Veszélyes útszakasz Kanizsán?

„Mennyi balesetnek kell még történni?? Ami az illetékesek figyelmét felkelti . Eddig a mentők 6 szor voltak!!!!!”

Ezt írta az általa készített fotóhoz Olvasónk.

A helyszín a nemrég felújított nagykanizsai Fő út egy szakasza.

nagykanizsa belesetveszély

Halálos baleset bizonyítási kísérlete miatt forgalomkorlátozás Kanizsán

nagykanizsa gyalogosgázolás 1

A rendőrség bizonyítási kísérlet miatt korlátozza a forgalmat Nagykanizsán.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya augusztus 10-én (szerdán) 20 óra 55 perc és 22 óra között Nagykanizsán, a Zrínyi Miklós utca 32. előtti útszakaszon egy közlekedési baleset ügyében bizonyítási kísérletet hajt végre. A nyomozási cselekmény idejére az érintett útszakaszt lezárja a rendőrség – közölte a ZMRFK.

Az érintett útszakaszon február 23-án este elgázoltak egy fiatal lányt, aki belehalt sérüléseibe.  A fotó a baleset helyszínén készült. Előzmények ITT.

Felújítják a kilátótornyot a kanizsai Csótónál

A nagykanizsai Csónakázó tó melletti kilátótorony felújítását és turisztikai vonzerejének növelését, többlet látványosságot és szolgáltatásokat nyújtó átépítését, környezetének fejlesztését a terület vagyonkezelője a Zalaerdő Zrt. vállalta.
A jelenleg biztonsági okokból lezárt torony felújítására a Zalaerdő közbeszerzési eljárást   hirdetett.

nagykanizsa csónakázó tó kilátó

(Jelenleg így néz ki a kanizsai Csótónál a kilátótorony. Fotó: Győrfy Éva)

A tervek szerint többek között újabb kilátószintet építenek ki, de lesz üvegtetővel védett pihenőszint is, a lépcsőteret üvegfal veszi majd körbe.
A fapadlót elbontják és csúszásmentes acélszerkezetű járórácsra cserélik.
Újdonság lesz, hogy a Csótónál lévő kilátótorony díszkivilágítást fog kapni.
Ha kész lesz, a torony alsó szintjén 25-30, a felsőn 15, összességében egy időben nagyjából 40-45 ember lehet az építményben.

Botokkal ütötték egymást Zalakaroson

Két társaság verekedett össze Zalakaroson.
A rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 7-én (vasárnap) a hajnali órákban Zalakaroson, a Szőlő utca egyik parkolójában egy 40 és egy 35 éves helyi férfi, valamint egy 23 éves zalakomári férfi szóváltást követően egy-egy faággal verekedni kezdett. A két zalakarosi férfi a verekedés következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök a három férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt – írta a police.hu.

zalakaros verekedés

Csodás régi képeslapok Nagykanizsáról

Olyan régi nagykanizsai képeslapokhoz jutottunk hozzá, melyeknek egy részét biztosan nem látta a nagyközönség. Hetenként több ezer régi kanizsai fotóból válogatunk és osszuk meg azokat a Dél-Zala Press olvasóival.

A képek/képeslapok gyűjtői: Kánnár Attila, Tarnóczky Attila, Szombath Tibor, Török Tibor, Korpavári Attila, Vizvári József és még sokan mások…

A régi kanizsai fotókat bemutató első cikkünket itt nézhetik meg.

Aki szeretne egy csodálatos képes albumot Nagykanizsáról, annak jó szívvel ajánljuk Vízvári József (Pipás) Üdvözlet Nagykanizsáról című 228, A/4-es méretű fotóból álló kiadványát, amely a 06/30/413-6995-ös telefonszámon rendelhető meg.

nagykanizsa régi fotó 0

nagykanizsa régi fotó 1

nagykanizsa régi fotó 2

nagykanizsa régi fotó 3

nagykanizsa régi fotó 4

nagykanizsa régi fotó 5 jpg

nagykanizsa régi fotó 6

nagykanizsa régi fotó 7

nagykanizsa régi fotó 8

nagykanizsa régi fotó 9

Súlyos betegségből gyógyult gyerekeket táboroztatnak Zalaszabarban Szabadicsék

Súlyos betegségekből gyógyuló, illetve veleszületett rendellenességekkel élő gyerekeket táboroztatnak idén nyáron is Zalaszabarban, a Gyógyuló Holnapocska Táborban, ahol az Erzsébet-program támogatásával összesen kétszáz gyerek részesülhet „élményterápiában” – tájékoztatta a tábor vezetése hétfőn az MTI-t.

