Holttestet találtak egy nagykanizsai víztározóban!

nagykanizsa víztározó holttest

Egy egyelőre azonosítatlan holttestet találtak Nagykanizsán, az ipari park mellett lévő esővíztározóban – közölte pénteken a Zalai Hírlap online kiadása.

A lap beszámolója szerint a holttest már jó ideje a vízben lehetett, és a külsérelmi nyomok alapján nem zárható ki az idegenkezűség gyanúja. A zalai napilap úgy tudja, egyelőre azonosítani sem sikerült az áldozatot.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére az esetről nem kívánt információt adni.

Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője annyit erősített meg, hogy hétfő este a rendőrség kérésére a nagykanizsai tűzoltók emeltek ki egy holttestet a Raktárház utcai víztározóból. MTI

(Videó: Szakony Attila – Zalai Hírlap. Fotó: a videóból)

 

Tragédia Liszónál!

Egy autós lesodródott az útról, majd egy útjelző táblának ütközött a Nagykanizsa melletti Liszónál – számolt be a tragédiáról a Zalai Hírlap.

Egy ember a helyszínen életét vesztette.

A baleset a liszói elágazónál, a 6804-es út, 12-es kilométerszelvényénél történt csütörtök este.

Az MTI azt írta, hogy a halálos baleset áldozata egy nő.

(Fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

 

liszó halálos baleset 1

liszó halálos baleset 2

Könyvhét Nagykanizsán

Megnyílt az ünnepi könyvhét Nagykanizsán. A program szervezői, a Deák Könyvesház, a Halis István Könyvtár és a Honvéd Kaszinó. A könyvhetet Prof. Dr. Kovács László, a Batthyány gimnázium hajdani tanára, a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar egykori tanára ajánlotta a könyveket szeretők figyelmébe. A könyvhét színes programjai június 11-én 13 óráig látogathatók a Deák téri könyvsátorban a Halis István könyvtárban és a Honvéd Kaszinóban.  (Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)

nagykanizsa könyhét 1

nagykanizsa könyhét 2

nagykanizsa könyhét 3

nagykanizsa könyhét 4

nagykanizsa könyhét 5

nagykanizsa könyhét 6

Évtizeden át molesztálta nevelt lányát egy nagykanizsai férfi

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került egy Zalasárszegen élő férfi, aki több mint tíz éven át rendszeresen molesztálta nevelt lányát – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

kislány

Pirger Csaba a Zalai Hírlap információját megerősítve elmondta: az 50 éves férfi 2004-ben lett élettársa az akkor hatéves kislány édesanyjának.
A férfi az óvodás gyerek mellé többször befeküdt az ágyba, simogatta; a rendszeressé váló molesztálás később odáig fajult, hogy a felső tagozatossá lett kislányt már hetente arra kényszerítette, hogy kielégítse.

A férfi ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés miatt indult nyomozás.
A rendőrök még szombaton vették őrizetbe, a nyomozási bíró kedden rendelte el előzetes letartóztatását. MTI

B. Pál állandó nagykanizsai bejelentett lakcímmel rendelkezik, tartózkodási helye jelenleg Zalasárszeg – tudta meg a Dél-Zala Press dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

(A fotó illusztráció)

A Muskátli Cukrászda

Bajer (az egykori Muskátli) Cukrászda – Nagykanizsa

A Kölcsey utca és a Deák tér sarkán álló szecessziós stílusú épület, melynek földszintjén egykor a Muskátli Cukrászda állt. Helyén a múlt században egy kis földszintes ház, a Fleischacker-ház állt, melyet árverésen 1897-ben először a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet vett meg, majd 1900-ban Haas Vilmos fűszerkereskedő. Tőle 1903 februárjában Bajer Vince cukrász vásárolta meg a régi épületet, s még ugyanebben az évben megkezdte emeletes lakóházának építését. A sarokház az államosításig Bajer Vince és leánya, Bajer Mária (Ring Imréné) tulajdona volt. A sarokrészen működött az elegánsan berendezett Bajer Cukrászda. Bajer Vince üzletét később is híres cukrászda, a Makoviczky követte, majd a Muskátli Cukrászda.

nagykanizsa muskátli cukrászda 1
A ház egy emeleti lakását 1906-ban, a megalakulásakor, a Néptakarékpénztár Rt. vette bérbe irodahelyiségnek, s működött itt hat éven keresztül. Mellette az emeleten volt a század elején a Phönix Biztosító Társaság főügynöksége, majd az 1920-30-as években a Frankfurti Biztosító, s a Magyar-Francia Biztosító Rt. vezérügynöksége. Bár az épületet többször felújították, a szecessziós jegyeket máig őrzi.

