A nagykanizsai Lubics Szilvia indul az ULTRA Gobi 400-on

Első magyarként Lubics Szilvia ultramaratonista augusztusban részt vesz az Ultra Gobi 400 km elnevezésű viadalon, felkészülése és a verseny során pedig a Bátor Tábor javára gyűjt adományokat.

A szerdai sajtótájékoztatón Lubics elmondta, hogy a Góbi sivatag kínai részén megrendezendő, augusztus 9-én rajtoló meghívásos versenyen 25 kínai mellett 25 külföldi futó indulhat. A szervezők elfogadták a jelentkezését, így első magyarként teljesítheti a távot.

(Lubics Szilvia. Fotó: archív)

A kihívás egy 400 kilométeres verseny, amelynek nehézségét a terep mellett az extrém időjárás és a rendkívül nagy hőingadozás okozza. A szintidő 147 óra, azaz augusztus 15-ig kell célba érniük a résztvevőknek.

A futónő beszélt arról, hogy sivatagi futásban már van tapasztalata, de 400 kilométeres távon még nincs, mert 298 kilométer volt az eddigi leghosszabb versenye, és az aszfalton és kísérővel zajlott.

Az Ultra Gobi 400 útvonala a Tibeti-fennsíkon vezet, ahol 2800 méter az átlagos tengerszint feletti magasság, a legmagasabb pont pedig 4300 méteren van.

„Az ilyen magaslat az asztmásoknak, mint amilyen én is vagyok, különösen megterhelő, ezért tudom, hogy lesz olyan szakasz, ahol futás helyett gyaloglásra fogok váltani” – mondta Lubics.

Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója elmondta, hogy régóta támogatják a sportot és a kifejlesztett Cherry Go alkalmazás letöltésével Lubics Szilvia, valamint a képzeletben vele együtt futó, kerékpározó személyek kuponokat gyűjthetnek, melyeket a biztosító bevált, és azzal a Bátor Tábort segíti.

A Bátor Tábor 18 éve a daganatos és más súlyos beteg gyerekeket, illetve családtagjaikat fogadja négynapos turnusokban márciustól novemberig. MTI

A melegebb időjárás miatt telepednek meg új csípőszúnyog fajok Európában

A melegebb időjárás miatt telepednek meg új csípőszúnyog fajok Európában; a fertőző betegségeket terjesztő ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) ugyanakkor még nem alkot stabil populációt Magyarországon – mondta Soltész Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa az M1 aktuális csatornán kedden.

(Szúnyogok a reggeli napsütésben a nagykanizsai Csónakázó tónál. Fotó: Fehér Tibor)

A kutató közölte: a zebraszúnyognak is hívott ázsiai tigrisszúnyogot kizárólag a nyári időszakban található meg Magyarországon, a hideg teleket nem éli túl. Ebből arra következtetnek, hogy állománya „mindig újra” betelepül.

Ahhoz, hogy „komolyabb kórokozókat” is terjeszteni tudjon, stabil populációra lenne szüksége – hangsúlyozta Soltész Zoltán, aki szerint teljes szúnyogpopulációkat teljesen kiirtani nem lehet, csak azok gyérítése lehetséges.

A védekezés módjai között mechanikai, kémiai és biológiai módszereket is említett a kutató, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes azokat a házkörüli helyeket ellenőrizni, ahol megrekedhet a csapadék, mert abban a szúnyogok – már igen csekély mennyiségű víz esetén is – képesek szaporodni. MTI

Vascsővel támadt a nagykanizsai nő

A nagykanizsai rendőrök egy 30 éves helyi nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

A helyi lakos hétfőn a késő esti órákban megjelent az egyik nagykanizsai társasház lépcsőházában, ahol előzetes szóváltást követően egy vascsővel többször megütött egy ott lakó asszonyt.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök elfogták, előállították a 30 éves nagykanizsai nőt, és gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benzinkút klímája gyulladt ki, bejelzett a szén-monoxid érzékelő Nagykanizsán

Két esethez is vonultak a hétvégén a nagykanizsai hivatásos tűzoltók szombaton.

Nem sokkal déli 12 óra után egy benzinkút klímája kapott lángra a Boszorkány utcában, amelyet a város lánglovagjai egy vízsugárral, rövid idő alatt eloltottak.

