Légyott után lopott a zalakomári nő

Egy 1997-ben született zalakomári nő tavaly február 17-én este megjelent egy svájci állampolgár zalakarosi otthonában, aki intim szolgáltatás nyújtása céljából telefonon vette fel nővel a kapcsolatot.

A nő nem először járt a svájcinál, így azt is tudta, hogy az hol tartja a pénztárcáját. A nő ottléte alatt, kihasználva, hogy a férfi a családi ház fürdőszobájába ment, a nappali komódjából kivette sértett pénztárcáját, s abból eltulajdonítási szándékkal kivett és kabátja zsebébe eltett 59.000,- forintot és 550 euró készpénzt.

A nőt a férfi korábban más módon is támogatta anyagilag, így 2021. február 18-án reggel, távozásakor a svájcitól pénzt nem kapott. A lopással okozott kár 256.340. Ft volt.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Néhány szó a tárolós bojlerekről

Amikor az otthonunkról beszélünk, minden bizonnyal azok a dolgok jutnak eszünkbe, amelyektől kényelemben érezzük magunkat. Ezek egyike a lakóhely melegvíz-ellátása, hiszen teljesen más a komfortérzetünk, amikor ez valamilyen oknál fogva hiányzik.

Sok kellemetlenséget, bosszúságot kerülhetünk el, ha kellő odafigyeléssel választjuk ki lakásunkba a megfelelő vízmelegítőt, hiszen egy megfelelően kiválasztott bojler hosszú távon kiszolgál minket.

Ha előre megtervezzük, hogy hol és mennyi meleg vizet tervezünk a mindennapjainkban használni, elkerülhetjük az annak hiánya következtében kialakuló bosszantó helyzeteket.

Vízmelegítőt, de milyen típust?

Akár építkezünk, akár lakásfelújításban vagyunk, mindenképpen alaposan fontolóra kell venni, milyen rendszert használjunk a meleg víz biztosítására. A vízmelegítők alapvetően két nagy csoportra oszthatók, a végeredmény persze mindegyiknél ugyanaz, de más rendszerben működnek.

Akár átfolyós vízmelegítőt, akár tárolós bojlert vásárolunk, mindenképpen nézzünk utána a típusok jellemzőinek, hiszen ez a döntés évtizedeken át befolyásolni fogja életünket otthonunkban. Bármelyik készülék mellett is döntünk, mindenképpen kérjük ki az ügyben szakember segítségét.

A víztárolós melegítők

Ezeknek a víztárolós készülékeknek a mérete jóval nagyobb egy átfolyós berendezésénél. Ebből következik, hogy egy népesebb család otthonában mindenképpen ez a rendszer az ajánlott, tekintve a nagyobb mennyiségű melegvíz-felhasználás tényét.

A STIEBEL ELTRON világviszonylatban vezető szerepet tölt be a megújuló energiákat is hasznosító épületgépészeti rendszerek fejlesztésében. A cég az átfolyós rendszerű elektromos vízmelegítők mellett prémiumkategóriás tárolós vízmelegítőket, bojlereket is gyárt.

A prémiumminőségű fali vízmelegítők első osztályú melegvizes komfortot varázsolnak otthonainkba. A gyártó számos típust készít, melyek méretüktől és teljesítményüktől függően előre melegítik a vizet, és azt a beállított hőfokon tartják. Üzemmódjuk gazdaságos, viszont – mivel a bennük lévő vízmennyiség felfűtése lassabb, mint az átfolyós rendszerrel működő berendezéseknél – kellő körültekintéssel kell megválasztani a készülék típusát, hogy elkerüljük a családon belüli vitákat a „kinek nem maradt meleg víz a zuhanyzáshoz?” témakörben.

A cég honlapján található szűrő használatával ilyen gondjaink nem lesznek a jövőben, hiszen a kereséshez beállítható például a háztartásban élők személyek száma is, így biztos, hogy a kiválasztott berendezés kiszolgálja az összes családtag melegvíz-igényét.

A termékeik között a kis méretű víztárolótól (5-15 liter) kezdve a fali tárolókon (30-150 liter) át a nagy méretű függőleges bojlerekig (200 litertől) mindenféle típus megtalálható.

