E.ON rekonstrukciós munkálatok Nagykanizsa belvárosában

Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. a földgázellátás műszaki-biztonsági színvonalának növelése érdekében Nagykanizsa belvárosában rekonstrukciós munkálatokat végez.
Ennek keretében a Zrínyi Miklós utca jelentős szakaszán gázelosztó-vezeték cserét hajt végre.
A munkálatok 2018.07.16-tól a Csengery utca és a Széchényi tér közötti szakaszon folynak – teljes útlezárás és parkolási tilalom mellett.

A munkavégzés időtartama alatt a földgázszolgáltatás és a lakók közlekedése biztosított lesz.
Kérjük a fent említett szakaszon parkoló gépjárművek tulajdonosait, hogy 07.16-án reggel 7 óráig szíveskedjenek parkolóhelyeiket elhagyni.
Továbbá kérjük a lakosságot, hogy a munkaterület közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek.
A kivitelezéssel járó esetleges átmeneti kellemetlenségek miatt a lakosság megértését és közreműködését kérjük! – tudatta honlapunkkal az E.ON sajtóosztálya.

Idén is benevezett Nagykanizsa a Virágos Magyarország versenyre

A dél-zalai város már rutinos résztvevőnek számít a megmérettetésen, ugyanis a verseny 25 éves története alatt többször is indult a méltó címért.
2016-ban Nagykanizsa a fődíj kapujának számító Arany Rózsa díjat el is nyerte.

(Virágosítás a Király utcai körforgalomnál. Fotó: S. Varga György)

A Virágos Magyarország verseny zsűrije várhatóan július közepén érkezik Kanizsára, hogy felmérje és pontozza a várost.
Az ítészek egyébként nemcsak azt nézik, hogy mennyi virág, növény és zöldfelület van a településen, hanem azt is, hogy mit tesznek a környezet megóvása érdekében – számolt be a Kanizsa TV.

Ki nyír és kaszál Nagykanizsán?

Kisebb sokkot okozott tavasszal a városban, hogy a magánházas övezetekben elmaradt a fűnyírás, kaszálás – aztán, a felháborodást látva, mégis nekilátott a szolgáltató, s helyreállt a megszokott rend.
Ahogy az már Kanizsán megszokott, néhányan politikai balhét kreáltak a történetből, pedig semmi más nem történt, mint alkalmazni kezdtek egy 2009-es rendeletet.
A hiba csak annyi, elfelejtettek szólni arról, hogy a szokásjogot felváltja a jogszabály-alkalmazás.
Ezt tette szóvá még a májusi közgyűlésen Gábris Jácint képviselő, utalva a városban tapasztalható (akkori) felháborodásra. Mint mondta, a félreértést az okozta, hogy sokan azt hitték, ez egy új rendelkezés a zöldterület-gazdálkodásról.

 

(A fotó illusztráció. Vízvári József – Nagykanizsa)

 

– Vannak olyan városrészek, ahol mi ezt minden gond nélkül gyakoroljuk napi szinten– szögezte le Gábris Jácint.– Kisebb-nagyobb ellenállások tapasztalhatók bizonyos házaknál, de többnyire a családi házas körzetekben ez már megszokott tevékenység. Nem másról szól a szabály, mint az ingatlan előtti zöldterület gondozásáról, télen pedig a síkosság-mentesítéséről. Voltak olyan területek, amelyeket eddig kaszáltak, idén tavasszal viszont ez elmaradt, és ezt az ingatlantulajdonosok nem tudták mire vélni. Ugyanis ők valami miatt nem tudtak a 2009-es rendeletről, és azt hitték, ez most egy teljesen új rendelkezés, amelyről senki sem tájékoztatta őket. Tudom, aztán született egy olyan döntés, hogy idén még lenyírják a füvet, eltüntetik a gazt, de jövőre már nem végzi ezt el a szolgáltató.

A képviselő azt javasolta, az önkormányzat fordítson figyelmet arra, hogy tájékoztassa kötelezettségükről a város polgárait, s a rendeletet tegye minél szélesebb körben ismertté.