A stílusra jellemző hullámzóan áradó vonalak, formák és plasztikus növényi ábrázolások jelennek meg a homlokzatdíszeken. A földszinti ajtónyílásokat felül hullámvonalas keretek zárják le, melyeket a sarkokon szalag-, szőlőfürt-, s kagylómintákkal díszítettek. Az épület Deák téri homlokzata az emeleten 7, a sarokrészen 2 ablaktengelyes, a homlokzat két oldalán a két szélső ablakot közösen, a középső ablakot, s a sarokrséz középső fülkéjét egymagában a főpárkányig felnyúló, rusztikázott pillérek keresztezik.

Az ablakok fölött, a pillérek közti téglalap alakú mezők szárnyas női ablakokkal, szőlőfürtökkel, s – levelekkel, – indákkal díszítettek. A sarokrészen középen félköríves fülkében kőváza látható levélcsokorral. E fülke fölötti és a Deák téri homlokzaton a középső ablak fölötti mezőkben az építés dátuma olvasható („ANNO DOM MCMIII”) szőlőfürtökkel, – levelekkel közrefogva. Az épület homlokzatán a főpárkány felett tömör mellvéd fut végig, melyet a Deák téri oldalon és a sarokrészen középen háromszög oromzatú, kőoromdíszes, íves padlásablakkal áttört elem díszít. 1992 óta helyi védelmet élvez az épület. (Forrás: utisugo.hu)




nagykanizsa muskátli cukrászda 2
Kedves Kanizsaiak! Elérkeztem a régi kanizsai szórakozó helyeket bemutató és megemlékező írás-sorozat méltán legnagyobb figyelmet érdemlő üzletéhez, ez pedig a Muskátli Cukrászda, a Musi ahogyan a kanizsai emberek hívták.

A fenti történeti áttekintő után következzék, ahogy én emlékezem erre az igazán nagy forgalmú helyre. Ez a hely generációknak nyújtott szórakozási, találkozási lehetőséget. Én a hetvenes és nyolcvanas években dolgoztam a ZMSZVV vállalatnál  (Zala Megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat) mint hűtőgépszerelő és karbantartó.
Így hát munkám miatt is, és személyes okok miatt is sokat jártam e helyre.

Az üzlet vezetői voltak: Móricné, Tamásné, (Juci néni), Macsekné Marika, Galamb Laci, Joós Lajos és felesége Éva.  Ezekre a nevekre emlékezem vissza. Valamikor a hátsó részében működött a cukrászüzem, ahol a fagylaltot is keverték és kannákban szállították ki az üzletekbe.

nagykanizsa muskátli cukrászda 3

Sok dolgozó megfordult ezen a helyen.  A teljesség igénye nélkül sorolnék fel neveket. Pultosok : Csizmadiáné Marica, aki innen ment nyugdíjba és talán a legtöbb időt ő töltötte le ebben az üzletben. Azután Tiszainé Kati,  (Marika) ( vezetéknevére már nem emlékezem) Rózsika, Jobbágy Erika és Kantó Erika és még sok tanuló lány.

Pincérek : Dávidovicsné Panni, Lábodiné, Eta, Tóthné Gabi, Kissné Marika, Lukácsiné Piri, Vincek Zsuzsa, azután Adrienn, a vezeték neve nem ugrik be. Ezekre a nevekre emlékezem, elnézést kérek azoktól akiket netán kihagytam a felsorolásból.

