Vádemelés: gázolás a kanizsai kerékpárúton

Egy 1971-ben született nagykanizsai férfi tavaly június 15-én délben Nagykanizsán a Vámház utcában közlekedett Mercedes személygépkocsijával.

Amikor a járművel a Vámház utca és a Gábor Áron utca kereszteződéséhez ért, ahol egyenesen kívánt tovább haladni a Virág Benedek utca felé, az ”Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál megállt, majd elindult úgy, hogy nem biztosított elsőbbséget a Gábor Áron utcával párhuzamosan kialakított gyalog- és kerékpárúton neki balról, kerékpárral szabályosan közlekedő sértettnek, akit fékezés nélkül elütött.

A baleset következtében sértett férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, sérüléseinek gyógytartama 42 nap volt, nála maradandó testi fogyatékosság alakult ki.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (Helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Terhesen is „futtatta” a lányt Németországban, bíróság elé állítják

Egy 1984-ben született felsőrajki nő 2018. nyarától 2019. elejéig rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve egy lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva őt örömlányként futtatta.

Németországba, Eisenachba utaztatta, kibérelt egy apartmant, hirdetést adott fel a ladies.de illetve az eroticum.de oldalakra „Jessica” és „Naomi” neveken, fogadta a kuncsaftok hívásait, megbeszélte velük a „szolgáltatás” részleteit, és anyagi vonzatát, jelezte érkezésüket, és felügyelte a lány tevékenységét, majd beszedte a szolgáltatás díját.

A lány több alkalommal, pontosan meg nem határozható számban, 2 hetes turnusokban végezte a tevékenységet. Ha ellenszegült, és nem akart elmenni a kuncsafttal, akkor előfordult, hogy nő felpofozta.

Amikor a német „munkát” be akarta fejezni, a felsőrajki nő megfenyegette, hogy „megtalálnak a stricik, és majd azok elintéznek”. A sértett Németországban állapotos lett, ennek ellenére a nő 4-5 hónapos terhesként is „fuvarba” küldte.

A lány 2019. március 2-án egészséges gyermeknek adott életet. A sértett „munkájával” a fenti időszakban és körülmények között összesen legkevesebb 5.000 eurót keresett, ebből ellátást biztosítottak számára, a többi pénzt azonban a nő és családja élte fel.

Az ügyben a Zala Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Újra tárgyalják a kanizsai bolhapiaci támadás ügyét

Még 2018. szeptember 13-án egy vélt nézeteltérés miatt a II. rendű vádlott az internetes közösségi oldalán közzétett videókban veréssel fenyegette meg a sértettet. A következő két napon sem csillapult az indulata, s további fenyegető videóüzeneteket tett közzé, amelyekbe már a testvérét, s egyik barátjukat is bevonta.

A három vádlott 2018. szeptember 16-án reggel 7 óra körül vas sátorlábakkal, golfütővel felszerelkezve megjelent a nagykanizsai bolhapiacon, mert tudták, hogy a sértett ott árusít. Odaérve becsmérelték a férfit, majd rátámadtak.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az I. rendű vádlott a sértettet a földre rántotta, ököllel, sátorlábbal ütni kezdte, míg a II. és III. rendű vádlottak többször megrúgták.

A vádlottak a bántalmazást csak akkor hagyták abba, amikor többen felháborodva rájuk szóltak. A férfi a bántalmazás következtében zúzódásokat szenvedett. Az ítélet az I. rendű vádlott esetében 2020. november 16. napján jogerős lett, míg a II. és III. rendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért a másodfokú bíróság tárgyalja az ügyet.

Sz.R. + 2 fő garázdaság bűntette minősítésű ügyét május 28-án tárgyalják – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kábítószert csempészett a kanizsai javítóba a gyermekfelügyelő

Az 1996-ban született nagykanizsai férfi 2020. május 4. napjától a Nagykanizsa, Kemping u. 6. szám alatt működő EMMI Nagykanizsai Javítóintézetében gyermekfelügyelőként dolgozott, mely feladatköréből adódóan munkavégzése során rendszeresen személyes kapcsolatba került a javítóintézetben elhelyezett fiatalokkal.

A pedagógia képzettséggel nem rendelkező, életkorban a javítóintézeti elhelyezettekhez közel álló terheltben a javítóintézeti neveltekkel szemben egyfajta, tévesen értelmezett empátia alakult ki, amivel a felügyelete alá tartozó neveltek bizalmába kívánt férkőzni, egy 18 éves és egy 19 éves javítóintézeti nevelt közel állt hozzá és segítették is a munkáját, ezért úgy döntött, hogy „megjutalmazza” őket.