A készülékekkel kapcsolatos további technikai információkért látogasson el a cég honlapjára vagy YouTube csatornájára, ahol számos videót talál ezen berendezések telepítéséről.

Medencetisztítás fáradságmentesen medencetisztító robotokkal

Ha medencetisztításról van szó kényelmes formában és kiemelkedően magas minőségben, akkor egyértelműen a korszerű medencetisztító robotok alkalmazásában célszerű gondolkodni. A cikkben azt is részletesen megmutatjuk, hogy miért.

Egyfajta alapozó jelleggel persze átbeszéljük azt is, hogy miért számít megkerülhetetlen kérdésnek a medence tisztán tartásának a menete. Majd rátérünk arra, mitől is olyannyira hatékony egy korszerű medencetisztító robot.

A medencetulajdonosok pontosan tudják, mennyi munkával jár a medence tisztán tartása

Amikor elkészül a várva várt medence, az mindig felemelő érzés. Az ember alig várja, hogy birtokba vegye és élvezhesse a víz frissítő erejét. Aztán eltelik néhány nap, és eljön a nem várt felismerés. Bármennyire sem szeretnénk, de a medence bizony koszos is tud lenni.

Vagyis a legnagyobb igyekezetünk ellenére is belekerülhet por, kosz, homok, fűszál, falevél vagy faág, a különféle bogarakról és egyéb élőlényekről nem is beszélve. Csupa olyan tényező, amit az ember nem akar maga körül tapasztalni a medence vizében megmártózva.

Ezért érdemes korszerű robotra bízni a medencetisztítás feladatait

Leginkább azért, mert a medencét tisztán tartani nem éppen egyszerű feladat. Különösen akkor számíthatunk felmerülő bonyodalmakra, hogyha a hagyományos értelemben vett háztartási eszközök segítségével próbálunk meg boldogulni.

Ilyenkor rendszerint sok munkára, cserébe kevésbé látványos eredményekre számíthatunk. Viszont a többórás foglalkozás végére jól elfáradunk, elment a fél szombatunk, és körülbelül egy vagy két hét múlva kezdhetjük elölről a komplett tortúrát.

Pontosan ezt a procedúrát tudjuk proaktívan elkerülni akkor, hogyha a medencetisztítást korszerű robot segítségével oldjuk meg. Név szerint medencetisztító robottal. Egy olyan önműködő eszközzel, amit nyugodtan magára hagyhatunk munka közben, mert hibátlanul el fogja látni a medencetisztítással kapcsolatos feladatokat.

Hogyan is dolgozik egy medencetisztító robot a gyakorlatban?

Ahogyan azt már fentebb is említettük, teljes mértékben automatikus módon. Vannak modellek amelyeket mi magunk tudunk beprogramozni. A lényeg, hogy a közvetlen közreműködésünk nem szükséges a medencetisztító munkájához.

Lényeges tényező továbbá, hogy egy fejlett medencetisztító robot kiemelkedően eredményes is. Vagyis ahelyett, hogy csak felkavarná a vizet a benne lévő szennyeződésekkel együtt, ténylegesen képes ellátni a szűrés fontos teendőit.

A legjobb persze továbbra is az lesz, hogy teljes mértékben képes az önálló munkavégzésre. Mi egész nyugodtan foglalkozhatunk teljesen más feladatokkal és teendőkkel, amíg a medencetisztító robot valósággal újjávarázsolja magát a medencét.

Az élő rendezvények még mindig népszerűbbek, mint az online események

Kerek egy éve fenekestül fordult fel velünk a világ, a mindennapi tevékenységeinket egészen más módon kezdtük intézni. A járvány sok egyéb vállalkozás mellett a rendezvényeket is az online térbe szorította. Így, talán kicsit közeledve a nyitáshoz, arra keressük a választ, hogy az online rendezvények hogyan teljesítettek az élőkkel szemben.

Az online rendezvények szerepe a szakmában

Noha a technológia egyre fejlődik, és a járványhelyzet is az online rendezvényeknek kedvezett, a tapasztalatok szerint továbbra is az élő események nyújtanak olyan élményeket és lehetőségeket, amelyre a résztvevőknek maximálisan szükségük van.