A Muskátli rendkívül nagy forgalmú hely volt akkoriban A törzsvendégek közül néhány név: Nardai Rózsi néni aki Balázsovits Lajos színművész nagynénje volt és aki mindig Perényi fogász feleségével érkezett délelőttönként. Buzek Dénes Nagykanizsa híres fotósa, aki napi vendége volt, nagyon sok akkori kisiparos törzshelye volt. Vámos Pista  (mindenki így hívta) azután élete vége felé sokszor megfordult az üzletben Horváth Sándor a volt Zalahús kanizsai vezetője.

nagykanizsa muskátli cukrászda 4
Sokáig lehetne sorolni azoknak a kanizsai polgároknak a neveit, akik ide jártak. Fiatalok találkahelye volt, Gabinak a hosszú hajú pincérnőnek mindenkihez volt egy kedves szava. Rengeteg fagylaltot eladtak ebben az üzletben. Emlékszem egy május elseje utáni napon én cipeltem le a fagyi pénzt, az aprót a postára, bizony alig bírtam el a zsákot. Egy nyári nap 20-25 keverés fagyi is elfogyott.

Sokat javítottam a fagyi gépeket. Volt egy hosszú süteményes vitrin a bejárattól balra amiben nagyon finom sütik lapultak, isteni volt a csoki krémjük, no és a krémesek!! Később üzemelt itt játékautomata is. A személyzet, a lányok megfigyelték azt, hogyha hirtelen lekapcsolják az áramot a gépről akkor az ad pénzt. Így hát egyikük odaállt a kismegszakítóhoz és egy jelre be és kikapcsolta a gépet. Így jutottak egy kis pluszhoz!

nagykanizsa muskátli cukrászda 5

Finom presszókávét főztek a hagyományos három karos gépen. A berendezés is hangulatos volt, a székek a cég asztalosának Csík Józsi bácsinak a keze munkáját dicsérik. Én vettem belőle hat darabot az üzlet átalakításakor, mai napig a konyhám díszei..

Ebben az üzletben is volt wc-s néni, mégpedig egy szepetneki lakos Regina néni, aki vasszigorral őrizte a megkönnyebbülés szentélyének „kapuját”. Az üzlet átalakítása után Jós Lajos vitte az üzletet egészen annak bezárásáig, de ez a Muskátli már nem ugyanaz volt mint a régi.

A város akkori vezetőinek a szégyene ,hogy hagyták tönkremenni ezt a patinás, nemzedékek szórakozását biztosító cukrászdát. Én így gondolom.
(Írta: Pusztafi Attila. Fotók: panoramio, utisugo)

Cseresnyés: a közmunkásokat terelnék az elsődleges munkaerő-piacra

Szél Bernadett LMP-s képviselő a Parlament mai ülésén arról beszélt, hogy míg egyes régiókban továbbra sem lehet munkahelyet találni, máshol munkaerő-hiányról érkezik jelzés.
A kormány leszorította a béreket, s ennek következménye, hogy a kivándorlás kezelhetetlen méreteket ölt. A kormánypárti képviselőkhöz fordulva azt mondta, urizálnak, „off-shoroznak”, külföldi tőkének, haveroknak kedveznek, eközben a dolgozók háromnegyede átlagbér alatt keres, négy millió ember létminimum alatt él.
A magyar növekedés már a legrosszabb között van az unióban, Magyarország összeszerelő üzemmé vált.

cseresnyés péter államtitkár

Cseresnyés Péter államtitkár azt mondta: félrevezetőek a képviselő által elmondottak. 2010 óta 600 ezerrel többen dolgoznak, a munkába bekapcsolódók száma évről-évre nő. Közülük 370 ezer a versenyszférában helyezkedett el.
Pár éve még kizárólag a munkanélküliség volt a probléma, onnan jutottak el oda, hogy a munkaerő-hiányt hogyan pótolják. Ugyanakkor globális hiányról nincs szó, ahol ez felmerül, ott kapcsolatban vannak cégekkel, felnőttképző intézményekkel, hogy a problémát megoldják – rögzítette.
Közfoglalkoztatásból is egyre több embert igyekeznek átterelni az elsődleges munkaerő-piacra. MTI (Fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Eltűnt egy 12 éves kislány Nagykanizsán vagy környékén!

nagykanizsa eltűnt kislány

Segítség!!!

Eltűnt a kislányom Nagykanizsán vagy környékén, a képen látható 12 éves Horváth Senon!

Ha valaki látta vagy bármit tud róla kérem hívjon!

Tel: 06/30/665-7227 vagy  06/30/621-8424.

