Lebukott a kanizsai szalámitolvaj

A nagykanizsai rendőrök egy 31 éves helyi férfival szemben javasoltak vádemelést a napokban.
A gyanú szerint a 31 éves férfi tavaly november 11-én 11 óra 30 perckor Nagykanizsán, az egyik országos üzletlánc áruházából próbált meg élelmiszert lopni.

lopott szalámi

A gyanúsított először eltávolította az áruvédelmi eszközöket, majd a hátizsákjába pakolt tíz szál szalámit és fizetés nélkül távozni akart az üzletből. A biztonsági őr azonban észrevette a lopást és intézkedni akart a férfival szemben, aki a helyszínen eldobta a táskáját, kabátját és futva elmenekült.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a gyanúsított már korábban is lopott el az üzletből alkoholt és élelmiszereket.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 31 éves helyi férfival szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. (police.hu)

Falunap Liszóban

Szombaton a tónál a II. Golub László emlékversennyel vette kezdetét a Liszó falunap.

A nap során megszentelésre került a Liszói tó, volt ökomenikus istentisztelet, a kulturális program során nyolc fellépő csoport szórakoztatta a nagyérdeműt. A tombola előtt Varga Miklós, utána Tóth vera lépett fel, a báli zenét az Édes Kettes együttes szolgáltatta.

A fotókat Vízvári Józseftől (Pipás) kaptuk. Köszönjük szépen!

Ha látott valami érdekeset, fotóit, videóit küldje el nekünk a Facebookon privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címre 🙂

liszó falunap 2016-1

liszó falunap 2016-2

liszó falunap 2016-3

liszó falunap 2016-4

liszó falunap 2016-5

liszó falunap 2016-6

Szúnyogirtás Nagykanizsán

nagykanizsa szúnyogirtás

Ezúton értesítjük Önöket, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi és légi szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A földi kémiai védekezés időpontja: 2016. augusztus 02. napján a napnyugta utáni időszakban. Rossz idő esetén a permetezés 2016. augusztus 03.-04. napján ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN, Mosquitox Fog.

A légi kémiai védekezés időpontja: 2016. augusztus 04. napján a napnyugtát megelőző időszakban. Rossz idő esetén a permetezés 2016. augusztus 05.-06. napján ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN, Mosquitox 1 ULV Forte, Aqua K-Othrin ULV.

A készítmény méhekre veszélyes, ezért kérjük, hogy a kezelés ideje alatt a méhek bezárásáról gondoskodni szíveskedjenek! – olvasható a város honlapján.

Balatonmáriafürdőn az Eraklin és a Nagykanizsai Fúvószenekar

Balatonmáriafürdőn július 29-31 között a Mária napok keretén belül rendezik meg a XXXIII. Nemzetközi Fúvószenekari találkozót.

A szombati nap során a kanizsaiak által nagyon népszerű Balaton parti településen felléptek a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület táncosai, akiket a Nagykanizsai Fúvószenekar kísért.

A friss fotókat a táncklub Facebook oldalán  találtuk.

nagykanizsa eraklin táncklub 1

nagykanizsa eraklin táncklub 2

nagykanizsa eraklin táncklub 3

nagykanizsa eraklin táncklub 4

Kanizsai zsaru a horvát tengerparton

Július óta hazai rendőrök is dolgoznak a magyarok által leglátogatottabb tengerparti városban Zadarban.

A három dunántúli zsaru egyike a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Letenyei Határátkelőhelyének részlegvezetője Jankovics Gábor főtörzszászlós.

magyar rendőrök horvátországban 1

(Jankovics Gábor kanizsai rendőr -j1- kollégáival és Marina Mis horvát rendőrnővel)

Mint a Zsaru magazin cikkéből kiderült, a horvát felmenőkkel is bíró Nagykanizsán élő rendőr anyanyelvi szinten beszél horvátul.

A beszámoló szerint, előfordult például olyan eset, hogy a vihar miatt lezártak egy-egy horvát autópálya szakaszt és a sztrádáról hívták a magyar rendőröket, hogy javasoljanak kerülő utat.

