Feloszlatta magát Pacsa képviselő-testülete

Rendkívüli testületi ülésen, a képviselők többségének javaslata és szavazata alapján feloszlatta magát Pacsa képviselő-testülete – tájékoztatta a zalai város jegyzője csütörtökön az MTI-t.

Benedek Karolina a Zalai Hírlap információját megerősítve közölte: a független polgármesterrel együtt héttagú, szintén függetlenekből álló testületből öten szavaztak kedden az önfeloszlatás mellett.

Indoklás nem hangzott el, a kezdeményezők csupán arra hivatkoztak, hogy a városvezető nem fejleszti a települést és nem működik együtt a képviselőkkel.

A jegyző jelezte: a második ciklusban, vagyis kilenc éve együtt tevékenykedő képviselő-testületben minden döntést egyhangúlag fogadtak el.

Eddig nem merült fel, hogy ne tudnának együttműködni, és a fejlesztésekre is egyéb példák mellett a polgármester megemlítette a 75-ös főút városon átvezető szakaszán a közelmúltban végzett egymilliárd forintos felújítást.

Az 1700 lakosú zalai város helyi választási bizottsága várhatóan két héten belül ül össze, hogy az időközi választás időpontjáról határozzon – tette még hozzá Benedek Karolina.