A kulcs pedig a személyes kapcsolatépítés erejében rejlik. Egy élő rendezvényen könnyebb az ismerkedés, a hálózatépítés, míg az elköteleződést egy online rendezvényen – a kevésbé oldott hangulat miatt – nehezebb elérni, így a résztvevők figyelme is jobban elterelődik, és az üzleti kapcsolatok sem olyan hévvel köttetnek.

A Reed felmérése alapján a rendezvényszervezők 51,5%-a állította, hogy a résztvevők elköteleződését nem tudják elérni, és a megkérdezettek negyede pedig arról nyilatkozott, hogy az egyéb költségek jelentik számukra a legnagyobb kihívást. A felmérés arra is rávilágított, hogy a látogatók kevésbé aktívak, a kiállítók szerint a standjaikat is korlátozottabban látogatják.

Mit nyertünk az online rendezvényekkel?

Az online rendezvényeknek mindezek ellenére sokat köszönhet a szakma. A világjárvány nem tette lehetővé az élő rendezvények megtartását, és az online események a lehetőségekhez képest jól pótolták azokat.

Ám nem csak a bevételek pótlása volt az online rendezvényszervezés hozadéka. A rendezvényszervező szakma rákényszerült bizonyos online funkciók bevezetésére, amelyeket a szakemberek a jövőben is szívesen alkalmaznak majd az élő események során is.

Ilyen többek között az érintés nélküli beléptetés és a digitális belépőkártya is. A Reed adatai szerint a kiállítók 57%-ának és a látogatók 65%-ának az a véleménye, hogy a digitális technológia a járvány után is hasznos eleme lesz a rendezvényeknek.

A rendezvényszervezők közel 2/3-a saját bevallásuk szerint jelentősen fejlődött az online technológia terén. Ez amiatt fontos és örvendetes adat, mert noha az élő rendezvények visszatérnek, ám az online eseményekből vett tapasztalatokkal egyre több hibrid rendezvény kerülhet megrendezésre.

Mit tartogat a jövő?

Technológiai szempontból a rendezvényalkalmazások térnyerése egyértelmű: a 2019-es árakhoz képest egy applikáció ára átlagos 9.600 dollárról akár 15.000 dollárra is emelkedhetett.

A járványhelyzet megmutatta azt is, hogy mely események voltak még a lezárások ideje alatt is népszerűek. A csapatépítő tréningek, az üzleti és vállalati találkozók látogatottsága majdhogynem töretlen maradt, és ez a tendencia várható a 2021-es évben is.

Facebookon keresett vevőt a nem létező autóra

A Nagykanizsai Járásbíróság május 11-én jogerős ítéletet hozott annak a férfinak ügyében, aki a Facebookon keresett vevőt egy nem létező autóra.

A vádlott és barátja 2017 novemberében hirdetést tettek közzé a közösségi oldalon, miszerint – egy német cég képviseletében – külföldről hoznak be gépkocsikat és azok tartós bérletével kapcsolatos ügyintézést végeznek.

A sértett megállapodott a hirdetőkkel, hogy beszereznek neki egy személygépkocsit. A megegyezés szerint a megbízó 3500 euró előleget volt köteles adni a vádlottnak, majd havi 300 euró bérleti díjat fizet, melyet követően 2900 euró végtörlesztéssel megkapja az autót.

A sértett 2017. november 14-én kifizette az előleget, s cserébe egy fiktív német cég által jegyzett formanyomtatványt kapott. A gépkocsi átadása különböző ürügyekre hivatkozással nem történt meg.

A férfi végül úgy döntött, hogy nem veszi meg a járművet és visszakéri a pénzt, de azt többszöri felszólítása ellenére sem kapta meg, ezért értesítette az illetékes rendőrkapitányságot.

