Kerékpártolvajt fogtak a kanizsai zsaruk

Augusztus elején loptak el egy lezárt biciklit Nagykanizsán egy társasházból. A kerékpár a pincelejáróhoz vezető lépcső fémkorlátjához volt lelakatolva és onnan lopta el azt egy 18 éves nagykanizsai férfi.

A lopás után néhány nappal a kanizsai zsaruk igazoltatták a bicikliző fiatalt, aki elismerte, hogy ő lopta el a drótszamarat, amelyről még a matricákat is leszedte, hogy tulajdonosa ne ismerjen rá a biciklire.

A tolvaj ügyét a Nagykanizsai Járásbíróságra továbbították az egyenruhások – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A megkerült bicikli. Fotó: Nagykanizsai Rendőrkapitányság)

Ezt a kerékpártolvajt keresik a kanizsai zsaruk

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2017. május 18-án 9 óra és 18 óra 35 perc között a nagykanizsai autóbusz-pályaudvar kerékpár-tárolójából ellopott egy kerékpárt. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a…

10 fotó az őszi Nagykanizsáról

„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.” – írta
Petőfi Sándor.

Hát valahogy mi is így vagyunk az ősszel, mint a nagy költőnk, hiszen ahogy ősszel a természet átvarázsolja a tájat, a várost, mindig valami olyan változó szépséget kapunk tőle, amire nem lehet csak annyit mondani, hogy itt az ősz, hanem inkább azt, itt a varázslat.

Az idő múlásával egy ember mindig másképpen értékeli azt, ami neki megadatott, így az természet örök körforgását is, a négy évszakot, amelyben a mi pici és rendkívül rövid életünk az univerzumban csak egy apró felvillanás, de talán még annyi sem.

S. Varga György olvasónk a 2019-es nagykanizsai, kisvárosi ősz néhány pillanatát kapta lencsevégre. A küldött fotókat köszönjük szépen és fogadják szeretettel!

(A fotók jogtulajdonosa a www.délzalapress.hu – KanizsaPress)

Felkészült a télre a közút

Vasárnaptól téli üzemmódban dolgozik a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A társaság pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően – az enyhe őszi idő ellenére – országszerte mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi, fő- és mellékút üzemeltetésében vált át téli üzemmódra: 19 megyei igazgatóságon, 94 mérnökségen és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek.

A téli hónapokban elsődleges feladatuk a hó eltakarítása, a síkosságmentesítés és az ideiglenes kátyúzás. A télies időjárás beálltával mintegy négyezren dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban az utak üzemeltetésén. A 2019-2020-es téli szezonban csaknem ezer munkagépet állítanak üzembe, országszerte rendelkezésre áll összesen mintegy 180 ezer tonna útszórósó és más érdesítő anyag.

A megelőző védekezésre is nagy hangsúlyt fektet a társaság: több mint félezer kilométernyi útszakaszon, ahol nagyobb a hófúvások valószínűsége, hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, további 400 kilométeren pedig hófogó erdősávok védik a közúthálózatot – áll a közleményben.

Bravúros videó a kanizsai havazásról

Hétfőn került fel egy drónnal is készült videó az elmúlt napok nagykanizsai havazásáról. A videót a fiatal Mészáros Renátó készítette. (Fotó: YouTube) A felvételek java része a Csónakázó-tó környékén készült. Fogadják olvasóink szeretettel Renátó Snowfall in Nagykanizsa című, másfél perces videóját.

Bosszantó csőtörések a Platán soron

„Sziasztok! Egy téma, hátha érdekel titeket: Nagykanizsán a Platán soron idén már nem tudom megszámolni hányszor volt csőtörés.

Jelenleg is van… Csak foltozzák, javítgatják a csöveket. Ahol megcsinálják, legközelebb közvetlenül mellette lesz csőtörés. A személyes véleményem, hogy az egész utcában ki kellene cserélni a csöveket, mert elöregedtek, így heti rendszerességgel lehet ezután is csőtörés.” – írta olvasónk.

