdetét, ezt technikai értekezlet követi, ahol a szervezők elmondják majd a szabályokat és a versenyfeltételeket. Cséplő László elmondta, a versenyen amatőr evezősök indulnak, azonban minden hajóban két igazolt versenyző is helyet foglalhat.

A pénteki napon a Suli Sárkányok mérik majd össze erejüket 3 kategóriában: általános iskola 5.-6. osztályosai, 7-8 osztályosok és a középiskolás csapatok.

A szombati napon a céges, illetve a baráti körök hajósai mérkőznek meg, valamint idén a települések csapatai mellett a gyengébbik illetve az erősebbik nem képviselői ,-külön „fiú” illetve ” lány” hajókkal is vízre szállhatnak.

Az időmérő és előfutamok után a déli órákban ebédelési és némi pihenési lehetőséget kapnak a versenyzők, majd a döntő futamokat követően a délutáni órákban díjkiosztóra kerül majd sor, melyen a dobogós helyezettek érmekkel és serlegekkel térhetnek haza.

A kilátogatók illetve azok számára akik nem fáradtak el kellően a megmérettetésen, a kora esti óráktól, vendég DJ szolgáltatja majd a talpalávalót.

A rendezvény ideje alatt a kijelölt helyeken tűzrakási és főzési lehetőség is biztosított.

Dénes Sándor polgármester jó versenyzést kívánt a csapatoknak és mint mondta, bíznak a kedvező időjárásban és szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A program Facebook eseménye : ITT TALÁLHATÓ.

Tudósító: Dani Mónika – Dél-Zala Press (KanizsaPress)

(Fotók: Nagykanizsai Vízisárkányok Sport Egyesület (NaVi SE))

Milyen legyen a karikagyűrű?

A szerelem egy csodálatos dolog, amit érdemes teljes szívvel megélni. Ha így teszünk, akkor megtaláljuk azt a boldogságot, amire mindig is vágytunk. Amennyiben úgy érezzük, elérkezett az ideje, hogy a kedvesünkkel végre egybekeljünk, akkor a karikagyűrű kiválasztása komoly kihívás lehet. Fontos elég figyelmet és energiát szentelni erre, ugyanis egy olyan jelképről van szó, ami hosszú éveken keresztül fogja szimbolizálni az összetartozást.

Éppen ezért, a készítők is megtettek minden tőlük telhetőt, hogy olyat alkossanak, ami magával ragadja a képzeletet és sokáig kitart. A karikagyűrű viselése komoly múltra tekint vissza. A hagyománytisztelet és a szerelem kimutatása miatt is a megéri beszerezni ezeket a termékeket. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a mai világban rengetegféle szokás létezik, amelyek között a karikagyűrű elhagyása is előfordul.

Tény, hogy van rá eset, amikor valaki nem hordja rendszeresen az ékszert, mert a munkájából adódóan képtelen arra, de bizonyos események alkalmával és természetesen a nagy nap alatt végig az ujján van. Pontos összetételét, színét, mintázatát tekintve a karikagyűrű rengetegféle formában megvásárolható. Az aranyshop.hu weboldalon bőséges kínálatot találunk. Remek árak várnak minket és esetenként ingyenes kiszállítás jár a megrendelés mellé.

A minőség teljesen alapfeltétel. Az ember egyedi ízlés-világa komoly befolyásoló tényező, ezért azt szem előtt kell tartani. Az online karikagyűrű vásárlás alkalmával, az esetleges méreteltérések kijavítására adott az esély. Történjen békés körülmények között a végső döntés, amiben senki sem befolyásol bennünket és a meghatározó feltétel csakis a mélyre ható érzelem!

Műkörömépítő tanfolyam több helyszínen

Világunkban gyakran megtörténik, hogy az eredeti szakmánk már nem annyira jövedelmező, esetleg nem találunk munkát abban, amit tudunk, így nem marad más hátra, mint egy újat, kifizetődőbbet kitanulni. A gellakk.com honlapon jelentkezni lehet az OKJ kézápoló és műkörömépítő tanfolyam elvégzésére Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda és Tiszaújváros helyszíneken.

Gyesen, gyeden lévő anyukák és tanulói jogviszonnyal rendelkező személyeknek ez a műkörömépítő tanfolyam 5%-al olcsóbb, vagyis ennyi kedvezményt biztosítanak a szervezők. Ugyanakkor részletfizetési lehetőség is van, tehát ha nem tudja egyszerre kifizetni a tandíjat, az sem jelent problémát. Remek az időbeosztás is, hiszen lehet a tanfolyamra járni péntek délután, szombaton vagy hétköznap.