A Nagykanizsai Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt 90 nap elzárásra és 200 óra közérdekű munkabüntetésre ítélte. Az elzárást a büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlottnak egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia, az 1.090.740 Ft-os kár megtérítését, továbbá azt, hogy a sértett megbocsátott neki.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy különösen visszaeső, többszörösen büntetett előéletű, valamint a cselekményét a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerős – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Tour de Hongrie – Tizenkét magyar minden idők legerősebb mezőnyében


Az országúti kerékpáros magyar körverseny történetének legerősebb mezőnye, benne 12 hazai bringással áll rajthoz szerdán a 42. Tour de Hongrie-n.

A magyar körversenyen tavaly indultak először a csúcskategóriás World Tour-sorok, akkor öt, most nyolc elitcsapat kezdi meg szereplését Siófokon. A második vonalat jelentő prokontinentális kategóriából kilenc, a kontinentális csapatok közül pedig négy sor nevezett a magyar válogatott mellett.

(Fotó: Tour de Hongrie – Facebook)


A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán az előzetes rajtlistán 22 csapat 132 versenyzője szerepel öt kontinens huszonhét országából. Ott lesz a holland Mike Teunissen (Jumbo-Visma), aki 2019-ben megnyerte a Tour de France első szakaszát és a sárga trikót is magára ölthette. Ugyancsak Tour de France, emellett Vuelta a Espana szakaszgyőztes a Bahrain Victorious ausztrál sprintere, Heinrich Haussler, nyert etapot a Giro d’Italián az olasz Damiano Cima (Gazprom-RusVelo) és az ugyancsak olasz Andrea Guardini (Giotti Victoria-Savini Due). Emellett találhatók a mezőnyben U23-as világ- és Európa-bajnokok.


Szilasi László versenyigazgató az MTI-nek úgy fogalmazott: a tavalyinál izgalmasabb, több szintkülönbséget tartalmazó útvonal vár a mezőnyre az ország dimbes-dombos részein. A Balaton környéki szakaszokon az időjárás, az esetleges eső és szél is beleszólhat a verseny alakulásába. Ezeken számít szökevénycsoportokra, ám mivel a nagycsapatok keretében van sprinter, így legalább három sprintbefutót vár, a budapesti záró etapon – a fővárosba négy év után tér vissza a magyar körverseny – mindenképpen. A döntő szakasz a versenyigazgató várakozásai szerint a Balassagyarmatról induló, 200 kilométeresnél is hosszabb kitályetap lesz, a verseny összetettje ezúttal is a Mátraháza és Kékestető közötti emelkedőn dőlhet el. Megemlítette az ausztrál Damien Howsont (BikeExchange), aki tavaly sokáig szökött a hegyen és végül harmadik lett összetettben. Mint mondta, az ausztrál versenyző valószínűleg a még jobb eredményért érkezik vissza.


 A címvédő Valter Attila és a 2019-ben második Dina Márton a Giro d’Italián szerepel, ám így is 12 magyar kerékpárosért szoríthatnak a szurkolók. A magyar válogatottban Karl Ádám, Orosz Gergő, Palumby Zsombor, Szöllősi Ferenc, Rózsa Balázs és Hrenkó Norbert kapott helyet.


A klubok soraiban ott lesz a 2017-es Tour de Hongrie második helyezettje, Peák Barnabás (BikeExchange), a 2016-os magyar bajnok Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter (Novo Nordisk) és az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik (EOLO-Kometa). Szilasi a magyarok közül a 21 éves Fettertől várja a legjobb eredményt, mint mondta, a kiváló tavaszt futó magyar kerékpárosnak „minden esélye megvan a remek szereplésre és a jó összetett helyezésre”.


 A Giotti Victoria-Savini Due is nevezte magyarjait, a bajnoki címvédő Filutás Viktor mellett a 2019-es magyar bajnok Szarka Gergelyt is. Ők 12-en lesznek versenyben a legjobb magyar bringást illető fehér trikóért. Emellett három hagyományos mezért versengenek az indulók: a sárga az összetett, a piros a hegyi pontverseny, míg a zöld a sprinterek pontversenyének vezetőjét illeti a 16 millió forint feletti összdíjazású viadalon.