– A társasházak részéről is jött észrevétel, hogy most akkor a közösségeknek kell fűnyírót beszerezni, vagy kaphatnak kölcsön, mert mégiscsak közterületről van szó – világított rá egy újabb problémára a képviselő. –Tehát ez nagyobb gond ám, mint amilyennek tűnik, mert nem egy-két ember hőbörgéséről szól. Tudom, hogy hihetetlen emberállományra, technikai kritériumokra, illetve pénzösszegre lenne ahhoz szükség, hogy a város teljesen átvállalja ezt a feladatkört, de valami köztes megoldást kellene találni, akár egy beszélgetéssel a társasházak kezelői és így rajtuk keresztül a lakók irányába, illetve az eddig nem nyírt területek tulajdonosai felé. Valamit találjunk ki, mert eléggé rossz volt megtapasztalni azt a felháborodás-cunamit, ami minket ért joggal, vagy jogtalanul.

 

(Lekaszálatlan terület Nagykanizsán a Rákóczi utcában. Fotó: Szilvia Sziszi)

 

Az interpellációra Dénes Sándor polgármester írásban válaszolt, ami a júniusi közgyűlés anyagai között olvasható. Tudatta, a jelenlegi parkfenntartási szerződés területi határai megegyeznek a korábbiakkal: északról a palini családi házas övezet város felöli vége, nyugatról a Kemping út, délről Miklósfa kezdete, keletről a Bakónaki patak-Péterfai árok vonala. A 2009-es rendelet az ezeken kívüli területekre vonatkozik.

Úgy fogalmazott, a jövő évi kaszálások, fűnyírások előtt szükségesnek tartja a rendelet felülvizsgálatát és pontosítását, hiszen „a tulajdonosi kötelezettségek minden ingatlantípusra való kiterjesztése a társasházi területeken a kaszálék elhelyezés, elszállítás problémáját is felveti”.

A 2009-es rendelet egyébként egyértelműen fogalmaz: „Az ingatlantulajdonos, bérlő, használó köteles az ingatlan határvonalától az útszegélyig, belterületen legfeljebb öt méterig, külterületen legfeljebb tíz méterig terjedően a közterületrészek gondozását elvégezni, vagy saját költségén elvégeztetni olyan minőségben, mint amilyen az adott ingatlanhoz legközelebb eső, parkfenntartásba vont terület fenntartási minősége”.
(Via: Kanizsa Újság)

Világhírű lett a nagykanizsai desszertszakács

Hol van az már amikor a nagykanizsai fiatalember Jakabfi Dávid (akkor még Davko) nagy erőkkel tuningtalálkozókat szervezett Kanizsán és környékén?!
Az idő haladt, Dávid a sok éves ausztriai munka során és alatt tovább képezte magát és világhírű desszertszakács lett belőle.
Dávid külföldi pályáját nagyon alulról, mosogatóként kezdte az osztrákoknál, aztán ahogy telt-múlt az idő szakács, végül cukrász lett.



(Jakabfi Dávid. Fotó: Balázs Ádám)

(Jakabfi Dávid Berlinben is oktatott desszert-készítést)

Alkotásai annyira népszerűek lettek, hogy több könyvet több nyelven is sikerült kiadni, melyek közül például egy eddig már 3000 példányban kelt el és sok háziasszony is dolgozik belőle.
Desszertes receptkönyvei Ausztrián kívül jelentek már meg Európa-szerte, sőt mostanában érkeztek meg New Yorkba is, ott jelenleg négy kiadóval vannak tárgyalások folyamatban.
Hihetetlen, de Dávid egyik német nyelvű könyve egy Felső-ausztriai iskola tananyagának része lett.
Jakabfi Dávid 32 évesen most Európa szerte oktat desszert-készítést és, hogy az Életnek visszaadja mindazt, amit kapott tőle, több jótékonysági akciót szervezett rászorulóknak, betegeknek.

(Ezt a receptes könyvet sorsoljuk ki három szerencsés olvasóink között)

Persze a receptek között nem csak extravagáns dolgok vannak, hanem például olyanok is, hogyan készítsünk el egy közönséges buktát vagy tiramisut.
Dávid munkásságát, sikereit a Jakabfi Dávid Pâtissier oldalon követhetik olvasóink.

Eltűnt egy 15 éves nagykanizsai fiú

A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Körmendi Milán nagykanizsai lakos eltűnése miatt.
A 15 éves fiú 2018. május 7-én Zalaegerszegről, az egyik Gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Körmendi Milán 165 centiméter magas, sportos testalkatú, rövid barna haja és barna szeme van. A jobb alsó lábszárán egy kutyát ábrázoló tetoválás látható.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható fiút felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-92-311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – közölte szombaton a rendőrség.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Zápor, zivatar jön

Csapadékosra fordul az idő: sokfelé várható zápor, zivatar. Komoly lehűlés azonban nem várható, a hétvége második felében ismét több lesz a napsütés, és helyenként ismét 30 Celsius-fok közelében alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken összességében is sokfelé valószínű zápor, zivatar.

