Rovottmúltú fiatalok szökése a nagykanizsai javítóból

Az egyik terhelt egy 16 éves fiú, akivel szemben a bíróság már próbára bocsátást alkalmazott, majd különböző bűncselekmények miatt 3 évi javítóintézeti nevelésre ítélt, de jelenleg is folyik ellene – a jelen ügyön kívül – büntető eljárás.

A másik terhelt 19 éves, akit a bíróság már két ízben ítélt közérdekű munka büntetésre, továbbá lopás bűntette miatt 2 évi javítóintézeti nevelésre. 2018. szeptember 19.-én elhatározták, hogy megszöknek az EMMI Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai Telephelyéről, és hazamennek Szombathelyre.

A nagykanizsai javítóintézet

A kerítésen keresztül kijutottak az intézet területéről, majd a Förhénci hegyen találtak egy Audi típusú személygépkocsit, aminek mindkét oldali első ablaka le volt húzva és benne volt az indítókulcs. A gépkocsival Keszthelyre mentek, ahol a Volán telepről akartak üzemanyagot lopni.

A telep drótkerítését letaposták, bementek és egy Ikarus autóbuszhoz vezető felőli első ablakát közösen elhúzták. A járműbe mindketten bemásztak, a műszerfalon lévő kasszát felfeszítették, de pénzt nem találtak.

Ezután odamentek egy Pfau Rextar típusú szemétgyűjtő gépkocsihoz, melynek tanksapka fedelét lecsavarták, és megpróbáltak belőle gázolajat lopni, ami nem sikerült. A gépkocsiban éjszakáztak, majd másnap tovább indultak Szombathely felé, Káld után rendőrök elfogták őket.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Elfogták a Nagykanizsáról megszökött fiatalt

A 16 éves letartóztatásban lévő fiatalkorú személy fogvatartási helyéről, egy nagykanizsai intézetből május 31-én 18 óra 50 perckor megszökött és ismeretlen helyre távozott. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság fogolyszökés bűntette miatt elrendelte körözését. (A fiatal a nagykanizsai javítóintézetből szökött meg) A férfit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Putnok településen június 15-én (szombaton) 14 óra 30 perckor elfogták, majd az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették…

Karambol Nagykanizsa és Surd között

Nagykanizsa – Miklósfánál közlekedett egy nő vasárnap kora délután 13 óra 30 perckor majd amikor Mórichelypusztára vezető út kereszteződéséhez ért, oda jobbra letért, és mindjárt balra kanyarodva megfordulásba kezdett, nem adott elsőbbséget a Surd irányából közlekedő gépjárműnek, így összeütköztek.

Az ütközés következtében az egyik autó a vízelvezető árokba hajtott, a másik pedig az árkon keresztül megállt egy füves területen. A baleset során egy személy könnyebben megsérült – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A balesethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik mindkét autót áramtalanították – írta a zalai katasztrófavédelem.

(Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Bababútor webáruház – gyerekeink örömére

Aki már valaha rendezett be gyerekszobát, az tudja, egyáltalán nem leányálom ez a projekt, annak dacára, hogy első ránézésre hálás feladatnak tűnik. A téma azonban rengeteg csapdát rejt, számtalan dologban kell helyesen döntenünk. Nagy segítséget jelent ebben a folyamatban egy jó bababútor webáruház, hiszen rengeteg információt megtudhatunk az itt található termékleírásokból, cikkekből, tanácsokból.

Van néhány alapvető dolog, amit csak mi, a vásárlók dönthetünk el az aktuális igények függvényében. Nagyban befolyásolja a vásárlás kimenetelét, hogy mekkora gyereknek akarunk szobát berendezni. Fontos átgondolni, hogy van-e már valami a berendezni kívánt szobában, vagy mindent most óhajtunk beszerezni. Valószínűleg a gyerek kora lesz az a tényező, ami a legtöbb mindent befolyásol majd. Minden bútordarab közül a létező legfontosabb talán az ágy, hiszen anélkül nem megy semmi úgy, ahogyan kellene. Egy jó minőségű, dekoratív gyerekággyal nem lőhetünk mellé, hiszen az szó szerint felér egy bútordarabbal. Nagyobb gyerkőcöknél már trükkösebben kell megközelíteni a témát.

