Kiemelt téma a méhnyakrákszűrés a tízállomásos egészségtáborban

Az idén kiemelt témaként a méhnyakrákszűrés fontosságára és a HPV vírus elleni védőoltás lehetőségére is felhívják a figyelmet a tízállomásos nyári egészségtáborban, amelynek nyitóeseményét pénteken a Velencei-tó partján, Agárdon tartották.

Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kiemelte: a társadalom számára az a legfontosabb, hogy a magyar lakosság egészségben eltöltött éveinek száma elérje az európai uniós átlagot. Hozzátette: e mutató terén kissé le vagyunk maradva, de a kormányzat sok erőfeszítést tesz azért, hogy „utolérjük Európát”.
Az államtitkár elmondta, hogy a magyar lakosság egészségi állapotának javítása érdekében nemcsak az ellátórendszert kell fejleszteni, hanem a népegészségügyi programokat, a különböző szűréseket és az egészséges életmódra felkészítést is fontos feladatnak kell tekinteni. Arról is tájékoztatott, hogy a tavaly útjára indult rendezvényen több tízezren vettek részt.
Poór Gyula, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének elnöke kijelentette: az egészségügyi mutatók elmaradása nem a genetikában vagy az ellátórendszer minőségében rejlik, hanem abban, hogy nem élünk eléggé egészségesen. Közölte, az egészséges táplálkozás, a mozgás, a dohányzás, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás terén, valamint pszichésen vagyunk elmaradva, ezek nem egy, hanem sok betegség forrásai.
Leszögezte, annak ellenére, hogy az ellátórendszerben a pazarlás és a forráshiány együtt van jelen, „Magyarországon a diagnózisos terápia szintjén mindent megkap a beteg”.
Kovács Attila helyettes országos tiszti főorvos megjegyezte, a táborban az idén kiemelt témaként a méhnyakrákszűrés fontosságára és a HPV vírus elleni védőoltás lehetőségére is felhívják a figyelmet.
Hangsúlyozta, Magyarországon a méhnyakrákszűrés komoly problémákkal küzd, az ország társadalmi-gazdasági helyzetéhez mérten jóval alacsonyabb a részvétel a kelleténél. Hozzátette, ezért teljesen új méhnyakrák-prevenciós programot dolgoztak ki, amelynek két pillére van: a szűrések, valamint a HPV elleni védőoltás, amelyet októberben a 7. osztályos lányok kötelezően felajánlandó védőoltásként kaphatnak meg. Kovács Attila kulcskérdésnek nevezte, hogy ezt minél többen vegyék igénybe.
A méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében. Magyarországon évente több mint 400 nő hal meg ebben a betegségben. Ezért hosszas és alapos előkészítés után, kormányzati döntés alapján szeptember elsejétől a nemzeti védőoltási rend részeként a 7. osztályos, legalább 12 éves lányok számára ingyenesen elérhető lesz a méhnyakrák elleni védőoltás.
A nyári egészségtábor július 18. és augusztus 20. között Agárd után a Balatonnál – a Veszprém megyei Alsóörsön, Csopakon, Balatonfüreden, a Zala
megyei Keszthelyen, a Somogy megyei Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonföldváron és Siófokon -, majd végül Budapesten várja az érdeklődőket. A szolgáltatások között emlőszűrés, testtömegindex-mérés, a dohányzásról leszoktatást segítő tanácsok, az egészséges táplálkozást szolgáló tippek és anyajegyszűrés is segíti a lakosságot. (MTI)

Illegális filmfeltöltőkre csapott le a NAV

Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.

 

Az adóhatóság honlapján pénteken közzétett közlemény szerint egy balatonfüredi huszonhét éves nő és társai a gyanú szerint magyar és külföldi internetes portálokra illegálisan, szerzői jogdíj megfizetése nélkül töltöttek fel és tettek hozzáférhetővé filmeket, zenei albumokat, számítógépes programokat. Ezzel a forgalmazóknak, szerzőknek, alkotóknak előzetes számítások szerint több százmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.
A pénzügyi nyomozók Balatonfüreden és Hódmezővásárhelyen rajtaütést hajtottak végre. A házkutatások során több mint 7000 gigabyte mennyiségben zároltak adatokat az elkövetők által bérelt szervereken. A biztosított adatállomány elemzése még folyamatban van, de az előzetes becslések alapján mintegy 3500 filmalkotás, számos zenei album és számítógépes szoftver vált ilyen módon illegálisan hozzáférhetővé.
    Az elkövetőknek szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt kell majd felelniük a bíróság előtt, a büntetés a különösen jelentős érték miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet – írja közleményében a NAV.

