Eső, zápor és 18 fok jön a folytatásban

Változékony idő várható, a többórás napsütések mellett több napon is előfordulhat eső. A hét első felében még akár 13-18 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, a hét második felében azonban már csökken a nappali felmelegedés mértéke, szombaton kora délután már csak 6-12 fok valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Kedden általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és több helyen lehet jellemzően kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugati, délnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul, de a Dél-Dunántúlon kissé melegebb is lehet.

(Novemberi reggel Nagykanizsán. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Szerdán reggelig borult lesz az ég, majd napközben csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap, legkésőbb a keleti határszélen. Reggelig sokfelé valószínű eső, zápor, illetve egy-egy zivatar, az összefüggő csapadékzóna reggelre várhatóan elhagyja az országot, így napközben záporokra lehet számítani, egyre csökkenő számban. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, a Dunántúl északi felén viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Csütörtökön változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, majd délutántól a Dunántúlon már erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben nem valószínű csapadék, késő este viszont helyenként már eleredhet az eső. Az északnyugati, majd a délire forduló szél is megélénkül, utóbbi estétől a Dunántúlon meg is erősödik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 7 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután 10-15 fok várható.

Pénteken jellemzően borult lesz az ég, csak a nap második felében a nyugati tájakon szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé kell esőre, záporra számítani. Az északnyugati szél megerősödik, főként a Dunántúl északi felén viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél erős, helyenként viharos lehet. Hajnalban 1-6, kora délután 6-12 fok valószínű.

Vasárnap felhős időre kell számítani helyenként kisebb esővel, záporral. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 15 fok között alakul.

Érkeznek a hajnali fagyok

A hét elején még nyugodt őszi idő várható, változóan felhős idővel, de hajnalban már megjelennek a ködfoltok, amelyek északkeleten hosszabb ideig is megmaradhatnak. A hét második felében azonban ismét többfelé kell esőre számítani, megélénkül a szél és megjelennek a hajnali enyhe fagyok is, miközben a napi maximum-hőmérséklet lassan csökken, vasárnap már csak 6-12 Celsius-fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.

Hétfőn a köd feloszlása után napos idő várható általában kevés felhővel, de helyenként több lehet a gomolyfelhő, amelyekből kialakulhat zápor, zivatar. A délnyugati, déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

(Fotó: archív. Őszi színekben pompázó fák Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál 2021. október 12-én. MTI/Varga György)

Kedden a hajnalra képződő köd, rétegfelhőzet napközben főleg északon, északkeleten helyenként hosszabb ideig megmaradhat, míg másutt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 1-11 fokról kora délutánra 12 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdára virradóra főleg az ország északkeleti harmadán többfelé képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként hosszabb ideig megmaradhat. Másutt hamar feloszló ködfoltok, változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban mínusz 1, plusz 9 fokot mérhetnek. Kora délután 7-14 fok várható.

Csütörtökön a pára-, és ködfoltok, rétegfelhőzet feloszlása után hosszabb-rövidebb napsütés valószínű, majd egyre több, éjjel egyre vastagabb felhő érkezhet. Néhol előfordulhat szitálás, éjjel pedig nyugat felől már eső, zápor is. A déli szél sokfelé megélénkül, néha megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

Pénteken többnyire közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, több helyen valószínű eső, záporeső, néhol akár zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, néha megerősödhet a déli, délnyugati szél. A hajnali mínusz 2, plusz 9 fokról 7 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani és helyenként zivatar is előfordulhat. A déli, majd az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 2-10, a kora délutáni órákban 6-13 fok valószínű.

Vasárnap változóan felhős időre kell számítani, helyenként előfordulhat záporeső. Sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik az északnyugati szelet. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 8, a maximum 6 és 12 fok között várható.

Kedden hidegfront hoz esőt, de Mindenszentek napján már alapvetően napos idő várható

Azt ígérik, hogy idő lesz gyertyagyújtáskor.

