Kanizsaiak EB lázban – Videók
Sok nagykanizsai szurkol a magyar válogatottnak a foci eb-n.
És persze sorban kerülnek fel a videók a netre is. A kanizsai szurkolók magyar-izlandról készült felvételeiből válogattunk össze egy csokorra valót.
Egy hírportál Nagykanizsának és térségének, Dél-Zalának
Sok nagykanizsai szurkol a magyar válogatottnak a foci eb-n.
És persze sorban kerülnek fel a videók a netre is. A kanizsai szurkolók magyar-izlandról készült felvételeiből válogattunk össze egy csokorra valót.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt állt a Zalaegerszegi Törvényszék előtt az a férfi, aki áramot vezetett a kerítésébe.

A magyarszerdahelyi vádlott 2014 óta haragos viszonyban állt a telekszomszédjával. A vád szerint 2015. október 11-e előtt – pontosan meg nem határozható időpontban – lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó hálózati feszültségű konnektorból egy hosszabbítót vezetett ki az épület külső falához. A kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte. A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után – észlelve, hogy a kerítés több helyen „csillog” – rájött, hogy a kerítésbe áramot vezettek, ezért értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök jelenlétét látva a vádlott megpróbálta lekötni a kerítésről a vezetéket, ám tevékenységét észlelték a rendőrök, s felszólították annak abbahagyására.
Az ügyészi vádirat szerint a kerítés áram alá helyezett szakaszának megérintése akár halálos is lehetett volna, mert a kerítésbe vezetett 220 V feszültségű áram az emberi élet kioltására alkalmas. Arról, hogy a közös kerítés áram alatt van, a vádlott nem tájékoztatta sem a szomszédban lakó családot – melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit.
Az ügy első tárgyalása 2016. június 22-én volt a Zalaegerszegi Törvényszéken. A vádismertetést követően a vádlott nem tett vallomást a bíróság előtt, ezért a bíróság a nyomozás során tett nyilatkozatait ismertette. A vádlott annyit mondott csupán: “A vádat megértettem. Azt elfogadom, hogy rákötöttem a fázist a kerítésre, de nem akartam embert ölni, kísérletet sem akartam elkövetni. Tudat alatt tettem, de nem azért, hogy valaki életét kioltsam.”
Ezt követően tanúkat, illetve szakértőket hallgatott meg a bíróság, valamint a tárgyalóteremben levetítették azt a mobiltelefonos felvételt, amelyet a szomszéd készített. A férfi az esőben áram alatt lévő kerítést piszkálta meg egy bottal, s rögzítette, ahogy az szikrázott.
A tárgyalás 2016. szeptember 19-én folytatódik – tudatta honlapunkkal a dr. Beznicza Árpád a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.
Egész éjszaka keresték a zalai rendőrök azt a 13 éves gyereket, aki barátjával cseresznyézni indult, de haza már nem érkezett meg.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon 2016. június 22-én hajnali 1 órakor személyesen tett bejelentést egy 13 éves fiú nagymamája, hogy unokája eltűnt. A gyerek cseresznyézni ment a barátjával késő délután a közeli hegyre, ahonnét még együtt indultak haza, de miután elváltak a 13 éves fiú nem ment be a házba, hanem ismeretlen helyre távozott.
A rendőrség a bejelentést követően azonnal megkezdte a kutatást – járőrök, körzeti megbízottak és a forrónyomos csoport is egész éjszaka a gyereket kereste. Kora reggel a személyleírás alapján ismerték fel az egyenruhások a Nagykanizsán egyedül sétálgató fiút, akit biztonsági intézkedés keretében a helyi kapitányságra vittek.
Már több mint 3 éve, 40 hónapja folyamatos a reálbér növekedés, a keresetek nominálisan és reálértékben is emelkedtek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva. Az NGM közleményében kiemelte a versenyszféra rekordmértékű, 77 ezres létszámbővülését.

A KSH közlése szerint áprilisban 6,4 százalékkal magasabbak voltak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel azelőtt, a nettó bérek – a jövedelemadó kulcsának csökkentése miatt – 8,0 százalékkal emelkedtek.
Cseresnyés Péter kiemelte: az elmúlt 4 hónapban 7,5 százalékos volt a reálbér emelkedés. A köz- és a versenyszférában is jelentős volt a béremelkedés – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rendkívül alacsony infláció miatt a bérek nominálisan és vásárló értéküket tekintve azonos mértékben emelkedtek.