Fövenyes strandot avattak Fonyódon

A Balaton leghosszabb fövenystrandját alakították ki Fonyód Sándor-telepi strandján egy 345 millió forintos uniós támogatású projekt részeként.

 

 A Családbarát és vízisport célú fejlesztések Fonyód természetes fürdőhelyein című program része a Sándor-telepi strand rekonstrukciója, a bélatelepi kishajókikötő korszerűsítése és bővítése, valamint a Kripta-villa funkcióbővítő rekonstrukciója. A fejlesztések 2015 februárjában fejeződnek be.
Pénteken elkészült a strandrekonstrukció első szakasza, ünnepélyes keretek között adták át a fürdőzőknek.
Hidvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere elmondta, hogy már tavaly szerették volna megnyitni a megújult strandot, de az engedélyek beszerzése, majd az idén a Balaton kiöntése miatt csúszott a beruházás.
A strandrekonstrukció részeként 68-cal növelték a parkolóhelyek számát. Elkészültek a sétányok, öltözők, ivókutak, egy vízi színpad, és folyamatban van a füvesítés.
A beruházás csak jövőre fejeződik be, épül még három játszótér is, köztük egy vizes élményjátszótér, ahol 400 négyzetméteren egyebek közt hajó, vízágyúk, vízalagút, csúszda és mászókák várják majd a gyerekeket.
A strand a tervek szerint ingyenes marad, a fenntartás költségeit a parkolódíjak bevételéből kívánja fedezni a város.
Halmos Gábor, a kivitelezésben részt vevő Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta: a tájba illő, környezetbarát strand épült, környezetbarát módon, amit a cég referenciamunkának szán.
A korábbi kikövezett partot 133 méter hosszan elbontották, a homokos részt a legfinomabb és legjobb minőségű balatoni homokkal töltötték fel 6-18 méter szélesen. A hullámvédelem érdekében három kis szigetet építettek a part elé, ezeket napozóhelyként is használhatják a fürdőzők. (MTI)

Müzliszelet háziasan

Egy kis paleo müzliszelet, csak úgy…mert megkívántam. 
10431673_1440092669607181_7657409912898541830_n
Hozzávalók 8 db-hoz:
60 gr darált dió
20 gr darált kókuszreszelék
20 gr mandula+kesudió
50 gr aszalt szilva (kén-dioxid és cukormentes)
30 gr mazsola
1 kk fahéj
Víz
Útifűmaghéj (kihagyható)

A fenti összetevőket aprítógépbe raktam és kész is.
Annyi vizet adjunk hozzá, hogy formázható legyen, majd hagyjuk állni egy napig a hűtőben és szelhető is. Én legközelebb rakok bele puffasztott amarantot, hogy pelyhes állaga meglegyen és olvasztott étcsokival megbolondítom a tetejét. 

-HelloPaleo-

Megnyílt a Balatoni Vízivilág Látogatóközpont

Megnyílt a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont csütörtökön Balatonfüreden. A központ 17 akváriumában több mint ötvenféle édesvízi és tengeri halat lehet megcsodálni, köztük a névadó Bodorkát.

 

 Kóródy Olivér, az akvárium kivitelezője a megnyitó ünnepségen elmondta, hogy 36 balatoni és 15 tengeri halfaj látható a látogatóközpontban felállított 17 akváriumban. A központban a látogatók feje felett is halak úszkálnak.
Hozzátette: találó a Bodorka elnevezés, hiszen a központ egy örökmozgó balatoni halról kapta a nevét, amely játékosságával, piros-zöld-ezüst színeivel a látogatók kedvencévé válhat. A bodorka igen lassan növekszik, általában 1 kilogramm körüli a súlya, de a közelmúltban fogtak már 19 kilogrammos példányt is.
Mint rámutatott, a központ elsődleges célja a balatoni halak bemutatása, de a tó 6 ezer négyzetkilométernyi vízgyűjtőterületéről is érkeztek vízi állatok: rákok, kagylók, csigák, halak.     Kóródy Olivér kiemelte: a természetes élőhelyhez hasonló környezetet alakítottak ki az állatok számára, de a látogatókat digitális táblák is segítik az informálódásban.     Hozzátette: a turisztikai attrakció legfontosabb üzenete, hogy vigyázzunk a Balatonra, óvjuk a ránk bízott természetet.     Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reményét fejezte ki, hogy a most átadott látogatóközpont hozzájárul ahhoz a törekvéshez, hogy a balatoni szezon egész éven át tartson.     Bóka István, Balaton
füred polgármestere emlékeztetett arra, hogy a látogatóközpont mellett megújult a város két sétányának egy-egy szakasza is, a beruházás európai uniós forrásból, több mint félmilliárd forint értékben valósult meg. (MTI)