(Csőtörés a nagykanizsai Platán soron 2016 október végén)

Olvasónknak nagy valószínűséggel igaza lehet, miszerint valóban a régi vízvezeték-csövek adták meg magukat a Platán soron, így a vízmű kénytelen-kelletlen csak „leköveti” és próbálja elhárítani a hibákat.

Idén októberben és november elején is volt már csőtörés a nagykanizsai Platán soron, – érdekes, hogy a meghibásodások gyakorisága az ősz és a tél beköszöntével emelkedik – a megoldás nyilvánvalóan csak a teljes vízműhálózat cseréje lenne, amelyre az anyagiakat vagy a vízműnek pályázati forrásból kellene előteremtenie vagy pedig a városnak kellene állnia a tervezés, kivitelezés költségeit. Azt nem tudjuk, hogy mindezt Nagykanizsa jövő évi költségvetésébe be tudják-e tervezni.

Ma délelőtt sem volt vízellátás a Platán sor egy szakaszán, a hibát a vízmű munkatársai péntek délutánra elhárították.

A Platán soron egyébként októberben is útfelújítási munkálatok zajlottak, erről az alábbi fotót készítettük.

Csőtörés a Platán soron

Hétfőn hajnalban csőtörés történt a nagykanizsai Platán soron. Mivel a vízműnek van ügyeletes brigádja, nagy valószínűséggel a hibát hamarosan elhárítják. Addig az érintett területen nem lesz vízszolgáltatás. A fotókat Varga Zoltántól kaptuk. Köszönjük szépen! Időközben a helyszínre érkeztek a nagykanizsai hivatásos tűzoltók is. Sajnos egy platánfa bánja, de legalább lesz víz a Platán soron.

Leáll a gyűjtés a bajcsai Marczin Nórika és családja számára

Leáll a gyűjtés a leukémiával küzdő nagykanizsai-bajcsai kislány és családja számára – mindezt az édesanya Marczinné Sümegi Bianka jelentette be ma a Facebookon.

A kislány anyukája ezt írta:

(Fotó: A Marczin család engedélyével)

„Kedves Mindenki!

Úgy érzem, hogy szinte példátlan összefogás szerveződött azért, hogy Nórika betegséggel töltött mindennapjait könnyebbé tegyétek, karácsonyát sok-sok meglepetéssel szebbé varázsoljátok.

Nehéz szavakkal kifejezni azt a rengeteg szeretetet, együttérzést, biztatást, imát, amit kaptunk Tőletek.

Ezúton kérlek Benneteket, hogy Nórinak ne szervezzetek már újabb gyűjtést, rendezvényt. A licites csoportban az új licit tárgyak fogadása Nóri számára lezárult, de 11.10-ig még lehet licitálni.

A folyamatban lévő sportrendezvényeket, rendezvényeket, gyűjtéseket még szeretnénk elfogadni Tőletek, ezeket is szívből köszönjük Nektek!

Sikerült egy emberként összefognotok Érte, így nagyban hozzájárultatok ahhoz, hogy minden kívánságát, a betegség miatt kimaradt élményeit megadhassuk neki.

Még hosszú út van előttünk, 2021. április végéig tart a neki megfelelő kezelés, otthoni gyógyszerek lesznek és heti kontrollok Pécsett. Reméljük teljes gyógyulását és bízunk benne, hogy folytathatja majd gondtalan, boldog gyermekéveit.

Jó szándékotok, segíteni akarásotok ne hagyjon alább, hisz van olyan gyermek, akár környékbeli is, akinek hasonlóképpen szüksége lehet a támogatásotokra.

Szeretettel: Marczin család.”

Közel 2,5 milliót gyűjtöttek össze a kanizsai jótékonysági sütivásáron a bajcsai kislány családjának

„Sziasztok! ? Hálás köszönet Ildikó Halmos-nak, a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány igazgatónőjének, aki első nap helyet biztosított a rendezvényhez, és minden segítséget megadott kollégáival együtt! ? Köszönöm a Kanizsa Centrum marketing osztályának, akiktől helyet kaptunk a 2. napra! Külön köszönet a Nagykanizsai Javítóintézet gyerekeinek az álomfogókért, ami rengeteg munkájukba telt!

Spóroljon pénzt, vásároljon ágynemű szettet!