Elesett motoros, de egy falu mellékutcájába járművével beszorult  ittas magyar kamionos ügyében is kellett segíteni.

magyar rendőrök horvátországban 2

(Jankovics Gábor -b1- valamint horvát és magyar kollégái Zadarban. Fotók: Zsaru Magazin)

Egy fiatal magyar párt kábítószer birtokláson értek a horvát rendőrök, itt az érintetteket kellett nyugtatni, ügyvédet, pénzátutalást intéztek a magyar egyenruhások – olvasható többek között a Zsaruban.

magyar-rendorok-horvatorszag-zadar

Egészségbiztosítás: mindenkinek jól jöhet

Magyarországon is egyre népszerűbbek az állami ellátórendszeren kívüli egészségbiztosítások, melyekkel olyan szolgáltatásokat is igénybe vehetünk a biztosítók különféle szolgáltatási csomagjai keretében, amelyek más esetben jelentősen megterhelnék a család költségvetését.

egészségbiztosítás

Mi az egészségbiztosítás és milyen típusait ismerjük?

Az egészségbiztosítások a nyugat-európai rendszerekhez hasonlóan kerültek kidolgozásra hazánkban is, főleg az egészségi állapot megőrzésére és javítására igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódik. Az egészségbiztosítással rendelkező magánszemélyeknek lehetősége van igénybe venni a magánklinikák, magán egészségügyi intézmények által nyújtott lehetőségeket is úgy, hogy az a betegség jelentkezésekor ne terhelje meg túlzottan a pénztárcáját. A legtöbb esetben ezek a szolgáltatások sokkal magasabb színvonalúak azoknál, amiket a társadalombiztosítás finanszírozásának keretében igénybe vehetünk, és a várólistás tb-ellátások helyett akár azonnal, várakozás nélkül is segítséget nyújt, ami nem egy esetben akár életmentő is lehet.

Az egészségbiztosítást kínáló biztosítótársaságok sokféle szolgáltatási csomagot kínálnak ügyfeleiknek, ám általánosságban az egészségbiztosítások két nagy típusba sorolhatók: összegbiztosítások és szolgáltatásfinanszírozások. Az összegbiztosítások esetében a biztosítás egy szerződésben meghatározott összeg kifizetésére szól, amit felhasználhatunk például hálapénz kifizetésére vagy rehabilitációs költségek fedezetére is. A szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítások ezzel szemben mindig valamilyen természetbeni szolgáltatás igénybevételére jogosítják a biztosítás kedvezményezettjét, vagyis nem pénzösszeg kifizetésére kerül sor a biztosító részéről, hanem az igénybevett szolgáltatások finanszírozására kerül sor.

Ez utóbbi azért lehet kedvező, mert az igénybe vett szolgáltatás értéke éves összesítésben akár meg is haladhatja a biztosítás díjának éves összegét, vagyis ilyenkor a biztosító finanszírozza nekünk a fennmaradó összeget.

Ki köthet egészségbiztosítást, milyen szolgáltatások vehetők igénybe?

Egészségbiztosítást nem csupán magánszemélyek köthetnek, hanem családok is és cégek is. Ez utóbbiak esetében a munkavállalók javára történik a biztosítás megkötése, és ezzel mind a munkavállalók, min a cégek jól járnak: egyrészt a munkavállalót kevésbé terheli majd a gyógyulás költsége, másrészt a cég hamarabb „visszakaphatja” dolgozóját, így kevesebb munkaidő esik ki a termelésből. A cégek esetében további előny, hogy az egészségbiztosítás díját költségként elszámolhatják és több dolgozó esetén még jobban járnak összességében.
Szolgáltatásfinanszírozott egészségbiztosítások esetén igen széleskörű szolgáltatástípusok vehetők igénybe, attól függően, hogy a biztosítás megkötésekor milyen csomagot választottunk. A biztosítás keretében elérhetővé válik a kedvezményezettek részére például 24 órás egészségügyi tanácsadás, szűréseken, megelőző programokon való részvétel, magas minőségű betegellátás, szakrendelések, laborvizsgálatok igénybevétele, betegszállítás, otthoni ápolás, kórházi költségtérítés. A szolgáltatások spektruma ennél természetesen jóval szélesebb, csupán néhány típust soroltunk fel cikkünkben. Aki bővebben érdeklődik az egészségbiztosítások iránt, az Exactor Kft. honlapján részletesebben tájékozódhat a lehetőségekről.

