Lézeres szemműtét gyerekeknek?

Habár a látásromlás nem „csupán” a felnőttek és szépkorúak életét keseríti meg, lézeres szemműtétet csak 18, de inkább 21 éves kor felett szoktak végezni.

Gyakorta kérdezik érdeklődők, hogy hány éves korban lehet jelentkezni lézeres látásjavításra, és amikor megtudják, hogy az alsó életkori határ 18 év, szinte mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miért. A törvényi előíráson túl ennek alapos, anatómiai oka van, hiszen a szem a gyermek testével együtt változik, fejlődik és sajnos romlik is.

A szem is 20-21 éves korig változik

Igaz ugyan, hogy jogilag a 18. születésnapján válik felnőtté az ember (legalábbis a legtöbb országban), a biológia más ritmust követ. A test felnőtté „érése” már 11-13 éves korban elkezdődik, ám 21-23 éves korig el is tart.

Ahogy a csontok, az agy, az izomzat, vagy az idegrendszer, úgy a szem is fejlődik, alakul, „beérik” ezen időszak során. Egy olyan beavatkozás, mint a lézeres szemműtét, akkor biztosít tartós eredményt, ha megvárják, amíg a szem romlása – a növekedéssel együtt – leáll.

A gyermekkori vagy kamaszkori szemüvegviselés kellemetlen

Tény és való, hogy a szemüveget sok gyermek, kamasz nem szereti, pedig muszáj viselniük, ha többet akarnak látni homályos foltoknál.

A szemüveg bekorlátozza a sportolási lehetőségeket, a fiatal lányokat zavarja, hogy torzítja a sminket, a gyerekek és fiatalok közt pedig sokszor csúfolódásnak is alapot szolgáltat, pedig senki nem tehet róla, hogy nem tökéletes a látása.

Fiatal korban a szemük változik és sajnos romlik is, ezért amíg testünk fejlődése be nem fejeződik, a lézeres szemműtét klinikák nem javasolják a látásjavító beavatkozások elvégzését. Általában 21-23 éves korra ál meg a dioptria romlás, így eddig érdemes várni, bár a törvényi korhatár 18 év Magyarországon (forrás: Lézeres szemműtét blog)

Ha tehát tartós eredményt szeretnénk, akkor fontos kivárni a megfelelő életkort. Ha valaki azt tapasztalja, hogy leállt a szemromlása, tehát legalább egy éve nem kellett erősebb lencsét íratnia és meg akar szabadulni a szemüvegétől, már jelentkezhet is az előzetes alkalmassági vizsgálatra.

18 évesen már lehet lézeres szemműtétet választani?

Jogilag, természetesen, 18 éves kortól kezdve lehet kérni a lézeres szemműtétet, ám a fentebb említett okok miatt érdemes még pár évet várni. Ha a szem, és benne a szaruhártya még változóban van, akkor bár jogilag elvégezhető a műtét, mégis ellenjavallott, mert lehet, hogy a tökéletes látás csak pár évig fog tartani!

Mit lehet tenni a gyermekkori látásromlás ellen?

A jó hír az, hogy a gyermekek látásvizsgálatára bármilyen életkorban lehetőség adódik egy általános szemészeti vizsgálat keretében. Sőt a kétévente javasolt szakorvosi ellenőrzés a gyermek tanulása és fejlődése szempontjából is rendkívül fontos.

Számtalan példa volt már rá, hogy a gyermek tanulási nehézsége mögött egy egyszerű rövidlátás volt a probléma, ami egy szemüveggel gyorsan orvosolható. Ha egy gyermek számára természetes, hogy homályosabban lát, mert a rövidlátás már egészen kicsi korában kialakult, akkor ő maga nem fogja tudni ezt jelezni, hiszen nem érzékeli, hogy nem ez a normális, nincs összehasonlítási alapja.

Emiatt a szülő, gondviselő, védőnő, tanár szerepe nagyon fontos a fénytörési hibák (asztigmia, rövidlátás, távollátás) felismerésében. Ugyan ez a helyzet a kancsalsággal, tompalátással kapcsolatban is, mert ezek kezelhetők, akár gyógyíthatók is. A tompalátás kizárólag kisgyermek korban javítható, így ennél a problémánál különösen nagy a gyermek környezetének felelőssége. Ha időben felismerésre kerül, akkor elkerülhető az életre szóló rossz látás.

Mikor vizsgáltassuk meg a gyermek szemét?

Általánosságban szólva bármikor, amikor panaszkodni kezd a látására, vagy észrevesszük, hogy hunyorog olvasáskor, képernyő nézésekor, esetleg fáradékony és sokat fájlalja a fejét.

Alap látásellenőrzést a gyermekorvos és a védőnő folyamatosan végez, azonban egy alaposabb gyerekszemészeti vizsgálatra 2,5-3 éves korában érdemes sort keríteni. Az újabb látásellenőrzés az óvoda végén, iskolakezdés előtt, azaz 6-7 éves korában esedékes.