A Tour de Hongrie történetében hatodik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket: az M4Sport közvetít élőben, valamint az interneten, az m4sport.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2021-ben is a Tour de Hongrie partnere a Tour de France-t is rendező Amaury Sport Organisation (A.S.O.), amelynek segítségével a magyar körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, 190 régió televíziós csatornáin láthatók lesznek.


Élő közvetítést 15 televíziós társaság sugároz majd, köztük az utolsó, budapesti szakaszt az Eurosport is, amely minden szakasz után összefoglalót ad majd a legnagyobb magyar kerékpárversenyről.

A pandémia miatt a rajt- és célterületek egy részét teljesen elzárják a szurkolók elől, így például a Kékestetőn felállított célba sem tudnak majd felmenni a nézők. A résztvevő kerékpárosok az esemény ideje alatt úgynevezett versenybuborékban lesznek, a szervezők kérése a szurkolókhoz az, hogy a bringásokat ne közelítsék meg és tartsák be a járványügyi korlátozásokat.

A 792 kilométer össztávú viadal útvonala:
1. szakasz, szerda: Siófok-Kaposvár, 173 km (szintemelkedés: 1280 m)
2. szakasz, csütörtök: Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km (1648 m)
3. szakasz, péntek: Veszprém-Tata, 142 km (1585 m)
4. szakasz, szombat: Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 202 km, hegyi befutó (3221 m)
5. szakasz, vasárnap: Budapest-Budapest, 92 km (220 m)

Defekt miatt balesetezett egy becsehelyi autós Nagykanizsánál

Személyautóval közlekedett egy 20 éves becsehelyi férfi a 7-es számú főúton Nagykanizsa irányából Sormás felé május 10-én (hétfőn) délután 16 óra 10 perckor, a jármű jobb első ülésén egy utast szállított.

A 210-es kilométerszelvényben lévő egyenes útszakaszon a jármű jobb hátsó gumiabroncsa defektet kapott, a vezetője elvesztette uralmát a gépkocsija felett, letért az úttestről és egy bal oldali mélyebben fekvő bokros területen oldalára borulva állt meg.

A baleset során a sofőr és 26 éves nagykanizsai női utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szemle adatai alapján a balesetet megelőzően a járműben utazók a biztonsági övüket nem használták – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Online kaszinó játékélmény 5G hálózat mellett

Egy új technológia, ami megváltoztatja az életünket: 5G

Az 5G a jövő hálózata, amely teljesen átalakítja az életünket már 2021-től kezdődően. Az 5G hálózat nemcsak egyszerűen gyorsabb hálózatot jelent, hanem rengeteg új alkalmazás és felhasználás is igénybe vehető. Az 5G olyan helyzetekben nyújt előrelépést, amikor sok felhasználó és számítógép lép kapcsolatba egymással. Ilyen helyeken pl. vállalatoknál, egyetemeken, közigazgatási intézményekben, és szórakozóhelyeken. Ennek a technológiának köszönhetően valós időben reagálnak különböző eszközök és gépek, mint pl. önvezető járművek. A közlekedésben az érzékelők által biztosított adatok valós időben kerülnek feldolgozásra. Különböző elektronikai rendszerek pl. egy épület világítási vagy fűtésvezérlési rendszere vagy épületbiztonsági és felügyeleti videó kamerás rendszerek, tér- és forgalomfigyelő megoldások mind fejlett technológiát igényelnek. A szórakoztatóiparban rendkívül fontos a valós idejű kommunikáció. Sportversenyeken az események rendkívül gyorsan változnak és nagyon gyors reagálásra van szükség. Az elektronikus sporteseményeken játékosok játszanak egymással egy azonnal reagáló 5G hálózaton keresztül.

Egy új technológia a szerencsejáték üzletágban

Az egyik legfontosabb terület, ahol az 5G hálózat kiváló tulajdonságai megmutatkoznak az online szerencsejáték. A 1990-es években indult online kaszinók mindig élvonalbeli technológiára törekedtek. A játékosok mindig újabb és újabb ötletekre és technológiai vívmányokra formáltak igényt, amelyeket csak a legfejlettebb technológia tudott kielégíteni.

