Vihar: Kanizsa nem esett el

A szerdai hidegfront hatalmas viharfelhőkkel felvértezve érkezett Zala megye fölé.
Zalaegerszeget, Lentit, Rédicset és még néhány környező települést jég verte el.
A Letenye-Nagykanizsa vonalon átvonult a vihar, de szerencsére nem csapott le.
Olvasóinkat arra kértük, hogy küldjenek fotókat, videókat a szerda esti történésekről.
Sok fényképet kaptunk és egy videót is.
Nagyon szépen köszönjük!

nagykanizsa viihar 1(Fotó: Szányi Gábor)

nagykanizsa viihar 2(Fotó: Dobsa Viktória)

nagykanizsa viihar 3(Fotó: Kata Krisz)

nagykanizsa viihar 4(Fotó: Dani Mercedes)

nagykanizsa viihar 5(Úgy néz ki, csak átvonulóban. Fotó: Szányi Gábor)

nagykanizsa viihar 6(Fotó: Szilvia Sziszi)

nagykanizsa viihar 7(Fotó: Dani Mercedes)


(Videó: Szilvia Sziszi)

Hatéves kislánnyal erőszakoskodott egy Kanizsa környéki faluban

Szexuális erőszak gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került kedden egy zalai férfi, aki egy hatéves kislánnyal erőszakoskodott – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

kislány
Pirger Csaba tájékoztatása szerint a Zalaegerszegi Járásbíróság indoklása szerint a 32 éves férfit a tanúk befolyásolásának veszélye miatt helyezték 30 napra előzetes letartóztatásba.

Az eset hátteréről a Zalai Hírlap online kiadása kedden azt írta: a hatéves kislány Nagykanizsán, nevelőszülőknél él, ahonnan havonta egyszer, láthatásra mehet haza a várostól távolabbi faluba. Egy ilyen látogatás során történt, hogy a családhoz rendszeresen eljáró férfi ittasan kettesben maradt a kislánnyal.

Az erőszakoskodó levetkőzött és gyereket is levetkőztette, de amikor egyre közelebb akart férkőzni hozzá, a kislány segítségért kiabált, mire két kiskorú testvére is megjelent a szobában, így felhagyott a próbálkozással.

A férfi a gyerekeket és édesanyjukat is megfenyegette, hogy ne beszéljenek az esetről, de az áldozatul esett kislány a nevelőszüleinek elmondta, mi történt vele. MTI

Honlapunk arról értesült, hogy azért nem írták le a falu nevét, nehogy beazonosítható legyen a kislány.

Kitüntették Laskiné Spingár Évát, a lábtoll labdázás és az iskolai tesnevelés kiskanizsai-szepetneki nagyasszonyát

Kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkájáért Bonis Bona díjat vehetett át Balogh Zoltán minisztertől a kiskanizsai, Szepetneken tanító és edzősködő Laskiné Spingár Éva. A Nemzeti Múzeum dísztermében megtartott ünnepi Tehetséggálán az emberi erőforrás miniszter és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Kiváló Tehetségfejlesztő díjat adott át a pedagógusnak. Vele beszélgettünk. És hallgattunk jót jótól… ugyanis ezt jelenti a Bonis Bona.

laskiné spingár éva 1
A Pécsi tanárképző főiskola elvégzése után, 1981-től biológia-testnevelés szakos tanárként dolgoztam a periférián lévő kistelepülésen, Szepetneken. Tavalyi nyugdíjazásom után is óraadó tanár maradtam – kezdte a visszaemlékezést Laskiné Spingár Éva.
Elmesélte, hogy 40 éves tanári pályafutása alatt 1975-től 2015-ig mindig kiemelt szerepet szánt a tehetségek felkutatásának, segítésének, tanítványaival aktívan részt vett a település társadalmi életében. A Magyar Lábtoll-labda Szövetség vezetőségi tagjává választotta 2016-ban.

Rendszeresen szervezek gyalog- és kerékpártúra, katolikus, ifjúsági és tehetséggondozó táborokat, tanítványaimmal tehetség felmérő versenyeken veszek részt csecsemőápolás, balesetvédelem, atlétika, mezei futás, lábtoll labda témakörökben 1998-ban honosítottam meg a lábtoll-labdázást, ezt a távol keleti sportágat a településen, menedzsere is voltam „A lehetetlen nem létezik” című megyei szintű tehetségfejlesztő programoknak. Ennek keretében az három zalai település nyolc oktatási intézményében kerül koordinálásra a tehetséggondozás a lábtoll-labda sportágban. A programba több mint 300 diákot vontunk be.

