Kiesett az ablakból Nagykanizsán, súlyosan sérült

Olvasóink jelezték, hogy, hogy csütörtökön Nagykanizsán egy Eötvös téri ház ablakából kiesett egy ember.

Az esethez a rendőrséget és a mentőket is riasztották.

Az első Facebookon terjedő hírek arról szóltak, hogy egy 9 éves kisfiú esett ki az egyik ablakból, de ez nem igaz.

(Fotók: Busa Ferenc)

Információink szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy 20 éves férfi esett ki az egyik Eötvös utcai épület ablakából.

Az esettel kapcsolatban érdeklődtünk Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől. Mint megtudtuk, a kanizsai esethez mentőautót és mentőhelikoptert is riasztottak.

A helyszínen a mentők egy súlyosan sérült férfit találtak, akit ellátást követően a szombathelyi kórházba szállítottak – tudtuk meg a mentőszolgálattól.

A városban az a hír járja, hogy a férfi szúnyogháló felszerelése közben véletlenül esett ki az ablakon.

Szombaton nyit a kanizsai strand

Ugyan az időjárás elmarad az ilyenkor megszokottól, szombaton azonban kinyit a városi strand Nagykanizsán. A medencéket és a környezetet is felkészítették a vendégek fogadására, a szükséges karbantartással már végeztek az intézmény szakemberei. A belépőjegyek ára és a nyitvatartás nem változik ebben a szezonban.

(Fotó: archív)
  • Szeretnénk most szombaton, május 25-én a strandot is megnyitni. A természetes amortizációt, a tél okozta problémákat ki kellett javítani, a környezetet rendbe kellett tenni.
  • Ha a Nap is úgy akarja, a jó idő is úgy akarja, reményeink szerint sok vendéget fogunk a nyáron várni. Változatlan árak mellett, változatlan nyitvatartás mellett – nyilatkozta Horváth Vencel, a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezető igazgatója.

(Forrás: Kanizsa Újság)

Nagykanizsai lett az Év fagylaltja

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylaltja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.

A zsűri ebben az évben a nagykanizsai Wilheim Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója.

A díjnyertes fagyit Kanizsán a DaCrema-ban, a Rózsa utca 16/A-ban lévő fagyizóban lehet megkóstolni.

A Piemont királya fagyi

A kanizsai DaCrema Fagyizó Facebook oldalán csütörtökön ezt írta:

„Kedves Vendégeink!
Leírhatatlan boldogságunk! A szavakat még keressük, így hamarosan mindent elmesélünk…!
Ami biztos, hogy ma MI hoztuk haza a 2019-es Év fagylaltja verseny 1. helyét!!
Idén a győztes év fagyija : Piemont királya”

Wilheim Dávid a 2019-es Év fagylaltja díjjal Szombathelyen. Fotó: DaCrema Fagyizó – Facebook

Az év cukormentes fagylaltja illatos birs fekete ribizlivel, amelynek megálmodója egy újfehértói cukrász, Pokoraczki Ágnes.

Nemcsak a zsűrizés folyt a nagyközönség előtt, de a kézműves fagylaltok készítését is bemutatták az érdeklődőknek, akik 150 féle fagylaltból választhattak a helyszínen.

Selmeczi László, a Magyar Cukrászok Országos Ipartestületének társelnöke az MTI-nek elmondta: a rendezvénnyel szeretnék közelebb hozni a cukrászdák minőségi fagylaltkínálatát a fogyasztókhoz.

Szavai szerint az utóbbi években megjelentek a piacon olyan „fagylaltnak nevezett” termékek, amelyeket lelkesen vásárolnak a magyar fogyasztók, hiszen „nagy és olcsó”, de jobbára csak mesterséges anyagokból, aromákból és színezékekből állnak.
Mi azt szeretnénk megmutatni, megkóstoltatni, hogy milyenek a kiváló és természetes alapanyagokból, igazi gyümölcsökből, hagyományos módon készített fagylaltok – mondta.

