2 év börtön, 4 év próbaidőre felfüggesztve a kanizsai ékszerbolti rablónak

A Nagykanizsai Járásbíróság június 17-én (szerdán) tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, aki a helyi ékszerboltból közel 530.000 Ft értékű árut tulajdonított el.

A szüleivel egy háztartásban élő vádlott 2020 február végén bement a helyi ékszerboltba ékszereket lopni, hogy az eladásukból származó pénzből albérletbe költözhessen.

A száját sállal takarta, ruhája kapucniját a fejére húzta, a kezében bicskát tartva felszólította a boltban tartózkodó eladót, hogy adjon neki pénzt vagy ékszert. Az eladó közölte a vádlottal, hogy pénzt nem tud adni, ékszert is csak úgy, hogy az árcímkét levágja róla.

Az eladónak sikerült szóval tartania a férfit és közben megnyomni a riasztó gombját, mialatt a vádlott az ékszereket a zsebébe tette. A járőrök pár percen belül, a helyszíntől 250 méterre elfogták az elkövetőt és lefoglalták az ékszereket.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében találta bűnösnek, s 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, valamint pártfogó felügyeletét rendelte el.

A végzést mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerős – tájékoztatta honlapunkat csütörtökön dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Nagykanizsai ékszerboltot rabolt ki, 11 percen belül elfogták – Dél-Zala Press

A rendőrségre pénteken 10 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Nagykanizsán, egy Deák téri ékszerboltban rablás történt és az elkövető gyalog elmenekült a helyszínről. Az eddigi információk alapján egy férfi 10 óra körül bement az ékszerboltba, majd egy kést vett elő és ékszerek átadására szólította fel az alkalmazottat, miközben folyamatosan fenyegette őt.

Beton hídfejet tört egy autós Hahóton

Egy 64 éves szombathelyi nő közlekedett Ford személyautóval június 16-án (kedden) reggel 7 óra 2 perckor Hahóton, a Zrínyi Miklós utcában.

Haladása során áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd az útpadkán keresztül a vízelvezető árokba hajtva egy beton hídfejnek ütközött.

A baleset következtében a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett – közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Hogyan segít az Artroflex Plus kapszula?

Amennyiben porckopás, ízületi gyulladás keseríti meg a mindennapjait, úgy egészen biztosan hallott már az Artroflex Plus kapszula nevű készítményről. Ám, ha még mindig fenn áll a probléma, akkor az egyben azt is jelentheti, hogy még nem jutott el odáig, hogy meg is rendelje. Persze érthető, ha kicsit szkeptikus, hiszen a legtöbben már sok készítményt kipróbáltak, de sajnos mind hatástalannak bizonyultak. Az Artroflex Plus kapszula azonban már bizonyította a hatását a nagyközönség előtt.

Artroflex plus hozzászólások nagyszerűen tükrözik az eredményt

Mielőtt megrendel bármilyen terméket, mindenképpen érdemes az orvosával konzultálnia. Ugyan az Artroflex kapszula nem gyógyszer, hanem étrend-kiegészítő készítmény, mindenképpen felelősségteljes döntés, ha a kezelőjét folyamatosan naprakészen tartja azzal kapcsolatban is, hogy milyen alternatívákkal próbálkozik.

Amennyiben még a megrendelés előtt szeretne egy kis kutatást végezni a lehetséges hatással kapcsolatosan, úgy látogassa meg a hivatalos honlapot, azon belül is, az „ők már meggyógyultak” aloldalt! Itt a páciensek véleményén kívül, még a leleteik összehasonlítását is meg lehet találni, amik az Artroflex Plus kapszula szedése előtt és után készültek. Mi is lehet jobb bizonyítéka a gyógyulásnak, mint a vizsgálati lelet, és a gyógyultak arcán lévő boldog, fájdalommentes mosoly?!

Artroflex plus gyakori kérdések és válaszok

Az egyik leggyakoribb kérdés, ami fel szokott merülni, hogy mennyi idő alatt hat? Nos, ez mindenkinél egyedi, ugyanis aki már előrehaladottabb állapotban van, annak nyilván egy kicsivel tovább tart a javulás. Egy másik kétely, hogy ugyan miért olyan különleges az Artroflex Plus tabletta? Ennek oka a kiemelkedően magas II-es típusú kollagén peptid tartalom. Ez a típusú kollagén ugyanis kifejezetten az ízület újjáépítéséhez és gyógyulásához járul hozzá, így eredményesen veszi fel a harcot az artrózissal. A gyártó pedig nemcsak a készítménnyel, de hasznos cikkel is hozzájárul a gyógyuláshoz.

Mi az Artroflex átverés?