Ha a gyermek szemüveget kap, akkor figyeljünk rá, hogy távolra nézéskor hordja rendszeresen, így megelőzhető a szem fáradékonysága és a fejfájás. Lézeres szemműtétre is nagyobb eséllyel lesz alkalmas a húszas éveiben az, aki gyermekkorától folyamatosan hordja a felírt szemüveget.

Bíróság elé áll a nagyrécsei drogdíler

A 26 éves nagyrécsei büntetett, különös visszaesőnek minősülő férfit tavaly szeptember 9-én délután 13.30 órakor a 7. számú főút Nagykanizsa külterületén, a Vágóhíd utcai kereszteződésénél ellenőrizték egy Lada típusú gépkocsi utasaként, aki negyedmagával Zalaegerszegre akart utazni.

A Ladában tartózkodó személyek ellenőrzése során kábítószer fogyasztására illetve birtoklására utaló körülmények merültek fel, ezért megkezdődött az érintett személyek ruházatának átvizsgálása illetve szolgálati gépjárművekbe történő elhelyezése.

A helyszínen a nagyrécsei férfi rendőrségi gépjárműhöz kísérése során a ruházatából önzáró tasakban összekészített csomagot csúsztatott a földre, amelyből 11 db simítózáras zacskóban 10,94 g nettó tömegű zöld színű növényi anyagot.

6 db simítózáras zacskóban 3,61 g nettó tömegű zöld színű növényi anyagot, 7 db simítózáras csomagban 2,38 g nettó tömegű sárga színű port illetve barna színű anyagmaradvánnyal szennyezett simítózáras tasakon belül 3,98 g nettó tömegű, 10 db sárga színű „Y” lenyomatú tablettát, egy másik simítózáras tasakban 3,47 g nettó tömegű, 8 db egész és egy fél, sárga színű „Y” lenyomatú tablettát, valamint 1 db kisméretű önzáró tasakban 0,72 g nettó tömegű, sárga színű, zsíros állagú port foglaltak le a rendőrök.

A zöld színű növényi anyag kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket, köztük delta-9-THC-t, a sárga színű por amfetamint és koffeint, a barna színű anyagmaradvánnyal szennyezett simítózáras tasakon belül a sárga színű „Y” lenyomatú tabletták MDMA-t tartalmaztak.

Az amfetamin, kannabisz, a Delta-9-THC és az MDMA kábítószernek minősül. A kábítószert tartalmazó anyagokban mért kábítószer hatóanyagok együttes mennyisége meghaladja a csekély mennyiség felső határát, annak mintegy 300-670 %-a.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kábítószer tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kábítószerekkel dobták fel a házibuli hangulatát Kanizsán – Dél-Zala Press

Egy 20 éves nagykanizsai fiatalember 2019. évben már huzamosabb ideje rendszeresen fogyasztott kábítószert, extasyt és marihuanát, amelyből a baráti körében több személynek is adott időnként ingyen, vagy pénzért. Az egyik ismerőse tavaly szeptember 19-én barátaival egy nagykanizsai lakásában házibulit tartott. A házigazda ezért délután a nagykanizsai Hevesi Sándor utcában 4 db Extasy tablettát vásárolt a tőle 12.000 Ft-ért.

Stukker is volt a kanizsai drogtermesztőnél

Egy 36 éves nagykanizsai férfi nagykanizsai ingatlanán még tavaly szeptember 25-én folytatott kutatást a rendőrség, mert megalapozott gyanú merült fel arra, hogy terhelt a férfi kábítószernek minősülő anyagot termeszt.

A lefolytatott eljárási cselekmény során, a gyanút megerősítve más tárgyak, így tápoldat és digitális mérleg mellett összesen 19 tő cannasbis sativa növényt, különböző tasakokban és papír táskában elhelyezve szárdarabokon 42,57 g nettó tömegű növényi anyagot, 12 db 0,25 g nettó tömegű növényi magot, 0,13 g nettó tömegű növényi törmeléket, 1,02 g nettó tömegű zöld növényi anyagot, 11,87 g nettó tömegű növényi ágvégződést, 3,32 g nettó tömegű növényi törmeléket, 1,82 g nettó tömegű növényi törmeléket, 54,44 g nettó tömegű növényi ágvégződést foglalt le a nyomozó hatóság.

A növényekből biztosított minták és anyagok kanabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket, köztük delta-9-THC-t tartalmaznak. A kannabisz kábítószernek minősül. A kábítószert tartalmazó anyagokban mért hatóanyagtartalom meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát is, annak mintegy 230-250%-a.

Az egyik emeleti szekrényben pedig egy egyedi azonosító jelzés nélküli, 6 mm Flobert kaliberű Keserű V10 F kaliberű forgópisztolyt és 3 db 6mm Flobert kaliberű töltényt találtak, illetve foglaltak le az egyenruhások.