Eredményes „Az iskola rendőre”

A 2013/2014-es tanévben is vigyáztak a nebulókra.

 

A iskolarendőrök munkája nem az első becsengetéskor kezdődik. A rendőri szervek az elmúlt tanévben immár hagyományosan, együttműködve a helyi illetékesekkel – így az oktatási intézmények, a helyi önkormányzatok illetve a közlekedési hatóságok képviselőivel – még a tanév kezdete előtt megvizsgálták az érintett intézmények közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve végezhessék egész éves munkájukat.Ennek eredményeképpen több esetben került sor a gyalogos-átkelőhelyek átfestésére, jelzőtáblák kihelyezésére, cseréjére, illetve a láthatóságot akadályozó növényzet metszésére.

 

A helyi rendőri szervek szeptemberben kiemelt jelenlétet biztosítottak azon általános iskolák közelében, ahol ezt a közlekedésbiztonsági elemzések indokolták. Ennek keretében csaknem 1300 helyszínen 1465 rendőr teljesített szolgálatot, munkájukat mintegy 700 polgárőr és 70 közterület-felügyelő segítette.

 

A tanév során országosan 2192 iskolarendőr vigyázott a diákokra 2784 oktatási intézményben és azok környékén. A diákoknak 10729 alkalommal tartottak prevenciós előadásokat, ezeket 13800 osztály 273901 tanulója hallgatta meg. A szülők és pedagógusok számára 1374 előadást tartottak, továbbá részt vettek 2699 iskolai rendezvényen is. A pedagógusokkal egyeztetve a szakemberek előadásaikon az adott korosztályt érintő problémák mellett az aktuális évszak veszélyeihez kapcsolódó bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal látták el a tanulókat. Az iskolarendőrökkel nem csak a tájékoztató előadásokon találkozhattak a diákok, az intézményekben kihelyezett elérhetőségeken személyesen is felvehették velük a kapcsolatot.

 

A iskolarendőrök közreműködtek az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) által meghirdetett gyermek- és ifjúsági közlekedésbiztonsági versenyeken; a Kerékpáros Iskola Kupán, Biztonságos közlekedés gyerekszemmel című rajzpályázaton, illetve a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupán.

 

A Suli-Moped program keretében 728 hátrányos helyzetű tanuló vett részt ingyenes segédmotoros kerékpáros képzésen, közülük több mint 500-an szerezték meg az „AM” kategóriás vezetői engedélyt, és mintegy 80 diáknak van folyamatban a vizsgája. A programot a 2013/2014-es tanévben az ORFK-OBB 20 segédmotoros kerékpár, 15 utánfutó, valamint 30 védőfelszerelés beszerzésével is támogatta.

 

A rendőrség a helyi polgárőr szervezetek segítségével több megyében is nyilvántartásba vette, és egyedi azonosító jellel látta el az önként jelentkező gyerekek kerékpárjait.

 

„Az iskola rendőre” program a 2014/2015-ös tanévben is folytatódik, a szakemberek rövidesen újra szolgálatba állnak, hogy felügyeljék az oktatási intézmények környezetét és a diákok biztonságát.

A tűzoltó esküvője

A város lakossága a hétvégén szirénázó tűzoltóautóra figyelhetett fel. Azonban most nem sietett a piros autó.

Hilcz Tamást – tűzoltó hadnagyot, Zala megyei főügyeletest – és párját, Helgát vitte egy sormási rendezvényközponthoz, ahol a lánykérés után örök hűséget fogadtak egymásnak egy mesterségesen kialakított tó közepén. Őket követte a sok autóból álló esküvői menet, amelyben szép számmal helyet foglaltak a vőlegény tűzoltó kollégái is.