Szombat este 19 óra körüli időben jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy nagykanizsai lakás fürdőszobájában.

(Fotó: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

A tűzoltók mérőműszere kijelezte a mérgező gáz jelenlétét, a készülék további használatát a gázszolgáltató megtiltotta.

Az elmúlt napokban nem egyszer kúszott harminc fok fölé a hőmérő higanyszála és az igazi nyári melegben szinte senki se gondol már a fűtésre és a vele járó veszélyekre. Igen ám, de a szén-monoxid-mérgezés, nem csak idényjellegűen okozhat problémát mérgezést a lakásokban.

Az elmúlt hétvégén három esetben is riasztották a tűzoltókat olyan esetekhez, ahol a szén-monoxid-érzékelő már egészen kis koncentrációban kimutatta a mérgező gáz jelenlétét az ingatlanban. Éppen ezért is javasolja a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évek óta, hogy minden nyitott égésterű gázkészüléket alkalmazó ingatlanban vásároljanak szén-monoxid-érzékelőt. A hangos akusztikus jellel és fényjelzéssel a készülék már nagyon hamar figyelmeztetni tudja az ott lakókat a veszélyre, ahogy történt a hétvége során is mindhárom esetben.

Ilyenkor a legelső, hogy friss levegőt engedjünk be a lakásba, nyissuk ki az ablakot, zárjuk el a készüléket, ha nem fáj a fejünk és nem szédülünk, valamint miden esetben értesítsük a tűzoltókat a112-es segélyhívószámon!

Ne feledjék, pár ezer forintos készülék már több száz ember életét megmentett az országban, megyénkben! – figyelmeztetett a katasztrófavédelem.

Mercedes és Volvo karambolja Zalakomárban

Zalakomár belterületén, a Kossuth utcában – a Zrínyi utca irányából a 7-es számú főút felé- közlekedett egy nő Mercedes típusú gépkocsival vasárnap 14 óra 25 perckor, amikor a két utca kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításait, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy Volvo típusú személyautóval.

Az ütközéstől az utóbbi jármű felborult. A balesetben a Volvo sofőrje és utasai könnyű sérülést szenvedtek – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Megölte a hajléktalan nőt Zalaegerszegen

Egy 50 éves férfi 2018. telén a zalaegerszegi hajléktalanszállón ismerkedett meg a sértettel. A férfi többszörös visszaeső, 2017-ben feltételesen szabadult emberölés bűntette miatt kiszabott fegyházbüntetéséből.

A férfi és a nő 29 éves nő között szerelmi viszony szövődött, egymásra élettársként tekintettek, mindketten italozó, hajléktalan életmódot folytattak.

(Helyszíneltek a zalai zsaruk az egerszegi Parkerdőben. Fotó: ZMRFK)

Június 14.-én is Zalaegerszegen bolyongtak, majd a délutáni órákban a Parkerdőbe mentek, ahol estig italoztak. A férfi és a nő is erősen ittas állapotba került, amikor éjszaka a férfi szeretkezni akart a nővel, aki a közeledését visszautasította.

A férfi ezután a nőt testszerte ütlegelte és rugdosta, aki a bántalmazás következtében elszenvedett sérülések miatt elhunyt. A holttestét június 15-én, szombaton a reggeli órákban járókelők fedezték fel.

A férfi cselekménye alkalmas a halált okozó testi sértés bűntettének megállapítására.

A szökés veszélyére tekintettel a Zala Megyei Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, melyről a bíróság kedden fog dönteni – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Zalaegerszegi gyilkosság: békülni akart, de megölte 18 éves barátnőjét

A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón. Nothoff Ingrid azt mondta: rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei.

Traktort lopott egy 17 éves nagykanizsai fiú

A marcali rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nagykanizsai fiatalt.

A Marcali Rendőrkapitányságon egy férfi feljelentést tett, hogy június 7. és 16. között ismeretlen tettes betört a nemesvidi ingatlanába, ahonnan eltulajdonított egy kerti traktort a hozzátartozó eszközökkel együtt.

(Fotó: SMRFK)

A rendőrök a beszerzett információk alapján még aznap azonosítottak és elfogtak egy 17 éves fiút, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.

A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nagykanizsai lakost, aki vallomásában elmondta, hogy a traktort már eladta egy ismerősének.