A Szabadics ázaspár idejében felismerte a problémát, forrás: a kiadvány (kép: KK)

(A Szabadics házaspár. Fotó: Archív)

Idén nyáron hatodik alkalommal rendeznek élményterápiás táborokat Zalaszabarban – magántámogatók felajánlása mellett tavaly óta az Erzsébet-program keretében – azzal a céllal, hogy hosszabb kórházi tartózkodást követően a gyermekek pozitív önértékelése megerősödjön, meg tudjanak küzdeni a krónikus betegséggel járó pszichés nehézségekkel. A kalandterápiával segítik a társas kapcsolatokba való visszailleszkedést, az élet különböző területein az aktív részvételt és a személyes felelősség növelését.

A Szabadics házaspár 2010-ben indította el az első Gyógyuló Holnapocska Tábort a tulajdonukban lévő zalaszabari kalandparkban, ahol évről évre nőtt a részt vevő gyermekek száma. Idén öt turnusban összesen kétszáz gyerek tölthetett vagy tölthet el térítésmentesen egy-egy hetet a Kis-Balatonhoz közeli táborban. Ezúttal veleszületett szívbetegséggel, valamint reumatológiai problémával élő, továbbá daganatos betegségből gyógyult gyerekek lakták be a tábor épületeit az elmúlt másfél hónapban, ezekben a napokban égéssérült, a következő héten pedig siket és nagyothalló gyerekek vehetnek részt az egyhetes programban.
A táborok különlegessége, hogy a gyerekek nem elzárt környezetben, hanem egészséges társaikkal együtt élik meg a tábor által kínált kalandokat, s mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, illetve harminc civil önkéntes segítő közreműködésével.

Az érintett egészségügyi intézmények – a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó Utcai Gyermekklinikája, a Bethesda Gyermekkórház és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja – nemzetközi hírű szakorvosai, vezetői is részt vesznek a táborok szervezésében és lebonyolításában, önkéntes alapon, díjazás nélkül. MTI

Augusztus 12-én (pénteken) úszik a kanizsai Molnár Flóra

nagykanizsa molnár flóra rió olimpia 1

A riói olimpián szereplő nagykanizsai Molnár Flóra az olimpiai faluban készül az első megmérettetésére.

A Dél-zalai Vízmű SE kiváló sportolója augusztus 12-én (pénteken) 18 órától a női 50 méter gyors előfutamban áll rajthoz.

A tervek szerint a versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.

Jó lenne, ha minden kanizsai érezné, hogy ez mekkora dolog! 🙂

(Fotók: Facebook)

nagykanizsa molnár flóra úszó 2

Életveszélyben volt a Kanizsán megvert ember

okol

A zalai rendőrök egy 41 éves nagykanizsai férfi ellen javasoltak vádemelést.

A gyanú szerint még tavaly december 20-án a hajnali órákban egy korábbi sérelem miatt szóváltás alakult ki két férfi között Nagykanizsán, az egyik szórakozóhely előtti parkolóban. A gyanúsított előbb ököllel több helyen megütötte a sértettet, majd többször belerúgott a földön fekvő emberbe. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 41 éves nagykanizsai férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zala Megyei Főügyészségnek – írta a police.hu.

A mai Kanizsa – Szemlics Tamás fotói

Szerencsére Olvasóink egyre aktívabbak, így nagyon sok nagykanizsai fotót kapunk.

Az Önök segítségét, információit, fotóit ezerszer értékesebbnek tartjuk, mint a hivatalos állami, önkormányzati, netalántán párt közleményeket,  hiszen ez az Önök keze munkáját dicséri 🙂

Ha valami érdekeset látott, fotózott, videózott, kérjük küldje el Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címre. Köszönjük szépen!

Szemlics Tamás egyéni látásmódú, már-már művészi fotói következnek.

nagykanizsa fotó 0

nagykanizsa fotó 1

nagykanizsa fotó 3

nagykanizsa fotó 4

nagykanizsa fotó 5

nagykanizsa fotó 6

nagykanizsa fotó 7

Régi fotók Nagykanizsáról – Első rész

Olyan régi nagykanizsai fotókhoz jutottunk hozzá, melyeknek egy részét még biztosan nem látta a nagyközönség. Hetenként több ezer régi kanizsai fotóból válogatunk és osszuk meg azokat a Dél-Zala Press olvasóival.

A képek gyűjtői: Kánnár Attila, Tarnóczky Attila, Szombath Tibor, Török Tibor, Korpavári Attila, Vizvári József és még sokan mások…

Aki szeretne egy csodálatos képes albumot Nagykanizsáról, annak jó szívvel ajánljuk Vízvári József (Pipás) Üdvözlet Nagykanizsáról című 228, A/4-es méretű fotóból álló kiadványát, amely a 06/30/413-6995-ös telefonszámon rendelhető meg 🙂

nagykanizsa régi fotó 0

nagykanizsa régi fotó 1

nagykanizsa régi fotó 2

nagykanizsa régi fotó 3

nagykanizsa régi fotó 4

nagykanizsa régi fotó 5

nagykanizsa régi fotó 6

nagykanizsa régi fotó 7

nagykanizsa régi fotó 8

nagykanizsa régi fotó 9

nagykanizsa régi fotó 10

1 672 673 674 675 676 795