Az 1 db 6 mm Flobert kaliberű Keserű V10 F kaliberű forgópisztoly magyar gyártású, peremgyújtású, sima csövű, forgótáras ismétlő rendszerű tűzfegyver. A 3 db 6mm Flobert kaliberű töltény német gyártmányú, működőképes, revolverben elsüthetők. A forgópisztoly flóbert rövid lőfegyvernek, tűzfegyvernek minősül, tartásához rendőrség által kiadott engedély szükséges, mellyel a terhelt nem rendelkezik.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jelentős mennyiségű kábítószer termesztésével és tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Fotópont létesült a nagykanizsai Csónakázó-tónál

A múlt héten pénteken a várost népszerűsítő fotópont került kihelyezésre a nagykanizsai Csónakázó-tóhoz.

A fotópont felhasználásával emlékezetes fényképek készülhetnek a dél-zalai település népszerű kirándulóhelyénél.

A fotópontról készült fényképeket Balogh László nagykanizsai polgármester Facebook oldalán tette közzé.

A városvezető hétfőn Facebook oldalán ezt írta, miután megrongálódott az installáció:

„Az elmúlt napokban örömmel láttam a rengeteg fotót, olvastam kedves soraikat a Nagykanizsa térbetű-installáció kapcsán.
Sajnos szomorúan tapasztaltuk, hogy a felirat megrongálódott. Köszönöm a számos megkeresést, már intézkedtem a helyreállítást illetően.
Őszintén bízom abban, hogy csupán a szokásosnál erősebb szél rongálta meg a dekorációt, és nem arról van szó, hogy valaki szándékosan akarta sok ezer kiránduló örömét tönkretenni.
Kis türelmüket kérem, amint elkészülünk a javítással, jelzem Önöknek!”

Volánbusz: Megszűnik négy expresszjárat a Budapest-Nagykanizsa útvonalon

Változik a Volánbusz egyes távolsági járatainak menetrendje június 20-tól, első lépésben a Budapest-Szeged-Szabadka, a Budapest-Eger és Budapest-Nagykanizsa viszonylaton lépnek életbe járványügyi menetrendek.

A Volánbusz Zrt. múlt hét csütörtöki közleménye szerint a járványügyi korlátozások feloldása, a védekezés új szakasza lehetővé teszi a buszközlekedés újjászervezését és fokozatos újraindítását.

A helyközi közösségi közlekedési közszolgáltatás megrendelője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérésére mindez a vasúttal párhuzamosan futó távolsági autóbuszjáratok indokoltságának felülvizsgálata mellett zajlik. Az így felszabaduló járműveket a vidéki Magyarország közlekedési lehetőségeinek javítására használják fel.

A június 20-tól életbe lépett ideiglenes járványügyi menetrend szerint Budapest és Szeged között megszűnik az autóbusz-közlekedés, a továbbiakban a vasúti közszolgáltatás biztosítja a kapcsolatot a Csongrád-csanádi megyeszékhely és a főváros között. A Szeged-Szabadka viszonylaton továbbra is igénybe vehetők az autóbuszok.

Budapest és Eger között vasárnap kivételével minden nap kettővel kevesebb járat indul; péntekenként további néggyel csökken ez a szám, egy járatpár pedig meghosszabbított útvonalon, Kazincbarcika és Budapest között közlekedik.

A főváros és Nagykanizsa között is változik a menetrend, a kora reggeli és a késő esti időszakban vasúttal lehet utazni a két város között, módosul egyes járatok indulási ideje, és megszűnik négy expresszjárat.

A járványügyi készültségben alkalmazott menetrendek a mindenkori igényekhez rugalmasan igazodó kínálatot biztosítanak az utasoknak. A nyár folyamán több ütemben életbe lépő változásokról a Volánbusz a szokott módon, ismert csatornáin tájékoztatja utasait – közölte a közlekedési társaság.

A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok. MTI

Hétfőtől újraindítja a fogyasztásmérők leolvasását az E.ON

Az ügyfelek és a munkatársak biztonságának megóvása mellett kezdik meg a leolvasásokat.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások kormányzati enyhítésével összhangban az energiavállalat megkezdi az áram- és gázfogyasztásmérők személyes leolvasását a megfelelő óvintézkedések mellett. Az E.ON munkatársai azokat az ügyfeleket keresik fel, akiknél az éves óraleolvasás éppen esedékes. A vállalat a leolvasások során, ahogyan eddig is, fokozottan ügyel ügyfelei, munkatársai és hozzátartozóik egészségének megóvására.