Az év fagylaltja szakmai versenyt 1998 óta rendezik meg, általában budapesti, több alkalommal vidéki cukrászdákban, első alkalommal szerveztek köré fesztivált kulturális és szórakoztató programokkal.

Idén 40-en pályáztak az Év fagylaltja címre 56 féle fagylalttal, eredményt négy kategóriában hirdettek. Az alapanyaggyártók és forgalmazók versenyében a legjobbnak a budapesti Chef Market Zrt. Liberte névre keresztelt fagylaltját találták, amelyet Vladucz Péter készített.

Ugyanebben a kategóriában a legjobb mentes fagylalt a szintén budapesti m-Gel Hungary Kft. Pisztácia parajd fűszerével nevű fagylaltja lett, amelynek kitalálója Gangel András.

A közönség díját a rozmaringos fehér csokis vilmoskörte érdemelte ki, amelynek alkotója Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrász.

Új kullancsfaj jelent meg Somogyban

Az aranysakál elterjedésével együtt új kullancsfaj is megjelent a Dunántúlon. A Somogy és Tolna megyékben felbukkant vérszívókról még keveset tudnak a szakértők, ezért köz- és állat-egészségügyi veszélyeit vizsgálni kell – mondta az InfoRádióban a Magyar Kullancsszövetség elnöke.

Kapiller Zoltán kiemelte: Magyarországon 42 kullancsfaj volt honos eddig, ebből tucatnyi támadta az állatokat és az embert, a többiek csak bizonyos erdei állatokon élősködtek.

A most megjelent rókakullancs eddig nem ismert alfaja azonban új kérdéseket vet fel, például hogy milyen köz- vagy állat-egészségügyi problémákat fog okozni a közeli jövőben.

A Kullancsszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy ha valakit már kullancscsípés ért, szigorúan tilos körömmel, csipesszel, olajjal nekiesni, a patikákban kapható kullancskanalat kell használni. A fertőző kullancsok 94 százaléka ugyanis a Lyme-kór valamelyik változatát fecskendezi áldozatába.

(Forrás: BarcsMédia)

Kényelmes és komfort férfi ruházat

Minél idősebb, annál szebb

Természetesen tudod, hogy a közmondás borról és a nőkről szól, minél idősebbek, annál jobbak és kedvesebbek. Eszt lehet mondani néhány ruhadarabról is, beleértve a férfi pólót is. Bár már évek óta velünk van, a férfi pólók megszűnnek a divatról új és új modellekkel, mintákkal, vágásokkal, színkombinációkkal és minőséggel anyag. A férfi póló a 19. század végén és a 20. század elején jelent meg a katonai egyenruha részeként amit kevesen tudunk. De attól az időtől kezdve átment egy ideig, és ez a ruha ment vele együtt hosszú útra a fejlesztésén keresztül.

A népszerű és divatos univerzális színek

A jelenlegi trend a tiszta vonalakra vonatkozik. A fehér népszerűvé vált és univerzális a fehér minden ragyog. Az idősebb ismert, kevésbé, néha több. Ha valaki úgy dönt fehér vagy fekete póló, minden bizonnyal nem gond milyen színt választunk. Még ez talán első pillantásra az olcsó férfi pólók nagyon érdekesek és vonzóak lehetnek az ember számára, ha modern a vágásuk. A fehér és fekete színek mellett a pólók piros színe egyre népszerűbbé válik a férfiak körében. Ha a mai ember érdeklodik a divatvilágnal, tudja, hogy a pólók szó szerint divatosak és stílusosak és szexi. És ha a megfelelő nadrággal és cipővel illeszti őket, akkor nagyon érdekes a ruha és sok nő figyelmét veszi fel. Természetesen azt is kaphatja fehér vagy fekete ing, ha helyesen választja.

