Országos szinten a telkek átlagos négyzetméterára majdnem 19 ezer forint volt április közepén, szemben az egy évvel korábbi 12 ezer forinttal, ami több mint 57 százalékos drágulás – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A cégnek az MTI-hez szombaton eljuttatott elemzése a legfeljebb 1500 négyzetméteres hobbitelkek, valamint a nyaraló- és családiház-építésre alkalmas üdülő- és lakóövezeti telkek piacát vizsgálta.
Adatai szerint Budapesten az eladásra kínált lakóövezeti telkek átlagos négyzetméterára közel 128 ezer forint volt április közepén, ami éves összevetésben 26 százalékos árnövekedés. Valamennyi (lakó- és üdülőövezeti, illetve külterületi) telektípust összesítve elmondható, hogy a fővároson kívül a balatoni régióban és Pest megyében ugrottak meg az árak.
Somogy megyében a telkek négyzetméterára közel 115 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, és április közepén már közel 22 ezer forint volt. Veszprém megyében 82 százalékos volt a drágulás, jelenleg 28 ezer forintért kínálják eladásra a telkek négyzetméterét a tulajdonosok. A balatoni megyék mellett Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Fejér is az élbolyba sorolható, a szóban forgó megyékben 71-94 százalékkal 3,9-11,9 ezer forintra nőtt az átlagár. A fővárosi agglomerációt magában foglaló Pest megyében egy év alatt 49 százalékkal 31 ezer forintra nőtt a telkek átlagos négyzetméterára, ami Budapest után a legmagasabb megyei érték.
Az ingatlan-com elemzése kitér arra, hogy a telekvásárlók nem csak a lakásépítést tervezők köréből kerülnek ki, sokan hobbitelek vagy kertészkedés céljából keresik az eladó telkeket. Számukra a települések külterületi telkei jöhetnek leginkább számításba, ezek közül a legolcsóbbak Kelet-Magyarországon találhatók.
A maximum 1500 négyzetméteres telkek átlagos kínálati ára Jász-Nagykun-Szolnok megyében csak 1,1 millió, Borsod-Abaúj-Zemplénben 2 millió, Nógrádban pedig 2,5 millió forint. A Dunántúl legolcsóbb megyéi Somogy és Zala, ahol az eladó telkek átlagára 2,9-3,5 millió forint a vizsgált kategóriában.
Európa legmodernebb vasútijármű-gyártó üzemét építi meg Nagykanizsán a cseh Nymwag, amely közel 1500 embernek biztosít majd munkahelyet – jelentette be pénteken a helyszínen az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László közölte: a vasúti járműgyártó a cégcsoport legmodernebb gyárát és kutató-fejlesztő bázisát hozza létre közel 60 milliárd forintos beruházással, ahol évente 1800 tehervagont és 4800 vasúti futóművet gyártanak majd.
A miniszter kijelentette: Nagykanizsa múltjából következik ez a fejlesztés, ami a magyar gazdaság- és iparpolitika központi elemeihez is illeszkedik. A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat biztosít a kötöttpályás közlekedés fejlesztéseire, a következő 10-15 év Európában is „a vasútról fog szólni” mert lényegesen energiahatékonyabb és környezetkímélőbb a közúti szállításnál.
(Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j2), Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje (j), Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b) és Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b2) aláírja az együttműködési megállapodást a vasúti járműgyártó beruházás bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Nagykanizsán 2022. március 25-én. Fotó: MTI/Varga György)
A következő 6-8 évben Magyarország 6000 milliárd forintot fordít a vasúti ágazat megújítására, ennek kétharmada a vasúti pálya fejlesztésére, egyharmada pedig a gördülőállomány korszerűsítésére fordítódik, amivel versenyképesebb, gyorsabb és kényelmesebb lesz a vasúti közlekedés – jellemezte a miniszter.