Nem lehetett könnyű Szepetneken tehetséget gondozni…

Kezdetektől ott dolgoztam, a faluban a diákok 65%-a különleges bánásmódot igényel, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. A települést horvát, német, de legfőképpen roma nemzetiségek lakják. Amellett, hogy gondozom a sport illetve a biológiai tudomány területéről a tehetségeket, keresetemnek egy bizonyos részét rendszeresen a gyermekekre fordítom, kiegészítem a gyermekek élelmezését, mert a családjuk nem tud megfelelő ellátást nyújtani.

Mindezek mellett a versenyekre sem lehet könnyű eljutni…

A versenyekre saját gépkocsival később az önkormányzat kisbuszával vittem és viszem a gyermekeket, sokszor 3-400 kilométer távolságra mennek, reggel 5-től akár másnap reggel 5-ig tart a szolgálat – az ember nem fekszik le, amíg otthon éjjel le nem teszi a gyereket, hazamegy, kipakol… A hétvégeken vagy foglalkozást tartok, vagy versenyre viszem őket. Szepetnek? Hát, igen… minden sikert a hármas határhoz közel, ebben a kis 1500 fős, kis településen tudtam elérni, ahol minimális lehetőségei vannak a kiemelkedésre a nemzetiségi fiataloknak… Tehetséggondozó versenyt szerveztem az iskolában, gyermek országos bajnokságot, Királyi Pál Kupát, iskolai bajnokságot…Minimális külső segítséggel, egyedül.

laskiné spingár éva 2

De miért éppen a lábtoll-labda? szokták mondani, hogy jól kell sportágat választani… több ok miatt.

Takács Tamás lábtollas ebből írta még a szakdolgozatát is – őt hívta meg gyereknapra az iskola, hogy tartson egy bemutatót. Amikor belevágtunk, az első kiskanizsai versenyen a szepetneki 13 évesek 18 éve harmadik helyezettek lettek. Ők most 31 évesek. A sportág választásának története van úgy is, hogy el kellett gondolkodni: egy kisiskola nem fog eredményt elérni fociban, kézilabdában, hiszen nincs is annyi gyerek, akikből eredményesen ki lehetne nevelni egy jó csapatot, ki lehetne állni egy-egy meccsre. Így döntöttünk, döntöttem a lábtoll mellett.
Laski Éva tehetséggondozás területén végzett munkáját a Zala megyei Közgyűlés 2002-ben a Zalai Gyermekekért díjjal ismerte el. Azt mondja, mindig az volt a célja, hogy minden szepetneki diák és felnőtt megismerje, szeresse a lábtoll-labda sportot.
Két tehetséges diák versenyzője szép nemzetközi sikereket ért el. Morvai Noémi és Vlasics Dalma 2014-ben Európa bajnoki címet szerzett Lengyelországban a lábtoll-labda kontinensbajnokságon; szintén Morvai Noémi és Vlasics Dalma 2015-ben Rómában a lábtoll-labda világbajnokságon női csapat kategóriában negyedik helyezést ért el; Morvai Noémi 2013 ban vegyes páros kategóriában első lett társával Lukács Mártonnal a lengyel nemzetközi junior válogatottak tornáján; Vlasics Dalma és Morvai Noémi 2015-ben megnyerte a French Open bajnokságot. Horváth Gergő többszörös korosztályos és diákolimpiai országos bajnok, legutóbb 2015. április 12-én lett országos diákolimpiai bajnok a hatodik korcsoportos fiú csapat kategóriájában Nagykátán.

A pedagógus, tehetséggondozó emlékszik a tehetségekre?