A rendőrök mezőgazdasági eszközök egy részét megtalálták, lefoglalták és visszaadták a sértett részére – közölte hétfőn a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK).

Zivataros hét jön

Változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt továbbra is jellemzően 25-30 fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

(Villámlásokkal érkezett a zivatar június 16-án, vasárnap éjjel Nagykanizsa fölé. Fotó: S. Varga György)

Hétfőn inkább csak rövidebb időre süt ki a nap. Többfelé, a Nyugat-Dunántúlon kisebb eséllyel kell záporra, zivatarra számítani, amelyet néhol akár felhőszakadás, jégeső is kísérhet. A szél elsősorban a Dunántúl északnyugati, nyugati tájain, illetve a Nyírség tágabb környezetében megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 15-22 fok lesz. Napközben jobbára 25-30 fokig melegszik a levegő, de az északkeleti határvidéken 31, 32 fok is előfordulhat.

Kedden a hajnali órákban helyenként köd és rétegfelhőzet képződhet. Napközben a több-kevesebb napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is. A minimumhőmérséklet 15-21, a maximumhőmérséklet 24-31 fok között alakul.

Szerdán hajnalban is lehet helyenként köd. Napközben a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan valószínű zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb hőmérséklet 25-31 fok között valószínű.

Csütörtökön és pénteken a sok napsütés mellett elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Csütörtökön a leghidegebb órákban 15-20, pénteken 16-21 fok lesz. Csütörtökön napközben 26-32, pénteken 26-33 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap több helyen várhatók záporok, zivatarok. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 17-22, vasárnap 16-21 fok között alakul. A nappali maximumok szombaton 25-32, vasárnap 22-30 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Elfogták a Nagykanizsáról megszökött fiatalt

A 16 éves letartóztatásban lévő fiatalkorú személy fogvatartási helyéről, egy nagykanizsai intézetből május 31-én 18 óra 50 perckor megszökött és ismeretlen helyre távozott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság fogolyszökés bűntette miatt elrendelte körözését.

(A fiatal a nagykanizsai javítóintézetből szökött meg)

A férfit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Putnok településen június 15-én (szombaton) 14 óra 30 perckor elfogták, majd az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették – közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fogolyszökés Nagykanizsán

Fogolyszökés miatt keresik Váradi Erik Pétert. A 16 éves fiatalember a nagykanizsai fogvatartási helyéről szökött meg. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030/663/2019. bűnügyi számon folytat eljárást fogolyszökés miatt Váradi Erik Péter ellen. (Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság) A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú letartóztatásban lévő személy május 31-én 18 óra 50 perckor szökött meg egy nagykanizsai intézetből, és ismeretlen helyre távozott.

Semmelweis napot rendezett a kanizsai kórház a Csótónál

Családias hangulatban gyűltek össze a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozói a Csónakázó tónál megrendezett Semmelweis napon pénteken.
Az egybegyűlteket Cseresnyés Péter államtitkár is köszöntötte.

„- Mi magyarok, büszkék lehetünk az egészségügyünkre, minden kritika ellenére. Ha összevetjük, az Európa Unióban működő egészségügyi rendszerekkel, önöknek köszönhetően, kiváló hálózatunk van, kiváló ellátást kapunk abban az esetben, ha erre az ellátásra rászorulunk. Ezt szerettem volna megköszönni önöknek, hogy ünnepet, hétvégét feláldozva abban segítenek, hogy minél jobban, minél aktívabban tudjuk végezni a munkánkat és tudjuk élni mindennapi életünket.” – mondta többek között az államtitkár.

(Résztvevők egy csoportja a kórház Semmelweis-napi rendezvényén)

Ezen ünnepi beszéd után vette át a szót Tóth Nándor alpolgármester. Köszöntötte az egybegyűlteket Nagykanizsa város vezetése nevében, megköszönte a megelőzésben az egészségápolásban és a gyógyításban véghez vitt rendkívüli erőfeszítéseket. Kitért az alapellátás fejlesztéseire is. Az elkövetkezendő hónapokban, többek közt a Szent Imre utcai fogászati szakrendelő teljes egésze megújul valamint a műszerpark is felújításra, korszerűsítésre kerül.

