Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Nagykanizsán, egy Garay utcai társasház egyik lakásában kedden a kora esti órákban.
A város hivatásos tűzoltói műszereikkel kiolvasták az érzékelő adatait, ami magas értékben mutatta ki a mérgező gáz jelenlétét.
Az ingatlan fürdőszobájában egy vízmelegítő és egy fűtőtest működött. Az egység a helyszínt átadta a gázszolgáltató szakembereinek – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé az a két vádlott, akik 2017 novembere és 2021 októbere közötti időszakban tiltólistán nem szereplő pszichoaktív szerek online belföldi kereskedelmével szerzett egymilliárd forintos jövedelmüket eltitkolták az adóhatóság elől.
A Zala Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a két, 40 év körüli férfi 2017 novembertől 2021 októberéig tiltólistán nem szereplő pszichoaktív (pszichotrop) szerek online belföldi kereskedelmével foglalkozott. A termékek előállítása ismeretlen körülmények között történt, azokat a vásárlók több, a vádlottak által megjelölt e-mail címre küldött elektronikus levélben rendelték meg.
A megrendeléseket másodrendű vádlott készítette össze, majd a termékeket – feladóként kitalált fiktív személyek adatait feltüntetve – jellemzően utánvétes postai csomagként küldte el a vásárlóknak. A csomagok ellenértékét ez esetben a Magyar Posta Zrt. utalta át a vádlottak által megadott bankszámlákra, de voltak vásárlók, akik a termékek vételárát eleve átutalással, vagy a bankszámlára történt készpénzes befizetéssel rendezték.
A folyószámlákat a vádlottak jellemzően Magyarországon munkát vállaló, ukrajnai születésű, magyar állampolgárok nevére nyitották, de azok felett kizárólag a vádlottak rendelkeztek, a bankkártyákat is ők birtokolták.
A két férfi az általuk üzletszerűen végzett online kereskedelmi tevékenységből, pszichoaktív (pszichotrop) szerek értékesítéséből 2017 novembere és a 2021 októbere között, 19 bankszámlán összesen közel egymilliárd forint bevételre tettek szert. A leplezett tevékenységükből származó jövedelmüket az adóhatóság elől eltitkolták, bevallási és befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget.
Az elsőrendű vádlott nem vallott be és nem fizetett meg több mint 200 millió forint általános forgalmi adót, közel 200 millió forint személyi jövedelemadót, egészségügyi hozzájárulást és szociális hozzájárulási adót, több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozva a központi költségvetésnek.
A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszeűen, részben bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – közölte honlapunkkal szerdán a Zala Vármegyei Főügyészség.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/481/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 66 éves Németh István Józsefné ügyében.
A nő 2023. szeptember 13-án Nagykanizsáról ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik.
Németh István Józsefné körülbelül 168 centiméter magas, ősz hajú nő.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Németh István Józsefnét felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-321-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – közölte a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Lezárult az idei központi szúnyoggyérítési program, április óta 916 066 hektárnyi területet kezeltek a szakemberek – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint „1089 településen és Budapest nyolc kerületében került sor a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre, a legfertőzöttebb helyeken több alkalommal is”.
Mint írták: a tavalyi aszályos, „csekélyebb szúnyogártalommal” érintett év után az idei szezon különösen sok munkát adott a szakembereknek. A korábbi évekhez képest nagyobb területen zajlott biológiai lárvagyérítés. A szúnyoglárvákat elpusztító biológiai készítményt a Balatonnál, a Velencei- és Tisza-tónál, valamint a jelentősebb folyók mentén, összesen 36 270 hektárnyi területen alkalmazták – ismertették.
Hangsúlyozták, hogy a csapadékos tavasz és nyár kedvezett a csípőszúnyogok szaporodásának, ezért sokszor olyan területeken is nagy számban jelentek meg a vérszívók, ahol korábban nem kellett gyéríteni.
A katasztrófavédelem koordinálta szúnyoggyérítés elsődlegesen a víz közeli településekre terjed ki, ahol a szúnyogok számát csak szervezetten, régiós szinten lehet eredményesen csökkenteni – írták.
A felhőszakadások, a folyók többszöri áradása főleg a Duna mentén és a Dunántúlon jelentett kihívást a szúnyogok elleni küzdelemben. Ezeken a területeken a védekezés célja az extrém ártalom elfogadható szintre csökkentése volt – olvasható az OKF közleményében.
A vád szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2022. április 23-án délután 3 üveg sört és 2 pálinkát ivott, majd este ittasan megjelent egy zalai falu presszójában. Röviddel utána érkezett ide a sértett és egyik ismerőse is.