A pénzügyi területeken volt a legmagasabb, a mezőgazdaságban pedig a legalacsonyabb a bruttó átlagkereset – mondta az államtitkár.
Az év további részében is béremelésre számítanak, például a versenyszférában, ugyanis a kereskedelemben a munkaerő megtartása miatt a munkáltatók már emelték a fizetéseket. Várhatóan ez a tendencia a versenyszféra más területein is folytatódik majd – fogalmazott Cseresnyés Péter.
Az NGM kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – rekordmértékű, 77 ezres létszámbővülés ment végbe 2015 áprilisához képest. A magyar gazdaság folyamatos bővülésének, a vállalkozásoknál és a közszférában megvalósuló béremeléseknek, az alacsony inflációnak, az adócsökkentéseknek és a Munkahelyvédelmi Akciónak köszönhetően folyamatosan nőnek a reálbérek Magyarországon – írták.
Ismertették, hogy január-áprilisban a bruttó kereset 256 500, a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 170 600 forint volt. A családi kedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek átlagát 177 700 forintra becsüli a statisztikai hivatal, a közfoglalkoztatás hatása nélkül a vállalkozásoknál 274 100, a költségvetési intézményeknél 263 500, míg a nonprofit szervezeteknél 244 000 forint volt a bruttó keresetek átlaga az év első harmadában.
A közfoglalkoztatással szűrt reálbér-emelkedés mindhárom szektorban kiemelkedő mértékű, így a vállalkozási szférában 6,6 százalékos, a költségvetési szférában 12,2 százalékos, a nonprofit szektorban pedig 7,6 százalékos volt a január-április hónapok átlagában – írta a gazdasági tárca közleményében. MTI
Hétfőn este szép telihold-jelenség volt megfigyelhető Nagykanizsán is.
Az egyedülálló fényképeket Gergely Szilárd, az MTI fotósa készítette.
Egykor sok Izzóba és a Kenyérgyárba igyekvő dolgozó embernek volt a törzshelye ez a nagykanizsai kocsma, ami a Nyírfa utcában volt. Ez az egység is a ZMSZVV (Zala Megyei Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat) üzemeltetésében működött városunkban.
(A régi buszmegállóból ezrek indultak dolgozni egykoron a kanizsai Izzóba. Fotó: Fortepan)
Több üzletvezető is vitte ezt az ivót, legutoljára ha jól tudom Lábodi Jenő és felesége Eta, aki a Muskátli cukrászdában is dolgozott pincérként és aki sajnos fiatalon hunyt el. Előtte Jenő édesanyja volt az üzlet vezetője egészen nyugdíjazásáig. A nyolcvanas években adta ki a cég jövedelem érdekeltségbe. Hát ez is egy kultikus kocsmája volt Kanizsának.
A két említett nagy cég közelsége miatt sokan látogatták! A karbantartó részlegnél dolgoztam egy Kocsis László nevezetű kollégával. Laci vidám ember volt, szerette a jó borokat, ott lakott a közelben. Őnéki is törzshelye volt.Sajnos már szintén nincs közöttünk. Nem messze tőle működött egy úgynevezett bögre csárda, ahol már reggel öt órakor gyülekeztek a környék „Muslincái”
A Kék fény törzsvendége volt Ny úr, aki a vasúton dolgozott. Erős, kemény nagyhangú ember volt. Bár én messze laktam ettől a helytől, de időnként bejártam ide is. Valamikor a nyolcvanas évek végén szűnhetett meg, ha jól emlékszem és szerepét átvette a Függönyös, ami közel van az Izzóhoz és Őry Árpi a tulajdonosa.
Ma is közkedvelt helye a melósoknak. Bár el kell mondani azt is, hogy ma már az Izzóban (GE) már jóval kevesebben dolgoznak, mint akkoriban és már nem lehet megtenni, hogy műszak előtt valaki bedobjon egy felest. Mindenhol szondáznak…
(Írta: Pusztai Attila)
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján az Erzsébet térről a megszépült Fő utcán végig a Nagy-Magyarország emlékműig öt nagykanizsai általános iskola – a Miklósfai, a Kiskanizsai, a Hevesi, a Kőrösi és a Piarista – kórusából válogatott összkar énekelte az Örökségünk dalát. A videó pénteken került fel a YouTube-ra.
