Nagyot zuhant a font árfolyama a Brexit után

2020 a Brexit éve: a britek, azaz az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki hivatalosan az Európai Unióból, ám az éveken át előkészített változást egy átmeneti időszak követte, amely december 31-ig tart. A sok bizonytalanság az angol font árfolyamára is negatívan hatott, nincs ez másként napjainkban sem.

Meglepte a fontot a népszavazás eredménye

A Brexit gazdasági hatásainak elemzéséhez 2016-ig kell visszaugranunk az időben. Akkor volt a britek ügydöntő népszavazása, amelyen hatalmas meglepetésre a szavazók 51,9 százaléka az EU-ból való távozásra voksolt. A közvélemény-kutatások ennek épp az ellenkezőjét jelezték, így nem meglepő, ha a világpiacon azonnal nagy változások indultak be. Az angol font árfolyama is zuhanni kezdett: a döntés előtt 1 font még 1,5 dollárt ért, azt követően viszont azonnal 1,3-ra ugrott ez a szám.

Azóta sok víz lefolyt a Temzén, 2017-ben Theresa May miniszterelnök hivatalosan bejelentette a kilépési szándékot, majd idén január végén valóban megtörtént a szakítás. December végéig egy átmeneti időszakot láthatunk: ez alatt az uniós jogok érvényesek a szigetországban, miközben a felek egyeztetnek a kereskedelem szabályozásáról. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy továbbra is rengeteg a bizonytalanság, ám már nem a kilépést illetően, hanem hogy milyen gazdasági szövetségeseket találnak majd a britek.

2020-ban történelmi mélypontot regisztráltak

Hogy mi várható a brit gazdaságban, és a változások milyen hatással lesznek a font árfolyamára, azt biztosan nem lehet megjósolni. Semmiképp sem jó előjel, hogy márciusban harmincöt éve nem látott mélypontra zuhant a pénznem, volt olyan időszak, hogy 1 font csupán 1,19 dollárt ért. Ebben persze benne volt a koronavírus-járvány által okozott brit káosz, illetve a kormány arra adott, nem feltétlenül megnyugtató válaszlépései.

A pandémia további aggályokat okoz a britek életében, a bizonytalanság kockázattal jár, ez pedig érezhető a devizájukon. Abban bízhatnak ugyan, hogy a 2016-os zuhanás után elkezdte visszanyerni erejét a font, de ez, mint 2020-ban láthattuk, csupán átmeneti jellegű volt. Befektetési szempontból ezért továbbra is kockázatos a brit piac, ami várhatóan évekre a „bizonytalan” státuszba tolja a font megítélését is.

Biciklist sodort el a részeg kamionos Pogányszentpéteren, Zalakomárnál állították meg

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas állapotban bűntett miatt indított eljárást.

Az ügy adatai alapján augusztus 24-én (hétfőn) délután Pogányszentpéter belterületén szenvedett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést egy kerékpáros, akit a kellő oldaltávolság megtartása nélkül előzve sodort el egy tehergépjármű.

A nyergesvontató sofőrje az ütközést követően továbbhajtott. Az 56 éves kalocsai lakost a bejelentés alapján Zalakomár külterületén állították meg Zalakarosi Rendőrőrs körzeti megbízottjai. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit mintavételt követően a Nagyatádi Rendőrkapitányságra állították elő.

Az egyenruhások M. Lászlót súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti! – tájékoztatott kedden a SMRFK.

Ingyenes wifi Kanizsán már az Eötvös téren is

Tisztelt Kanizsaiak!
A múlt héten felszerelték a járási hivatal épületére, és már üzembe is helyezték azt a nagy lefedettséget biztosító wifi-antennát, amelynek jóvoltából – az Erzsébet tér után – immár az Eötvös téren is ingyen lehet használni az internetet okos eszközeinken.

Bízom abban, hogy a szolgáltatást sokan hasznosnak találják majd! – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Ingyen wifi a nagykanizsai Erzsébet téren – Dél-Zala Press

Az Erzsébet téri ingyenes wifi ötlete a Fidelitas Nagykanizsai Csoportjának elnökéhez köthető. Léránt Gábor elmondta, hogy számos középiskolás diákkal egyeztettek a fejlesztésről. – Nagyjából egy hónappal ezelőtt jött az ötlet az itt élő és tanuló fiatalok javaslatára és kezdeményezésére. Ezt felkarolva készítettünk egy kezdeményezést, amit eljuttattunk polgármester úrnak, és ő ezt támogatta – fogalmazott az ötletgazda.