A kiskanizsai Nagyrác utcai orvosi rendelő is megújul, és egy vadonatúj, gyermekorvosi rendelő kerül kialakításra a Csengery utcában. Az alpolgármester ígéretet tett, hogy Nagykanizsa város ahogy eddig is, ezután is segíteni fogja a kórház működését és fejlesztését.

Ezt követően Brünner Szilveszter főigazgató adta át az elismeréseket és kinevezéseket a kórház dolgozóinak.

(Adjunktusi kinevezést vehetett át Dr. Tankó Magda is)

A Semmelweis Ignác emlékérmet idén Fehér Éva nyugdíj előtt álló, orvosi könyvtáros kapta.

A főorvosok ajánlásával, főorvosi kinevezést kaptak:

Dr. Kiss Annamária – Egynapos szemészeti ellátás
Dr. Tucsek Éva – Szülészet-nőgyógyászati osztály
Dr. Zsiray Zsolt – Szülészet-nőgyógyászati osztály
Dr. Hajba Péter – Központi röntgen
Dr. Kovács András – Intenzív Therápiás osztály
Dr. Lutár András – Általános Sebészeti osztály

A főorvosok ajánlásával, adjunktusi kinevezést kaptak:

Dr. Falkus Brigitta – Központi röntgen
Dr. Tankó Magda – Belgyógyászati osztály
Dr. Paukovics Diána – Urológiai osztály

Az osztályvezető főorvos ajánlásával, kiváló kórházi dolgozó elismerésben részesültek:

Bősze Tünde – orvos írnok
Dömötörfiné Nagy Márta – könyvelő
Dr. Buda Gabriella főorvos
Horváth Olga – gyermekápoló
Krémer Erzsébet – műtősnő
Nunkovics Istvánné – vezető ápoló
Sárköziné Nagy Csilla – szakasszisztens
Takácsné Németh Anikó – cytológiai szakasszisztens
Fekete Jánosné – fizioterápiás asszisztens

Az osztályvezető főorvosok javaslata alapján, főigazgatói dicséretben részesültek:

Benke Attila – műtős
Borosan Erhard – műtősegéd
Cziráki Béla – csoportvezető
Csordás Erika – orvos írnok
Dr. Giliczné Péter Edit – asszisztens
Göller László – udvari munkás
Horváth Tiborné – szakasszisztens
Miháczi Tünde – képi diagnosztikai asszisztens
Pernesz Balázs – konyhai kisegítő
Sürgősségi Betegellátó Osztály orvos-írnok kollektívája
Szép Gyuláné – asszisztens
Tislérné Kuzma Gabriella – orvos írnok

A Zalakarosi Fürdő a 2019. évet az Egészség évének nyilvánította, és kiemelt figyelmet szentel a dolgozóik egészségvédelmének, a vendégek egészségmegőrző és rehabilitációs gyógyítási folyamatainak, valamint az egészséges életmód népszerűsítésének. Ebből az alkalomból, a Zalakarosi Fürdő Zrt. a Zalakarosi Fürdő Gyógyászatért díjat alapított, melyet idén első alkalommal ezen a Semmelweis-napi eseményen, Cziráki László vezérigazgató adott át Laky Zsuzsival, Dr. Brünner Szilveszter főigazgatóval együtt. A díjat Dr. Fliszár Mária főorvos és Nemes Lászlóné fiziológiai szakasszisztensek kapták.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2019. évi Semmelweis kitüntetését Lakatos Zsuzsanna – traumatológiai ápoló és
Vámosiné Németh Mónika – higiénikus kapták.

Az elismerések után, jutalmazták a főzőversenyen résztvevőket is. Idén első alkalommal a Zalakarosi Fürdő Zrt csapata is részt vett a versenyben és különdíjban részesültek.
A szépségkirálynőt és udvarhölgyeit azaz a „Kórház Szépeit” is megválasztották, a díjat Európa Szépe, Zalakaros arca Laky Zsuzsi adta át.

Második udvarhölgy
Mérő Ildikó – Traumatológiai osztály

Első udvarhölgy
Szilágyi Cintia – Pénzügyi osztály

Szépségkirálynő
Kovács Anett – Újszülött osztály

Az ünnepséget követően, zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket. (Kép és szöveg: Szalai Szilveszter – KanizsaPress)

1 454 455 456 457 458 800