Élő kaszinójátékok

Különösen fejlett technológiát igényeltek az élő kaszinójátékok. A játékosok meggyőződhetnek erről, ha megtapasztalják az egyik legjobb online kaszinó, a VulkanVegas online kaszinó nyújtotta lehetőségeket. Ezen játékok esetén egy stúdiót rendeznek be egy kaszinóterem látszatát keltve, ahol valódi játékmester, krupié vezeti a játékot és a játékosok egy kamera segítségével követik a játék menetét és fejlett hang és videó technika segítségével kapcsolódnak be a játékba. A videó kamera által rögzített jeleket digitalizálják és sugározzák a játékosok számítógépére és mobil eszközére. Az 5G hálózat működtetéséhez városi környezetben minden 250 méteren egy kisebb állomást helyeznek el. Az állomások megfelelő koncentrációja biztosítja a stabil sebességet és megbízható kapcsolatot, ami javítja a játékélményt. A táblajátékokon kívül a nyerőgépek a legnépszerűbb online kaszinók közé tartoznak. Ezek egyre bonyolultabbak lettek idővel és már elérik a videó játékok bonyolultságát. Így a megnövekedett sebesség és sávszélesség még élvezetesebbé teszi a játékot.

Nyerőgépek

Az asztali játékokon kívül a nyerőgépek az online kaszinók legnépszerűbb részei. Ezek idővel egyre bonyolultabbá váltak, és manapság már megközelítik a videó játékok bonyolultságát. Így a megnövekedett sebesség és sávszélesség még élvezetesebbé teszi a játékot. A virtuális valóság növekedésével az 5G az online kaszinó operátoroknak még nagyobb lehetőséget biztosít arra, hogy learassák a technológia előnyeit.

Milyen jellemzői vannak az 5G hálózatnak?

  • 300 Mbit másodpercenként átlagos sebesség
  • 10 Gbit másodpercenkénti maximális sebesség
  • 1.3 GBit DVD letöltési kapacitás

Az 1G-től az 5G technológiáig

A mobil technológia első napjaitól és az 1G technológia megjelenésétől számítva, minden új generáció javított a minőségen és nem meglepő módon egy teljesen új iparág jelent meg ezzel együtt. Az akkori telefonok és mobil eszközök annyira különböznek a mai eszközöktől, hogy azt nehéz elképzelni is. Ma jelenleg akár több százan vagy ezren is játszhatnak egyidejűleg szerte a világban. A mai játékok rendkívül fejlettek az akciós jeleneteket és hanghatásokat tekintve, hogy még a hagyományos konzol játékoknál is jobbak. Úgy becsülik, hogy a szerencsejáték ipar 535 milliárd $-t ér el 2021-ben. Valószínűleg 2.4 milliárd felhasználó játszik a mobiltelefonon különböző játékokat. Az 5G technológiának köszönhetően a játékok minden korábbinál gyorsabban játszhatók. A szerencsejáték ipar online üzletága egyre nagyobb részesedést szerez.

Digitális technológia

Ez a digitális technológia hatalmas fejlődésének köszönhető beleértve a fokozatosan növekvő szélessávú mobilsebességet is, ami lehetővé teszi a játékosoknak, hogy a kedvenc online játékukat kényelmesen otthonról játsszák, vagy utazás alatt. Ennek megfelelően függetlenül attól, hogy a játékos egy nyerőgépen vagy egy élő kaszinón játszik, egy hatalmas kaszinó élménnyel gazdagodhat, függetlenül attól, hogy hol tartózkodik. A legfrissebb szerencsejáték ipari számok azt mutatják, hogy a bevétel kissé 14.5 milliárd $-ra esett vissza, ami 0.4%-al kevesebb, mint az előző évi, de a szerencsejátékból származó jövedelem 5.6 milliárd dollárra nőtt.