A hétfői napos idő után kedden erős széllel érkező hidegfront hoz esőt, de szerdán, mindenszentek napján alapvetően napos idő várható 14 és 20 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében folytatódik az enyhe, de változékony, szeles őszi időjárás, majd pénteken ismét többfelé lehet eső – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn reggel, kora délelőtt az északi völgyekben is kitisztul az idő, felszakad a felhőzet és általában fátyolfelhős időre lehet számítani sok napsütéssel, csapadék nélkül. Délelőtt nyugat felől kis eséllyel vastagabb felhőtömbök sodródhatnak az ország fölé, amelyekből gyenge csapadék nem zárható ki. A déli, délnyugati szelet nagy területen kísérik élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 24 fok között alakul, de az északi völgyekben pár fokkal alacsonyabb érték is lehet.

(Fotó: archív. Mindenszentek napján a nagykanizsai Tripammer utcai temetőben. Fénykép: S. Varga György)

Kedden egy hidegfront hatására nyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Sokfelé lesz élénk, erős a déli, majd az északnyugatira forduló szél, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalra általában 12 és 18 fok közé hűl a levegő, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 17 és 25 fok között várható.

Mindenszentek napján, szerdán reggelre mindenütt csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, napközben alapvetően napos idő várható főként az ország északkeleti felén gomolyfelhőkkel, ekkor már csak északkeleten lehet egy-egy zápor. Késő délutántól délnyugat felől összefüggő fátyolfelhőzet érkezik. Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet, amely a nap második felében fokozatosan délire fordul és mérséklődik. A minimum-hőmérséklet 4 és 11, a csúcsérték 14 és 20 fok között alakul.

Csütörtök hajnalban főként északon, északkeleten képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagyobb része feloszlik, ezt követően délnyugatról északkelet felé haladó, változó vastagságú felhőtömbök zavarják, szűrik a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, déli szél az északkeleti tájak kivételével nagy területen megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik. A minimum jobbára 4 és 10 fok között valószínű, ugyanakkor a kevésbé felhős, hidegre érzékeny területeken fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet. Kora délutánra döntően 15 és 21 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Pénteken nyugat felől egyre nagyobb területen befelhősödik az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiség is hullhat. A kiterjedt felhő- és csapadékzóna a délkeleti, keleti tájakat éri el legkésőbb, arrafelé van nagyobb esély némi napsütésre. Sokfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések a déli, délkeleti szelet. Hajnalban 3-14 fokig hűl a levegő, északkeleten lesz a hidegebb. A csúcshőmérséklet 14 és 23 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.

Szombaton szakadozottabbá válhat a felhőzet, van esély hosszabb napos időszakokra is. Ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken, napközben már kevesebb helyen eshet. A délies irányú szél helyenként nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A hajnali 6-14 fokról várhatóan 12 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás, ismét többfelé valószínű eső, zápor. A délies irányú szelet továbbra is több helyen kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 5-13, délután 11-19 fok valószínű.

Betör egy hidegfront: legalább 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet

Markáns hidegfront érkezik, emiatt vasárnapra jó tíz Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, többfelé várható eső, és a szél is megélénkül – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a közösségi médiában közzétett videójából.

Az előrejelzés szerint éjszaka folytatódik a felhőzet megnövekedése északnyugat felől, és az éjszaka második felében a délkeleti, déli országrész kivételével már mindenhol erősen felhős, borult lesz az ég. Északnyugat felől délkelet felé haladva érkezik egy csapadékzóna is, emiatt többfelé fordulhat elő eső, zápor. A hőmérséklet hajnalban 9-16 Celsius-fok között várható.

(Hidegfront érkezik Nagykanizsa fölé. Fotó: archív. S. Varga György)

Vasárnap napközben a szombatinál jó tíz fokkal alacsonyabban alakulnak a maximumok, mindössze 11-17 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. A nap nagy részében erősen felhős, borult idő lesz, és bár a csapadék intenzitása folyamatosan csökken, csak késő este fog megszűnni. A felhőzet késő délután, az északnyugati országrészben kezd majd szakadozni.

A szél északnyugatira fordul, a Dunántúlon és a középső országrészben élénk, olykor erős széllökésekre kell számítani. Sopron térségében, valamint a Dunántúli-hegység és a Budai-hegység térségében akár viharos széllökések is előfordulhatnak.

A hidegfront átvonulása után a jövő hét első felében nyugodt idő valószínű, hajnalban fagyhat, majd a hét közepétől ismét változékonyra fordul az időjárás. MTI

Viharos széllel, porviharral érkezik egy hidegfront!

