Az év utolsó napjaiban a petárdázás és a tűzijátékok miatt több száz kutya szökik el

Országszerte 151 Mol töltőállomáson elérhetőek az ingyenes mikrochip-leolvasók, megkönnyítve az elkóborolt állatok hazajutását – közölte a társaság szerdán.

Az év utolsó napjaiban a petárdázás és a tűzijátékok miatt több száz kutya szökik el – hívják fel a figyelmet a közleményben. A megriadt állatok akár 20-30 kilométerre is eltávolodnak otthonuktól, ami nagyon megnehezíti, hogy önállóan hazataláljanak. Mint a közleményben kiemelték, évente több száz kiskedvencet sikerül azonosítani és talál vissza otthonába az ingyenesen használható leolvasóknak köszönhetően.

(Tűzijáték Nagykanizsán. Fotó: archív. S. Varga György/KanizsaPress)

A mikrochip-leolvasóval felszerelt töltőállomásokat jellegzetes matrica jelöli, a kutak listája pedig megtalálható a Mol töltőállomás-keresőn, a Mol MOVE applikációban, valamint a Mollal együttműködő Vigyél Haza Alapítvány Kutyakereső alkalmazásában is.

Felidézték, hogy Magyarországon 2013 óta kötelező minden 4 hónaposnál idősebb kutya mikrochipes megjelölése, melynek során egy rizsszem méretű, szövetbarát kapszulát juttatnak fájdalommentes eljárással a négylábú bőre alá. A kapszulában lévő chip egy egyedi számsort tartalmaz, amely egyértelműen azonosítja a kutyát, és a Magyar Állatorvosi Kamara által vezetett adatbázis segítségével összeköti az állatokat a gazdájukkal, lehetővé téve, hogy az elkóborolt jószág a lehető leghamarabb hazajusson.

Ehhez csupán arra van szükség, hogy a megtaláló bevigye a kutyát a legközelebbi leolvasóhelyre, ahol elvégzik a leolvasást és értesítik az önkéntes állatorvost, aki kapcsolatba lép az állat gazdájával. MTI

Számos posta újra kinyit januárban

A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak – közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

A Magyar Posta még október végén döntött arról, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt országszerte szünetelteti több posta működését. Az Európát sújtó szankciós energiaválság miatt ugyanis egyre több ország és egyre több vállalat vezetett be rendkívüli takarékossági intézkedéseket, és ez alól a posta sem jelentett kivételt – emlékeztettek a közleményben.

(Bezárt postahivatal a nagykanizsai Ady Endre utcában, a vasútállomásnál)

Mint írták, a Magyar Posta számára kiemelt feladat a lakosság részére a legmagasabb minőségű postai szolgáltatások nyújtása, ezért a bejelentést követően a társaság új vezetése az érintett önkormányzatok vezetőivel az elmúlt időszakban konstruktív tárgyalásokat folytatott számos jelenleg szünetelő posta mielőbbi újranyitásáról.

Tájékoztatásuk szerint a megbeszéléseken a települések polgármestereivel részletes megállapodás született arról, hogy a Magyar Postát is érintő radikális energiaköltség-növekedést – a vállalat belső, valamint más területeit is érintő hatékonyságnövelésén túl – hogyan és milyen módon tudják közösen kezelni az egyes szünetelő posták vonatkozásában.

Azt jelenleg pontosan még nem lehet tudni, hogy a négy bezárt nagykanizsai posta közül melyik nyílik újra meg az ügyfelek számára.

A szilveszteri tűzijátékok újév reggeléig használhatók fel, de petárdázni szigorúan tilos!

Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu-n.

Az 1. és 2. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokhoz egész évben hozzá lehet jutni, de a 3. osztályba sorolt termékek csak december 28. és 31. között vásárolhatók – írták.
A 3. osztályba sorolt tűzijátékok december 31-én 18 óra és január 1-jén 6 óra között használhatók, ehhez engedély nem kell – közölte az ORFK.

(Tűzijáték Nagykanizsán 2022. január 1-jén. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

A fel nem használt, 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket szilveszter után öt napon belül vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen visszavenni. Az 1. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket 14, a 2. osztályba tartozókat 16 éves kortól lehet megvásárolni és használni, míg a 3. osztályba tartozókat csak nagykorúak vehetik meg – figyelmeztettek.