A vádlott és a sértett között hangos vita alakult ki, ám mielőtt összeverekedhettek volna a presszóban tartózkodók közéjük álltak, majd a pultos kiküldte őket a helyiségből. A két férfi két külön kijáraton távozott, ám még így is összetalálkoztak.
Ekkor a vádlott kezeivel hadonászva azt kiabálta a sértettnek, hogy megöli, megszúrja. A férfiak elindultak egymás felé, majd ahogy közelebb értek a sértett elgáncsolta a fenyegetőző vádlottat, aki őt magával rántotta, így mindketten földre kerültek.
Ekkor a vádlott elővett a zsebéből egy kinyitható, rövid pengehosszúságú kést, s háromszor megszúrta a másik férfi jobb combját és lábszárát, egy alkalommal a jobb csípő tájékát, valamint egyszer a mellkasa jobb oldalát. Ezt követően felkeltek a földről, a vádlott távozás közben tovább fenyegetőzött, többször visszafordult és néhány lépést még vissza is ment a sértett felé.
A sérült férfi a presszó előtti buszmegálló padjára ült vérző mellkasát szorítva, majd autóval a helyszínre érkezett az édesanyja, aki kórházba szállította. A sértettet összesen 5 helyen szúrta meg a vádlott, 8 napon túl gyógyuló, súlyos, közvetett életveszélyt okozó sérüléseket okozva.
F. P. életveszélyt okozó testi sértés bűntette minősítésű ügyét csütörtökön tárgyalják a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol a vádlott és a tanúk kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.
Folytatódik a nyáriasan meleg időjárás 25-30 Celsius-fokos maximumokkal. A kedden érkező hidegfront nem hoz számottevő lehűlést, de néhány helyen előfordulhat zápor, zivatar. Péntek délután azonban újabb hidegfront érkezik, emiatt majd többfelé kell számítani esőre és a hétvégén a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton már csak 20 fok körül alakul, délkeleten azonban még 31 fok lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn sok napsütésre lehet számítani, de fátyolfelhők érkeznek, és gomolyfelhők is képződnek. A csapadéknak kicsi az esélye, a déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, főként a Kisalföldön megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
(Fotó: archív: hidegfront érkezik Nagykanizsa fölé. Fénykép: S. Varga György/KanizsaPress)
Kedden egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett nyugatról kelet felé, emellett rövidebb-hosszabb időre a nap is kisüt. Szórványosan számítani lehet záporra, zivatarra. A déli, majd a nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatar környékén viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között várható.
Szerdán a Dunántúlon túlnyomóan napos idő várható, de a Dunától keletre a többórás napsütés mellett több gomolyfelhő képződik, és ott néhol zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A légmozgás mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet 11 és 17, a csúcsérték 24 és 29 fok között alakul.
Csütörtökön is gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, de hajnalra északkeleten rétegfelhőzet képződhet, amely napközben lassanként gomolyosodik, megszűnik. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, északnyugaton meg is erősödik a déli szél. A hajnali 11-16 fokról 25 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken többórás napsütést követően nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a nap második felében már kialakulhatnak záporok, zivatarok is. A déli szelet többfelé élénk, erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 13-19, a maximum 25 és 32 fok között várható.
Szombaton közepesen, illetve erősen felhős ég lesz a jellemző és több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar. A még jellemzően déli szél élénk, olykor erős lehet. Hajnalban 13-20, a délutáni órákban 21-31 fok valószínű, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
Vasárnap közepesen, illetve erősen felhős ég lesz a jellemző, és ezen a napon is több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. A szél egyre inkább északira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
„Az anyja tudni akarja, hogyan vált az életerős gyermeke egy pillanat alatt rokkanttá.
Súlyos munkahelyi balesetet szenvedett G. Péter egy nagykanizsai gumiszervizben csütörtökön – írja a Bors. A fiatal férfi mellett szétrobbant egy traktorkerék, a légnyomás pedig a családapát méterekre repítette.
Operálni kellett a koponyáját, több bordája és az egyik lapockája is eltört, de a bal karja is műtétre szorult. A bal lábát az orvosoknak nem sikerült megmenteniük, azt comb felett amputálták. Jelenleg mesterséges kómában tartják.
(A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak. Fotó: Légimentők – Facebook)
“Látogatáskor próbáltam hozzá beszélni, de a zokogástól erre alig voltam képest. (…) Az orvosok tájékoztatása szerint az elkövetkező napok kritikusak lesznek. (…) Mire a fiam a kórházba ért, majdnem kivérzett és nagyon alacsony volt a vérnyomása. (…) Borzalmas volt látni a fiamat gépekre kötve” – nyilatkozta a bulvárlapnak a sérült férfi édesanyja, aki egyelőre csak annyit tudott meg a baleset körülményeiről, hogy fia egy elkészült, embernagyságú traktorgumit készült felhelyezni, de az felrobbant, a gyereke pedig állítólag 50 métert repült.