Vasárnap markáns hidegfront vonul át az országon, átmeneti erős lehűlést okozva. A front átvonulását erős, több helyen viharos szél kísérheti, és a szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.

Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap „egy kis ízelítőt”. Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva.

Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében nagyobb területen is viharos lökések kísérhetik az északnyugatira, majd északira forduló szelet.

A szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat – hívták fel a figyelmet.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, vasárnap reggel észak felől egy markáns hidegfront éri el az országot, ami a délelőtti órákban át is vonul az országon.

A front előterében a nyugati, északnyugati szél már vasárnap hajnaltól nagy területen megerősödik. Délelőtt a front környezetében a hirtelen északias irányba forduló szelet többfelé kísérhetik viharos, óránkénti 60-80 kilométeres, néhol ettől erősebb lökések is. A front mögött a délutáni órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések az esti órákig még előfordulhatnak.

Zivatarok jönnek, de marad a nyárias, meleg idő

Folytatódik a nyáriasan meleg időjárás 25-30 Celsius-fokos maximumokkal. A kedden érkező hidegfront nem hoz számottevő lehűlést, de néhány helyen előfordulhat zápor, zivatar. Péntek délután azonban újabb hidegfront érkezik, emiatt majd többfelé kell számítani esőre és a hétvégén a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton már csak 20 fok körül alakul, délkeleten azonban még 31 fok lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn sok napsütésre lehet számítani, de fátyolfelhők érkeznek, és gomolyfelhők is képződnek. A csapadéknak kicsi az esélye, a déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, főként a Kisalföldön megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

(Fotó: archív: hidegfront érkezik Nagykanizsa fölé. Fénykép: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett nyugatról kelet felé, emellett rövidebb-hosszabb időre a nap is kisüt. Szórványosan számítani lehet záporra, zivatarra. A déli, majd a nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatar környékén viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között várható.

Szerdán a Dunántúlon túlnyomóan napos idő várható, de a Dunától keletre a többórás napsütés mellett több gomolyfelhő képződik, és ott néhol zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A légmozgás mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet 11 és 17, a csúcsérték 24 és 29 fok között alakul.

Csütörtökön is gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, de hajnalra északkeleten rétegfelhőzet képződhet, amely napközben lassanként gomolyosodik, megszűnik. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, északnyugaton meg is erősödik a déli szél. A hajnali 11-16 fokról 25 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken többórás napsütést követően nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a nap második felében már kialakulhatnak záporok, zivatarok is. A déli szelet többfelé élénk, erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 13-19, a maximum 25 és 32 fok között várható.

Szombaton közepesen, illetve erősen felhős ég lesz a jellemző és több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar. A még jellemzően déli szél élénk, olykor erős lehet. Hajnalban 13-20, a délutáni órákban 21-31 fok valószínű, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Vasárnap közepesen, illetve erősen felhős ég lesz a jellemző, és ezen a napon is több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. A szél egyre inkább északira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Napos idővel indul a jövő hét, majd hidegfront érkezik, lehűléssel

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, majd a hét közepén hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal, a front mögött pedig visszaesik a hőmérséklet és a hétvégén már 30 Celsius-fok alatt alakulnak a délutáni maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn felhőtlen vagy derült időre van kilátás, csapadék nélkül. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de az Alpokalján időnként megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

(Nyáron a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: archív)

Kedden is még napos, száraz időre lehet számítani, fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel, a déli szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.

Szerdán még döntően napos idő várható fátyolfelhőkkel, de gomolyfelhők is képződnek. Általában nem lesz csapadék, de a nap második felében főleg az ország északnyugati harmadán előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon a nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, főként zivatarban megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 10-18, a csúcsérték 27-34 fok között valószínű, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Csütörtökön egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul nyugatról kelet felé, emellett többórás napsütésre lehet készülni. Több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 10-18, délután 22-29 fok valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

Pénteken az ország nyugati harmadán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, másutt erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Főleg a középső és a keleti országrészben helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 7-15 fokról 21 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol kialakulhat zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet jobbára 7-15, a maximum 23-28 fok között várható.