Azt tanácsolták, hogy pirotechnikai terméket csak működési engedéllyel rendelkező árustól vásároljanak az emberek. Felhívták a figyelmet arra, hogy aki illegális árustól vásárol, magát és a környezetét is veszélyezteti. Hozzátették: a legálisan forgalmazott pirotechnikai termék felirata magyar nyelvű, közérthető használati és kezelési útmutatót, valamint baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is tartalmaz.

Arra is figyelmeztettek, hogy a tűzijátékokat távol kell tartani más tűzveszélyes anyagoktól. Gyermekek elől mindig legyen elzárva – tanácsolták. Petárdázni, ahogy a korábbi években, idén is tilos, a petárda birtoklása is tiltott – hangsúlyozták, hozzátéve, aki ezt a tilalmat megszegi, és petárdázik, szabálysértést követ el, ami 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

A felrobbant petárda rendkívül súlyos, akár maradandó sérülést is okozhat: végtagroncsolódás, halláskárosodás lehet a következménye – írták a közleményben. MTI

Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeit és dolgozóinak egy részét

Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeinek és dolgozóinak egy részét; csaknem ötszáz, eddig a Tungsramnál alkalmazott munkavállaló továbbfoglalkoztatása várható a jövő év elejétől – értesült az MTI hétfőn.

A Tungsram Operations Kft. az MTI-nek megerősítette: előrehaladott tárgyalások folynak, amelyekről a munkavállalóikat is tájékoztatták.
A munkaadó pénteken levélben tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Budapesten és Hajdúböszörményben is új cégek veszik át és foglalkoztatják tovább a dolgozókat a jelenlegi tevékenységi körökben.

A Képes Kálmán ügyvezető által aláírt levél szerint valamilyen formában minden telephelyen folytatódni fog a munka; egy cég vagy befektetői csoport üzemeltetné az adott üzemet vagy egy részét, és a dolgozók egy hányadának munkát biztosítana.

(A Tungsram nagykanizsai telephelye. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Zalaegerszegen állnak legközelebb a szerződéskötéshez, itt a Videoton az eddigi kapacitást vinné tovább a gyáregység üzemeltetőjeként, a dolgozók nagy részét is foglalkoztatni kívánja.

Nagykanizsán egy ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó vállalat venné át az üzemeltetést, a telephely a jelenlegi bérlőkkel együtt ipari parkként működne tovább. Ez a befektető a kapacitások egy részét, vagyis a LED-lámpák összeszerelését, a műanyag fröccsöntést és a fémmegmunkálást is átvéve 160-180 embert foglalkoztatna tovább.

Budapesten egy pénzügyi befektetői csoport tovább működtetné a lámpagyártást, a kerámiaüzem kapacitásaira pedig a Bakony Kerámia Kft.-vel és a Rauscherrel várható megállapodás, és mindkét üzemben 50-50 dolgozót alkalmaznának. A vertikális farm kutatási célokra szakosodva üzemel tovább az Orion Űrnemzedék Alapítvány tulajdonában lévő cég irányításával.

Hajdúböszörményben a wolframszál-gyártáshoz szükséges telephelyrészt egy még meg nem nevezett pénzügyi befektető üzemeltetné, a forgácsoláshoz szükséges üzemet pedig a Scintilla Kft. A jelenlegi dolgozók közül összesen körülbelül 100 embert foglalkoztatnának a jövőben. A cégvezetés levele arra is kitér, hogy az üzemeltetésre át nem adott területeken egy erre szakosodott cég fog minden telephelyen gondoskodni az állagmegóvásról.

A Tungsram idén áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig több ütemben 1600 dolgozóját bocsátja el. A társaság májusban csődvédelemet kért, majd novemberben a legnagyobb hitelező, az EXIM Bank által elutasított csődegyezségi ajánlat után felszámolási eljárás indult, amely miatt a még állományban maradt 750 ember csoportos létszámleépítését jelentette be a cég.