Az E.ON az elmúlt hónapokban mindent elkövetett annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megelőzésére tett kormányzati lépésekhez és a biztonságos energiaellátás biztosítása mellett fokozottan ügyelt ügyfelei, partnerei, munkatársai és azok hozzátartozóinak egészségére. Egyik óvintézkedéseként a vállalat március 19-étől ideiglenesen felfüggesztette az áram- és gázfogyasztásmérők személyes leolvasását.

Azok az ügyfelek, akiknél ebben az időszakban esedékes volt az éves elszámolás, az árammérő óraállását a cég digitális csatornáin, azaz az online ügyfélszolgálaton, az E.ON mobilalkalmazásában, telefonon vagy SMS-ben, míg a gázmérő óraállását e-mailen vagy telefonon maguk adhatták meg.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján az ügyfelek teljes megértéssel, nyitottsággal fogadták az egyszerű és kényelmes digitális megoldásokat, használatukkal is elősegítve a saját és az E.ON munkatársai egészségének megóvását. Ezért a támogatásért az E.ON minden kollégája nevében köszönetét fejezi ki!

A járványveszély enyhülését követő kormányzati intézkedésekkel összhangban az E.ON június 22-től újraindítja a személyes mérőóra leolvasást. Az ügyfelek éves elszámoló számlája az éves személyes leolvasások alapján készül, az ügyfelek és a vállalat közös érdeke, hogy a pontos adat rendelkezésre álljon.

Az éves gáz- vagy árammérő-leolvasásokat azoknál kezdik meg, akiknél a leolvasás éppen aktuális. Az érintett ügyfeleknek nincs teendőjük, a tervezett leolvasás dátumát az energiaszámlájukon ellenőrizhetik.

Önkéntes vagy hatósági karanténban lévő ügyfeleknél az E.ON munkatársai továbbra sem olvassák le az óraállásokat. Ahol nincs kockázata a mérőórák személyes leolvasásának, az E.ON munkatársai minden biztonsági előírást betartva, maszkban, védőkesztyűben, fertőtlenítővel felszerelkezve, a 1,5 méteres védőtávolságot betartva végzik el a feladatot – tájékoztatta honlapunkat a szolgáltató.

Városszerte zajlanak felújítási munkálatok Nagykanizsán

A belvárosban járva az elmúlt hetekben látványos változásokat tapasztalhattak, számos közterület, tér és parkoló újult és újul meg, méltó környezetet biztosítva az itt élők számára.

Ez a nagy léptékű átalakítás azonban természetes módon olykor kellemetlenségekkel is jár, amelyek az éppen zajló projektek megvalósításának elkerülhetetlen következményei. Hiszem azonban, hogy a közeljövőben e kényelmetlenségekért kárpótol mindenkit a megszépülő város élményt nyújtó látványa.

Legutóbb, a napokban a Deák téren is megkezdődtek a felújítási munkálatok, folytatva a Zöld Város – Zöld Nagykanizsa projekt kivitelezését, hogy annak eredményeként az Eötvös tértől egészen az egyetemi kampuszig egységessé és esztétikussá váljon az egész belváros.

(Fotó: Kovács Krisztián)

A Deák téren első körben a földmunkák történnek meg, majd a következő hetekben fokozatosan megújul a közvilágítás, egységesen a meglévő kandeláberekkel, a belső ösvények új burkolatot kapva kialakulnak, és új zöldfelületek is születnek fákkal és cserjékkel gazdagítva a teret.

A Deák téri felújítás költségvetése a teljes projekten belül mintegy 83,6 millió forint, és várhatóan egy hónapon belül megvalósul a felújítás, azzal együtt, hogy a megfelelő körülmények miatt a zöld felületek, fák, cserjék telepítése, ültetése szeptemberre várható. Az átépítés folyamata nem érinti a Deák téri parkolókat, nem kerül sor a parkolók lezárására sem.

Ez idő alatt az Eötvös téren is tovább haladnak a munkálatok. Amennyiben arra sétálnak, láthatják, hogy a tér nyugati részén, a Nagy-Magyarország emlékmű környékén a munkák legnagyobb része már befejeződött, elkészült a Fő úttal párhuzamos kerékpárút, valamint a játszótér új elemei is a helyükre kerültek, így a tér ezen részeit már újra birtokba vehették a kanizsaiak.

A fejlesztés a továbbiakban a belső gyalogos ösvények és a teret átszelő – a Teleki utcaihoz csatlakozó – kerékpárút, illetve a tér déli részén kialakításra kerülő sétálóutca építésével folytatódik.

Ezen felül, természetesen nem áll meg a zöld felületek megújítása és kialakítása sem, hisz az elkövetkezendő napokban, hetekben tovább zajlik a növények telepítése, majd az öntözőrendszer kiépítését követően a projekt végén gyepszőnyeg kerül a jelenleg még csupaszon álló területekre is, melynek köszönhetően végleg zöldbe burkolódzhat a tér.

Mindemellett, a teljes projekt keretében további három helyszínen, a Szent József téri, valamint a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza előtti parkolóban is folytatódnak az építési munkálatok.