Vasárnap is napos időre van kilátás gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat záporeső, zivatar, és több helyütt megélénkül a délkeleti, déli szél. Hajnalban általában 7-15, a délutáni órákban 24-30 fok várható.

Hamar visszatér a kánikula

Derült, száraz, napos idő várható szeptember első hetében – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23-24 Celsius-fok körül alakul.

(Fotó: archív. Nagykanizsa legkedveltebb játszóterén, az Eötvös téren a forró nyári napokon gyerekek és szülők egyaránt igénybe veszik a frissítő vízpermetet 2022 júliusában. Fénykép: KanizsaPress/S. Varga György)

Kedden derült idő várható, és bár napközben kevés gomolyfelhő képződik, csapadék nem lesz. A Dunától keletre időnként megélénkül az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17, a hidegre érzékeny, valamint szélcsendes helyeken 10 fok alatt valószínű. A csúcsérték 23 és 28 fok között alakul.

Szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap derült, napos idő lesz, csapadék nélkül, a légmozgás mérsékelt marad. Szerdán a minimum-hőmérséklet 7 és 17, a maximum 25 és 30 fok között várható.

Csütörtökön a reggeli 10 és 18 fokról 25 és 30 fok közé melegszik a levegő. Pénteken a minimumok 11 és 18, a maximumok 25 és 30 fok között alakulnak.

Szombaton a minimum-hőmérséklet 12 és 19, a maximum 24 és 31 fok között várható, és vasárnap is hasonlóan alakulnak az értékek, hajnalban 13 és 20, délután 24 és 31 fok között alakulnak a maximumok.

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe!

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe, augusztus 28. hétfő 24 óráig – erről közös közleményben tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-t.

Emlékeztettek, hogy az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján augusztus 21-én 14 órától augusztus 24. 24 óráig másodfokú hőségriasztás rendelt el.

(Sissy cseppekkel a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Horváth Valéria))

A tisztiorvos a hőségriasztást hétfő éjfélig meghosszabbítja, egyúttal harmadfokúra emeli az ország egész területére vonatkozóan, vagyis péntektől országszerte a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben – tették hozzá. Egyúttal figyelmeztettek arra, hogy a tartós hőség megterheli az egészséges szervezet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők.

Mint írták: kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet. A déli órákban pedig semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Ugyanakkor az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt.

A hatóságok különös óvatosságra intik az autóval közlekedőket, mert rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik pedig a szabadságukat a vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorjanak a vízbe! – írták.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermekeket, házi kedvenceket még néhány percre se hagyja senki a parkoló autóban, illetve ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot!

(Fotó: archív. A hőség miatt locsolják a nagykanizsai belterületi utakat. A. Varga György/KanizsaPress)

A napok óta tartó kánikula és csapadékmentés időjárás miatt jelenleg hét vármegyében van érvényben tűzgyújtási tilalom. Vagyis tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében. A korlátozás ideje alatt a kijelölt, kiépített tűzrakóhelyeken sem szabad tüzet rakni – olvasható a közleményben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt közölte, hogy előrejelzése szerint hétfőig napos, túlnyomóan derült idő várható, jellemzően 32-38 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel. A levegő hőmérséklete hajnalra általában 16-23 fok közé hűl.

A meteorológiai szolgálat az ország nagy részére magas, 27 Celsius-fok feletti középhőmérséklet miatt adott ki figyelmeztetést a következő három napra – tájékoztatott az OMSZ.

Könnyen végzetes is lehet a hőség, ha baj van, azonnal forduljunk orvoshoz!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos 2023. augusztus 21-én (hétfő) 14.00 órától 2023. augusztus 24-én (csütörtök) 24.00 óráig II. fokú hőségriasztást rendelt el.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja egészségi állapotunkat.

Kiemelten veszélyes az elhúzódó hőség az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre.

Az idősek körében a tartósan magas hőmérséklet szív- és érrendszeri panaszokat okozhat, ezek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, továbbá érzékenyen reagálhatnak a gyógyszereket szedő betegek is.

A kánikula idején – kiemelten 11-17 óra között – tartózkodjunk hűvös helyen, kerüljük a szervezetünket terhelő fizikai munkát; zuhanyozzunk naponta többször langyos vízzel!

1 2 3 4 5 6 20