Palkovics László hozzátette: az a cél, hogy rövid időn belül 25 év alá lehessen szorítani a magyar vasúti járműállomány átlagéletkorát, illetve szeretnék 60-70 százalékos hozzáadott értékben Magyarországon gyártani a járműveket, de Magyarország erősíteni kívánja a közép-európai logisztikai szerepét is. Európában a mozgatott áru mintegy 18-20 százalékát szállítják vasúton, ennél valamivel magasabb az arány Magyarországon. A magyar kormány 5 év alatt közel 30 milliárd forint támogatással segíti a kötöttpályás teherfuvarozás megerősítését – tette még hozzá a miniszter.
Kitért arra is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a pireuszi kikötő és Európa között a legversenyképesebb vasúti szállítási lehetőséget biztosítja majd. Ezt egészíti ki, hogy Záhonyt Komárommal, Győrrel és Sopronnal is vasútvonal köti majd össze. Mindezekre a fejlesztésekre pedig már több konténerterminál terve is ráépül – jelezte Palkovics László.
Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta: a nagykanizsai beruházásuk a magyar gazdaságot is segíti, hogy egy újabb iparágban is felzárkózzon. A dél-zalai városban barnamezős beruházással, a közelmúltban megszűnt gépipari DKG mintegy 36 hektáros területén megvalósuló vagongyártó és -fejlesztő bázisa gyártókapacitásban a második-harmadik helyet foglalja majd el Európában, és várhatóan egy éven belül legördül az első vagon a szerelőszalagról.
(Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j2) és Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b2) kezet fog, jobbról Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje (j), balról Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b) a vasúti járműgyártó beruházás bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Nagykanizsán 2022. március 25-én. Fotó: MTI/Varga György)
Arra építenek, hogy Nagykanizsán komoly hagyománya van a gépgyártásnak, de a termelést kutató-fejlesztő központ kialakításával is kiegészítik, továbbá képzést is indítanak a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban. Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. másik ügyvezetője azt hangsúlyozta: világossá vált az utóbbi években, hogy az egyes államok gazdasági sikere nagyban függ a logisztikától, ami elképzelhetetlen a modern vasút és a korszerű vagonok nélkül. Kevés olyan európai ország van, amelyik „eléggé megfontolt és bátor”, hogy a high-tech mellett a hagyományos gépipart is támogassa, de Magyarországon és Közép-Európában pontosan értik, hogy a szakmaisággal ötvözött becsületes munka ennek az alapfeltétele.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként emlékeztetett: jelentős fejlesztések zajlottak az elmúlt időszakban Nagykanizsán, de egy ilyen nagyságrendű beruházásra évtizedek óta várt a város.
A képviselő hozzátette, hogy a dél-zalai városban ma kétezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és elsősorban a már helyben működő cégek növelték a foglalkoztatottaik létszámát.A helyi bővítéseknek köszönhetően már betelt a város ipari parkja is, ezért lett szükség új iparterületek feltárására. Mintegy 170 hektáron folyik most a fejlesztés, az első új csarnok építése már meg is kezdődött – ismertette a politikus.
Felsorolta továbbá, hogy elkezdték a tervezését a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi útnak, a két város közötti vasút villamosításának, valamint a Nagykanizsát délről elkerülő közútnak. Épül egy új postai logisztikai központ, a leendő science park pedig a vagongyártás fejlesztéseivel is foglalkozik majd. MTI
Elkezdődött a Sberbank Magyarország Zrt. betéteseinek kártalanítása a takarékbanki kifizetési csatornán is, az érintetteket a Takarékbank Zrt. fiókhálózata fogadja – közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pénteken az MTI-vel.
Ebben az eljárásban a 2,5 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező magánszemélyek, valamint a 20 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező cégek vesznek részt.
A zökkenőmentes kiszolgálás érdekében javasolják a beosztás szerinti érkezést. A magánszemélyeket a vezetéknevük, a cégeket a cégnév első betűje alapján várják ügyintézésre jövő péntekig, de attól kezdve március végéig bármikor fogadják az ügyfeleket. Pénteken az É betűig, március 16-án szerdán a K-tól az F-ig, 17-én csütörtökön L-től R-ig, 18-án pénteken S-től Zs-ig tart a beosztás. Időpontot az OBA ügyfélszolgálatával is lehet egyeztetni.
