A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/7480/2016. általános számon indított szabálysértési eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint október 28-án 21 óra 30 perc és október 29-én 14 óra 30 perc közötti időben, Nagykanizsán a Zemplén Győző utca 3. szám előtti útszakaszon, egy ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személygépkocsival, tolatás közben nekiütközött egy, az úttesten kialakított parkolóban álló piros színű Toyota Yaris típusú személygépkocsi jobb oldalának. A baleset után az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

nagykanizsai rendőrkapitányság

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06 93 312 190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – olvasható a police.hun-n.

Kitalálod, melyik magyar városok dobogósok lakásbetörésekben?

Érden és Kecskeméten 2015-ben lakosságarányosan hatszor annyi lakásbetörés történik, mint Sopronban és majdnem négyszer annyi, mint Szombathelyen – olvasható a HVG cikkében a figyelemfelkeltő adat.

A hetilap cikkéből kiderül, hogy hogyan állnak a magyarországi városok a 10 ezer főre vetített lakásbetörések számát tekintve – írta a portfolio.hu.
Ha a HVG adatai a valóságnak megfelelnek, akkor tavaly Nagykanizsa „bronzérmes” lett.

nagykanizsa-lakasbetores-statisztika

Magabiztos győzelem az évad utolsó motocross versenyén is

Október 29-én Kaposvár-Zselickislakon, egy kitűnően előkészített, nagyon nehéz, technikás, de mégis gyors pályán rendezték Magyarország Nemzeti Nyílt Junior Motocross Bajnoksága 2016. évi utolsó versenyét.
Természetesen indult a versenyen 50 ccm-es, maxi kategóriában a bajnokságban 2. helyen álló, 8 éves Horváth Ádám is. A Zrínyi Miklós Általános Iskola 3/b osztályosa, a KMSE versenyzője éves összesítésben 18 pontos hátrányban volt a verseny előtt a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Az Ő célja a versenyein általában, de most aztán különösen az első hely megszerzése volt, ami 50 pontot is érhet mindkét futam megnyerése esetén.
Ádám megtette, amit lehetett, mert övé volt a legjobb edzés idő, aztán pedig magabiztos motorozással, komoly előnnyel nyerte mind a két verseny futamát, ennek eredményeként az összetettet is és begyűjtötte az érte járó 50 pontot!
Mivel azonban az év során végig nagy ellenfele, az éves összesítésben a verseny előtt vezető ifj. Paitz Miklós mindkét futamban 3. tudott lenni, így Ő is gyűjtött újabb 40 pontot.
Mindezek következtében Ádám „csak” 10 pontot tudott lefaragni 18 pontos hátrányából, ami azt jelenti, hogy: –
2016-ban Magyarország Junior Motocross Bajnokságának 50 ccm-es maxi kategóriájában
2. helyezett Horváth Ádám, Nagykanizsa!

nagykanizsa-horvath-adam-motocross-1

„Szerettem volna ezt a bajnokságot is megnyerni, de nagyon kemény évem volt, sok és nehéz versennyel, és ha mindent beszámítok, akkor nagyon jó eredmény ez és nagyon örülök neki!
Köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ebben. Különösen a családomnak, főleg apámnak, aki minden versenyemre nagyon jól felkészítette a motorjaimat. Iskolámnak, tanáraimnak, edzőimnek: Czuni Lászlónak és Kerner Lászlónak, de azoknak is, akik hittek bennem és anyagiakkal segítették a versenyzésemet: Hostel Homer Prága, PANNON MECHANIKA Mérnöki és Szolgáltató Kft. Kisrécse, Lukács és Fia Kft. Nagykanizsa, FERROKOV Vas-és Fémipari Kft. Segesd, László Mihály LM Suspension, Sakál Kipufogó Hahót és Halász Jav-Tech Műhely Nagykanizsa”, – nyilatkozta a versenyről hazatérve a fiatal versenyző.

Ádám most sem pihen a babérjain, mert csütörtökön már Pakson edzőtáborozik, pénteken Dunavecsén, majd még az éjjel átutaznak Esztergomba, ahol szombaton a III. KIDS CHALLENGE-en fog motorozni!  (Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)

Holttestet találtak a kanizsai ipari parknál

Egy lemeztelenített férfi holttestét találták meg hétfőn a mentősök a nagykanizsai ipari parknál lévő étterem mögötti területen – számolt be a furcsa esetről a Zalai Hírlap.

nagykanizsa ipari park

(A nagykanizsai ipari park felülnézetből. Fotó: YouTube)

A lap azt írta:

„…az elhunyt ember a betonon, hason  feküdt, s nem volt rajta ruha…”

A ZH érdeklődésére Sznopek Veronika a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, a régi laktanya területén megtalált férfi holttest esetében idegenkezűség gyanúja nem nem merült fel, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a 41 éves nagykanizsai férfi halálának körülményeit.