(Villámlás Nagykanizsán. Fotó: archív. MTI/Varga György)

A heves zivatar, illetve felhőszakadás veszélye miatt több megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetéseket is kiadtak. Azt írták: a délkeleti megyékben várható a legtöbb napsütés, az Alföld délkeleti részein csak késő délutántól, estétől lehet csapadék. Csak zivatar környékén lehetnek átmenetileg erős vagy viharos széllökések.
A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20 fok között alakul. A nappali maximumok a Dunántúlon 23-28, a Dunától keletre 28-32 fok között alakulnak.
Éjszaka többfelé, szombat reggeltől egyre inkább az Alföldön várható eső, zápor, helyenként zivatar, majd délután arrafelé is megszűnik a csapadék. Szombaton napközben egyre nagyobb területen kisüt a nap, délkeleten viszont késő délutánig sok maradhat a felhő, és nagy területen megerősödik a szél is.
A minimumhőmérséklet 15-20, a maximumhőmérséklet 23-29 fok között valószínű (délkeleten lesz hűvösebb).
Vasárnap napos idő várható, csapadék nem valószínű, de nagy területen erős lesz a szél.
A leghidegebb órákban 12-18 fok lehet. Napközben 26-30 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Drogosok, piások a kanizsai belvárosban?

A május végi közgyűlésen dr. Fodor Csaba önkormányzati képviselő olyan polgárokról beszélt interpellációjában, akik valószínűleg tudatmódosító szerek hatása alatt állnak. Akkor intézkedést kért a polgármestertől.

A képviselő arról számolt be, többen is megkeresték, mert az Erzsébet téren és környékén „délutánonként elszaporodnak az olyan egyének”, akik a bejelentők szerint valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állnak.(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Lefoglalt kábítószer Nagykanizsán)

– Legutóbb a Szentháromság-szobor körül volt ilyen, talán két-három nappal ezelőtt, öt-hat óra magasságában, amikor engem hívtak – fogalmazott dr. Fodor Csaba.
– És én azt kérem, polgármester úr vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy próbálják meg a járőrszolgálatot erre irányítani gyakrabban, különösen most, nyáron. Sajnos, vannak ilyen tapasztalatok, amik szomorúak, és meg kellene ezeket akadályoznunk, ha tehetjük.

Nem tudni, ki mit szed, használ…

Az interpellációra Dénes Sándor írásban válaszolt, amely a tegnapi közgyűlés anyagai között olvasható. E szerint a belváros tereinek ellenőrzését a közterület-felügyelet munkatársai korábban is kiemelt feladatként kezelték, s már többször intézkedtek például az Erzsébet, a Deák és a Széchenyi téren, valamint az Aradi udvarban olyanokkal szemben, akik megsértették a szabályokat. Például, ha megrongálták az utcabútorokat, szemeteltek vagy éppen közterületen alkoholt fogyasztottak.

A polgármester arról is tájékoztatta a képviselőt, hogy kérésének megfelelően felvette a kapcsolatot a kanizsai rendőrkapitánnyal, remélve a fokozott ellenőrzést, amelyben a közterület-felügyelet is közreműködik majd.
(Forrás: Kanizsa Újság)

Országszerte népszerűek az Őrség ízei!

Hazánk egyik méltán népszerű tájegysége a Vas megye délnyugati szegletében található Őrség. A Nyugat-Magyarországon elhelyezkedő, történeti és néprajzi terület természeti kincsekben, kultúrában és látnivalókban gazdag és kedvelt, csak úgy, mint gasztronómiában. Az ezen a területen élők táplálkozási szokásait az életmódjuk határozta meg, receptjeik könnyen elkészíthetőek. Az őrségi tradicionális, jellegzetes ételek hazánk érdekes gasztrokultúrális részét képezik.

Miben rejlik az őrségi étkek országos népszerűségének titka?

A válaszhoz tudni kell, hogy a tájegység lakosságának étkezési szokása a régmúltra tekint vissza, amit főként a terület adottságai alapoztak meg. Annak idején az élelmiszernövények mellett, a búza helyett kásanövényként használt hajdinát vetettek, az olajat pedig jellegzetesen tökmagból nyerték. A paraszti munkában az asszonyoknak is részt kellett vállalniuk, ezért kevés idejük maradt a konyhai teendőkre, ami ételeik egyszerűségét alakította.