Vadaskerti szarvasokat lövettek ki kamu papírokkal Patnál is

Vadaskertben tenyésztett szarvasbikákat lövetett ki egy szlovák vadásszal, és hamis papírokkal igazoltatta a trófeákat az a vadásztatással foglalkozó zalai férfi és két társa, akik ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

szarvas
Pirger Csaba a vádiratot ismertetve közölte: F. Norbert 2012-ben szervezett vadászatot a zalai Pat térségében egy szlovák férfinak, aki a kilőtt szarvasbikáért 27 ezer eurót fizetett. Az állatot egy kaposvári hivatásos vadász készítette ki. A trófeáról azonban egy nemzetközi kiállításon kiderült, hogy a bírálati lapja hamis.
A nyomozás szerint nem is létezik a feltüntetett vadászati terület, a nyilvántartásokba be sem kerültek az adatok, a szarvasbikát ugyanis egy osztrák vadasparkban tenyésztették, F. Norbert ott vásárolta meg az állatot.
A szlovák vadászt más esetekben is becsapták. Még 2011-ben a Somogy megyei Inke közelében lelőtt szarvasbikáért 20 ezer eurót fizetett a férfi, és akkor is hamis trófeabírálati lapot kapott. Az állat ugyanis szintén tenyésztett volt, nem sokkal korábban engedték szabadon.
A külföldi vadász 2012-ben Karád környékén is lőtt egy vadat, amiért 13 ezer eurót fizetett. A trófeát azonban a szervezők nem vitték bírálatra – miután a vadászatot be sem jelentették -, a szlovák férfinak pedig csak többszöri kérésére adták ki azt ki.
Az ügyészség vádja arra is kitér, hogy F. Norbert 2011 és 2014 között több vadászatot szervezett Kirgizisztánban, az ott elejtett argali juhok trófeáját  hamis exportengedéllyel hozta Magyarországra.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség F. Norbert és két hivatásos vadász társa ellen jelentős kárt okozó csalás, természetkárosítás, közokirat-hamisítás és lopás miatt emelt vádat. MTI

Ők kapták a milliárdos agrártámogatásokat Nagykanizsán

traktor

A K-Monitor civil szervezet megszerezte és kereshetővé tette azt, hogy a magyarországi településeken ki mennyi agrártámogatást kapott 2010 és 2015 között.
A keresőt úgy használhatja, ha a jobb oldalon a települések legördülő listáján rákeres például Nagykanizsára és a rendszer ki fogja listázni, hogy az 5 év alatt mely vállalkozások, vállalkozók, magánszemélyek, szervezetek és az önkormányzat mennyi agrártámogatást kaptak vagy éppen mennyi támogatást kellett nekik visszafizetni. Vigyük az egeret a grafikonokra és a nyilvános rendszer kiírja a támogatottak neveit. Esetünkben Nagykanizsára állítottuk be a keresőt.

Az adatokat IDE KATTINTVA LÁTHATJA.

A kanizsai Laky Zsuzsi visszatér a kifutóra

Úgy tűnik, az egykori Európa szépe lassan visszatér a divat világába: nemrég egy hazai fotózásra kérték fel, most épp külföldi menedzserekkel tárgyal.
Laky Zsuzsi a nyár elején fogta a két kislányát és hazaköltözött az édesanyjához Nagykanizsára. Augusztus végéig ott is marad – írja a Lokál.

laky zsuzsi nagykanizsa

Zsuzsi a cikkben arról számol be, hogy mostanság,  amikor Nagykanizsán sétál ismerősök, ismeretlenek köszönnek neki és dicsérik a szépségét, no és persze a két kis apróságot is.

Az Európa Szépe díjat is elnyerő nagykanizsai születésű hölgy most éppen 70 kiló, de fénykorában is mindig 60 felett volt.

Dietz Gusztáv, Zsuzsi férje nem rejtette véka alá, örül annak, hogy felesége az egykori izmos kislányból mára gyönyörű nővé érett – olvasható az interjúban.

A most újra divatfotózásba fogó Laky Zsuzsit 2003-ban, Párizsban választották meg Európa szépének.  (Fotó: Facebook)

1 815 816 817 818 819 935