A kislányt a rendőrség is keresi, ha valaki tud valamit róla, hívja az egyenruhásokat a Nagykanizsai Rendőrkapitányság 06/93/312-190-es számán vagy a 107-es vagy 112-es telefonszámot!

(Forrás: Facebook. Az édesanya engedélyével.)

A kislány kedden délelőtt egészségesen előkerült 🙂

Sanghaji, tajvani, hongkongi divatfotózás után újra itthon a kanizsai Hajdu Petra

Mint sok fiatal, a nyáron munkát vállal, telemarketingesként zökken vissza a nagy magyar valóságba – nem kis fordulat a Fülöp-szigetek, Tajvan, Hongkong és Sanghaj után. Hajdu Petra négy év után az egyetemista diákéletet választotta a sokak által irigyelt divatmodell-szakma és a titokzatos, varázslatos nagyvilág helyett. Hazajött. Spinningezni, egyetemi életéhez szállást keresni, elindulni egy másik úton.

nagykanizsa hajdu petra 1
Valamikor, évekkel ezelőtt batthyány-s diákként a tanév közben szinte egyik napról a másikra Kínába utazott, hogy modell-szerződése szerint munkát vállaljon és megélje talán élete kalandját messze a hazától, a családtól, a barátoktól.
Persze nem történt ez ripsz-ropsz, hiszen egyre légiesebb, titokzatosabb lett, lengébb, libbenő ruhákban fotózásokra sietett – aztán búcsút intett.

– Itthon sosem dolgoztam mint modell – mondja Petra. – Magyarországon készítettem magamnak önerőből egy kezdő modellkönyvet. Ez azt jelenti, hogy fotózásokat szerveztem magamnak, amíg össze nem gyűlt pár jó kép, és azokkal készen mentem be ahhoz az ügynökséghez, akik az elején vállalták, hogy foglalkoznak velem. Így indult.

nagykanizsa hajdu petra 2

– Aztán – emlékszem – mi, ismerősök – csak álltunk leesett állal, épp hogy elbúcsúztunk, te pedig már Kínában voltál. Merre jártál az elmúlt négy évben Petra?

– Kínába először 16 évesen mentem ki, azóta többször is volt szerencsém ott élni az elmúlt 4 év folyamán.

– Amilyen vékony voltál – amikor hazalátogattál, meséltél erről -, nem volt gond a kínai méretekkel, sőt… beszéltél a sokszor egészségtelen, túl olajos kínai kajákról, a napi 8-10 órás munkáról. Nem kellett fogynod-híznod?

– Tényleg nagyon vékony voltam, amikor kimentem. Híznom nem kellett, de én is ember vagyok, 1-2 kiló mozog rajtam.

– Milyen piacra dolgozik a kínai divatipar, ahol te mozogtál? Melyik munkafajtát szeretted a legjobban?

– Kínában nagyon sok a nem nagy nevű márka. A munkák 80% online webáruházra megy, vagy katalógus. De ki lehet fogni reklámforgatást, magazinfotózást, és lookbookot is. A legjobb mindig az volt, amikor több modellel dolgoztam. Katalógust fotózni valami szuper helyszínen jó fej emberekkel és csapattal – ez feldobja az ember napját.

nagykanizsa hajdu petra 3

– A sok munka mellett sikerült megismerni a keleti világ szépségeit is, volt lehetőség szétnézni a nagyvilágban?

– Kínában nem sikerült nagyon turistáskodnom. Az ottani élet tényleg csak a munkáról szól. Ellenben a Fülöp-szigeteken már annál több gyönyörű helyet sikerült meglátogatnom. Hogy merre jártam? A kínai nagyvárosok: Xiamen, Guangzhou, Shenzhen, Shanghai. Hongkongban csak 1-2 munkám volt, ott szerződéssel nem dolgoztam huzamosabb ideig.
Taiwanban pedig Taipeiben voltam. A Fülöp-szigeteken Manilában, a fővárosban éltem, de a szigeteken is jártam, mint Cebu, Puerto Galera.

nagykanizsa hajdu petra 4
– Épp most olvastam egy 21 éves letenyei lányról, aki pár hónapot töltött szintén Kínában, hallani-olvasni sikeres zalai, környékbeli fiatalokról, akik szintén azokon a tájakon próbálnak szerencsét és aratnak sikereket. Te találkoztál magyarokkal odakint?