Hétköznapokon szerény ételeket választottak ebédre. A kevésbé tehetősek jellemzően kukoricakását, gombócot fogyasztottak, az ételekhez szívesen használták fel különféle házi tejtermékeiket. Naponta került az asztalra valamilyen olcsó, ám laktató leves, második ételként pedig mácsik, azaz valamilyen tésztaétel volt. Húst csak hétvégén és ünnepnapokon ettek. Kemencében sütötték a „kőtt” (kelt) tésztát, és disznóvágás idejére „hőkünsütt” (forró kövön sült) kerek perec készült. A disznóhúst füstölték, vagy lesütötték és zsírban légmentesen tartósítva tárolták az év hátralévő részére. A vacsora szegényes volt, beérték a déli maradékkal, illetve aludttejjel vagy tökmagolajos krumplival, babbal. Az erdők, mezők és kertek adta kincseket szárítva gondosan elraktározták. Ily módon szinte minden portán volt télen is például gomba, csemegeként pedig főzött aszalt gyümölcs.

Eme régi és sajátos jellegzetességek adják az őrségi ételek páratlan és izgalmas ízvilágának esszenciáját, és az egykor szegénység és szükség szülte, ám mára ínyencséggé vált ételeik vonzerejét. Az őrségi hagyományos ízek a környékbeli vendéglők étlapjain is visszaköszönnek, s egynémely ételnek még az elnevezését is ízlelgetnie kell a messziről érkezett vendégnek, mielőtt a különleges, ám igen hamar megkedvelhető ételeket megkóstolná. Hajdinamálé, tökmagos babsaláta, hajdinás vargányaleves, kukorica gánica – és még lehetne sorolni a finomságokat, de semmiképp sem szabad kifelejteni a sorból például az őrségi dödöllét vagy a tökös-mákos rétest.

A siker tökéletesítése

Az őrségi ízvilág feltörekvő népszerűségének köszönhetően a térség rendezvényeket is tart már a tájegység ízeit kedvelőknek. Múltidéző nyitott porták és különféle ételfesztiválok mára hagyománnyá nőtt keretein belül, az idelátogatók behatóbban megismerkedhetnek az élővilággal, a kedvelt ételek alapanyagaival, ízeivel és a lakosok életével, szokásaival, feledhetetlen élményt kapva ezáltal. Az érdeklődő a magok (tök, barack, len, hajdina, szőlő stb.) olajainak elkészítéséről és azok hatásairól szerezhet ismereteket, a gyümölcsöskertekben megismerheti az őrségi gyümölcsfajtákat, valamint házi savanyúságokat, lekvárokat, sajtokat, gyógynövényszörpöket és pálinkát kóstolhat, sőt, meg is vásárolhatja azokat, miközben a hagyományos helyi ételek elkészítésében is részt vehet.

Aki pedig odahaza sem szeretné nélkülözni a kedvelt ízvilágot, az beszerezheti a töretlen népszerűségnek örvendő szakácskönyvet, mely Az őrségi konyha kincsei címet viseli, s amely régi és mai őrségi ételek receptgyűjteményét mutatja be.

Elhunyt Horváth Miklós

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára
2018. június 27-én, életének 81. évében elhunyt.

Horváth Miklós 20 évig volt a Tungsram, majd General Electric nagykanizsai gyárának igazgatója, 2002-ben vonult nyugdíjba. Többször kitüntették, megkapta a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát, a Zala Megye Gazdaságáért Díjat, 1996-ban az Év Zalai Menedzserének választották, 2000-ben Nagykanizsa városa díszpolgári címmel ismerte el munkásságát. 2004-ben szakmai életútját Aschner Lipót Életmű Díjjal ismerték el.

Horváth Miklóst Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
saját halottjának tekinti.
Az elhunyt temetéséről később történik intézkedés.
(Forrás és fotó: Kanizsa Újság.)

Miklóssal nagyon sok rendezvényen találkoztunk, főképpen emlékezetesek voltak a térségi borbírálatok, borversenyek, amelynek során mint borász és a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagja mindig jó tanácsokat adott a termelőknek.

Angyalok őrizzék örök álmát!

1 530 531 532 533 534 800