Az érintettek kifizetési elszámolást kapnak postai úton, de az nem feltétele az ügyintézésnek, nem fogják kérni a Takarékbank fiókjaiban. A betétesek érdeke a mielőbbi kártalanítás, így előfordulhat, hogy a pénzüket előbb kapják meg, a kártalanításról készített kivonatot csak később hozza a posta – olvasható a közleményben.
Új generációs energiaelosztó- és elszámoló rendszert fejleszt a nagykanizsai központú Magáz Kft., a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap 314,035 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából – közölte a cég az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az energiaelosztó rendszerbe integrált, blockchain alapú szoftverrel támogatott okosmérő rendszer összeköti a felhasználók, kereskedők és beszállítók igényeit, egyúttal megteremti a rendszer kiberellenállóságát, segíti a technikai és a lopásokból eredő energiaveszteség csökkentését.
A projekt jelenlegi fázisában kialakították az okosmérőt, illetve több eszközt a rendszerek adatainak gyűjtésére és továbbítására. A projekt következő szakaszában fejlesztik ki a rendszer elemeinek felügyeletére és beállítására szolgáló szoftvert, a fejlesztésen jelenleg tíz munkatársuk dolgozik. Az előzetes tervek alapján a cég az idei év második felétől elkezdi a gázmérők cseréjét az új, okosmérő rendszerre Kiskunlacházán.
A Magáz Kft. 2001-ben alakult, azóta 245 településen létesített, illetve vásárolt földgáz-elosztóvezeték rendszert, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Pest megye településein illetve Nógrád megyében. Jelenleg 564 kilométer hosszú vezeték-rendszeren biztosítja több mint 18 ezer lakossági, ipari és mezőgazdasági fogyasztó gázszolgáltatását.
Küldetésüknek tekintik az ország gázzal eddig el nem látott településeinek bekapcsolása a gázszolgáltatásba – közölték az MTI kérdésére. A cég tevékenysége nagykanizsai központtal kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Nógrád és Pest megyére. Gödöllői szolgáltató üzemük folyamatosan ellátja a tulajdonukban álló gázelosztó vezetékek üzemeltetésével és az ügyfelek kiszolgálásával kapcsolatos jogszabályban rögzített feladatokat.
Tavaly a kft. átlagos létszáma 14 fő volt, a még nem lezárt mérleg alapján az árbevétel meghaladta a 620 millió forintot. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2020-ban 673, 2019-ben 976 millió forint értékesítésből származó árbevételt ért el. 2020-ban mintegy 120 millió, 2019-ben 266 millió forint adózás utáni veszteséget számoltak el – közölte szombaton az állami hírszolgálat.
2020-ban, a járvány kitörését követően az ingatlanpiac egyik nagy szegmense – a panellakások –, valamelyest könnyen vészelte át a bekövetkező gazdasági válságot. Igaz, 2020-ban csökkent a használtlakás-piaci forgalom, ennek ellenére a lakótelepi lakások átlagos négyzetméter ára országos szinten elenyésző mértékben, de emelkedett is.
Ezt követően 2021-ban, országos szinten és településenként is a járvány előtti szintet közelítette meg a használt lakások adásvételi száma, és ez a növekedés a szocializmus kori lakásokat most már merőben érintette.
Újra csúcson a panelek iránti kereslet
Budapesten az országos átlag felett, több mint 15%-kal emelkedett, míg a vidéki régiókban átlagosan 12%-kal emelkedett a panellakások négyzetméterenkénti átlagára – derült ki az ingatlannet.hu statisztikájából. A panellakások iránti erősödő keresletet nagymértékben befolyásolta az állami lakásfelújítási támogatás, valamint a használt piac más szereplőivel szemben viszonylag kedvezőbb irányárak is. A kínálati oldalon árfelhajtó szereppel bírt az egyre több lakótelepi tömböt érintő panelprogram, amely akár egy-másfél millió forint többletet is jelenthet az irányárban a nem felújított lakásokhoz képest.