Ez utóbbi két helyszín teljes egészében lezárásra került, itt a csapadékvíz-elvezetés és a közvilágítás építési, bontási munkái zajlanak jelenleg, azonban a sportpálya a Szent József téri parkoló irányából továbbra is megközelíthető – tájékoztatta honlapunkat a nagykanizsai polgármester kabinetje.

Ezt mindenképpen tudnod kell, ha jó tartalommarketinget akarsz!

Kétségtelen, hogy technikai szempontból (lásd tech-SEO) fontos úgy felépítened a tartalmad, hogy megfeleljen az előírásoknak (például annak, hogy mekkora az „ideális” hosszúságú szöveg: a keresőoptimalizálás/SEO, a közösségi médián való megosztáshoz, vagy éppenséggel az időeltöltés aspektusa szerint).

Az is alapvető fontosságú kitét a tartalom perspektívájából, hogy a keresőmotorok a találati lista összeállítása során minden a helyén legyen (ugyancsak a keresőoptimalizálásra való tekintettel).

Azonban mindezen nélkülözhetetlen kritériumokkal karöltve meghatározó tényező, hogy pontosan be tudd határolni és meg tudd ismerni a saját célközönséged, akiknek a termékedet vagy szolgáltatásodat kínálod fel, hogy meg tudd őket szólítani (a saját „nyelvükön”), hogy valamilyen call-to-action lépésre ösztönözd őket. Ismerd meg a követőidet, hiszen amennyiben nem tudod „bevonzani” és megtartani őket, könnyen el is veszítheted potenciális ügyfeleidet. Tudd, hogy mi inspirálja őket, mi számít vonzónak számukra a termékkel, szolgáltatással kapcsolatban, hogy majd ehhez szorosan kapcsolódó tartalommal tudd ellátni őket.

6 lehengerlő és új tartalommarketing-példa vállalkozásod fellendítéséhez

Jodi Harris az Editorial Content & Curation at Content Marketing Institute igazgatónője, tartalmi stratégia tanácsadó 2019. január 22-én megjelent cikkében számol be arról a néhány tartalommarketing-példáról, amelyek inspirációként szolgálhatnak vállalkozásod szempontjából.

Ebből szeretnénk egy kis ízelítőt kínálni Neked (röviden, dióhéjban). Jodi Harris olyan továbbfejlesztett tartalommarketing-példákat sorol fel, amelyek megemelték a B2B és B2C vállalkozások marketingsávját (marketing bar) a színvonalas tartalmi törekvésekkel.

Ecseteli a legújabb kreatív formátumokat és platformokat, az új technológiai megoldásokkal összekapcsolódó eredményeket, prezentálja a legújabb módszereket. Íme:

  1. Adj lehetőséget a vásárlóidnak, hogy megoszthassák márka-élményeiket

A márkával kapcsolatos személyes tapasztalatok megosztása lényeges tartalomnak bizonyul. Tedd lehetővé, hogy márkafogyasztóid egymás között megoszthassák a termékeddel vagy szolgáltatásoddal kapcsolatos élményeiket, benyomásaikat, ismereteiket. Biztosítsd számukra, hogy előállhassanak új ötleteikkel, meglátásaikkal, egyéb elképzeléseikkel, hogy ezzel a lépéseddel is tovább növeld lojalitásukat, márkahűségüket.

1. példa:

A Cisco Systems Inc. (elektronikai berendezkedésekre specializálódott) amerikai multinacionális cég összegyűjtötte húsz különböző helyű irodájában dolgozó alkalmazottait egy brainstorming (ötletgyűjtő) munkamenetbe, amelynek az volt a fókuszkérdése, hogy hogyan lehetne üzleti kapcsolatot teremteni az egyetemi hallgatókkal, a frissen diplomázottakkal és Z-generáció más tagjaival. Ebben a sikeresnek minősített folyamatban kidolgoztak egy olyan programot, amelynek keretében a Cisco vállalat fiatal go-getterei napi rendszerességgel megosztják Snapchat-történeteikben, hogy mit, hogyan és miként szeretnének dolgozni a vállalatban.

  1. Ossz meg a közönségeddel gyakorlati tippeket a termékeddel/szolgáltatásoddal kapcsolatban

Az egyedülálló, exkluzív tippeket kínáló, a terméked „rejtett” funkcióiról beszámoló tartalmak megosztásával, célszerű, praktikus felhasználói hackek, hasznos hivatkozások, vagy a személyre szabott ajánlatok mind azt a célt szolgálják, hogy elmélyítsék az ügyfelek márka-elkötelezettségét, növeljék márkahűségét.

