Átfagyott embereknek segítettek a kanizsai zsaruk

A járőrök három esetben nyújtottak segítséget a hideg miatt bajba jutott férfiakon.
Az egyenruhások járőrözés közben kedden 20 óra 15 perckor Nagykanizsán, a Király utcában egy 55 éves, majd 23 óra 30 perckor a Hevesi utcán egy 46 éves, Zalakomárban a Fő utcán pedig 22 órakor egy 50 éves, a járdán átfagyva sétáló férfira lettek figyelmesek.
Az 55 éves férfi Inkére szeretett volna menni, azonban készpénz nem volt nála, nem tudott mivel hazamenni.
A másik két utcán fagyoskodó esetében kiderült, hogy tűzifájuk elfogyott, nincs lehetőségük otthonaikat felfűteni.
A rendőrök a bajba jutott férfiakat a fűtött szolgálati autóba ültették, majd elvitték őket Nagykanizsára, a Magyar Vöröskereszt Átmeneti Szállójára.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(A fotó illusztráció. Forrás: police.hu)

Bíróság elé áll a kanizsai garázda

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 37 éves férfi ellen.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított még tavaly december 26-án az esti órákban szóváltást követően elhagyta barátnője nagykanizsai lakását, majd egy üvegpalackkal és a mobiltelefonjával bedobta a nő szobájának és konyhájának ablakát.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 37 éves férfi ellen folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.
(Forrás és helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Életmentő készülékek a zalai rendőrségeken

Az életmentő berendezések a nap 24 órájában elérhetők Zala megyében.
Életmentő defibrillátor készülékeket helyeztek üzembe február 23-án a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon, valamint a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a keszthelyi és a letenyei rendőrségi épületekben.

Ezeken a helyszíneken a homlokzatra felszerelt zöld színű piktogram jelzi a készülék elérhetőségét.
Az eszközök az ügyfélfogadó terekben kaptak helyet, ahol a nap 24 órájában a készülékek kezelésére felkészített munkatársaink tudnak segítséget nyújtani a rászorulóknak.

Az alábbi helyeken találhatóak meg a nap 24 órájában elérhető automata és félautomata defibrillátor készülékek:

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 4.

Zalaegerszegi Rendőrkapitányság

8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 45-47.

Nagykanizsai Rendőrkapitányság

8800 Nagykanizsa, Király u. 49.

Letenye Autópálya Határátkelő

M7 autópálya átkelő kilépő

Keszthelyi Rendőrkapitányság

8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 31.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Nem mehetnek a kamionok Letenyénél

Nem léphetik át a kamionok a horvát-magyar határt Letenyénél, ugyanis a kedvezőtlen időjárás miatt az országban lezárták az átkelőhelyeket. A rendkívüli időjárásra való tekintettel a horvát hatóságok lezárták a határt.

Ennek megfelelően a 7.5 tonna megengedett össztömeg feletti tehergépjárművek 2018. február 22-én 7 óra 30 perctől nem léphetnek be Horvátország területére Letenyénél.
Ez az intézkedés bizonytalan ideig lesz érvényben.
A zalai rendőrök a kamionokat a pihenőhelyekre terelik.
A személygépkocsi-forgalom továbbra is zavartalan – közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Keresik a kanizsai vásárcsarnoki rablás szemtanúját!

A nagykanizsai rendőrök egy szemtanú azonosításában kérik a lakosság segítségét.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2018. január 31-én 9 óra 30 perc körül Nagykanizsán, a Kalmár utcában lévő Vásárcsarnok lépcsőjén fellöktek egy 70 éves nőt, akinek a kezéből kieső táskát felkapták és futva elmenekültek.
A Vásárcsarnok biztonsági kamerájának felvételén lévő férfi láthatta a bűncselekményt, azonban a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük a képen szereplő férfit vagy aki információval rendelkezik róla, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén. – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Árokba csapódott a Forddal Surd és Miklósfa között

Egy beleznai nő Ford személyautójával közlekedett hétfőn reggel 8 órakor Surd irányából Miklósfa felé személyautójával, amikor egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett és a vízelvezető árokba csapódott.
A balesetben a sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Egy másik hétfői kanizsai baleset.
Egy férfi személyautóval közlekedett Nagykanizsán, a Balatoni úton a Huszti tér irányából a Petőfi út felé, amikor nekiütközött egy kijelölt gyalogátkelőhely előtt forgalmi ok miatt megálló Opel Astra típusú gépkocsinak.
A balesetben az Opel vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
(Fotó és forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

20 éves BMW-s okozott balesetet Nagykanizsán

Egy 20 éves helyi fiatalember 2018. február 16-án (pénteken) 12 óra 45 perckor Nagykanizsán, a Balatoni úton közlekedett egy BMW típusú személygépkocsival a Petőfi Sándor utca irányába, amikor figyelmetlensége és helytelenül megválasztott követési távolsága miatt, nekiütközött egy előtte forgalmi okok miatt megálló Opel Astra típusú járműnek.

A baleset következtében az Opel sofőrje nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Konzervvel dobálta a vendégeket a kanizsai presszóban

A nagykanizsai rendőrök egy 55 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A gyanúsított 2018. február 12-én (hétfőn) dél körül Nagykanizsán, egy presszóban ittas állapotban kiabált a pultossal, majd a nála lévő konzervvel kezdte dobálni a vendégeket.

(A presszó bejárati üvegét is kitörte a dühöngő férfi. Fotó: ZMRFK)

A kiszolgáló távozásra szólította fel a férfit, aki miután kizárták a helyiségből, ököllel betörte a bejárati ajtó üvegét.
A rendőrök az 55 éves nagykanizsai személyt a helyszín közelében elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Ellopta a karácsonyi bevételt Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 41 éves nővel szemben.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy zalakomári lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2017. december 22-én 10 órakor egy nagykanizsai áruház parkolójában ideiglenesen felállított sátorban átnyúlt az eladópult alá, ahonnan ellopott egy pénztárcát, benne az aznapi bevétellel.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

Az időközben értesített rendőrök a parkolóban elfogták a zalakomári nőt, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

19 éves kanizsai sofőr okozott balesetet

Egy 19 éves nagykanizsai férfi 2018. február 7-én (szerdán) 7 óra 25 perckor Gelsesziget irányából Újudvar felé közlekedett Suzuki Swift típusú személyautójával, amikor Újudvar külterületén járműjével megcsúszott és a szemközti sávban frontálisan ütközött egy Opel Astra típusú gépkocsival.
A balesetben a Suzuki utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egyébként volt bőven dolguk a zalai zsaruknak csütörtökön is.

Aznap 12 főt állítottak elő, közülük nyolcat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és egy ittas sofőrt is kivontak a forgalomból.

1 86 87 88 89 90 106