Amennyiben nem újszülött, hanem néhány éves gyereket próbálunk meg rávenni a szülői ágy vagy szoba elhagyására, több fifikára van szükség. Ilyenkor jönnek képbe a mesefigurás elemek, a színek, a megvilágítás. Ha kellően beletalálunk a gyerek álmaiba, vagy sikerül kialakítani egy olyan szobát, amiről még ő sem mert álmodni, akkor garantált lesz a tervezett költözés. Külön pikantériája lesz a döntésnek, ha már iskolás a gyerek, hiszen ebben az esetben még több dologra lesz szükség. Nem lesz mindegy, milyen a szék, az asztal, a kiegészítők megjelenése. Bánatra azonban nincsen ok, hiszen egy jó internetes üzlet egy lépéssel mindig előttünk jár, és felhívja olyan döntési tényezőkre is a figyelmünket, amit nem is gondoltunk volna. Ezáltal sokkal jobban körbe tudjuk járni, át tudjuk gondolni az egyes vásárlási döntéseinket.

Kár lenne kihagyni az internetes válogatás lehetőségét ebből az életre szóló döntésből. A gyerekszoba kulcsfontosságú jelentőséggel bír gyerekeink emlékeinek kialakításában.

Szarvasveszély Zalában!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a vadonélő állatok okozta balesetek megelőzésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a balesetek megelőzésére, ezért október 4-én délután „Vigyázat, szarvasveszély!” elnevezésű baleset-megelőzési kampányt tartottak a zalaegerszegi rendőrök az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetével együttműködve.

A 74-es és 76-os számú főutak a baleseti adatok alapján kiemelt kockázatúak, ezért az itt közlekedő járművezetők figyelmét a rendőrök felhívták arra, hogy a vadveszélyes útszakaszokon mire figyeljenek, és hogyan előzhetik meg a baleseteket. A rendőrök a jó tanácsok mellé vadriasztó sípot is átadtak a közlekedőknek, és azok felszerelésében is segítettek.

Ősszel különösen nagy a szarvasok elütésének veszélye. Ez abból adódik, hogy októbertől elejétől november közepéig tart a „szarvasok násza”, a szaknyelven barcogásnak nevezett üzekedési időszak. Ilyenkor szarvasokkal lakott területen kívül szinte bárhol találkozhatunk. A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, alapvető óvatosság, veszélyérzet és körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

A közúti közlekedési balesetek megelőzése érdekében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) arra kéri a járművezetőket, hogy a vadveszélyes útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsanak nagyobb követési távolságot, és ha vadat látnak lassítsanak!

… hogy mindenki hazaérjen! – hívta fel a figyelmet a ZMRFK.

Szarvassal ütközött egy mentőautó Zalaegerszegen – Videóval

Megsérült egy mentőautó személyzete, amikor járművükkel egy nagyjából 150 kilogrammos szarvasnak ütköztek szerda délután Zalaegerszegen – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-t. Nothoff Ingrid elmondta: az Alsóerdei úton történt a baleset, a mentőautó megkülönböztető jelzést nem használva, beteg nélkül tartott Gellénháza irányába, amikor a szarvasbika elé ugrott.

Teherkocsival tolatott rá egy biciklisre Kanizsán, keresik

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20000/6897/2019. általános számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

Nagykanizsán, a Teleki utcát és a Platán sort összekötő szervizúton 2019. szeptember 27-én 6 óra 45 perckor egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, fehér színű tehergépkocsi tolatás közben összeütközött egy mögötte közlekedő kerékpárossal, aki az úttesten elesett.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – hívta fel a lakosság figyelmét a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Csaknem 200 hektárral bővül az ipari park Nagykanizsán

Összesen mintegy 6 milliárd forintos beruházással, két program révén 200 hektárral bővül a jelenleg 135 hektáros ipari park Nagykanizsán.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Program (TOP), valamint a Modern városok program jóvoltából bővülhet a nagykanizsai ipari park. A fejlesztés első lépéseként a héten elkezdődött az M7-es autópálya nagykanizsai keleti lehajtója és a 7-es főút között egy új körforgalmú csomópont kiépítése, amely a zöldmezős beruházás területének feltárását teszi lehetővé.