(Fotó: archív. A nagykanizsai Fő út. S. Varga György/KanizsaPress)
A fővárosban a 2020-as bázisévhez képest 15,5%-kal nőtt a panellakások négyzetméterenkénti átlagára, a decemberi statisztikák alapján már 670 ezer forintot kértek a tulajdonosok egy négyzetméterért átlagosan. A tavalyi évben folyamatos, havonta átlagosan 1,3%-kal emelkedett a lakótelepi lakások kínálati ára. Ezzel szemben vidéken átlagosan 12%-ot meghaladó mértékben emelkedett a használt lakások egy négyzetméterre jutó átlagára. Regionális szinten eltérőek az eredmények, a legnagyobb mértékben a Közép-Dunántúli térségben emelkedtek a lakásárak – átlagosan 25%-kal – míg a legkisebb mértékben a Dél-Alföldön – átlagosan 11%-kal – a 2021-es évben.
Átmeneti korrekció után visszaestek az ingatlanárak Nagykanizsán
A Nagykanizsán meghirdetett lakóingatlanok esetén a tavalyi évben mindössze 1,5%-os négyzetméterár-drágulás ment végbe. A lakóingatlanok irányára az I. negyedévben átlagosan 283 ezer forint volt négyzetméterenként, ezt követően is 280 ezer forint körül stagnált az átlagos kínálati ár. A III. negyedévben egy kisebb mértékű, 3%-os áremelkedés ment végbe az eladó ingatlanok esetén. A decemberi átlagár az első negyedéves adatokkal egyezett meg, az átlagos alku előtti irányár pedig 25 és 30 millió forint körül alakult.
Kiugró mértékben drágultak a panellakások
A településen eladó panellakásokat nagy érdeklődés övezte a tavalyi évben. Ez a statisztikákon is kirajzolódott, az eladó lakótömbi lakások négyzetméterenkénti átlagára csaknem 29%-kal emelkedett egy év leforgása alatt. Az évet 233 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagos kínálati árral indította a piac ezen szegmense, amely havonta átlagosan 2,4%-kal nőtt az év során. A decemberi adatok alapján a meghirdetett lakások átlagos négyzetméter ára elérte a 300 ezer forintot, az átlagos vásárlás előtti irányár pedig 16 millió forint körül alakult.
(x) Ha egy kriptovaluta platformot szeretnénk használni, találkozni fogunk azzal, hogy a szolgáltatások különböző csomagokba szedve fognak megjelenni. Mindig a legmagasabb opciót érdemes választanod? Esetleg néha elégségesek az olcsóbb variánsok is? Lássuk!
Miért fontos a demo lehetőség?
Ha kezdő befektetőként nem szeretnéd a pénzedet éles kereskedési ügyletekkel kockáztatni, egy demo csomaggal rizikó nélkül megtanulhatod a kereskedés alapjait. Ez a lehetőség akkor is hasznos, ha több rendszer között vacillálsz, és szeretnéd kitapasztalni a különböző szoftverek közötti finom különbségeket, illetve az általuk nyújtott előnyöket, lehetőségeket.
Az ilyen lehetőségeknél általában valamilyen módon limitálva van a kereskedések száma. Ezen felül a felhasználható kereskedő robotok köre sem teljes. Még a legtapasztaltabb kereskedőknek is időbe telik, mire megalkotják és profitábilisra csiszolják a stratégiájukat. Nagyon fontos szerepe van a gyakorlásnak. Ha kezdőként szeretnél belevágni, azt javasoljuk, hogy egy demóval kezdd az adásvételt!
Milyen fizetős lehetőségek kínálkoznak?