1,1 milliárdból készült el a zöld város program Lentiben

Lenti belterületét és déli részét összekötve fejeződött be csaknem 1,1 milliárd forintból a zöld város program beruházása – tájékoztatta a zalai település önkormányzata az MTI-t.

Az önkormányzat és a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciumában, a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával készült el a beruházás. Új pihenő-szabadidős övezetet alakítottak ki, bővítették a kereskedelmi és a szolgáltatások kínálatát, valamint átalakították az üdülőövezet és a belváros kapcsolatát, javítva ezzel a kerékpározás feltételeit is.

(Fotó: YouTube)

Közölték, „kortárs közparkot” alakítottak ki az egykori temető helyén, továbbá „komfortponttal”, vagyis kiszolgáló létesítménnyel sportpályákat és játszótereket építettek.

A fejlesztési területeket összekötő utak, így a Táncsics Mihály utca és a termálvízcsatorna környékének rendezése mellett megújították a zöldterületeket, a pihenő-szabadidős létesítmények megközelítését segítve pedig új parkolókat alakítottak ki a Zala megye nyugati részén fekvő kisvárosban – tudatta vasárnap az állami hírszolgálat.

11 milliárdból épült négycsillagos sportszálloda Felcsúton

„Világvárost épít szülőfalujából Orbán, ezúttal egy négycsillagos szállodát húzott fel a magyar emberek pénzéből.

Tovább épül-szépül a magyar emberek pénzéből Orbán Viktor szülőfaluja. Épült már futballstadion a miniszterelnök háza mellé és kisvasút is, uniós támogatásból. Most pedig papíron egy ifjúsági szállót építettek a fiatal focistáknak, miközben valójában egy négycsillagos szállodát húztak fel 11 milliárd forintnyi közpénzből.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor már a látszatra sem ad és – akár egy banánköztársaság kisstílű diktátora – teljesen nyíltan lopja ki a pénzt a magyar emberek zsebéből, hogy abból varázsoljon világvárost a szülőfalujából. Pontosan az ilyen húzások miatt nem akar pénzt adni az Európai Unió az Orbán-kormánynak, és emiatt eshet el Magyarország több ezer milliárd forintnyi uniós támogatástól.

Az elmúlt 12 év után is csak a lopás érdekli Orbánt és nem foglalkozik a magyar embereket sújtó megélhetési válsággal. Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kikerüljünk a megélhetési válságból.” – közölte pénteken az MTI Országos Sajtószolgálatával a DK.

Kocsis Máté: a baloldal veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban

A Fidesz frakcióvezetője szerint a „dollárbaloldal” veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban, ezzel segédkezve a forint elleni támadáshoz.

Kocsis Máté közösségi oldalán azt írta: az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a „dollárbaloldal” a közösségi médiában, továbbá SMS-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket. Ezek az állítások egyrészt valótlanok és súlyosan sértik az ország, illetve a magyar állampolgárok érdekeit, másrészt az ilyen rémhírek terjesztése bűncselekmény, melyekkel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított – hangsúlyozta.

(Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszél a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjáró sorozat fórumán a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban 2022. november 9-én. MTI/Filep István)

Kilátásba helyezte, hogy haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez a DK-s Varju László – és a kijelentéseit közlő médiafelületek – ellen, ha az ellenzéki politikus megtartja a témában péntekre tervezett sajtótájékoztatóját.

„A legnagyobb parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként szeretném teljesen világossá tenni, hogy amennyiben Varju László valóban megtartja mai sajtótájékoztatóját ebben a témában, tovább terjeszti a veszélyes álhíreket és ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz, haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményezünk ellene, továbbá az azt közlő médiafelületekkel szemben is” – írta bejegyzésében.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt is kijelentette: ez esetben még a mai napon kezdeményezi Varju László valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, mert a DK képviselője sajtótájékoztatójával egy „vörös vonalat” lép át.

„Aki előre megfontoltan, külföldi érdekek szolgálatában valótlanságokat és rémhíreket terjeszt, ezáltal részt vesz egy forint elleni támadásban, az egészen biztos lehet benne, hogy vállalnia kell a büntetőjogi következményeket is, továbbá a magyar Országgyűlésben tisztséget nem viselhet” – fogalmazott. Kocsis Máté.