Sok gyerek fordult meg a kezem alatt, de persze, hogy emlékszem rájuk. A tehetségek a nyolcadik osztály után elmennek, továbbtanulna, én pedig átadom őket. Nagyon jó kezekbe, Budavölgyi Kálmánnak. A középiskolában jobban leterheltek, 8 óra, készülni másnapra… Kálmánéknál pedig , este van edzés, így jobban be tudják osztani az idejüket is. Nemcsak jó edzők kezébe kerülnek, de Kálmán több pénzt szerez, pályázik, menedzsel. Engem is ő jelölt, terjesztett fel a kitüntetésre. Közel 800 jelölt közül választották ki az idei Bonis Bona díjazottakat. Negyedik alkalommal jutalmazták idén a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli magyar, és a magyarországi nemzetiségi pedagógusokat és tehetségsegítő szakembereket.

laskiné spingár éva 3

Arról még nem is ejtettünk szót, hogy te magad is eredményes versenyző vagy. No és meddig még?

Magam is aktívan sportolok, a lábtoll- labda sportág többszörös egyéni országos bajnoka vagyok senior korcsoportban , most is versenyzek (azóta ismét senior versenyt nyert egyéniben és dobogós lett vegyes párosban. a szerk.) A hirtelen, sok edzéstől begyulladt a lábam, annyira intenzíven készültem a versenyre. Ki kellett használni mindenl ehetőséget kevesebb idő alatt, mert a több idő a pályán kell a fiatal versenyzőknek. Most egyedül képviselem a Szepetnek SE-t a versenyeken. Addig csinálom, amíg az egészségem engedi és amíg a férjem tolerálja.

Amikor nem volt tanítás és edzés reggeltől késő délutánig, szünetekben gyakorta láttalak, uszodába mentél. A jó testnevelő soha nem csak fotelből sportol, mást sportágat is űzöl? Ki nevelt rá téged erre?

A Hunyadiban Nagy Pista bácsinál szertornáztam, de atletizáltam is. Nemcsak jó tanár és edző volt ő, hanem jó példa is, legalább 8 tesitanárról tudok, aki az ő keze alól került ki, pedig tornaterem se volt a Hunyadiban.

Azt mondod: amíg egészség lesz… de ez nem igaz, hiszen fáj a veséd, derekad… mint mindenkinél, jönnek a bajok. Mégis csinálod?

A betegség? Megpróbálok mindent megtenni, a vesekő? Még asztma is van, de úszni járok. Sajnos most fáj a lában, a derekam is bedurran olykor…

Miben hiszel, a nyugati vagy a keleti orvoslásban?

Magamban.

Édesanyád is rendkívül mozgékony, te aktív családanya vagy, sőt nagymama is , egyik leányod halmozza a sportágakat. Sok minden belefér a családi életetekbe?

Nagyobbik lányunk műszaki érdeklődésű és végzettségű, plusz elvégzett tanári szakot is. A Richternél dolgozott, majd Németországban. Hannoverben volt kutató, majd Karlsruhe következett, most Hagen mellett élnek és ott vannak a férjével és a kislányukkal. 3 éves az unokánk, azon gondolkoznak a lányomék, hogy majd hol kezdje el az iskolát… lehet, hogy hazajönnek. Most egyelőre olyan ovit keresnek, ahol biztosítanak étkezést is, mert ott ez nem olyan egyszerű. A kisebbik lányom  rekreációt tanult, edző, megint megy tovább, mert szinkronúszókkal is foglalkozik, labdarúgó játékvezető volt már itthon középiskoláskén, ki tudja, még mit nem csinál, alig bírom követni: Winboard, crossfit… Édesanyám most is úgy jár olykor, hogy biciklire támaszkodik, aztán már fel is pattan rá. Tegnap a buszmegállóban ülök, épp a duguláselhárítást nézem, hát teker a mama a biciklin, kiabál, siet, nem ér rá, elmegy az ABC-ig. Most innen hozzá megyek, mert sütött resztelt májat nekem. Máskor kapál, kertet művel, Pestre utazik az unokáihoz pár hétre, hogy besegítsen a testvéreméknek.

laskiné spingár éva 4

Sáska büszkeségünk a testvéred, az elismert budapesti báb- és színművész Tárnok Marica, aki produkcióival a főváros és a vidéki fellépések mellett itt Kanizsán is sok tapsot kiváltott már. Hát még Kiskanizsán, a Móriczban, a mi Olvasókörünk épületében! Tehetség és család?

Három gyereke van, köztük egy sérült, elkél a segítség. A Marica Produkció nagyon sikeres, Mariann sokat dolgozik, rendkívül ötletes művész, és meg is valósítja mindezt.