Ha úgy gondoljuk, hogy már elég tapasztalatot gyűjtöttünk, elérkezett az idő, hogy éles kereskedésbe fogjunk. Ilyenkor egy több lehetőséget kínáló, valós pénzbefektetést lehetővé tevő csomaggal folytathatjuk tovább az üzletelést. A Tradensea kriptovaluta kereskedő rendszer például már havi tíz dollárért elérhetővé teszi számodra a legkedvezőbb árú opcióját. Itt egy ezer dolláros limit mellett kezdheted el az üzletelést. Százötven éles ügylet mellett lehetőséged van ugyanennyi demo tranzakcióra is. Ha az automatizáció is érdekel, az RSI botot és a Spot botot is használhatod.
Az összesen ötféle éles csomag közül a havi ötszáz dollárért elérhető Pro csomag jelentheti a legideálisabb megoldást. Itt már ötvenezer dolláros limittel gazdálkodhatunk. A kereskedések száma is tekintélyes: kétezer ötszáz tételből áll! Botok terén pedig a Spot és az RSI botok mellett itt a Launch bot is segítségedre lesz.
Milyen kedvezményekre számíthatsz?
Több kereskedési rendszernél is találkozhatsz promóciós kódokkal, akciókkal, amik egy kezdeti kedvezményt vagy megszabott ajándékot biztosítanak számodra. Érdemes élni a lehetőséggel! Egy ilyen felajánlás is a segítségedre lehet abban, hogy nyereségessé tedd ezt a tevékenységedet.
Milyen fizetési lehetőségeid lehetnek?
Az az ideális, ha a pénzed beutalásához több lehetőség is nyitva áll. A nagy pénzügyi szolgáltatók segítségével, mint amilyen a Stripe, a Coingate vagy a Binance, könnyedén befizetheted a kereskedésre szánt összegeket.
Itt is érdemes kicsiben kezdeni, majd ahogy gyűlik a tapasztalatod, úgy tudod kihasználni az egyre több lehetőséget nyújtó szolgáltatásokat.
Pénteken mutatták be a nagyközönségnek Zalaegerszegen Zala megye 2020-as top 100 vállalkozását tartalmazó kiadványt. Mint ismertették, a száz legnagyobb zalai cég 2020-ban összesen 576 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 1,3 százalékkal többet, mint 2019-ben.
Üzleti eredményük összesen közel 42 milliárd forint volt, ami 25 százalékos növekedés az előző évhez képest. A megye gazdasága a nagyobb vállalkozásokat illetően vírusállónak bizonyult 2020-ban, de elsősorban a szálláshelyek bevételei jelentősen visszaestek.
A legnagyobb árbevételű zalai cégek között 2020-ban első volt az építőipari ZÁÉV, a szállítmányozással foglalkozó Gartner, valamint a közműépítő Szabadics Zrt., lekerültek azonban a listáról a szállodaipari cégek.
Zalában az országos átlaghoz képest is jelentősebb a szerepe a mikro- és kisvállalkozásoknak, ez a listán is megmutatkozik, amelyre 1,8 milliárdos árbevétel feletti cégek tudtak bekerülni – ismertette Kaszás Anita. A kiadvány a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV és a Zalai Hírlap gondozásában jelent meg – közölte többek között az állami hírszolgálat.
A kiadvány egyébként azért a 2020-as adatokat tartalmazza, mert a cégeknek a lezárt üzleti évet tartalmazó 2021-es adataikat az év első hónapjaiban kell megküldeniük a különféle állami nyilvántartások és az adóhatóság számára.
A zalai gazdálkodók kiemelkedő munkát végeztek, a nehéz helyzetben folyamatosan segítették egymást – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.
Sabján Krisztián hozzátette: a koronavírus-járvány a mindennapi életet megnehezítette, de a növénytermesztés és az élelmiszerek előállítása „egy pillanatra sem állt meg, az alapvető élelmiszerek nem hiányoztak a boltok polcairól”, és ezt a jövőben biztosítani tudják. Kitért arra is, hogy az egységes kérelmek beadása több mint 3 ezer ügyfelet érintett Zala megyében. Az ügyintézés folyamatos és eredményes volt, mindössze néhány esetben volt szükség javításra – tette hozzá.