Kényelmes univerzális férfi ruházat

Férfi pulóverek tartoznak a legnépszerűbb férfi ruhásszekrényekhez. Nagyon megbízhatóak és jó társ, bárhová is megy. Kényelmesek és modernek egyidejűleg. biztosan nem találunk olyan embert, aki nem rendelkezik kedvenc pulóverével. Kis fiúk szeretik őket viselni tizenévesek, fiatal és régi mesterek. Az időtlenség szimbóluma – ezek a férfi pulóverek. Viselhetők tréningruha és farmer.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő pulóvert? A választás legfontosabb kritériuma a férfi vágása pulóverek. Fontos megérteni, hogy milyen lehetőségeket fogsz viselni a kiválasztott férfi pulóverek. Inkább enyhébb színek jobban illeszkednek a munkához vagy a családi ünnepségekhez, a merészebb modellek A partit barátaival vagy családi piknikével lehet megszállni.

Júliusban lesz a 22. Nagykanizsai Military

22. alkalommal kerül megrendezésre a Nagykanizsai Military Nemzetközi és Országos Lovastusa Minősítő Verseny a festői szépségű Csónakázó-tó partján.
Ahogy a korábbi évekhez hasonlóan e sportesemény részt vállal Nagykanizsa város kiemelkedő kulturális életében, s egyben kiemelkedő nyári program a kanizsai polgárok és az ide látogató turisták számára egyaránt – írta Facebook oldalán a Kanizsa Lovasklub.
A verseny Facebook eseménye
ITT TALÁLHATÓ.

Egy napra tűzoltó lehetett Dezső Nagykanizsán

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén már második alkalommal csatlakozott ahhoz az országos kezdeményezéshez, amely során a fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek ismerkedhetnek meg olyan munkahelyekkel vagy munkakörökkel amiről ők csak álmodoznak.

(Fotók: Cseresznyés Dániel tű. főhadnagy – Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

A számos zalai munkahely közül a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltóparancsnokságot választotta „álmai munkahelyéül” Görcsi Dezső. Választását azzal indokolta, hogy mindig nagyon érdekelte a tűzoltók sokrétű és izgalmas munkája és mindig ki szerette volna próbálni, hogy milyen is egy tűzoltó autóban ülni vagy a sugárcsővel lőni.

A nap során Szabados Gergely tűzoltó százados, parancsnok-helyettes mutatta be Dezsőnek a nagykanizsai tűzoltóság gépjárműfecskendőit és különleges szereit. Egyesével, minden szakfelszerelést megnézhetett, részletesen bemutatta a parancsnok-helyettes az adott eszköz működését is, amelyek közül mindegyiket megfoghatta, kipróbálhatta Dezső.

Ezt követően felpróbálhatta a légzőkészüléket, a védőruhákat, majd a sugárszerelés fortélyait is elleshette a tűzoltóktól. A tűzoltók a magasból mentő járművel még egy pár emelet magasságba is felvitték Dezsőt a gépezetes tolólétra működését bemutatva valamint beöltözve gyorsbeavatkozóval kipróbálhatta, hogy hogyan is lehet váltani a kötött és a szórt sugárképek között.

Ezt követően az egyedülálló történeti kiállítást tekintette meg Dezső a tűzoltóparacsnokság emeleti helyiségében, amely Nagykanizsa és környékének mentő-tűzvédelmének, fejlődését mutatja be. Szerencséjére még egy éles riasztást is láthatott, amikor is a tűzoltók egy kéménytűzhöz vonultak, így gyakorlatban is megtapasztalta, amiről előtte hosszú perceken át hallott vendéglátóitól.

Megvalósult a fogyatékkal élő József álma Nagykanizsán

Autóleállítás, igazoltatás, okmányok elkérése, útlevélkezelői feladatok egy rendészeti szakterületen dolgozó rendőr számára mindennapos. Számukra ez munka, míg egy 50 éves magyarszerdahelyi fogyatékkal élő férfinek az álma volt.

A DuoDay – Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! elnevezésű programban 2019. május 21-én részt vett a Nagykanizsai Rendőrkapitányság is, ezzel betekintést engedve egy 50 éves, szellemileg sérült férfinek a rendőrség egyik izgalmas szakterületébe.