A kormánypárti frakció vezetője szerint jól látható jelei vannak, hogy a következő időszakra forint elleni támadást készítenek elő „több irányból”, melyhez a „külföldi megrendelők kérésére a hazai „dollárbaloldal” is kézzel fogható segítséget nyújt”. MTI

Orbán Viktor elment a MOL új székházába

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a cég vezetésének meghívására részt vett a MOL-csoport igazgatósági ülésén – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A kormányfőt és a kíséretében lévő Lantos Csaba energiaügyi minisztert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, Orbán Balázs politikai igazgatót és Nagy Jánost, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárt Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató fogadta, és körbevezette az új MOL Campus székházban.

A kormány delegációjának jelenlétében lezajlott igazgatósági ülésen a MOL hosszú távú üzleti stratégiájáról, a háború okozta gazdasági és energiaválság valamint a brüsszeli szankciók hatásairól, illetve Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak – közölte Havasi Bertalan. MTI

(A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b3) Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató (b2), valamint az igazgatóság tagjainak társaságában megtekinti az új MOL Campus székházat, mielőtt a cég vezetésének meghívására részt vesz a MOL-csoport igazgatósági ülésén 2022. december 8-án. Mellettük Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (b4), Lantos Csaba energiaügyi miniszter (j2) és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (b5). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Azonnali hatállyal megszüntették az üzemanyagár-stopot

A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány – a Mol javaslatára – az üzemanyagárstopot megszünteti – jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten. A 13 hónapon át tartó benzinár-stop kedden este 23 órától megszűnt.

Gulyás Gergely jelezte: a szankciók életbe lépése az elmúlt napokban mindenki által megtapasztalható módon zavarokat okozott Magyarország üzemanyag-ellátásában. A Mol hétfőn levélben tájékoztatta az energiaügyi minisztert, hogy import nélkül nem tudja megoldani az ország üzemanyag-ellátását – tette hozzá.

Azt mondta: a Molt felkérte a kormány arra, hogy ha szükséges, akár a drágább, Brent olajból származó üzemanyagimport megszervezésével is biztosítsa az ország teljeskörű üzemanyagellátását.

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely jelezte: a hatósági árról kedden 23 órakor álltak át a kutak. (Hernádi Zsolt MOL-vezér szerint a Mol-kutak irányadó árai mostantól – amitől lehet eltérés – a 95-ös benzinnél 641, a dízelnél pedig 699 forint.)

A piaci ár adott és egységes, vagyis senki sem kaphat a továbbiaknak a piaci árnál alacsonyabban üzemanyagot, a taxisokkal, mentősökkel, fuvarozókkal sem kivételeznek.

Gulyás Gergely elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök hazautazott Albániából, hogy részt vegyen a döntésben, és aláírja az árstop kivezetéséről szóló rendeletet. Azt követően az új szabályozás meg is jelent a Magyar Közlönyben.

A Mol újraindította a Dunai Finomítót, de egyik napról a másikra nem oldódnak meg az üzemanyag-ellátási problémák

A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett – jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth rádió Déli krónikájában kedden.

Bacsa György hozzátette, a Mol teljes kapacitása nem elég a magyar piaci igények kielégítéséhez, ehhez mintegy 30 százalék import is kell, és a jelenlegi kereslet mellett a logisztikai túlterheltség feloldásához arra is szükség van, hogy a többi kiskereskedelmi és nagykereskedelmi partner aktivitása is erősödjön.

Az elmúlt héten a benzin kereslete kétszerese, a dízelé másfélszerese volt a tavalyinak, a napi kiskereskedelmi kiszállítási igény 30 százalékkal meghaladta a teljes logisztikai napi kapacitást, miközben az import jelentősen visszaesett. „Jelenleg azzal küzdünk, hogy nem érjük utol magunkat, ma már szinte az összes kutunkat érinti az, hogy valamelyik termék leürül. Körülbelül 70 kutunk, a teljes hálózat egynegyede, pedig teljesen leürült” – mondta. MTI

1 11 12 13 14 15 28