Gyorsabb hálózat kiváló minőségű játékot tesz lehetővé utazás közben

Először is a megnövekedett sávszélességnek köszönhetően az 5G hálózat messze felülmúlja a 4G hálózatot. A sok felhasználó által okozott digitális dugó ezzel a technológiával a múlt részévé válik. Nagyon fontos a késlekedési idő a digitális technológiában. Jelenleg a 4G hálózat késlekedési időtartam átlagosan 10 ms, de az 5G hálózat bevezetésével az aktuális késlekedési időtartam 20-ára 0.5 ms-ra csökken. Ez azt jelenti, hogy az online kaszinó játékosok számára a játék sokkal gyorsabb és hatásosabb lesz, beleértve a huszonegyest, az egyik legnépszerűbb játékot. Ez a klasszikus kedvenc kaszinó játék jól ismert és nagyon kedvelt az egyszerű szabályai miatt. A nagyon gyorsan változó játék miatt, ha közvetlenül az osztóval szemben folytat versenyt, akkor a huszonegyest nyilvánvalósan élő kaszinó játékkal érdemes játszani. A játékosok profitálnak a gyorsabb játékból, amikor online huszonegyest játszanak. A legjobb oldalakon elolvashatják a szakértői játékos útmutatót.

Miért jobb az 5G a 4G hálózathoz képest?

A 4G hálózat 2009-es indulása óta egy abszolút úttörőnek számított. Soha korábban nem fértek hozzá felhasználók mobil hálózathoz, ami versenyzett az abban az időben létező internet sebességgel. Olyan újításokat tett lehetővé, mint a Google drive, és megváltoztatta a mobiltelefonos játék üzletágat és a kaszinó piacot, lehetővé téve, hogy sok játékos játsszon több játékot. Amikor az 5G technológiát kibocsátották Kínában, Amerikában és Dél-Koreában a világ lélegzetét visszafojtva várta, hogy kipróbálja azt. Azonban még 5 évnek kellett eltelnie, mire teljesen elterjedt a világban. Az 5G hálózat egy forradalmat indított el, olyan technológiák jelentek meg, mint a távirányításos sebészet, önvezető autók, drónok és fejlesztett virtuális valóság.

Mobiltelefonos kaszinó játékok

Ezen túl ugyanazt az internet sebességet biztosította, mint a háztartási eszközöket használó nemzetközi vállalatok. Ez a technológia egy páratlan internetezési sebességet és technológiát biztosított. De miben jelentkeztek az előnyök a mobiltelefonos kaszinó ipar számára? A kaszinóipar mindig is fejlődött az idővel. Amikor a mobilos játékok kezdtek népszerűvé válni, akkor az üzletág mobilkaszinóra váltott. Amikor a 4G technológiát használták, akkor a mobil kaszinó üzletág elkezdett olyan játékokat fejleszteni, ahol sok játékos élőben játszott egymással.

Nagykanizsai tender miatt is büntetett a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit – tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t hétfőn.

Kiemelték: a GVH az E.ON energiaszolgáltató 2014-es és 2016-os közbeszerzésein mérőórák cseréjére, ki- és visszakapcsolására ajánlatot adó vállalkozások magatartását vizsgálta.

A kartell 2014-ben a székesfehérvári, a szolnoki és a veszprémi régió, 2016-ban pedig a nagykanizsai, a szolnoki és a veszprémi régió szolgáltatásaira kiírt tendereket érintette – jegyezték meg.

A versenyhatóság eljárása során feltárt egy e-mailt, amelyben az egyik cégvezető a versenytársának arról panaszkodott, hogy nagyon alacsony lett az ár, „elfelejtettek szólni a minimumárról” – ismertette a GVH.

A közleményből kiderül, hogy a cégek egyike beismerte az összehangolt ajánlatadásokat; esetében a kiszabott bírságösszeg 35 százalékát elengedték.

A GVH felhívta a figyelmet arra, hogy a piac felosztása, illetve az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, jelentős társadalmi károkat okoz. MTI

Újra szárnyal az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt.

Ismét Magyarország legjobb munkahelyei között tartják számon a Szerencsejáték Zrt.-t.