Autós és motoros karambolozott Nagykanizsán

Seat típusú autóval közlekedett egy 38 éves csurgói férfi hétfőn 12 óra 30 perckor Nagykanizsán a Palini utcában.
A Magyar utca kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy Piaggio típusú segédmotoros kerékpárral.

A baleset során a motoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett – közölte kedden a police.hu honlapon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Felfüggesztett börtön a román családnak, akik közel 4 milliónyi ékszert loptak egy kanizsai ékszerboltból

Egy 1981-ben született férfi, egy 1990-ben született nő, és egy 2000-ben született fiatalember – egy román család – július 30-án érkeztek egy olasz rendszámú gépkocsival az M7-es autópályán Letenye térségébe, ahol járművük meghibásodott, javításra egy letenyei autójavító műhelybe szállították be.

A javításra várakozó terheltek a szerelőtől érdeklődtek a környéken lévő ékszerboltokról, arra hivatkozva, hogy ott ékszereket kívánnak eladni. Ugyanakkor a családtagok elhatározták, hogy az ékszerboltból lopni fognak.

(Egy tálcányi aranyat lopott el Nagykanizsáról a román família. Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Terheltek egy letenyei panzióban szálltak meg, majd taxival egy nagykanizsai ékszerbolt és zálogházhoz mentek. Az I.r. terhelt az eladók figyelme elterelése céljából átadott a nála lévő, értékesítésre szánt ékszerekből, melyekért előbb euróban szerette volna megkapni az ellenértéket, de az eladók tájékoztatása alapján, miszerint csak forintban fizethetnek, elfogadta a 235.500,- forint összeget, mialatt a III.r. terhelt felmérte a helyszínt.

Az aranyékszer eladását követően a II.r. terhelt az üzletből távozott. Az I. és II. r. terhelt az eladók figyelmének további elterelése érdekében az eladókhoz lépve előbb egy vastag karláncot, majd egy pecsétgyűrűt is eladásra kínáltak fel. Azokat végül az eladók visszautasították, mert nem aranyból voltak.

Ezt követően az üzletből valamennyien távoztak. Az üzletbe 2-3 perc elteltével lépett be egy nő, aki jelezte a dolgozóknak, hogy az üzlet előtt egy, az ékszerbolt tikettjével ellátott pecsétgyűrűt talált. Az eladók látva, hogy a gyűrű az üzlet kirakatából származik, ekkor észlelték, hogy az ékszerbolt utcai portáljáról társai segítségét kihasználva a III. r. terhelt kiemelt és eltulajdonított egy 30×30 cm méretű tárolót a rajta lévő aranyékszerekkel együtt, így 18 db pecsétgyűrűt, 3 pár fülbevalót, 4 db karkötőt, 3 db medált, és 1 db nyakláncot összesen 3.603.000 Ft.értékben.

A lopásban egymás tevékenységéről tudó és segítő terheltek az üzletből történő távozást követően taxival visszamentek a szervizbe, az eltulajdonított ékszereket a nő – a II.r. terhelt a testüregében illetve a ruhája alatt rejtette el. A rendőrök a terhelteket elfogták, az eltulajdonított ékszereket a nyomozóhatóság lefoglalta, és a sértettnek kiadta, így a kár megtérült.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a terheltek ellen gyorsított eljárásban – bíróság elé állítással – lopás bűntette miatt emelt vádat. A Nagykanizsai Járásbíróság röviddel a vádemelést követően a terhelteket végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Nagykanizsát is érintő utószezoni menetrendet vezet be a MÁV a Balatonnál

Az augusztus 30-ig érvényben levő balatoni nyári menetrend után augusztus 31-től szeptember 13-ig utószezoni menetrendet vezet be a MÁV – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

Azt írták, a vasúti nyári menetrend hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjéig tart, de az utószezonban is sűrűbb menetrenddel, nagyobb kapacitással és magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítva közlekednek a vonatok Balatonhoz.
Hozzátették: a MÁV-Start szeptember végéig biztosítja a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű kedvezményes napijegyeket is.