Sok mindent megvalósítasz te is így nyugdíjasként? Tudom, nagyon készültél az aktív nyugdíjas évekre…

Továbbra is edzősködöm,  jövőre is tanítok, hiszen visszavárnak. Emellett sok mindenre jut most időm, amire korábban nem. Sokat olvasok, keresztrejtvényt fejtek, sütök-főzök. A lányaim elismerését egyre többször kivívom a sütijeimmel. Most ráérek kipróbálni, amit eddig nem. A kert is megvan, akad munka. Beiratkoztam szövőtanfolyamra, a szövést volt tanítványomtól, a népi iparművész Zsovár Anitától tanultam, gyapjúval dolgozom.Elkészült már 2 díszpárna, mappatartó, de horgoltam már korábban is takarót a lányomnak több darabból. Amikor nyugdíjba mentem, kinyomozták – tudom is, hogy ki: a barátnőm – és meg is kaptam, amire vágytam. Egy kötőgépet. Most olyan embert keresek, aki segíteni tud. A kötés már megy a régi fajta kötőgépen, de a bővítést nem tudom. Meg kell tanulnom, mert mindent profi módon akarok csinálni. Kellene valaki, akitől elsajátíthatom.

Jót – jótól…

(Írta:  Lukács Ibolya. Fotók: Facebook)

Kanizsára kerülhetnek a Puskás Ferenc Stadion székei

puskás ferenc stadion bontás

Jó hírt közölt Kiskanizsa számára Dénes Sándor polgármester.
Az értesítés szerint a volt Népstadion lelátóinak fém és műanyag ülőalkalmatosságaira beadott igényt pozitívan bírálták el, Kiskanizsa megkaphatja a Puskás Ferenc Stadion székeit.

– Még nem tudni pontosan, mikor érkeznek meg Kiskanizsára az ülőhelyek, de remélem, hamarosan – mondta a polgármester, aki egyben az egyik kiskanizsai önkormányzati képviselő is.
A Dél-Zala Press úgy értesült, mintegy kétszáz szék kerülhet Kiskanizsára.

Az ülőalkalmatosságokat a tervek szerint Kiskanizsai Sáskák SE kapná meg, a székek a Hunyadi téri sportpályán lennének felszerelve.

Időközben több város is jelezte az MLSZ-nek, hogy kérnek a székekből, amik érkezése még nem száz százalék.
(Fotó: MTI)

Klinikai fázisban két, rákbetegségek kezelésére szolgáló molekula

A Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak munkája nyomán klinikai fázisba kerül idén két olyan molekula, amely egyes daganatos betegségekben szenvedőknek újfajta gyógyulási lehetőséget jelenthet a jövőben – számoltak be a kutatás eredményeiről a minap egy sajtótájékoztatón.

rákkutatás 1

A Servier óbudai alapkutatási intézetében tartott sajtótájékoztatón Jan-Frederic Kesselhut, a Servier Hungária vezérigazgatója azt mondta: az egyik molekulát az agresszív vérrák, a másikat pedig a végbélrák kezelésében használhatják. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon magas a rákos elhalálozások aránya, és ezen belül a végbélrák a leggyakoribb halálok, így nagyon fontos, hogy új molekulákat találjanak a betegségek kezelésére. Reményét fejezte, ki, hogy a két új vegyület segítségével mindkét betegség esetében növelni lehet a túlélés esélyét.

Kothschi András, a Servier gyógyszerkémiai kutató intézetének vezetője kiemelte: a Servier Magyarországon egyszerre van jelen a gyógyszerkutatásban, a klinikai vizsgálatokban és az értékesítésben, ehhez társul az cégcsoporthoz tartozó EGIS révén a gyártás folyamata is. Az ötlettől, a kifejlesztésen keresztül a gyártásig és az értékesítésig magyar munkaerővel, hazai eszközökkel tudjuk ezt véghezvinni – tette hozzá.