Ideális esetben egy nap 8 órát alszunk, ami a napunk egyharmada. Ez rengeteg idő, ami megköveteli, hogy körültekintően járjunk el, amikor a megfelelő tulajdonságokkal rendelkező ágynemű nyomába eredünk. Annak érdekében, hogy másnap kipihenten ébredjünk, nagyon fontos, hogy megfelelő minőségű párnákat, paplanokat használjuk, hiszen azok kinézete, anyaga és kialakítása is nagymértékben befolyásolja az éjszakáinkat.

Az ágynemű szett beszerzése több szempontból is ideális választásnak bizonyul. Először is így egymáshoz tökéletesen illő párnákat, paplanokat tudunk vásárolni, ami azt jelenti, hogy rengeteg időt megspórolhatunk magunknak nézelődés közben. Nincs szükség arra, hogy hosszasan keresgéljük az egymással passzoló termékeket, melyek színben, méretben és kialakításban is illenek egymáshoz, a párosítást ugyanis megoldják helyettünk a forgalmazók.

Az ágynemű szett megvásárlásával a pénztárcánknak is kedvezünk, hiszen, ha együtt vesszük meg a termékeket, akkor sokkal olcsóbban tudunk hozzájutni a pihentető alvás kellékeihez, mintha azokat külön-külön szereztük volna be. Ideális esetben az ágynemű szett párnája, paplanja is lecipzározható huzattal rendelkezik, amit könnyen le lehet venni, ki lehet mosni, majd pedig gépben vagy hagyományos módon, ruhaszárítón gyorsan meg lehet szárítani. A tapasztalatok alapján határozottan kijelenthető, hogy a steppelt, 100%-ban poliészter mickrofiber anyagú ágyneműk nyugodt, mély alvást tesznek lehetővé a mindennapok során.

Annak érdekében, hogy az alvóhelyünk ne csak éjszaka, hanem nappal is elnyerje a tetszésünket, érdemes az ágytakaró használata mellett voksolni. Az, hogy melyik változat bizonyul ideális választásnak, kizárólag az egyéni ízlésünktől függ. Amennyiben körültekintően választjuk ki, akkor azonnal a hálószobánk díszévé avanzsálhat. A kínálatban igazi kuriózumnak számít a díszcsomagos dobozban található 100%-ban poliészterből készülő ágytakaró, amik akár függönyként is lehet használni. Dekoratív kinézete, sokoldalú felhasználhatósága és díszes csomagolása miatt nem csak saját részre, hanem ajándékba is tökéletes választás.

Ez a fajta ágytakaró többféle színben is elérhető, ekrü, fehér és mályva árnyalatokban is megvásárolható. A vintage, a modern és a klasszikus stílusú hálószobákba is remekül illik, ami elsősorban annak köszönhető, hogy sokféle bútorral, textillel összeegyeztethető. Minőségi anyagának köszönhetően az ágytakaró nagyfokú ellenállóképességgel és hosszú élettartammal örvendezteti meg a felhasználókat.

Közel 2,5 milliót gyűjtöttek össze a kanizsai jótékonysági sütivásáron a bajcsai kislány családjának

„Sziasztok! ?
Hálás köszönet
Ildikó Halmos-nak, a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány igazgatónőjének, aki első nap helyet biztosított a rendezvényhez, és minden segítséget megadott kollégáival együtt! ?

Köszönöm a Kanizsa Centrum marketing osztályának, akiktől helyet kaptunk a 2. napra! Külön köszönet a Nagykanizsai Javítóintézet gyerekeinek az álomfogókért, ami rengeteg munkájukba telt! Nagyon Köszönöm MINDENKINEK, aki bármilyen módon hozzájárult, vagy segített! ???

Hálás vagyok ezért a hatalmas összefogásért! Örülök annak, hogy vannak még ilyen nemes lelkű, tiszta szívű emberek! Nem is kevés! ? A teljes összeget Nórika családja kapta meg, ami 2431600 Ft!

🙂 ??
Mielőbbi gyógyulást és jó egészséget a kislánynak!” ?

(Forrás: Bocskor Edina – Facebook)

Aki tud, segítsen Nórinak és családjának!