A nagykanizsai ipari park

A politikus jelezte: közel négy év kellett az előkészületekhez, hogy megkezdődhessen az iparterület bővítése, amelynek 70 hektáros területét a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (Nipüf) a Modern városok programjának részeként, első ütemben pedig további 20 hektárt az önkormányzat a TOP program keretéből tesz befektetésre alkalmassá.

Cseresnyés Péter hozzátette: a jelentős összegű fejlesztés azért indulhatott el, mert a kormány 2010 után megváltozott gazdaságpolitikájának és önkormányzatokhoz való viszonyának köszönhetően az európai uniós források legalább 60 százalékát gazdaságfejlesztésre költi.

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy Nagykanizsa több mint 8 milliárd forintot használhat fel a TOP program keretéből, s ebből az összegből közel 3 milliárd forintba kerül az új iparterület feltárása, közművesítése. A már készülő új körforgalom 370 millió forintos beruházást igényel.

Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a Nipüf részéről 70 hektáron megvalósuló fejlesztés szintén mintegy 3 milliárd forintba kerül.
Már folynak tárgyalások potenciális befektetőkkel arról, hogy a bővülő ipari parkban hozzanak létre új beruházásokat, az önkormányzat pedig félmilliárd forintos költséggel egy bérbeadásra szánt iparcsarnokot is épít a közeljövőben – közölte.

Szmodics Zoltán projektmenedzser arra is kitért, hogy az újonnan épülő körforgalom alépítménye még idén ősszel elkészül, tavasszal az útburkolat is rákerül, így várhatóan május végére fejeződik be az építése. A csomópont lehetővé teszi az újonnan kialakítandó iparterület és a meglévő ipari park közvetlen csatlakozását is az M7-es autópályához. MTI

Hajdú Smart bojler hibák javítása

Napjainkban elképesztő mértékben kiszélesedett az elérhető termékkínálat, ami abban az esetben is igaz, ha történetesen a mindennapi használatra tervezett vízmelegítő készülékekről, ismertebb nevükön bojlerekről van szó. A Hajdú bojlerek már számtalanszor bizonyságot tettek arról, hogy milyen magas színvonalon képesek kielégíteni a felhasználói igényeket, így nem is csoda, ha már szinte minden második, harmadik háztartásban megtaláljuk őket.

A Hajdú Smart bojler az egyik korszakalkotó újítása a gyártónak, ami sok esetben ideális választásnak bizonyul. A készítők arra helyezték a hangsúlyt, hogy minél gyorsabb, könnyebb és kényelmesebb legyen a vízmelegítők használata, éppen ezért egy intelligens vezérlésfunkciót építettek a rendszerbe. Ennek köszönhetően a Hajdú Smart bojler képes arra, hogy érzékelje a háztartás vízigényét, és ehhez igazíts a működését. A konstrukció egyik óriási előnye egyértelműen az energiatakarékos üzemelés, ami napjainkban egyre fontosabb szempontot képvisel. Egyrészt azért, mert senki sem szeretne fölöslegesen magasabb energiaszámlát fizetni, másrészt pedig azért, mert már a bolygónk védelme is égető feladattá nőtte ki magát.