(A nagykanizsai javítóintézet. Fotó: S. Varga György)

A terhelt 2020. július 30-án 20 órára ment dolgozni, a táskájába tett egy cigarettásdobozt, melybe korábban egy ismeretlen személytől Nagykanizsán 3000,- forintért a két intézeti nevelt részére vásárolt kábítószert, „speedet” helyezett el, melyet munkahelyére ellenőrzés hiányában akadálytalanul bevitt.

A rendészeti vezető a 22 órakor elrendelt takarodót követően a biztonsági kamerákon keresztül észlelte, hogy a terhelt a 3. számú, a két nevelt fiú elhelyezését biztosító hálószobába ment, majd mivel terhelt a kamerával nyomon nem követhető nappaliba visszatért, s onnan ismét a 3. számú szobába ment, úgy döntött, még egyszer ellenőrzi terhelt tevékenységét. A körlet kulccsal bezárt folyosóajtaját óvatosan kinyitotta, majd a szoba betekintőablakán keresztül észlelte, hogy a terhelt a neveltek szobájában tartózkodik, ahol három egyszemélyes ágy össze van tolva, s az intézeti neveltek vele szemben az ágyon fekve telefont használnak.

Ezt követően az intézetvezetővel a 3. szobába mentek, az alvást tettető javítóintézeti nevelteket felkeltették és átvizsgálták ruhájukat valamint a szobát. Ennek során egyikük ruházatában megtalálták a terhelt által részére ezen a napon használatra átadott Iphone 5 S típusú telefonkészüléket, illetve az egyik ágymatrac alatt egy fehér színű porral szennyezett műanyag tányért, plasztikkártyát, valamint a nevelői helyiség melletti raktár egyik polcára helyezett alufóliát, melyben a behozott fehér por volt. A neveltek közösen a javítóintézetbe bevitt kábítószerből fogyasztottak, illetve azt még az átadása előtt a terhelt is kipróbálta.

A lefoglalt 0,118 gramm nettó tömegű fehér por, illetve a plasztikkártyán és a tányéron talált szennyeződés amfetamint és koffeint tartalmazott. Az amfetamin kábítószernek minősül.
A javítóintézet gyermekvédelmi intézménynek, a gyermekfelügyelő közfeladatot ellátó személynek minősül.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épület területén közfeladatot ellátó személyként, csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Légyott után lopott a zalakomári nő

Egy 1997-ben született zalakomári nő tavaly február 17-én este megjelent egy svájci állampolgár zalakarosi otthonában, aki intim szolgáltatás nyújtása céljából telefonon vette fel nővel a kapcsolatot.

A nő nem először járt a svájcinál, így azt is tudta, hogy az hol tartja a pénztárcáját. A nő ottléte alatt, kihasználva, hogy a férfi a családi ház fürdőszobájába ment, a nappali komódjából kivette sértett pénztárcáját, s abból eltulajdonítási szándékkal kivett és kabátja zsebébe eltett 59.000,- forintot és 550 euró készpénzt.

A nőt a férfi korábban más módon is támogatta anyagilag, így 2021. február 18-án reggel, távozásakor a svájcitól pénzt nem kapott. A lopással okozott kár 256.340. Ft volt.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Facebookon keresett vevőt a nem létező autóra

A Nagykanizsai Járásbíróság május 11-én jogerős ítéletet hozott annak a férfinak ügyében, aki a Facebookon keresett vevőt egy nem létező autóra.

A vádlott és barátja 2017 novemberében hirdetést tettek közzé a közösségi oldalon, miszerint – egy német cég képviseletében – külföldről hoznak be gépkocsikat és azok tartós bérletével kapcsolatos ügyintézést végeznek.

A sértett megállapodott a hirdetőkkel, hogy beszereznek neki egy személygépkocsit. A megegyezés szerint a megbízó 3500 euró előleget volt köteles adni a vádlottnak, majd havi 300 euró bérleti díjat fizet, melyet követően 2900 euró végtörlesztéssel megkapja az autót.

A sértett 2017. november 14-én kifizette az előleget, s cserébe egy fiktív német cég által jegyzett formanyomtatványt kapott. A gépkocsi átadása különböző ürügyekre hivatkozással nem történt meg.

A férfi végül úgy döntött, hogy nem veszi meg a járművet és visszakéri a pénzt, de azt többszöri felszólítása ellenére sem kapta meg, ezért értesítette az illetékes rendőrkapitányságot.