Péter régóta együtt él a menyasszonyával, egy ötéves kislányt nevelnek közösen.”
A vád szerint a vádlott 2023. február 8-án hajnalban két ismerősével egy nagykanizsai gyorsétterem autós kiszolgáló részéhez mentek. Az anyósülésen helyet foglaló vádlott leadta a rendeléseket, amit az autó sofőrje kifizetett, majd az étel kiadására szolgáló ablakhoz gurultak, a rendelésre azonban várni kellett.
Az ittas állapotban lévő vádlottnak ez nem tetszett, dudált és hangosan szóvá tette, hogy: „Mi tart ennyi ideig? Miért nem jön a kaja? Mozogjatok! Ezt most kell csinálni, most kell pakolni?”
A kiszolgáló közölte a férfival, hogy a hasábburgonyájuk nem sült meg, várniuk kell. Erre a reklamáló elővett egy lőfegyvernek nem minősülő gáz- és riasztópisztolyt, nekiszegezte a férfinak követelve a rendelésüket.
Miközben a vendéglátós visszament az olajsütőkhöz, a férfi a pisztollyal a kezében a kiszolgáló ablakhoz ment, amit többször megkopogtatott, majd belökött, melynek következtében az ablak megrepedt és kiszakadt a helyéről. Ezt követően a rongáló a pisztolyt a gépjármű csomagtartójába tette.
A garázda férfivel és a társaival szemben a kiérkező rendőrök intézkedtek.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 37 éves nagykanizsai férfit, akinél több kilogramm marihuánát találtak.
A zalai nyomozók a Nagyatádi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen 2023. szeptember 14-én hajnalban tartottak kutatást Nagykanizsán, egy Izabella utcai ingatlannál, mivel olyan információ jutott a birtokukba, hogy ott egy személy kábítószert termeszt.
A rendőrök több mint 3,5 kilogramm droggyanús, szárított növényi törmeléket, 56 tő kendert, valamint a marihuána termesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.
A 37 éves helyi termesztőt elfogták, majd előállítását követően kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A férfi elismerte tettét, azt is elárulta, hogy a különleges szagok miatt kíváncsiskodó ismerőseinek azt mondta, hogy thai chilipaprikát nevelget a szántóföldjén – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Bázakerettye Község Önkormányzata és Kerkaszentkirály Község Önkormányzata újabb sikeres projektet valósított meg, folytatva ezzel a települési fejlesztések sorát.
A felhívás keretében elnyert projekt két helyszínen valósult meg: Bázakerettyén és Kerkaszentkirályon.
A Bázakerettyén megvalósult turisztikai attrakciófejlesztés, egy számos innovatív technológiát is alkalmazó interaktív kiállítótér formájában készült el (a régi Fehér Ökör épületében, a Petőfi u. 2. sz. alatt), bemutatva a térség olajipari múltját és annak ipari, kulturális hagyatékát, emberi történeteit, történelmi jelentőségű alakjait.
A fejlesztés illeszkedik a térség, valamint a település meglévő turisztikai attrakcióihoz és nem titkolt ambíciója, hogy új alapokra helyezze a település turizmusát, annak a térségben valódi húzó vonzereje legyen, és jelentős multiplikátor hatást fejtsen ki a kapcsolódó ágazatokban is. Vagyis, nem ráépül a meglévő, már jelentős turizmusra, hanem annak katalizátora szeretne lenni. Egyedisége, témaválasztása országos jelentőségűvé teheti, hiszen mind tematikájában, mint kiállítástechnikában újszerű szemléletet hordoz.
A Kerkaszentkirályon a Természetház pince részén megvalósult ÖKOSZFÉRA ökoturisztikai kiállítótér tematikája illeszkedik a faluban már korábban is megkezdett, illetve jelen lévő turisztikai fejlesztéseihez. Témája a határ mellett fekvő, „Zalai Amazonas”-nak is becézett vadregényes, vizek által tagolt, mocsaras terület, mely vonzza a túrázásra, kerékpározásra, raftingolásra és horgászatra vágyókat. A kiállítás a meghatározó természeti téma mellett számos történelmi, kultúrtörténeti, meseszerűen feldolgozott, néprajzi és gasztronómiai elem is integrálásra került, valamint egy a helyi molnár történetén alapuló szabadulószoba is készült.
A vissza nem térítendő támogatás összege: 168 MILLIÓ FORINT
Támogatási intenzitás: 100%
A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.
Csatlós Csilla polgármester, Bázakerettye Község Önkormányzata