A Hajdú Smart bojlerek tehát mindenkinek ideális választásnak bizonyulnak, aki minőségi készülékekkel szeretné megvalósítani a mindennapi tevékenységekhez, például fürdéshez, mosogatáshoz szükséges meleg víz előállítását. Idővel persze ezek a gépek is áldozatul esnek az amortizációnak, ami azt jelenti, hogy hosszú évek múlva kiütközhetnek kisebb-nagyobb problémák. Ilyenkor érdemes azonnal szakemberhez fordulni, hogy alaposan átvizsgálja a rendszert, és megállapítsa, hogy milyen problémák vetnek gátat a gördülékeny használatnak.

Miután ez tisztázásra került, sor kerülhet a Hajdú Smart bojler hibák javítására. Amennyiben a megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező személyre van rábízva a feladat, akkor gyors és igényes munkára számíthatunk, és még az is előfordulhat, hogy a szeretett Hajdú Smart bojlerünket még sok éven keresztül használhatjuk.

Házakat rongált és közlekedési akadályokat okozott a vihar Zalában és Somogyban

Zala és Somogy megyében több településen is vezetékeket szakítottak le és közlekedési akadályokat okoztak az erős szélben kidőlt fák, több épületet is megrongált a vihar, ami a vonatközlekedésben ugyancsak fennakadásokat okozott szerda este.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összefoglalója szerint fákat döntött ki az erős szél Nagykanizsán, valamint Báza és Bázakerettye között. A közlekedési akadályokat a tűzoltók számolták fel.

Zivatar Nagykanizsán 2019. szeptember 2-án. Fotó: S. Varga György

A Mávinform tájékoztatása szerint Nagykanizsa és Zalakomár között szünetelt a vonatközlekedés, mert fa dőlt a felsővezetékre. A helyreállítás mintegy három órát vett igénybe, addig az utasokat pótlóbuszok szállították Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa között – közölte a Mávinform.

Szerdán az esős, szeles idő következtében nyolc alkalommal riasztották a letenyei, lenti, nagykanizsai, zalakarosi és a pacsai hivatásos tűzoltókat. Az esetek során fák dőltek az úttestre, melyeket a tűzoltók minden esetben eltávolítottak, megszüntetve a keletkezett útakadályokat – tudatta a zalai katasztrófavédelem.

A vihar következtében kidőlt fa Nagykanizsán. Fotó: Tóth Edit Éva

1956-os áldozat emlékéről is szól az ősz a nagykanizsai Thúry György Múzeumban

Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművészek raktárban tartott alkotásaiból készült tárlat és egy 1956-ban vétlen áldozatként Nagykanizsán elhunyt 15 éves diáknak szentelt emlékkonferencia is szerepel a nagykanizsai Thúry György Múzeum őszi programjai között.

Az eseményeket ismertető keddi sajtótájékoztatón Száraz Csilla, a múzeum igazgatója elmondta: az intézmény idén először csatlakozik a magyar festészet napjának programsorozatához kisdiákoknak szól festménypályázattal, illetve egy különleges, rejtett értékeket bemutató tárlattal.

A nagykanizsai Thúry György Múzeum

A múzeum képzőművészeti gyűjteményének 1948 és 1998 között készült, de raktárban tartott darabjaiból nyílik kiállítás október 18-án a Magyar Plakát Házban. Mások mellett Barcsay Jenő vagy Kmetty János eddig ritkán látott alkotásai kerülnek a látogatók elé a november 16-ig látogatható tárlaton.

A Thúry György Múzeum az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján történelmi konferenciát szervez, amelyet Balázs Lászlónak, a nagykanizsai események legfiatalabb áldozatának emlékére rendeznek. A története csak nemrég került napvilágra. A mindössze 15 éves, Nagykanizsán tanuló szombathelyi diák 1956. október 23-án késő este egy lövést kapott az utcán, majd hosszú kórházi ápolás után három hónappal később meghalt.

A szombathelyi és a nagykanizsai szálakat korabeli fotók és mentős jegyzőkönyvek alapján is bemutatják a konferencia előadói. A rendezvény végén emléktáblát is avatnak a forradalom legifjabb nagykanizsai áldozata előtt tisztelegve – jelezte Száraz Csilla. MTI

1 431 432 433 434 435 800