2013. és 2018. után idén immár harmadik alkalommal nyerte el a Kincentric “Legjobb Munkahelyek” díját. A vállalat mintegy 10 ezer embert foglalkoztat, 30-40 ezer fő megélhetését biztosítja napjainkban, ebből adódóan kiemelt gazdasági jelentőséggel bír. Ezen felül 2020-ban és 2019-ben is megkapta a Randstad Award Szolgáltatások szektor kategóriájának „Legvonzóbb Munkaadó” címét, valamint korábban ötször elnyerte a „Fogyatékosság-barát Munkahely” elismerést. 2021 januárjától az eddigi 27 értékesítőhely mellett további 33 lottózóban lett elérhető a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) KONTAKT elnevezésű jelnyelvi videótolmács szolgáltatása. Továbbá megszerezte már az „Év Családbarát Vállalata” kitüntetést is.

Habár a Covid-19 járvány első hulláma alatt komoly forgalomeséssel küzdött a viszonteladói lottózói hálózat, tavaly az utolsó negyedév egyes heteiben bevétele már jóval meghaladta a járvány előtti időszakot. A társaság a pandémia okozta nehézségekre igyekszik megoldásokat találni. Az elmúlt időszakban jelentős működési hatékonyságnövelő intézkedéseket, digitális csatorna-, és termékfejlesztéseket vezetett be, ennek köszönhetően Európa élvonalába tornázta fel magát.

(Fotó: Szerencsejáték Zrt – Facebook)

A társaság tavaly szeptemberben felvette fogadási kínálatába az e-sportot, így a hazai fogadók akár együtt is fogadhatnak e-sportra és hagyományos sport mérkőzésekre a nemzeti lottótársaságnál.

Ezenkívül október 27-től már megtalálható a felhozatalban az e-sorsjegy, amelynek köszönhetően a nap 24 órájában bármilyen digitális eszközről elérhetővé vált kilenc – Black Jack, Fáraók kincse, Bronz, Pénzlift, Sok szeretettel, Szerencsemalac, Labirintus, Nyerőkártya, Tengeri kincsek – új játék online, amelyek a jelenleg is forgalomban lévő papíralapú sorsjegyek digitális változatai. A sorsjegyek a vállalat egyik legdinamikusabban fejlődő termékcsoportja, mivel széles vásárlói kört érnek el, valamint gyors, izgalmas és sokszínű játékot kínálnak.

Mindemellett a Szerencsejáték Zrt. 2021-ben a tavalyi közel 5 milliárd forint után, újabb 2 milliárd forint jutalékkifizetést tervez, így minden egyes szerencsejáték termék eladása után pénzbeli támogatáshoz jutnak a társasággal partneri szerződésben álló kis- és középvállalkozások és azok dolgozói. A szervezet azzal a céllal indította el tavaly májusban ezt a kezdeményezését, hogy ellensúlyozza a járvány negatív gazdasági hatásait a partneri lottózói hálózatában. Eddig 2143 kis- és közepes vállalat csatlakozott a programhoz, mely a partneri hálózat közel 90 százaléka.

A vállalat legnagyobb dobásának azonban az tekinthető, hogy kilép a külpiacra az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt. Czepek Gábor, a társaság vezérigazgatója úgy gondolja, hogy kezdetben érdemes a kevesebb kockázatot rejtő online sportfogadás terén szerepet vállalni a külpiacokon.

Ahogy a világ összes országában, Magyarországon is széles palettán lehet választani a sportfogadással és különböző szerencsejátékokkal foglalkozó online oldalak között, világcégek versengenek egymással. A nyerőgépes játékok világszerte rendkívül közkedveltek a felhasználók körében. Ez alól természetesen a magyar játékosok sem képeznek kivételt. A technológia rohamléptékű fejlődésének köszönhetően manapság már többféle típus áll elképesztő mennyiségben a felhasználók rendelkezésre. Ezek közül a legnépszerűbbek: Big Win 777, Book of Oz, Diamond Deal, Master Joker és még sorolhatnánk.

Nem meglepő tehát, hogy a szerencsejátékokkal foglalkozó külföldi online oldalak sorába szeretne belépni a Szerencsejáték Zrt. is. Czepek Gábor elmondása szerint, a cégnek megvan a kellő tapasztalata és tőkeereje, hogy kilépjen külföldre. A terjeszkedés és a töretlen növekedés nyomán 2022-ben 650 milliárd feletti árbevételre számít a társaság vezérigazgatója.

1 290 291 292 293 294 800