Korábban júniusban találtak egy holttestet Kanizsán egy víztározóban.

Holttestet találtak egy nagykanizsai víztározóban!

10 mesés fotó a Csótóról

Abban a szerencsés  helyzetben vagyunk, hogy Olvasóink egyre több fotót küldenek a Dél-Zala Press-nek 🙂

Most a napokban érkezett képgalériából válogattunk 10 gyönyörű, őszi Csótós fotót, amiket Dani Mercedes készített.

Köszönjük szépen és várjuk az újabb, szebbnél-szebb fotóitokat!

nagykanizsa-csonakazo-to-1

nagykanizsa-csonakazo-to-2

nagykanizsa-csonakazo-to-3

nagykanizsa-csonakazo-to-4

nagykanizsa-csonakazo-to-5

nagykanizsa-csonakazo-to-6

nagykanizsa-csonakazo-to-7

nagykanizsa-csonakazo-to-8

nagykanizsa-csonakazo-to-9

nagykanizsa-csonakazo-to-10

Kanizsai Mini Open Kupa először

November 30-án megrendezésre került Nagykanizsán az első Kanizsa Mini Open Kupa, melyet a két szervező és rendező Vaczula László, valamint Halász Dávid azzal a célzattal hozott létre, hogy a kanizsai ifjúság megismerhesse egymást és ismét életet leheljenek a kanizsai teniszéletbe.
A versenyzők 3 korosztályra bontva mérethették meg magukat, melyek a 6-9, 10-13 és  14-17 éves besorolást kapták. Összesen 19 versenyző lépett pályára, akik drámai küzdelmeket vívtak egymással.

A gyermek korcsoportban Néber Benjamin diadalmaskodott , 2. helyezett Vaczula Milán lett,  majd őt követte Botfai Gréta a bronzéremért. A juniorok küzdelmét Soós Bence nyerte, másodikként  Bognár Soma végzett, majd Németh Csongor lett a harmadik helyezett. Az ifjúsági korcsoportban Tóth Benett lett az aranyérem büszke tulajdonosa, Tóth Krisztián a második, végül nagyszerű játékkal  Marton Eszter zsebelhette be a harmadik helyet.

A két szervező elmondása szerint az elhúzódó küzdelmek és a késői befejezés ellenére a rendezvény mind a nézők, mind a résztvevők elismerését elnyerte, akik egy életre szóló élménnyel gazdagodtak.
A tervek szerint a kupasorozat folytatódik a jövőben, azonban a konkrét időpontról a megkérdezettek egyelőre nem tudnak nyilatkozni…

Az esemény nem jöhetett volna létre támogatók nélkül, így a rendezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani az Intersparnak , a Lívia Méznek, a Kanizsa Trendnek, valamint a helyszín biztosításáért és a lebonyolításban való segítőkészségért a Kanizsa Centrum tulajdonosainak és kinevezett igazgatójának Darvasi Zoltánnak.

nagykanizsa-tenisz-mini-open-kupa

Köd Nagykanizsa határában

Október végén reggeli pára és ködfoltokra számíthatnak az utakon közlekedők.

Varga György, az MTI nagykanizsai fotóriportere hétfőn hajnalban kelt, hogy megörökítse azt, amikor egy teherautó halad a 74-es főúton Nagykanizsa határában.

Nagykanizsa, 2016. október 31. Teherautó halad a ködös 74-es fõúton Nagykanizsa határában 2016. október 31-én hajnalban. MTI Fotó: Varga György

Csőtörés a Platán soron

Hétfőn hajnalban csőtörés történt a nagykanizsai Platán soron.

Mivel a vízműnek van ügyeletes brigádja, nagy valószínűséggel a hibát hamarosan elhárítják. Addig az érintett területen nem lesz vízszolgáltatás.

A fotókat Varga Zoltántól kaptuk. Köszönjük szépen!

nagykanizsa-csotores-1

nagykanizsa-csotores-2

nagykanizsa-csotores-3

nagykanizsa-csotores-4

Időközben a helyszínre érkeztek a nagykanizsai hivatásos tűzoltók is. Sajnos egy platánfa bánja, de legalább lesz víz a Platán soron.

A hibát a szakemberek összehangolt munkával hétfő délutánra elhárították 🙂

nagykanizsa-csotores-4

iPhone 5s-t találtak a kanizsai Bolhán

„Talált iPhone 5s!

Sziasztok, ma a nagykanizsai Bolhapiacon találtam ezt a készüléket.

Telenoros.

Visszaadnám eredeti tulajának, így kérlek osszátok meg.

Aktivációs zár van rajta, így annak adom oda aki előttem feloldja a telefon SIM kártyáját, a telefont, és belép a rajta található app ID-jába!

Most töltőn van, nagyon le volt merülve.

Köszi!”

(Forrás: Facebook)

nagykanizsa-elveszett-telefon

1 793 794 795 796 797 935