A legsikeresebb termékek előbb-utóbb mind ugyanarra a sorsa jutnak, vagyis hogy megpróbálják lemásolni azokat, és a hamisítványt jóval olcsóbban kezdik el árulni. Szerencsésebb esetben a termék ilyenkor csak nem váltja ki a hozzá fűzött reményeket, rosszabb esetben azonban még komoly, esetenként visszafordíthatatlan károkat is okozhat. Ezért is nagyon fontos tudni, hogy az Artroflex Plusz kapszulának nincsen viszonteladója, csak és kizárólag a hivatalos honlapon lehet megrendelni. Ha máshol találkozik vele, akkor az valószínűleg nem az eredeti termék.

Mercedes és biciklis ütközött Nagykanizsán

Egy 49 éves kanizsai férfi közlekedett június 15-én (hétfőn) délelőtt 11 óra 30 perckor egy Mercedes típusú autóval Nagykanizsán a Vámház utcában, a Szeghalmi Bálint utca irányából.

Haladása során a Gábor Áron utca és a Virág Benedek utca kereszteződésénél összeütközött egy kerékpárossal.

A biciklis a balesetben megsérült – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Megsérült egy 86 éves gyalogos, egy biciklist keresnek a rendőrök – Dél-Zala Press

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20000/4062/2020. általános számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

Karddal akarta meggyőzni szerelmét Hosszúvölgyön

Egy 1977-ben született büntetett szendrőládi férfi tavaly június 6-i szabadulását követően Homokkomáromba költözött, ahol összeismerkedett egy nővel és közöttük szerelmi viszony alakult ki.

A nő 2020. elején hazaköltözött a szüleihez Hosszúvölgyre, mert megszakította férfivel a kapcsolatot. A szakítást a terhelt nem volt hajlandó tudomásul venni és telefonon hívogatni kezdte a nőt, kérve a kapcsolatuk helyreállítását, aki ezt elutasította, majd megszakította vele a telefonos kapcsolattartást is.

Az elhagyott férfi február 1-én éjszaka 22.00 óra körüli időben ittas állapotban magához vett egy 40 cm pengehosszúságú, házilag készített kardot, valamint egy zsebkést és átment Homokkomáromból Hosszúvölgyre, hogy felkeresse a nőt és rávegye arra, hogy visszamenjen hozzá.

A sértett szüleinek háza az utcafront felől be van kerítve és a kérdéses időben a kapu is zárva volt. A család tagjai a házban voltak, ahonnan hallották a férfi kiabálását, fenyegetőzését. A terheltet nem engedték be, mert féltek tőle.

A férfi 22.30 óra körüli időben átmászott a kerítésen és kezében a karddal odafutott a nyitott bejárati ajtóhoz, miközben tovább szitkozódott, fenyegetőzött. A házban tartózkodó személyek megpróbálták az ajtót becsukni, de elkéstek, a terhelt bejutott a lakás előterébe. Ekkor a nő apja ijedtében kiugrott a konyhaablakon, míg a sértett a konyhában keresett menedéket.

A család egy nőtagja igyekezett megőrizni a lélekjelenlétét és rászólt a lakásba érkező terheltre, hogy tegye le a kardot és menjen be a szobába vele, beszéljék meg, hogy mit akar tőlük. A terhelt a felszólításra letette a kardot és bement a szobába, ahol a zsebéből a csukott bicskát is elővette és az ágyra dobta.

Eközben a sértett megkereste az udvaron az apját, majd telefonon értesítették a rendőrséget és segítséget kértek. A hívás alapján a rendőrség járőrt küldött a helyszínre, akik a terheltet a lakásban elfogták, tőle a kardot és a kést lefoglalták.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a visszaesőnek minősülő terhelttel szemben – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Nagykanizsán és Zalaegerszegen is sikkasztott az üzletvezető nő

Egy 30 éves zalaegerszegi nő 2013. októberétől egy Ruházati Kiskereskedelmi Kft. alkalmazásában dolgozott üzletvezetőként először Nagykanizsán, majd 2019. februárjától Zalaegerszegen.

Munkaköri feladatát képezte a készpénzkezelés megfelelő lebonyolítása, felügyelete, különösen, hogy a készpénz a kasszákból az üzlet széfjébe, majd a napi zárásokat követően a pénzszállítónak átadásra kerüljön.

A nő a nagykanizsai üzlet széfjéből 2018. december 27. napján 40.000,- Ft-ot, 2019. január 02. napján 60.000,- Ft-ot, 2019. január 25. napján pedig 100.000,-Ft-ot, míg a zalaegerszegi üzlet széfjéből 2019. február 15. napján 100.000,-Ft-ot, 2019. február 26. napján pedig 80.000,-Ft-ot vett ki, és tulajdonított el.

A hölgy azért, hogy a hiány ne legyen észlelhető, a napi zárás kapcsán készítendő iratokat (nap lezárása, és nap zárási betét elnevezésű, valamint széf egyenlege elnevezésű dokumentumok) valótlan adatokkal készítette el, és írta alá, igazolva ezzel munkáltatója felé, hogy az azon szereplő összegek helytállóak.