rákkutatás 2
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Servier munkájában a kutatás-fejlesztés és az egészséggazdaság szerencsés és tudatos egybekapcsolása valósul meg. Hozzátette: a vállalat befektetéseivel, nonprofit szemléletével és gazdálkodásával, munkaerő-politikájával előnyösen hat a nemzeti gazdaságra, jótékonyan hat a magyar emberek egészségügyi helyzetére, segíti a szakemberek, illetve egyetemi kutatócsoportok tudományos fejlődését, valamint pozitív példát mutathat a magyar kis-és középvállalkozások és start-up együttműködések számára.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a világ egészséggazdaságának forgalmát a szakértők mintegy 5,5 billió dollárra becsülik, és a gyógyszeripar a magyar nemzetgazdaságban is fontos szerepet tölt be. Hozzátette: egy gazdasági kutatás szerint a magyar GDP 4,5 százalékát a négy legnagyobb magyarországi gyártóbázissal rendelkező gyógyszercég adja, emellett a magyar ipari kutatás-fejlesztések 40-45 százaléka a gyógyszeriparhoz, az egészséggazdasághoz köthetők. Kiemelte, hogy a szektor azon kevesek közé tartozik, amelyben a válság alatt is nőtt a foglalkoztatottak száma.

rákkutatás 3

Az államtitkár Magyarország gazdaságát stabilnak és fejlődőképesnek nevezte, és kiemelte, hogy a gazdasági teljesítmény növekedését jelzi az is, hogy 26 éve nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint most. Megjegyezte: 2016 első negyedévében ugyan kisebb megtorpanást tapasztalhattak a gazdasági növekedésben, ugyanakkor a foglalkoztatottsági és a fogyasztási adatok is azt mutatják, hogy az éves várható növekedési ütemet ez érdemben nem befolyásolja.
Beneda Attila, Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a Servier nem véletlenül a kormány stratégiai partnere, hiszen komoly kitörési pont a magyar gazdaságnak és a magyar orvosoknak is, hogy a cég Magyarországra hozza a gyógyszerkutatást és a klinikai kísérletek egyes fázisait.

Hangsúlyozta: Magyarország, más öregedő társadalmakhoz hasonlóan nehéz kihívásokkal áll szemben a következő időszakban, hiszen számítások szerint a következő évtizedben mintegy hárommillió olyan beteget kell gyógyítani, akik nem fertőző betegségben, hanem adott esetben onkológiai megbetegedésekben szenvednek. Szerinte ez nagyon komoly kihívás elé fogja állítani a magyar ellátórendszert, és ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű, ha olyan gyógyszerek és ellátási lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek a lehető leghatékonyabban segítenek a betegeken. A helyettes államtitkár fontosnak tartotta a megelőzést, a szűrési programokat és azokat innovatív terápiákat is, amiken a Servier is dolgozik.
Mindkét államtitkár gratulált a Servier Hungáriának az elért sikerhez és további magyarországi fejlesztésre, kutatásra bíztatta a céget. MTI
(Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)

Fúrótornyot tesznek a Csótó melletti körforgalomhoz

„Hamarosan új ékessége lesz a városnak. A Nagykanizsa olajos múltját jelképező fúrótorony kerül hónapokon belül a Csónakázó-tó bejáratánál lévő körforgalomhoz.” – számolt be a Kanizsa TV.

fúrótorony

Azt írják, a DKG EAST ZRT. eladott egy balatoni üdülőt és annak udvarán állt egy 8 méteres fúrótorony.

Az ügyben Tóth Nándor alpolgármester intézkedett. Hogy a torony ne legyen vashulladék, ezért úgy gondolták, megmentik.

A tervek szerint a fúrótornyot a Csónakázó tó melletti körforgalomhoz telepítik, hogy a torony egyfajta mementóként emlékeztessen Kanizsa olajos múltjára és a város ipari hagyományaira.

A fúrótorony-projekt  most a tervezési, engedély-beszerzési időszakban van, az ipari mementó még az idén felállításra kerülhet a körforgalomban.

Hogy mindez körülbelül mennyibe kerül, arra a tudósításban nem tértek ki. Remélhetőleg nem megy neki senki a körforgalomnál a 8 méteres fúrótoronynak 🙁

A MISSQ KANIZSA üzenete

missq kanizsa

„Arra kérjük a képen látható párt, hogy ami a mai nap folyamán VÉLETLENÜL a Hölgy táskájába POTTYANT, vagy annak vételárát mielőbb juttassák vissza üzletünkbe!

Az esetről videofelvétel készült, amennyiben pár napon belül nem jelentkeznek, megtesszük a feljelentést!

Kérjük osszátok, együttműködéseteket köszönjük!

MISSQ Kanizsa”

(Forrás: Facebook)

1 819 820 821 822 823 935