A Nagykanizsai Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt 90 nap elzárásra és 200 óra közérdekű munkabüntetésre ítélte. Az elzárást a büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlottnak egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia, az 1.090.740 Ft-os kár megtérítését, továbbá azt, hogy a sértett megbocsátott neki.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy különösen visszaeső, többszörösen büntetett előéletű, valamint a cselekményét a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerős – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Meg akarta ölni 5 éves kisfiát az alkoholista kanizsai nő

A Zalaegerszegi Törvényszék ma tartott előkészítő ülést, majd ezt követően tárgyalást, annak a nőnek az ügyében, aki megfenyegette gyermekét, hogy megöli.
A vád szerint a vádlott 2002-ben létesített élettársi kapcsolatot egy férfivel, amiből 2012-ben egy fiúgyermek született. Mindvégig a nő szüleinél laktak, majd mivel az élettársa viszony a gyermek születése után megromlott, a férfi elköltözött.

2016-tól a nő rendszeresen fogyasztott szeszes italt, alkohol problémáim a szakítást követően súlyosbodtak, s 2017 júniusában ez odáig fajult, hogy az akkor 5 éves gyermek elrejtette az alkoholos üveget az anyja elől, ezért a nő megütötte. A történtekről a vádlott édesapja értesítette a gyermek édesapját.

A férfi magához vette a fiát, gyermekelhelyezési pert indított és a bíróság nála helyezte el a kiskorút. A fiú eleinte az édesanyjával kéthetente, majd heti rendszerességgel találkozott. A vádlott a láthatások alkalmával rendszeresen alkoholos befolyásoltság alatt állt, és sokszor előfordult, hogy a szeszes italt nyugtatókkal együtt fogyasztotta. Emiatt agresszívvá, kötekedővé vált, több esetben is dulakodott az édesapjával.

A nő 2020 júliusában a délutáni órákban már elkezdett inni, amelytől az esti órákra olyan hisztérikus állapotba került, hogy a gyermekét kezdte hibáztatni a pár nappal korábban elhunyt édesapja halála miatt. Több alkalommal megütötte a fiú hátát, megkarmolta, a fejét az ajtónak ütötte és közben azt kiabálta, hogy „megöllek”. A gyermek a fürdőszobába menekült, ahová az anyja szintén követte és azt ordította, hogy „most megöllek, megfojtalak, dögöljél meg te dög”.

A nő édesanyja próbálta megfékezni a lányát, s közben a fiú kimenekült a nappaliba, ahol az anyja a földre rántotta. A nagymama unokája védelmében a kanapéra lökte és lefogta a lányát és azt kiabálta a gyereknek, hogy meneküljön az utcára és hívjon segítséget. Egy éppen arra járó nő a nagymama és az unokája segítségére sietett és értesítette a hatóságot. A kiskorú sértett a nyakán, a hátán, a vállán, a mellkasán és az arcán bőrpírral járó, illetve hámfosztásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyben tartott előkészítő ülésen a személyesen megjelent vádlott nem ismerte el bűnösségét. Nyilatkozatában előadta, hogy 2020. július 29-én valóban fogyasztott alkoholt, ideges, feszült volt. A gyermeke a nagymamájával volt, míg ő a szobájában italozott. A vádlott elment a fiúknak fürdővizet engedni, majd amikor a gyermek utána ment, annyira megijedt a kinézetétől, hogy kirohant a helyiségből, s az ezt követő kergetőzés közben, lehet, hogy megkarmolta a fiú hátát.

Miután az előkészítő ülés nem vezetett eredményre, a bíróság tárgyalást tartott. A bíró felolvasott a kihallgatási jegyzőkönyvekből, tanút hallgatott meg, valamint lejátszotta a kiskorú sértett vallomását tartalmazó videofelvételt. A nő a tárgyaláson tett vallomásában az előkészítő üléshez hasonlóan mesélte el a történteket azzal a kiegészítéssel, hogy csak kis mennyiségű bort ivott, illetve hangsúlyozta, hogy nem okolta a gyermekét a nagyapja halála miatt, azonban elismerte, hogy a vita hevében egyszer elhangzott tőle, hogy „megöllek, agyoncsaplak”.

Az ügy tárgyalása június 16-án további tanúk meghallgatásával és szakvélemények ismertetésével folytatódik- tájékoztatta honlapunkat dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Audival, BMW-vel rodeózták szét a miháldi focipályát

Egy 1985-ben született miháldi férfi és egy 1993-ban született csurgói férfiak az idén január 08-án este 19 óra után Miháldon, a Művelődési háznál találkoztak egymással.

A művelődési ház elé I. r. terhelt egy Audi, II. r. terhelt egy BMW személygépkocsival érkezett. A művelődési ház épülete melletti úton, gépjárműjükkel a ház mögött kialakított – frissen leesett hóval borított – futballpályára hajtottak, s a havas füves területen a középvonaltól a 16-os vonaláig mindkét irányban, a járművekkel körkörös nyomokat hagytak, a füvet több helyen kikaparták, s így a pálya mintegy 80 %-át megrongálták, s ezzel 90.000 Ft kárt okoztak.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Az ügy előzményéről akkoriban a falu hivatalos honlapján írt Gerő Sándor polgármester és kérte, hogy aki látta a rongálást, jelezze a körzeti megbízottnál. A település weboldalán többek között ezek a fotók is találhatók a szlalomozásról.