A nő összesen 380.000,- Ft kárt okozott egy ruházati kiskereskedelmi kft-nek, amely nem térült meg.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal kedden dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Sorsjegyeket sikkasztott a kanizsai postás – Dél-Zala Press

A Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat egy volt postás ellen, aki a rábízott sorsjegyekkel bizniszelt. T. tavaly április 24-től mint betanított kézbesítő állt a Magyar Posta Zrt. alkalmazásában.

Tűz volt az eszteregnyei Imre hegyen

Egy présház mellett lévő melléképület kapott lángra Eszteregnyén az Imre hegyen hétfőn hajnali 2 óra előtt.

A tüzet nagykanizsai és a letenyei hivatásos tűzoltók a lángokat két vízsugárral oltották el – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az eset során személyi sérülés nem történt. (Fotók: Nagykanizsa HTP)

Látogatási szabályok a nagykanizsai kórházban!

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz érkezett visszajelzések, valamint a járványügyi helyzet további kedvező alakulása alapján Magyarország egész területén működő, valamennyi fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézményben elrendelt látogatási tilalom feloldásra került a COVID-19 fertőzéssel nem érintett szervezeti egységek vonatkozásában.

Kérem, hogy a betegek és a hozzátartozók fokozott védelme érdekében az alábbi szabályokat szíveskedjenek betartani intézményünkben:

A látogató csak azzal a beteggel kerülhet 2 méteren belül távolságra 15 percen túl, akit meg szeretne látogatni (rokona, ismerőse).

Ha a két méteres távolság nem tartható, a látogatás nem tarthat 15 percen túl.

A látogatás javasolt az intézmény parkjában, ha a beteg állapota lehetővé teszi, de az egyes látogatók között 2 méteres távolság betartása kötelező.

Amennyiben a beteg ágyban fekvő és egyágyas vagy elkülönített kórteremben fekszik, akkor ott megtörténhet a látogató fogadása.

Ha többágyas kórteremben fekszik a beteg és nem mobilis, a látogatás nem tarthat 15 percen túl.
A betegnél egyszerre egy látogató tartózkodhat.

A látogató maszkot viselni köteles.

A kórház teljes területén a betegek és a hozzátartozóik használhatják/használják a kihelyezett kézmosási és kézfertőtlenítési lehetőségeket.

Kizárólag egészséges személy látogathat fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézményben fekvő beteget, mely a látogató felelőssége! – tudatta honlapunkkal hétfőn Dr. Brünner Szilveszter a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató főorvosa.

Felhőszakadás is lehet a jövő héten!

A jövő héten is sok esőre lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn inkább délután és csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Eső, zápor bármikor és szinte bárhol előfordulhat, zivatarok elsősorban az ország déli és keleti régióiban alakulhatnak ki. Néhol megélénkül, főleg a Kisalföldön és a Balaton környékén megerősödik a szél, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés. A leghidegebb órákban 15-20 fok lesz. Napközben jellemzően 21-26 fokig, de a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon itt-ott csak 19-20 fokig melegszik fel a levegő.

Kedden a Dunától keletre és a Dunántúl keleti felén többfelé, másutt elszórtan várható zápor, zivatar. Keleten helyenként felhőszakadás is kialakulhat. A szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar idején viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13 és 19, a maximumhőmérséklet 19 és 26 fok között valószínű.

(Fotó: archív. Felhőszakadás Nagykanizsán 2018-ban. MTI/Varga György)

Szerdán hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Keleten többfelé, másutt elszórtan alakul ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A Dunántúlon helyenként megerősödik a szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Csütörtökön is kisüt a nap, de többfelé alakul ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is. A szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13 és 18, a maximumhőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

Pénteken és szombaton sok napsütés várható. Pénteken még több helyen, szombaton néhol alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A leghidegebb órákban mindkét nap 13-18 fok lesz. Napközben pénteken és szombaton is 22-28 fokig melegszik fel a levegő.

Vasárnap is elszórtan várható zápor, zivatar, néhol megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Körözötteket fogtak el Zalakomárban és Nagykanizsán

A Zalakarosi Rendőrőrs körzeti megbízottjai június 10-én (szerdán) 8 óra 50 perckor Zalakomárban, a Hunyadi János utcában igazoltattak egy 31 éves helyi lakost.

Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a nővel szemben a Székesfehérvári Rendőrkapitányság körözést bocsátott ki, mert nem fizette be a rá kiszabott pénzbírságot, azt közérdekű munkával nem váltotta meg, így az elzárásra lett változtatva, de annak letöltését nem kezdte meg.

A járőrök a körözött személyt elfogták és előállították a rendőrőrsre, majd később a pénzbüntetés befizetését követően szabadon bocsátották.

Ugyanezen a napon délelőtt 9 óra 30 perckor a járőrök Nagykanizsán, a Kis Éden úton igazoltattak egy helyi lakost A férfi adatainak ellenőrzése során megállapították, hogy a Nagykanizsai Járásbíróság a 33 éves személy körözését rendelte el, ezért a férfit elfogták, majd a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

1 373 374 375 376 377 800