A kezdeményezés célja, hogy a dolgozni vágyó sérült emberek kipróbálhassák magukat „álommunkájukban”. Mindez nemzetközi gyökerekkel rendelkezik és mára már Magyarországon is országos méretűvé szélesedett.

A nyílt nap keretein belül a zalai rendőrök igazi tapasztalatot szerezhettek arról, hogy milyen szellemileg sérült emberrel együttműködni, dolgozni, kommunikálni. Az 50 éves Tóth József pedig egy napra bekapcsolódhatott abba a munkába, amiről gyermekkora óta álmodott.

Az alkalmi „kollégát” Vellák Sándor címzetes rendőr zászlós vette szárnyai alá. Először munkavédelmi oktatásra kísérte el Józsefet, akit ezt követően körbevezettek az egész épületben. Ezek után rendőrautóba ültek és egy közlekedésbiztonsági akció helyszínére vezetett az út, majd a letenyei határátkelőhelyen próbálhatta ki magát útlevélkezelőként. A fárasztó nap után József elégedetten tért haza, élményekkel és némi ajándékkal. (Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Hogyan is néz ki egy luxuskemping fotózása testközelből?

Jancsó Gergely építészeti, valamint enteriőr területekre specializálódott fotósként munkája során a hatékony fényképek elkészítésén dolgozik. A megbízói között egyaránt vannak szállodák, illetve munkájukra nagyon is igényes építészek és tervezők is.

Elmondása szerint életének egyik legjobb három napját volt szerencséje eltölteni a Szegedtől nem messze található Ruzsán, ahol a Homoki Lodge fotózása volt a feladata. Rövid bejegyzésünkben ennek a három napnak a történéseit osztjuk meg az olvasóval.

A Homoki Lodge fotózása

A Glamping szó nyersfordításban luxuskempinget jelent. Ez a fogalom a sátor nyújtotta szabadságot, valamint egy ötcsillagos szálloda kényelmét egyaránt ötvözi. Pontosan ezzel a szóval írható le a Homoki Lodge is, ahol a vendégek luxus bungalóban tölthetik az éjszakát.

Gergely érkezése előtt már 4 fotós is lencsevégre kapta magát a szálláshelyet, viszont a tulajdonosok nem voltak megelégedve ezekkel a fotókkal. Ez nem feltétlen az előző fotósok hibájából fakad, ugyanis az apró, kör alakú belterek fotózása nagyon komoly kihívást jelent.

Annak érdekében, hogy a fotó igazán vissza tudja adni a hely hangulatát, valóban olyan fotósra volt szükség, akinek az enteriőr fotózás és az épületfotózás a specifikus területe.

Kezdeti teendők

Gergely már a munkát megelőző este a helyszínre érkezett, hogy reggel kipihenten ébredjen, fotózásra készen. A jurtákon kívül megtalálható a Lodge része a szállásnak, amik téglaépületek nádfedéllel.

Itt jelenleg három szobatípus fotózására volt lehetőség, ugyanis a negyedik még felújítás alatt van. Meglehetősen kevés természetes fény állt rendelkezésre, mert nem túl sok szűrődött be az ablakokon, de azért a délelőtti időzítésnek hála ennyi még pont elegendőnek bizonyult.

Délután került sor a bungalókra. Kiemelt feladat volt, hogy fotókon a belső tér összes részét, “emeletét” be kellett mutatni. Ez egyáltalán nem volt könnyű, szűk volt a tér is, speciális objektív nélkül ez szinte lehetetlen vállalkozás.

Precíz munkamenet

A megrendelő házaspár precizitása és odafigyelése igazi felüdülést jelentett Gergelynek. Egyaránt biztosítottak minden körülményt a minőségi munkához, és azzal is tisztában voltak, hogy a feladat összetettsége igénybe veszi az egész napot.

Bár a fotózás egy naposra volt tervezve, az este beköszönte miatt másnap délután kettőre sikerült végezni a teljes munkával. Jancsó Gergely szívesen maradt még másnap délutánig, hiszen számára nagyszerű élményként fog megmaradni ez a három nap.

1 455 456 457 458 459 795