– Találkoztam kint magyarokkal. Shanghaiban például öten magyarok együtt is karácsonyoztunk két éve. Kínában ismertem meg egy nagyon jó barátnőmet, ő pedig budapesti.

– Tényleg világvárosok a kínai nagyvárosok? Nem hiányzik a nagyvárosi nyüzsgés, lassan visszaszoksz a magyar életmódba?

– Valóban, Kínában a városok hatalmas méretűek, és az utcán csak hömpölyög az embertömeg. Néha bosszantó is tud lenni, ők nem az udvariasságról híresek. Jó most itthon a nyugis életmód, de ez se fog sokáig tartani, szeptembertől irány Budapest.

nagykanizsa hajdu petra 5

– Melyik divatirányzat tetszik? Mit hordasz szívesen?

– Nem mondanám, hogy a stílusomat egy divatirányba be lehet sorolni. Nyáron mindig megjelennek nálam is a hippisebb, de ugyanúgy a minimalista és a fiúsabb szerelések is mellette. Sokat hordok feketét, és főleg úgy öltözöm, hogy kényelmesen érezzem magam.

– Hazatértél, teljesen abbahagyod?

– Haza azért jöttem mert már szeretném elkezdeni az egyetemi tanulmányaimat. Nem hagyom teljesen abba, de most az egyetem kerül előtérbe. A gazdasági egyetemen fogok tanulni Budapesten a Külkereskedelmi Karon.

– A közelmúltban megosztottál a közösségi médiában jó pár fotót, amit te készítettél. Hidd el, nagyon jók, művésziek. Nagyapád, Hajdu György régi ismert operatőr öröksége ez a génjeidben?

nagykanizsa hajdu petra 7

– Már régóta szerettem embereket fényképezni a telefonommal, de csak pár hónapja fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy beszerezzek egy komolyabb kamerát és elkezdjek más szinteken foglalkozni a dologgal. Valószínűleg a nagypapámtól örököltem ezt a szenvedélyt.

– Úgy látom a netes világban, hogy megérintett más művészeti ág is, valamilyen Art…, de az ezotéria, a spirituális gondolkodás, érzelemvilág is közel áll hozzád. Merre visz az utad?

nagykanizsa hajdu petra 6
– Amiket megosztok, az egy szuper berlini oldal, és emberek írásait osztják meg valamilyen passzoló artisztikus képpel. Nagyon belevág a korombeliek világába, a legjobbakat mindig megosztom.

A spirituális dolgok se állnak messze tőlem. A Fülöp-szigeteken, illetve barátnőm által ért egy ilyen hatás, és nagyon szívesen olvasok a témában, legyen szó aurákról, az univerzumról… bármi jöhet. Hogy az utam merre visz? Egyelőre az egyetem elvégzése a cél. Mellette nagyon szeretnék a fotózással is foglalkozni, és a nyári szünetekben akár egy újabb ázsiai kaland is szóba jöhet. Hogy utána mi lesz, azt még nem tudom, szeretném sok mindenben kipróbálni magam az előttem álló években.

– Szerelem, egyéb kapcsolatok, szabadidős tevékenység, hobbik, család, régi barátok?

– Szerelem nincs, és egyelőre magamra szeretnék koncentrálni. Egy pár emberrel azóta is nagyon jóban vagyok itthon, mióta elutaztam, rájuk mindig számíthatok. Most itt, Kanizsán is dolgozom a nyáron, telefonmarketinges vagyok a következő pár hónapban.

– Értél? Mélyebb lettél?

– Hogy érettebb lettem-e ? Persze, az ember minden nap tanul. Ettől szép az élet.

(Írta: Lukács Ibolya)

A régi kanizsai piacról – „Gyüjjék ide naccsága ! Vegye meg, olcsón adom, megy a buszom!”