A közleményben hangsúlyozták, hogy az idén biztonságosabb itthon nyaralni, ezért várhatóan kora ősszel is a szokásosnál többen utaznak a Balatonhoz. Tájékoztatásuk szerint az utószezoni menetrendet a korábbi évek magas utasforgalmi tapasztalatai alapján alakították ki.

Az utószezonban a déli parton Budapest és a Balaton között minden nap óránként közlekednek gyorsvonatok a legfrekventáltabb településekre, míg a kisebb megállók sebesvonatokkal érhetőek el.

A Budapest-Siófok-Nagykanizsa illetve Budapest-Siófok-Keszthely között két-kétóránként járó gyorsvonatok mindegyikén közlekedik klímás InterCity kocsi, valamint Keszthelyig a menetrendben jelölt hat pár vonatban étkezőkocsi is lesz, és péntektől vasárnapig egy késő esti vonatpár is közlekedik majd Budapest és Keszthely között.

A gyorsvonatokon a bicikliket kerékpárhelyjeggyel lehet utaztatni, de hétköznapokon 2 pár, hétvégén pedig 7 pár sebesvonat közlekedik majd Budapest és a Balaton között Siófokig, Fonyódig vagy Balatonszentgyörgyig nagyobb kerékpáros férőhellyel, kerékpárhelyjegy váltása nélkül.

Az északi parton az utószezonban Budapest és Tapolca között minden nap kétóránként közlekednek a Kék Hullám sebesvonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival, kerékpárhelyjegy váltása nélkül.

Emellett Budapest és Balatonfüred között hétköznap 2 pár, hétvégén 5 pár Katica sebesvonat jár klímás, részben akadálymentes Desiro motorvonattal. Hétköznapokon Székesfehérvár és Balatonfüred között személyvonatok közlekednek a Katica vonatok pótlására. Szintén járnak majd péntek délután, illetve hétvégén Tekergő gyorsvonatok is Budapest és Tapolca között.

A koronavírus miatt várhatóan látogatási tilalmat rendelnek el egy nagykanizsai idősotthonban

A mai napon Koller Jutka igazgató asszonnyal, intézményvezetővel és Balogh László polgármester úrral történt egyeztetés során az alábbi menetrendet határoztuk meg a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény (8800 Nagykanizsa, Teleki út 19/B) látogatási rendjét illetően.

Tekintettel a közeljövőben a kontaktusok számának jelentős növekedésére, valamint igazodva a járványtani helyzethez, előreláthatóan 2020. augusztus 27-től látogatási tilalmat rendelünk el az idősek otthonában, amennyiben az Országos Tisztifőorvos ennél korábbi időpontról nem rendelkezik, vagy egyéb tényezők nem teszik azt indokolttá. Az ehhez szükséges egyeztetéseket legkésőbb 2020. augusztus 24-én folytatjuk le és véglegesítjük.

A látogatás szigorítását, látogatási tilalom elrendelését többek között az indokolja, hogy a tanévnyitó ünnepségek miatt már a hónap végén, a szeptemberi iskolakezdéssel pedig a tanév egész időtartama alatt a kontaktusok száma, így az új koronavírussal való fertőződés kockázata is jelentős mértékben megnő. Sokan tértek haza külföldi nyaralásukból, de a hosszú hétvégét is még minden bizonnyal sokan nyaralással, pihenéssel töltik valahol. Az iskolakezdéssel kapcsolatos bevásárlásokat jellemzően sokan a hónap végére időzítik, emiatt is minden bizonnyal nagyobb tömegre lehet számítani a bevásárló központokban.

Arra kérjük a hozzátartozókat, hogy az intézmény házirendjének szigorú betartása mellett, tervezett látogatásukat az elkövetkező egy hétre időzítsék, mert a későbbiekben határozatlan ideig erre nem lesz lehetőségük. A későbbiekben az Országos Tisztifőorvos utasításainak megfelelően fenntartjuk, illetve a mindenkori járványhelyzethez igazodva, a kockázatok mérlegelése mellett enyhítjük a látogatási korlátozó intézkedéseket.