(Vágják a karácsonyfának valót Nemespátró környékén. Fotó: archív. MTI/Varga György)
Megjegyezte, hogy a családi mezőgazdasági társaságok (CSMT) létrejötte adózási szempontból, optimálisan érintette a gazdálkodókat. A támogatásokat a gazdálkodásukra tudják fordítani, vagy a vállalkozásokra tudják visszaforgatni. Kitért arra, hogy a karácsonyfa-termelők a Zala megyei falugazdászok kezdeményezésére jutottak külön támogatási rendszerbe beépítve kiegészítő (hektáronként 75 ezer forint) támogatáshoz.
Emlékeztetett, hogy Zala megyében Surd és Nagykanizsa környékén található karácsonyfa ültetvényeknek évtizedes múltja van. A közvetlen támogatásokból az elmúlt évben a családi vállalkozásként működő ültetvények kiestek, de az kiegészítő támogatásnak köszönhetően a megyében 174 (egy hektárnál nagyobb területen működő) vállalkozás nyújthatott be kérelmet.
Úgy vélte, a zalai gazdálkodók a növénytermesztésben, állattenyésztésben is jól teljesítettek. A vadkár, a piaci körülmények, valamit az időjárási viszonyok miatt a terméseredmények eltérőek: a megye egyes részein átlag alatti volt a hozam, de volt, ahol a kedvező körülményeknek köszönhetően kimagasló termésátlagot értek el.
A gabonapiacon áremelés volt tapasztalható, ezért azok a gazdák, akik előre lekötötték a terményeiket, alacsonyabb profitot tudtak elérni. Ugyanakkor a műtrágya árának több mint négyszeres emelkedése magával hozza, hogy magasabb összeget kell a gazdálkodóknak a növénytermesztésre invesztálni – jelezte. Összegzésként elmondta: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) aktív évet zárt, igyekeztek mindent megtenni, hogy a koronavírus-járvány időszakában minél kevesebb hátrány érje a tagságot. – közölte az állami hírszolgálat.
A Spar 2022-ben is magasabb bért biztosít munkavállalóinak a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbérnél; a vállalat és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megállapodása szerint a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 10 százalékos vásárlási kedvezménye is megmarad – közölte az áruházlánc hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő után bruttó 285 ezer forint, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben a legalacsonyabb bruttó alapbér 300 ezer forint.
(A nagykanizsai központi autóbuszpályaudvar mellett található Spar áruház. Fotó: Spar Sajtó)
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál további havi bruttó 10 ezer forint juttatás illeti meg a munkavállalókat, így a 13. havi juttatással és az egyéb pótlékokkal együtt elérhető maximális havi bruttó jövedelem például az munkakör esetében 392 ezer forint. Az alapbért a vállalat továbbra is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel.
A hűségprogram keretében 2022-ben is megmarad a jubileumi juttatás és a SZÉP-kártya, amelynek összegét növelik. Megmarad a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a 10 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény, amely már az első munkanaptól jár az új belépőknek, havi 100 ezer forint vásárlási összeghatárig. A gépkocsival történő munkába járás költségét a törvényben meghatározott kilométerenkénti 15 forint helyett kilométerenként 35 forintos díj megfizetésével téríti meg a Spar.
Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője a közleményben ismertette: 2017 és 2021 között több mint 40 milliárd forintos bérfejlesztést hajtottak végre saját forrásból, 2022-ben 8,6 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
A tavalyi fejlesztések révén a vállalat 221 új munkahelyet teremtett, ez a szám idén további 250-nel egészül ki, így a Spar összesen több mint 14 ezer alkalmazottnak biztosít munkát Magyarországon – közölte a kommunikációs vezető. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 2020-ban 738,9 milliárd forint árbevételt ért el, ami 8,7 százalékkal haladta meg az előző évit.