2.Példa:

Az ide vonatkozó példák egyike lehet az Orlando Magic professzionális kosárlabda-csapatának személyre szabott kommunikációs megoldása. Az Al-eszközök (Al-tools) használatával célzottabbá, egyúttal értékesebbé tehetőek az üzenetek. Az Orlando Magic Wordsmith-et használ, hogy egyedi alkalmazást és e-mail üzeneteket generáljon minden rajongója számára. Ezzel a lépéssel növelve a rajongói élményt és elkötelezettséget (és nem utolsó sorban jegyvásárlás-növelést is).

Ennek eredménye a 80% pozitív e-mail válasz, a lojalitási-program tudatosságának növelése.

  1. Növeld ügyfeleid vásárlói élményét egy jól működő ügyfélszolgálat biztosításával

Az amerikai fogyasztói Forester-tanulmány szerint a fogyasztók 73%-a az idő-megítélési tényezőt tartotta fontosnak egy vállalat szempontjából, amely tényező nagyban befolyásolja az ügyfélélményt (lásd ügyfélkapcsolatok gyorsasága, gürdülékenysége). A jó ügyfélszolgálat biztosítása ügyfeleid számára mérvadó márkahűségük szempontjából (pl.: könnyebb kezelhetőség, ügyfélközpontúság-növelése , élménynövelés, egyszerűsített interakciók-, kényelmes megoldások- és önkiszolgáló csatornák biztosítása).

3.példa: a Cleveland klinika biztonságos hozzáféréssel és személyre szabott egészségügyi információkkal látja el pácienseit. A klinika páciensportáljával és MyChart rendszerével próbálta digitálisan is hozzáférhetővé tenni elektronikus orvosi nyilvántartását (online- és mobilalkalmazáson), amelyben olyan adatokhoz férhetnek hozzá, mint: laboratóriumi eredmények, diagnosztikai képek, orvosi megjegyzések és előírások). Ezzel a törekvéssel lehetővé téve (és felgyorsítva) az egészségügyi szolgáltatókkal való információmegosztást, a jobb ellenőrizhetőséget egyaránt.

  1. Személyre szabott élménnyel garantáld a márkahűség-növelést

A tartalmi kampányok segítségével kiépíthetsz ügyfeleiddel egy hosszú távra berendezkedett üzleti kapcsolatot, amely az elkötelezettségükre és a márkaismertségre épül. Ebben a folyamatban pedig szüntelenül arra szükséges erőfeszítéseket tenned, hogy felkeltsd- majd fenn is tartsd az érdeklődésüket márkád iránt. Olyan tartalmakat ossz meg velük, amelyek megérintik és megszólítják őket, amelyek egyéni motivációkról és helyzetekről szólnak, és hozd kapcsolatba valamilyen módon a termékeddel, hogy ily módon is megvalósíthasd a bizalom növelését.

4.Példa:

Az OppenheimerFunds pénzügyi tanácsadó szolgáltatás (akik vállalkozások, alapítványok és egyéni befektetők számára szolgáltatnak pénzügyi tanácsokat) tény vs. érzelmek meglátása a következőkön alapul:

  • annak érdekében, hogy segíthesse (potenciális) ügyfeleinek hosszú távra szóló pénzügyi tervezését, az OppenheimFunds elvégezte az Optimist Index nevű kutatását, amelynek során a biometrikus technológiát alkalmazta. Ebben a folyamatban felmérte három kulcsfontosságú befektetési témára (ti.: az öregedésre, feltörekvő piacokra, valamint az innovációkra) való fizikai reakcióikat
  • az eredményül kapott emocionális válaszreakciók (melyek belátást engedtek az ügyfelek pénzügyi optimizmusába) alapját képezték a személyre szabott befektetési stratégiáknak, amelyek leginkább igazodnak a fogyasztók pénzügyi igényeihez
  • Dr. Jennifer Lerner a Harvard közpolitika és menedzsment professzorasszonya tanulmányozta az érzelmek befolyását a pénzügyi döntések meghozatalára
  • a cél az volt, hogy az Oppenheim-ügyfelek egy tudatosabb és optimistább hosszú távra tervezhető pénzügyi stabilitást hozhassanak létre.
  1. Hozz létre egy tiszteletreméltó vállalkozást, amely nagy dolgokat tesz, miközben növeli a vásárlói elkötelezettséget

Hogy milyen „nagy dolgokra” gondoltunk? Például olyan nonprofit tevékenységekre, amellyel segítheted a különféle társadalmi problémák megoldását. Ilyenek: a mentális betegségekhez, rasszizmushoz, gender-ügyhöz, hajléktalansághoz való szenzitív közelítés, amely tevékenységeket finoman, pozitívan, haladóan megfogalmazott marketingtartalma nagyban megnövelheti a követőid, ügyfeleid márka-elkötelezettségét és –lojalitását egyaránt.