Ma a felajánlott pelusok is átadásra kerültek, Szabolcs személyesen jött el érte. Jó látni, hogy milyen „lavinát” indítottunk el legelső posztunkkal, tényleg rengetegen segítenek és nagyon sokan kezdtek gyűjtésbe. Ennek nagyon örülünk, segítsen mindenki továbbra is lehetőségeihez mérten. Fotó: A Marczin család engedélyével Amire a továbbiakban is szükség van, azok a következő dolgok: Szentkirályi mentes vízKubu gyümölcspüréDörmi maciPickwick gyermekteaDomestosFertőtlenítő kézmosó…

Vajon miért nem értik a karácsonyi köszöntő és a szép versek lényegét manapság?

A téli hónapok cudar időjárása, a napsütésmentes napok és a folytonos robotolás nagyon megviseli az embert. Ám, amikor elérkezik a karácsony, akkor minden varázslatosság válik egy karikacsapásra. Ilyenkor érdemes elővenni a könyvet, amelyben a lelket melengető karácsonyi köszöntő rejlik, és végiglapozni azt további szép versek után kutatva.

A szeretet ünnepének közeledtével a mai kor emberei még feszültebbé válnak, teljesen elfelejtették, hogy ez az időszak miről szól a keresztények életében. A mindennapok terhelő problémái és megoldandó feladatai szinte elviselhetetlen súlyként nehezednek a vállaikra. Az elméjük, a testük és a lelkük nem pihenhet, pedig a szép versek segítségével hamarabb ledobhatják ezeket a terheket. Ezek a költemények reményt adhatnak a csúf mindennapokban, amolyan mankóként szolgálhatnak.

Ám a karácsony, az más! Sokak erőltetettnek érzik a szupermarketekben található felhajtások, a túl korán kihelyezett fénysorok és a tömérdek előre legyártott ajándékok megjelenése miatt. Nehéz megtalálni az ünnep igazi mondanivalóját, ha csak le nem lassítunk kicsit, és körbe nem nézünk a barokkos díszítés mentes világban. Így már a karácsonyi köszöntő sem csak szavak egymásutánja, hanem képes átérezni az ember, és újra felfedezni a vallásban és a karácsonyi szellemben a békét, a hálát és a szeretetet. És nemcsak az a személy, aki felolvassa ezt a köszöntőt, és a szép versek egymásutánját, hanem az is, aki hallgatja. A titok nem a felvésett sorokban rejlik, hanem az előadásban.

Hiszen aki hisz és remél, az hitet és reményt adhat társainak. És ez a fontos a jelenben, ebben a reményvesztett világban. Mert a karácsonyi köszöntő mit sem ér úgy, ha az előadója nem érzi át a karácsony szellemét. Mert a karácsony a lélekben lakozik, és ezt az érzést mindig ápolni kell. A csodás karácsonyi versek gyűjteményéért keresse fel weboldalunkat!

Elfelejtett fizetni a zalakarosi luxus szállodában

Egy korábban már büntetett 43 éves kaposvári férfi, – aki ellen jelenleg is folynak csalás miatt büntető eljárások -, tavaly december 30-tól napjától – idén január 2-ig terjedő időszakra interneten foglalt szobát egy zalakarosi luxus szállodában két felnőtt és két gyermek részére.

A lefoglalt szobát és a szállodai tartózkodással kapcsolatos szolgáltatásokat igénybe vette, majd 2019. január 2-án a délelőtti órákban úgy távozott a szállodából, hogy nem jelentkezett ki, a szállodát nem tájékoztatta a távozásáról, a szoba árát, a fogyasztást és a szállodai szolgálatatásokat nem fizette ki. A cselekményével a szállodának összesen 342.250 Ft kárt okozott.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás vétsége miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Gyalogost ütöttek el Zalakaroson

Gyalogosan közlekedett egy felgyői férfi szombaton 10 óra 40 perckor Zalakaroson, a Termál út nyugati oldalán lévő kerékpárúton a Bodahegyi út irányába. Az Európa park és Termál út kereszteződésénél a kerékpárútról az úttestre lépett, amikor az arra közlekedő Chevrolet személyautó elütötte.

1 424 425 426 427 428 800