Még az internetező társadalom is inkább készpénzzel fizet

Az innovatív fizetési eszközök terjedése ellenére még a hetente internetező magyar felnőttek is készpénzzel fedezik havi kiadásaik 62 százalékát – derül ki az NRC piackutató vállalat kedden közölt tanulmányából.

 

A jelentés szerint az internetező társadalom nyitottabb a készpénzfizetést kiváltó rendszerekkel szemben, a megkérdezettek fele már pénzügyi tranzakciót is intézett az interneten keresztül, többségük mégis túl lassúnak, kockázatosnak és bonyolultnak tartja.
A felmérést alátámasztja, hogy a lakossági készpénzállomány tavaly 11 százalékkal, 2559,7 milliárd forintra nőtt.
A havi kiadások közel negyedét bankkártyával, 12 százalékát átutalással fizetik a háztartások. A bankok és kártyáik népszerűségét a megszokáson túl a tranzakciós illeték is visszavetette, amelynek következményeként a megkérdezettek 48 százaléka igyekszik visszaszorítani a készpénzfelvételek számát. Az év elejétől fennálló 150 ezer forintos határig havi két ingyenes készpénzfelvételi lehetőséggel pedig a lakosság 64 százaléka él.
Az internetezők 18 százaléka már legalább egyszer használt érintés nélküli fizetésre alkalmas eszközt és tavaly már minden negyedik POS terminál alkalmas volt az érintés nélküli tranzakcióra, a technikát mégis sokan nem ismerik, a tájékozatlanság miatt pedig nem terjed a módszer.
A lakosság közel fele elképzelhetőnek tartja, hogy rövid időn belül természetessé válik a készpénz nélküli vásárlás. (MTI)


Podmaniczky-díjat nyert a keszthelyi Balatoni Múzeum

Elsősorban az elmúlt években elindított múzeumpedagógiai tevékenységét, valamint a római és középkori kőtár újbóli megnyitását értékelve Podmaniczky-díjjal tüntette ki a napokban Hungaria Nostra (Város- és Faluvédők Szövetsége) a Balatoni Múzeumot.

 Havasi Bálint elmondta: a Balatoni Múzeum az utóbbi években mutatott fejlődésével vívta ki a Hungaria Nostra figyelmét. A bírálókat leginkább az nyerte meg, hogy évek óta sikeres nevelési, pedagógiai programot folytatnak. Az is a díj odaítélése mellett szólt, hogy alig egy hónapja nyitotta meg a múzeum az intézmény felújítása miatt 2011-ben bezárt római és középkori kőtárat, a Balaton-felvidéken és a Kis-Balaton térségében talált régészeti emlékek bemutatóhelyét.
Az igazgató hozzátette: még 2009-ben indult el a múzeum fejlesztése, ami épületrekonstrukciós munkákat jelentett és az új Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből címet viselő állandó kiállítást is ennek keretében hozták létre. Felidézte, hogy a Balatoni Múzeum 2012-ben az Év múzeuma díjat is elnyerte.
Podmaniczky Frigyes író, szabadságharcos, politikus, színházi szakember, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő volt, a róla elnevezett díjat 1981-ben hívta életre a Hungaria Nostra. Minden évben olyan közösséget vagy magánszemélyt tüntetnek ki vele, aki vagy amely a saját szakmai keretein is túlmutató tevékenységével a legtöbbet nyújtja az épített és természeti környezet, a kulturális örökség értékeinek védelme érdekében – olvasható a Balatoni Múzeumnak a díjátadóhoz kapcsolódó közleményében. (MTI)

Narancsos-csokis álom muffin

10389362_1421684081448040_833946701858599225_n

Hozzávalók 12 muffinhoz:
3 tojás
1 érett banán
8 dkg eritrit
1 kk foszfátmentes sütőpor
1 narancs reszelt héja és kis leve
2 dkg natúr kakaó
5 dkg 85%-os étcsokoládé
5 dkg kókuszzsír
4 dkg mandulaliszt
2 dkg kókuszliszt

Az étcsokit felolvasztjuk a kókuszzsírral együtt egy tálban. A többi hozzávalót a lisztek kivételével csomómentesre keverjük. Ehhez hozzáadjuk a csokis masszánkat és végül a liszteket. 175 fokon 25-30 percig sütjük.

Ez a muffin az egyik kedvencem, a narancsos étcsokoládét juttatja eszembe…Próbáljátok ki, nem lehet abbahagyni, de vigyázat, tényleg nem! 😉

-HelloPaleo-

1 15 16 17 18 19 20