Minden tanuló maga dönti el, hogy milyen programot választ. A kurzus időtartama 4,5 hónap, ez idő alatt a szakma minden csínját-bínját el lehet sajátítani. A betöltött 18. életév, az üzemorvosi alkalmasság és a befejezett 8 általános iskola feltételét képezi a jelentkezésnek. A kurzus folyamán megismertetik a résztvevőkkel az elméleti és a gyakorlati tananyagot egyaránt. Előbbiben az anyag-, az anatómiai és vállalkozási ismeretek, valamint a baleset és munkavédelem szerepelnek.

A műkörömépítő tanfolyam során, a gyakorlati tananyag magába foglalja a kézápolás, a műkörömépítés zselével, porcelánnal, a gél lakkal, a körömágy-hosszabbítás, a különböző díszítési technikák folyamatát, illetve megtanulhatják a jelentkezők a csiszológép használatát is. Teljes körű ismereteket lehet szerezni a műkörömépítő tanfolyam idején, amit később kamatoztathat minden tanuló a munkája során.

A Duna

A világ egyik legnagyobb folyójaként a Duna, rendkívüli hajós forgalmat bonyolít egy nap. A kereskedelemtől kezdve, a turisztikai utazásokon át, egészen a kisgéphajóforgalomig, minden megtalálható, ha az ember egy kis ideig figyeli a történéseket.

Jelentősége egészen az ókorig nyúlik vissza, mikor is már a Római Birodalom fontos táborhelyei is a Duna partjára lettek telepítve. Mivel a kereskedelem minden civilizáció alapját képezi, így nem csoda, ha az első falvak, majd később városok is a folyók partján alakultak ki.

A Birodalom bukása után egy kis időre szükség volt arra, hogy újra jelentősen meginduljon a kereskedelem a Dunán, de hála őseinknek erre sem kellett sokat várni. Később a Monarchia alatt is fontos szerepet kapott, ami azóta is tart. Esztergomban, illetve Mohácson is találhatunk egy schengeni határátkelőhelyet, melynek ellenőrzését a Dunai Vízirendészet látja el.

Bár napjainkban nagy hangsúlyt kap a turisztikai hajózás is, hiszen számos nemzetközi utazás egyik állomása Budapest. Emellett gyakoriak az egy, illetve fél napos hajóutak, melyek remek alkalmat nyújtanak a városnézésre.

Budapesti városnézés

A legnagyobb folyónk kettészeli Budapestet, ezáltal az Budára és Pestre osztható. Ha egy turista Budapesten jár, biztosan elmegy megnézni Budapest főbb látványosságai, mint a Hősök tere, a Parlament, a Budai Vár és még sorolhatnánk. Ám keveseknek jut eszébe, hogy milyen csodás látvány lehet ez a szépséges város a vízről nézve, a naplementében, vagy a csillagok alatt.

Szerencsére az Admiral River Cruises-nak eszébe jutott, hogy ezt megmutassa az embereknek. Városnéző túrájuk keretében egy-másfél óra alatt, a Duna hullámain ringatózva csodálhatjuk meg Budapest főbb nevezetességeit, mint a kivilágított Parlament, a Budai Vár esti pompájában, a Mátyás-templom és a Citadella. Természetesen nem maradhat ki a Lánchíd és a Margitsziget sem, amelyet mindkét oldalról szemügyre vehet az utazó.

Ha a látvány maga nem lenne elég, mindezt egy 2 szintes hajóról szemlélhetjük meg, aminek első szintje klimatizált, míg a második szintje nyitott, így innen varázslatos képeket csinálhatunk egymásról a látványosságokkal a háttérben.

A városnéző hajós körutazás a Lánchíd tövéből indul, mivel a legdíszesebb hidat a legkönnyebb megtalálni, azt nem lehet eltéveszteni. A hajón 1 szabadon választott itallal várják a kedves utazót, sőt egy újításnak hála a megváltott jegy 3 napig érvényes. Vagyis, ha a vásárlás napján nem tudnánk elmenni, attól kezdve 3 napon belül választhatunk, hogy 20:30-kor, illetve 22:00-kor szeretnénk-e hajóra szállni a 3 nap valamelyikén.

Ha érdeklik a részletek, látogasson el az Admiral River Cruises oldalára, ahol minden lényeges információt megtalál. Ha pedig úgy érzi, hogy rögtön hajóra is pattanna, foglalja le a hajós városnézést online.

1 19 20 21 22 23