Ebben az írásomban a régi nagykanizsai piactól írnék, hiszen a mai fiatalok már nem láthatják és nem érezhetik át annak hangulatát, varázsát.
Tehát a régi piac a posta nyugati oldala és a mostani Célpont Áruház közti területen volt.

nagykanizsa kosaras piac 1
Hosszú, több sorban álló beton asztalokról árulták portékáikat a kiskanizsai kofák és a környékbeli falvak árusai. A keleti oldalon a sarkon egy kocsma volt amit a köznyelv csak „cigány kocsmaként „ emlegetett. A ZMSZVV (Zala Megyei Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat) tulajdonában volt és Dani bácsi volt az üzlet vezetője. Dani bácsit a városban csak süket Daniként emlegették. Amúgy szelektív hallása volt, amit akart azt meghallotta.

Arról volt híres, hogy a vendégnek az aprót soha nem adta vissza, hanem a kezébe nyomott egy meglehetősen száraz pogácsát ezzel a mondattal „Nesze vidd haza a gyereknek!” Később Görcsi Jenő vitte az üzletet,  aki sajnos korán elhunyt. Az üzlet mellett volt a szintén vendéglátós kezelésben levő 152-es számú pecsenyesütő, ahol Horváth Gyuri (Piki) volt az üzemeltető. Nagyon finom oldalasok, pecsenyék, hurkák, kolbászok sültek itt a nagyméretű vaslemez tepsikben. Jókat ettünk itt.  Kicsit odébb volt  Pávé Józsi szintén vendéglátós pincér és üzletvezető, aki sajnos fiatalon hunyt el, feleségének a baromfi szaküzlete.

nagykanizsa kosaras piac 3

Ezen a soron még húsüzlet, élelmiszerbolt volt, valamint a piacfelügyelő irodája. És a gombaszakértő! A sorral szemben a Zrínyi utca felől nézve volt a Ladányi-féle virág és zöldségbolt. Mellette a Marcaliból jött Ruczek-féle pecsenyesütő. Majd Gazdag Géza bácsi pecsenyesütője következett a sorban, akinek kiváló áruja volt és amit a Rozgonyi utcai lakása udvarán levő kis feldolgozó üzemében készített. Később épített egy büfét is, ahol volt üzembeállítós kollégám, az azóta elhunyt Tóth Sanyi és a felesége üzemeltetett. Aztán utána következett Cser néni bélkereskedése.

nagykanizsa kosaras piac 4

A nyugati oldalt is üzletsor zárta le, ami a hal szaküzlettel kezdődött, volt itt virágbolt és Horváthné Gizi lángos sütője. Itt volt Szerdahelyi Frici kocsmája, aztán a szintén vendéglátó által üzemeltetett büfé ahol Dugmanicsné volt az üzletvezető. Nagyon sok melós járt ide ebédidőben egy jó hurkát megenni és egy jó kanizsai sört meginni rá. Hajnalban a Centrál bár dolgozói jöttek ide egy hurkára, kolbászra meg egy italra. A déli oldalt is egy üzletsor zárta, ahol péküzlet, húsbolt működött. Az északi oldalon mérlegház és nyilvános illemhelyek voltak. Ez a piac teljesen más volt mint a később felépített Vásárcsarnok. Ennek hangulata volt.

nagykanizsa kosaras piac 2
Sokszor rácsodálkoztam a sáska asszonyokra, hogyan tudják a fejükre tett gyűrű alakú összetekert textil párnára tett teli kosarakat cipelni, egyensúlyozni.
Itt tényleg friss termelői árut lehetett kapni. Meg a szőlő levélben árult finom csúcsos füstölt túró, aminek isteni íze volt. Úgy egy óra körül kezdett zárni a piac, ilyenkor a kofák utána kiáltottak a vásárló asszonyoknak. „Gyüjjék ide naccsága ! Vegye meg, olcsón adom, megy a buszom!”
Emlékszem egy idős virágárus nénire, Tóth nénire akitől virágot szoktam venni és aki mindig mosolygós volt, mindenről volt naprakész véleménye rendkívül tájékozott volt. Vasárnap reggel a barátommal Sziklai Pistivel mindig lementünk a piacra,  megittunk egy-két felest elbeszélgettünk és Tóth néninél vettünk virágot. Ez amolyan vasárnapi program volt. Aztán a piacot megszüntették, helyette épült egy új vásárcsarnok, ám a mi korosztályunknak ez már nem ugyanazt jelenti mint a régi piac.

(Írta: Pusztafi Attila. Fotók: Fortepan)

1 826 827 828 829 830 935