Lépj fel tájékoztató jellegű pozitív töltetű tartalmakkal, amelyekkel előbbre viheted a különféle társadalmi problémák megértésének ügyét, olyan célzott marketingtevékenységekkel és lépésekkel, mint egy fórum nyitása által, amelyben nyíltan és őszintén megvitathatóvá teszed ezeket a problémákat; vagy aktív módon támogatod a rászorulókat (marketing céllal). A Z-generációs fogyasztók előnyben részesítik az olyan vállalkozásokat, amelyek valami magukon túlmutató pozitív jellegű tevékenységeket is folytatnak.

5.példa:

A The Be Vocal Documentary nonprofit szervezet a díjnyertes dokumentumfilmessel: Shaul Scharz-al együttműködve elkészítette a Beyond Silence című, 29 perces dokumentumfilmet, amely egy új megközelítést alkalmaz a mentális egészség problematikájának megvitatására. A filmben három mentális betegséggel élő embert mutat be, akik őszintén beszélnek küzdelmeikről, ám azt is elmondják és megmutatják, hogy mindeközben mégis hogyan vált az életük jobbá, annak köszönhetően, hogy elhatározták: megosztják ezen személyes küzdelmeiket másokkal. Ennek köszönhetően a Biosector2 ügynökség szerint a dokumentumfilm (eddig) 242 cikket és 416 millió benyomást generált.

Valamint:

a marketinghatáson túlmenően az erőfeszítések jelentős társadalmi változást eredményeztek. A Federal Bureau of Prisons (vagyis a Szövetségi Börtönbíróság) megkezdte a Beyond Silence beépítését a mentális egészség- és öngyilkosság-megelőzés programjába, amely program 63 ezer alkalmazottat foglalkoztat 130 helyen.

  1. Az élethosszig tartó ügyfélérték prioritása

Az új ügyfelek toborzása a régi ügyfelek megtartása mellett attitűd értékes, sőt bölcs marketingtevékenység, hiszen nem egy kutatás alátámasztotta azt az előfeltevést, mely szerint ha vállalkozóként arra törekszel, hogy kész vagy energiát fordítani a megszerzett ügyfeleid megtartására, sokkal költséghatékonyabb megoldásnak bizonyul, mint új ügyfélszerzési kampányba kezdeni. Érdemes tehát erre összpontosítanod. Ha sikerült felépítened egy nagyszerűe működő márkát, akkor ne feledkezz meg arról sem, hogy megjutalmazd azon ügyfeleidet, akik megtiszteltek elkötelezettségükkel a terméked, szolgáltatásod iránt. Mivel? Mondjuk exkluzív tartalmak szolgáltatásával, amelyet sehol másutt nem kapnak meg, vagy készíts számukra egy speciálisan lojális vásárlóidnak készült platformot, ahol ápolhatod üzletorientált kapcsolatodat velük.

6.példa:

A SEMrush, amely csapat az online marketing számára versenyképes kutatási eszközkészlettel szolgál (a maga több mint 20 kutatási eszközével a SEO, a PPC és a tartalommarketing számára). A SEMrush egy virtuális húsvéti tojás vadászat végző oktatási folyamatában arra ösztönözte ügyfeleit, hogy találjanak meg 15 „tojást” a SEMrush-eszközökkel kapcsolatos intézkedésekkel.

Reméljük, hogy ezek a kis ötlet-morzsák megmozgatták üzleti ötlettáradat, kreativitásodat és kész vagy lépéseket tenni. Habár elfoglalt vállalkozóként nehéz folyamatosan lépést tartanod a nyughatatlan versenyszférával, mégis fellelhető néhány olyan megoldás, amelyekkel inspirálhatod és cselekvésre ösztönözheted ügyfeleidet, ugyanakkor erősítheted a terméked, szolgáltatásod iránti elkötelezettségüket.

Olvass többet a tartalommarketing lépéseiről a https://marketing-szovegiro.hu/ weboldalon!

Hétfőtől három hétre lezárják Nagykanizsán a Rozgonyi-Sugár utcák kereszteződését

Jelentős beruházást kezd az E.ON hétfőn a nagykanizsai belvárosban. A Sugár utca déli szakaszán kisfeszültségű földkábel cserét, a Rozgonyi utca nyugati szakaszán pedig gázelosztó vezeték cserét hajtanak végre a szakemberek. A két beavatkozást összehangolva, egy időpontban valósítják meg, hogy a munkálatokkal járó esetleges kellemetlenségeket ezzel is csökkentsék.

A munkálatok június 22-én, hétfőtől a Rozgonyi utca és a Sugár utca kereszteződésében kezdődnek, teljes útlezárás mellett. A csomópontban zajló munkavégzés ideje alatt a Rozgonyi utcának a Hunyadi utca és a Gimnázium közti szakasza, valamint a Sugár utcának a Királyi Pál utca és a Gimnázium közti szakasza zsákutca lesz, a Fő utca irányából pedig csak a lakók hajthatnak be a Sugár utcába. A csomópont a beruházás első ütemének idejére, előre láthatóan 3 hétig lesz lezárva.