Nem bírtak az erejükkel a kanizsai fiatalok

Egy 2001-ben született és egy 2002-ben született nagykanizsai fiatalember egy lány társaságában 2020. szeptember 22-én 20.00 óra körül gyalogosan a nagykanizsai Csónakázó tóhoz mentek. Útközben elfogyasztottak egy 7 dl gint, és egy üveg pezsgőt.

A tavat a hátsó gát felé haladva megkerülték, majd 22.00 óra körül a kishíd felöli részhez érkezve átmentek arra a füves nyitott területre, ahol a Nagykanizsa Megyei Jogú Város tulajdonában lévő, vas állványzatra elhelyezett, nagyméretű, könnyűszerkezetes, 180 cm magasságú „Nagykanizsa” felirat található. I.r. és II.r. a reklámfeliratnál erejüket fitogtatva hangoskodni, kiabálni kezdtek, majd a feliratra felmásztak, illetve rugdosni, rongálni kezdték.

A felirat kezdő „N” betűjébe hangos nevetések mellett többször belerúgtak, majd azt a rögzítést biztosító állványról közösen lerángatták, melynek következtében a rögzítést biztosító rögzítőháló engedni kezdett és elszakadt. A rongálás következtében a betűre felkent vakolat, illetve a betűből kisebb darabok leváltak, a rögzítőháló leszakadt.

(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A rongálás következtében a feliratban 53.000,- forint rongálási kár keletkezett, mely az eljárás során nem térült meg.
A terheltek kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt mások megbotránkoztatására vagy arra, hogy magatartásuk riadalmat keltsen.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság és rongálás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Rendőrségi akciónak álcázott rablás Nagykanizsán

Jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt tartott előkészítő ülés 2021. május 3. napján a Zalaegerszegi Törvényszék.

A vád szerint az I. rendű vádlott a médiából szerzett tudomást, hogy a sértett ellen jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt büntetőeljárás van folyamatban, mivel évek óta illegális pénzváltással foglalkozik. A II. rendű vádlott egy baracskai gépjármű kereskedelemmel foglalkozó kft. tulajdonosa volt, akinél az I. rendű vádlott be nem jelentett alkalmazottként dolgozott.

(Fotó: Zala Megyei Főügyészség)

A II. rendű vádlott rendszeresen találkozott a III. rendű vádlottal, aki ismerte a sértett szokásait, mint pl. mikor szokott megjelenni a törzshelyén reggelente, de azt is tudta, hogy mindig tart magánál – akár több tízmillió – forintot és valutát. 2019. július 25-én hajnalban a II. és a III. rendű vádlott Nagykanizsára ment egy eltulajdonított rendszámmal felszerelt Mazda gépkocsival, amit egy ismerősük vezetett.

A III. rendű vádlott telefonon keresztül tájékoztatta az I. rendű vádlottat a sértett aznapi mozgásáról, majd egy parkolóban találkoztak. A férfi 7 óra 55 perckor meg is jelent az autójával a parkolóban és magához vett 10 millió Ft-ot, 4.500 eurót és 25.000 horvát kunát. Az I. és a II. rendű vádlottak a férfi ismerősük által vezetett gépkocsival a sértettéhez hajtottak, majd az autóból kiugrottak.

Az I. rendű vádlott a derekán egy fegyvernek látszó tárgyat viselt, a kezében egy bilincset tartott, valamint nála volt egy jelvényes igazolvány és azt kiabálta, hogy „rendőrség”. Erre a sértett futni kezdett, a két férfi üldözőbe vette, egy átjáróban utolérték, ahol az I. rendű vádlott két kézzel megfogta a sértett nyakát, fojtogatni kezdte, majd a járdán vonszolva egy kapualjba húzta.

A férfinak nagy nehezen sikerült kiszabadulnia és elfutnia, azonban a táskát a benne lévő pénzzel a dulakodás során elejtette. Az I. rendű vádlott ezt felvette és társával visszafutottak a parkolóba. A három férfi még aznap délután Budapesten találkozott és a pénzt maguk között elosztották.

Az ügyben tartott előkészítő ülésen a személyesen megjelent vádlottak bűnösségüket nem ismerték el és nem kívántak vallomást tenni.

Miután az előkészítő ülés nem vezetett eredményre, ezért az ügy 2021. június 9. napján tárgyalással, a vádlottak és tanúk meghallgatásával folytatódik – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

1 38 39 40 41 42 79