A későbbiekben várhatóan minden légzőszervi tünetekkel járó tömeges megbetegedés esetén azonnal látogatási tilalmat rendelünk el, így várhatóan a szezonális influenza ideje alatt is, elkerülendő egyéb légzőszervi vírusok intézménybe történő behurcolását, amik nem csak diagnosztikai nehézséget jelenthetnek, de az idős emberek szervezetét is megviselik.
Az intézmény látogatására vonatkozó korlátozó intézkedéseket folyamatosan felülvizsgáljuk, és amennyiben az nem rejt magában kockázatot, enyhítjük.

Tisztelettel:
Dr. Schauta Marcell, elnök
Nagykanizsa – Surd – Zalakomár Szociális Társulása, Nagykanizsa, 2020. augusztus 19.
(Forrás: Facebook)

Koronavírus – Meghaladta a háromszázat a napi új esetek száma Horvátországban

Horvátországban a negyedik egymást követő napon döntött rekordot az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, meghaladva a háromszázat – derült ki a válságstáb szombati jelentéséből. Szlovéniában is nőtt a napi új esetek száma.

A horvát válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 306-tal nőtt a koronavírusos esetek száma, s az eddigi esetek száma ezzel elérte a 7900-at. Pénteken még 265 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Egy új haláleset is történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 169-re nőtt. A betegek közül 143-an vannak kórházban, közülük tizenketten lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 2052, a legmagasabb a járvány kezdete óta.

A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 53, utóbbiban 92 esetnél, köztük kilenc külföldi állampolgárnál mutatták ki a koronavírust. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, a fiatalok a legfőbb terjesztők.

A válságstáb ezért új szigorításokat vezetett be Split-Dalmát megyére. Hétfőtől két hétig a vendéglátó egységek csak a kerthelyiségeikben vagy teraszokon szolgálhatják ki a vendégeket. Az esküvőkön és temetéseken legfeljebb ötven, más magánjellegű összejöveteleken pedig legfeljebb húsz ember vehet részt.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint pénteken 43-mal 2617-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Egy új haláleset történt, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 131-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül mindössze 18-an vannak kórházban és senkit nem ápolnak intenzív osztályon. A behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik, a kór a fiatalok körében terjed.

A szlovén kormány csütörtökön felülbírálta a biztonságos országok listáját, és Horvátországot „vörös listára” helyezte. A szlovén állampolgároknak hétfőig kell hazaérkezniük, ellenkező esetben két hét kötelező karanténba kell vonulniuk. Kriják Krisztina/MTI

Apósát verte meg egy nagykanizsai férfi

A nyomozás adatai alapján augusztus 19-én késő délután 19 óra után Nagykanizsán, a Varasdi utcában egy 42 éves helyi férfi szóváltásba keveredett 55 éves apósával, akit a vita hevében egy alkalommal ököllel állon ütött.

Az idősebb férfi ekkor arccal előre az aszfaltos útburkolatra esett, és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a bántalmazót elfogták, majd előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi a cselekmény elkövetését elismerte – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Helyszínelési fotó: ZMRFK.

Többen megsérültek egy balesetben Kanizsa térségében

Teherautóval ütközött össze egy személyautó a 7-es főúton, Nagykanizsa térségében péntek délután.
A baleset következtében egy ember beszorult a személygépkocsiba, akit a nagykanizsai hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki.

Az egységek a társhatóságokkal közösen jelenleg is dolgoznak a helyszínen, ahol félpályán halad a forgalom – tájékoztatott a zalai katasztrófavédelem.

Honlapunk a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól úgy értesült, a baleset pénteken délután 18.30 órakor történt Nagykanizsánál.

A kamion és személyautó karamboljának több sérültje is van – tájékoztatta a delzalapress.hu-t (KanizsaPress) Takács Tivadar, a ZMRFK szóvivője.

Összeroncsolódott személyautó és kamion a 7-es főút szabadhegyi elágazójánál Nagykanizsán 2020. augusztus 21-én. A személyautó vezetője életveszélyesen megsérült. MTI/Varga György
1 351 352 353 354 355 795