Ez idő alatt az érintett autóbuszok (8, 8Y) módosított útvonalon közlekednek. Kimaradó megállóhelyek: Vörösmarty utca, sarok, Királyi Pál utca, sarok, Rozgonyi utca 1. Sugár utca. Ideiglenes megállóhelyek: Magyar utca 60. (mindkét irányban), Kalmár utca (Napraforgó tér irányába.)

A csomópontban egyidejűleg villamos földkábelt és gázvezetéket is cserélnek a szakemberek. A kisfeszültségű földkábel cseréje a kereszteződésből indulóan a Sugár utca 2/a előtti területig tart, érintve az 56-os emlékkertet, a régi mozi mögött húzódó zöld területet. Összesen 267 méter hosszú szakaszt érint a beruházás.

A kereszteződést érintő villamos- és földgázvezetékek cseréjét követően, a beruházás második ütemében a gázvezeték rekonstrukció a Rozgonyi utca nyugati része felé halad tovább, összesen 365 méter hosszúságú szakaszon cserélik ki a gázvezetéket a szakemberek. A vezetékek cseréje és a burkolat helyreállításával augusztus második felében zárul. A munkálatokra az E.ON finanszírozásában kerül sor, 78 millió forint értékben.

A beruházás ideje alatt az áram- és földgázszolgáltatás, valamint a lezárt területen élő lakók közlekedése biztosított lesz. Mindössze néhány ingatlan esetében lehet rövid áramszünetre számítani július 2-án, erről az érintettek szórólap útján előzetes tájékoztatást kapnak majd.

Az E.ON munkatársai kérik az arra járókat, hogy a munkaterület közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek! A kivitelezéssel járó átmeneti kellemetlenségek miatt kérik a környéken élők megértését és türelmét – tájékoztatta honlapunkat az Avantgarde Public Relations Kft.

Izgalmas megoldások vendégkönyv témában

Esküvőszervezés előtt állsz? Fontosnak tartod, hogy a nagy napon minden tökéletesen sikerüljön? Mindegy, hogy már gyermekkorod óta álmodsz az alkalomról, vagy a villámcsapásként ért szerelem érzése hozta ki belőled a fészekrakó ösztönt, a tervezés és a vele járó ügyintézés nem egyszerű feladat. Ma már számos rendezvényszervező cég kínálja szolgáltatásait, de a legtöbben még mindig maguk igyekeznek elintézni a felmerülő teendőket. Ezek egyike a vendégkönyv kérdése.

Emlékkönyv a nagy napról

A vendégkönyv egyfajta emlékkönyv funkciót lát el, amit sokan ismerünk gyermekkorunkból. Ugyan az esküvő napja egy életen át emlékezetes marad, mégis jól esik majd évek múltán elővenni egy olyan kézzel fogható emléket, melyben minden résztvevő saját élményeit, tapasztalatait, jókívánságait oszthatja meg a párral. Ezt a célt látja el a vendégkönyv, amely minden korábbinál izgalmasabb formákban megjelenhet az esküvőn, erről a ceremóniamester sem feledkezik meg.

Elő a polaroiddal!

A legtöbben azonnal a hagyományos, könyv-alapú megoldásra asszociálnak, és a klasszikus lehetőségek kedvelői számára ez ideálisnak is bizonyul. Feldobhatod a hangulatot egy mellé készített polaroid fényképezőgéppel, melyek egyébként is reneszánszukat élik manapság. Érdemes azonban a témában szabadon engedni fantáziádat, hiszen megszámlálhatatlanul sokféle módja létezik annak, hogy egy tárgy a vendégkönyv funkcióját lássa el. Nézzünk ezekből párat!

Postaládától az írógépig

Gondoltál már arra, hogy egy különleges, rusztikus, vagy éppen a vintage világát idéző postaládát állíts a helyszínen fel? Helyezz mellé üdvözlőlapokat és írószert, és a vendégek ilyen módon adhatják át gondolataikat maradandó formában. A palackposta elvén működve egy dekor üvegbe is dobhatják jókívánságaikat tartalmazó üzeneteiket. A romantikát fókuszba helyezve egy stílusos írógépet helyezhetsz az egyik asztalra, melyhez bekészített papírokat használhatnak a résztvevők.

Természetes, fa alapanyagok

Közel áll hozzád a fa, mint alapanyag? Időtállóságát akkor is kihasználhatod, ha az esküvői vendégkönyv funkcióját szeretnéd ellátni alkalmazásával. A fából készült szívecskék, táblák is remek színteret biztosítanak ahhoz, hogy a vendégek a megfelelő írószerrel néhány kedves sort hagyjanak számotokra. Mint ceremóniamester, felhívom a Násznép figyelmét, hogy a vendégkönyvet ne felejtsék el kitölteni.

1 366 367 368 369 370 795