Bár a forgatást sok kanizsai rögzítette mobilján, itt a Kanizsa TV profi munkáját látják. Erre nem lehet mást mondani mint azt: le a kalappal!
A nagykanizsai rendőrök egy 21 éves helyi férfi ellen javasoltak vádemelést.
A gyanú szerint a férfi több alkalommal adott el kábítószert ismerőseinek a nagykanizsai lakásában. A nyomozók a 2015. október 26-án délután megtartott házkutatás során különböző kiszerelésben, összesen 618 gramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, digitális mérleget, hősugárzót és nagyobb mennyiségű készpénzt találtak és foglaltak le. A szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag THC-t és egy új pszichoaktív anyagnak minősülő vegyületet tartalmaz.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 21 éves helyi férfi ellen az új pszichoaktív anyaggal visszaélés, kábítószer-kereskedelem, valamint kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – adta hírül vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az 5. Kanizsai Sörfesztivál és Fúvóstalálkozó sok embert vonzott Nagykanizsára.
A rutinosabbak a fesztivál környékén lévő vendéglátó egységekben vagy pizzériákban itták a sört, ahol a folyékony kenyeret olcsóbban adták, mint a sörfeszten 🙂
A két napos programsorozat egy szeletjéről a Kanizsa TV számolt be. (Fotó: a videóból)
A népvándorlás kori germánok, illetve az olimpia éve kapcsán a sport és a szamba áll a középpontjában a Múzeumok éjszakája idén négy helyszínen zajló nagykanizsai programjainak – mondta el a Thúry György Múzeum igazgatója a rendezvényekről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Száraz Csilla kifejtette: a Kincsek – kalandok – koponyák címet viselő, ezúttal is ingyenes programsorozat keretében időszaki kiállításként nyílik meg június 25-én éjjel a germánokat bemutató tárlat. Ez a Vas megyei Szelestén feltárt, több mint száz sírt magában foglaló, a 6. századból származó langobárd temető leleteit és ezen keresztül a germánok szokásait, életét tárja a látogatók elé. A kiállítás a modern régészeti eszközökről is szól, a látogatók az archeozoológia – vagyis állattani régészet – és a restaurálás titkaiba is bepillantást nyerhetnek, de a Károly Róbert Hagyományőrző és Kulturális Egyesület jóvoltából a germánok is „megelevenednek”.
Az igazgató hozzátette: érdekességük a kiállított leleteknek, hogy a gazdag férfiak mellé a mai agarakhoz hasonlító kutyákat is temettek, ezért az Országos Agarász Egyesület jóvoltából négylábúak is részt vesznek a múzeumi éjszakán, sőt dog dancing, vagyis kutyatánc is szerepel a programok közt. Éjfél után pedig zseblámpás barangolásra is mód nyílik a Thúry György Múzeumban, ahol a tárgyak, a sírok és a holtak „életre kelnek”.
A Képzőművészetek Házában a Múltbéli arcok címet viselő, arcrekonstrukciós kiállítás, továbbá a Sass Brunner- és a Z. Soós- gyűjtemény aktuális tárlata is nyitva áll, a Magyar Plakát Házban pedig Nagykanizsa és a németországi Puccheim képző- és iparművészeinek közös bemutatóját tekinthetik meg a látogatók.
Az olimpia, a tánc mint sport, és a helyszín, Rio de Janeiro adta az ötletet, hogy az Eraklin Táncklub Egyesület a sport és a szamba köré szervezi a Képzőművészetek Házában tartandó programjait. Lekszikov Csaba, az egyesület elnöke azt mondta: a Copacabanát megidézve homokos, pálmafás plázst alakítanak ki, Brazília madaraiból rendeznek kiállítást, de foci, csocsó és gombfoci is a látogatók rendelkezésére áll, és persze szambaoktatásra is lehet majd jelentkezni.
Idén először kapcsolódik be a Múzeumok éjszakája programjaiba a Netta Pannonia Környezetvédelmi Kft., amelynek telephelyén – a középkori várkastély helyén – tavaly alakították ki az egykori Kanizsa nevezetes várát bemutató állandó kiállítást. Horváth Balázs ügyvezető arról számolt be, hogy ezen az éjszakán török kori kézműves foglalkozások és hastáncbemutató kínál kikapcsolódást, és az érdeklődök a cég buszaival ingyen közlekedhetnek a négy rendezvényhelyszín között. MTI
A kanizsai Múzeumok éjszakája részletes programja ITT OLVASHATÓ.