A bruttó 300 ezer forintos alapbér nettóban körülbelül 200-230 ezer forint, ami nem sok. De a fizetésünket kiegészítendő bízhatunk a szerencsénkben is, például online is fogadhatunk, akár kis téttel. A kaszinokonline.com weboldalon található fogadási oldalak üdvözlő bónuszai lehetnek 40 ezer, 150 ezer, de akár több mint 300 ezer forint is, ami több mint csábító ajánlat.
(X) Címkézés szempontjából az egyik legfontosabb teendő a megfelelő címkeragasztó kiválasztása. Ez komoly hozzáértést és tapasztalatot feltételez, ellenkező esetben a kívánt eredmény elmarad – azaz a címke nem ragad. Kérdés: hogy lehet ezt elkerülni?
Az etikett címke felépítése
A piacon forgalomban lévő címkék közül talán az etikett címke az, amit a leggyakrabban használnak. Három rétegből áll:
A felső maga a címke, amire nyomtatunk és amit aztán a felületre felragasztunk
A második a ragasztó, ami a tapadásért lesz felelős
A harmadik a szilikonos hordozópapír, amiről a címkét levettük
A vásárlói élményhez hozzátartozik a címke jó eltávolíthatósága is
A címkeragasztók különböznek egymástól attól függően, hogy mire és milyen hőmérsékleten használják fel őket. Sokféle típusuk van, eltérő tulajdonságaik alapján eltérő a felhasználhatóságuk is. Mivel Ön sem szeretné, hogy a termékeit megvásárló ügyfeleknek bosszúságot okozzon egy alig eltávolítható címkével, mérlegelje a lehetőségeket, amikor ragasztót választ.
Az címkeragasztó típusai
A címkeragasztóknak három alaptípusa van:
Az eltávolítható, visszaszedhető
A többször visszaszedhető, újrapozícionálható
És a tartós
Visszaszedhető, eltávolítható etikett címkeragasztót alkalmaznak minden olyan esetben, amikor elvárás, hogy a címke a termékről könnyen eltávolítható legyen. Ilyen eset például, amikor a címke közvetlenül az élelmiszerre kerül vagy a termékre árcédulaként. Hiszen ki szeretne ragasztóval szennyezett almát enni, vagy egy értékes okostelefonról a ragasztót kapargatni?
A többször visszaszedhető, áthelyezhető címkék a speciális ragasztás miatt könnyen leszedhetőek a felületről, majd nemes egyszerűséggel újra vissza is ragaszthatóak. Joggal merül fel a kérdés: minek ragasztjuk vissza, ha egyszer már levettük? A privát szférában lehet, hogy nem túl gyakran találkozunk ennek a szükségességével, de egyes gyártási folyamatoknál gyártásközi jelölésekre elterjedt megoldás.
A tartós tapadású etikett címke ragasztók – ahogy a nevükben is benne van – arra szolgálnak, hogy a címke a lehető leghosszabb ideig tölthesse be a feladatát. Ilyenek kerülnek azokra a termékekre, amelyek lehet, hogy hosszú hónapokig állnak egy raktárban arra várva, hogy elszállítsák őket a boltokba.
Hogyan válasszon etikett címke ragasztót?
A DunaShop etikett címke gyártásával, kereskedelmével foglalkozik immár 20 éve. Javaslatuk szerint ahhoz, hogy valaki a legmegfelelőbb címkeragasztót megtalálja, mindenképpen tudnia kell az egyértelmű válaszokat az alábbi kérdésekre:
Mennyi ideig kell a címkének megőriznie az információkat?
Az etikett címke hol lesz alkalmazva: beltéren vagy kültéren?
Mennyire lesz kitéve napsütésnek, súrlódásnak, nedvességnek?
Érintkezni fog oldószerekkel vagy más vegyi anyagokkal?
Milyen hőmérsékletű termékre kerül, illetve milyen hőmérsékleten lesz tárolva a termék?
Ezen paraméterek ismeretében könnyen kiválasztásra kerülhet a legoptimálisabban alkalmazható címkeragasztó.