Oncz Pétert választották polgármesterré Zalaszabarban

Két független jelölt közül Oncz Pétert választották meg polgármesternek vasárnap Zalaszabarban – tájékoztatta az MTI-t a garabonci közös önkormányzati hivatal jegyzője a helyi választási iroda vezetőjeként.

László Árpád elmondta: a szavazáson a 488 választópolgár közül 179 vett részt, a szavazólapok között egy érvénytelent találtak. Oncz Péter 97, Takács Béla 81 szavazatot kapott.

(Zalaszabar és környezete. Fotó: Facebook)

Zalaszabar korábbi polgármestere, a független Takács Péter 2020 augusztusában mondott le írásban tisztségéről.
A településen az időközi önkormányzati választást 2020. november 29-re ki is tűzték, a két jelöltet nyilvántartásba vették, de a járvány miatt életbe lépett veszélyhelyzeti rendelkezések értelmében a voksolás elmaradt. Vasárnap ezt a kitűzött választást tartották meg, így a jelöltek személye nem változhatott, ilyen esetben csak visszalépésre van lehetőség.

A most polgármesterré választott Oncz Péter eddig képviselő-testületi tag volt, ezért a helyére új önkormányzati képviselő kerül. Ilyenkor a legutóbbi önkormányzati választáson a nyertesek után legtöbb szavazatot kapott képviselőjelölt veheti át a mandátumot, ha vállalja a feladatot. MTI

Ingyenes kalandjeggyel köszöni meg az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok munkáját a zalaszabari Zobori Élménypark

A zalaszabari Zobori Élménypark fél év után május 1-jétől újra fogadja a vendégeket, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok pedig egész májusban ingyenesen látogathatják a parkot, így akár Magyarországon az összes, említett két területen dolgozó munkavállaló előtt nyitva áll a lehetőség.

Az elmúlt időszak a lakosságnak, de különösen a frontvonalban dolgozóknak jelentett megpróbáltatást, ezért a Balaton régió legnagyobb élményparkja köszönetnyilvánítása képpen a nyitás első hónapjában az alapszolgáltatásokat tartalmazó kalandjegyet egészségügyi dolgozóknak és pedagógusoknak térítésmentesen biztosítja, továbbá a nyitás napján csak május 1-jén pedig minden vendég féláron válthat belépőt a Zobori Élményparkba.

A társadalmi felelősségvállalás és az egészségügyi szervezetekkel való szoros együttműködés a cégcsoport tekintetében járványhelyzettől függetlenül első számú szerepet tölt be, szoros együttműködésben áll az ország vezető egészségügyi intézményeivel, az állandó egészségügyi és pedagógus szakszemélyzet egyben pedig a parkban dolgozó csapat szerves részét képezi.

A kedvezmény igénybevételének feltétele a pedagógus ill. egészségügyi dolgozói jogviszonyt igazoló igazolvány jegyvásárláskor történő felmutatása. A kedvezmény 2021. május 1-31. között lesz érvényes, a Zobori Élménypark nyitvatartási ideje alatt, amely a www.zobori.hu weboldalon megtalálható – tudatta honlapunkkal az élménypark.

Telibe trafálta a betonoszlopot Zalaszabarban

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy 23 éves férfi ittasan okozott balesetet.

Egy zalaszabari férfi január 5-én 23 óra 52 perckor egy rendszám nélküli Ford típusú autóval közlekedett Zalaszabar belterületén. Amikor a Kossuth utca és az Újtelep utca kereszteződéséhez ért, egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a gépjármű felett és nekiütközött egy közúti jelzőtáblának, majd egy betonoszlopnak. A balesetben a 23 éves férfi nem sérült meg, az autóban anyagi kár keletkezett.

A helyszínre érkező rendőrök a sofőrrel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív eredményt jelzett, ezért további mintavételre előállították, és ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsa Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Soha nem volt jogsija, kétszer is elkapták

Egy zalaszabari férfival szemben intézkedtek a nagykanizsai rendőrök.

Soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel az a 23 éves helyi férfi, akit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei ellenőriztek kedden késő délután 18 óra 45 perckor Zalaszabaron a Kossuth utca és a Kinizsi út kereszteződésében. Az intézkedő egyenruhások megállapították, hogy a férfi a járművezetéstől eltiltás hatály alatt áll és az általa vezetett Mazda típusú gépkocsi rendszám, és érvényes hatósági engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban.

Felmerült a gyanúja annak is, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott a férfi, ezért elfogták és további mintavételre előállították.

Mivel a férfi eltiltás hatálya alatt vezette járművét, ezért szabálysértési őrizetbe vették a nagykanizsai rendőrök. A sofőr ellen az eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt szabálysértési-, járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt pedig büntetőeljárás indult.

Kilenc nappal korábban a férfival szemben már történt rendőri intézkedés eltiltás hatály alatti járművezetés miatt, annak eredményeként további 10 hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől, és közérdekű munkát szabtak ki vele szemben.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy amennyiben a közúti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a gépjárművezető a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, úgy az egyes szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény értelmében, ezen szabálysértés elkövetése akár hatvan napig történő elzárással, vagy háromszázezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Súlyos betegségből gyógyult gyerekeket táboroztatnak Zalaszabarban Szabadicsék

Súlyos betegségekből gyógyuló, illetve veleszületett rendellenességekkel élő gyerekeket táboroztatnak idén nyáron is Zalaszabarban, a Gyógyuló Holnapocska Táborban, ahol az Erzsébet-program támogatásával összesen kétszáz gyerek részesülhet „élményterápiában” – tájékoztatta a tábor vezetése hétfőn az MTI-t.

A Szabadics ázaspár idejében felismerte a problémát, forrás: a kiadvány (kép: KK)

(A Szabadics házaspár. Fotó: Archív)

Idén nyáron hatodik alkalommal rendeznek élményterápiás táborokat Zalaszabarban – magántámogatók felajánlása mellett tavaly óta az Erzsébet-program keretében – azzal a céllal, hogy hosszabb kórházi tartózkodást követően a gyermekek pozitív önértékelése megerősödjön, meg tudjanak küzdeni a krónikus betegséggel járó pszichés nehézségekkel. A kalandterápiával segítik a társas kapcsolatokba való visszailleszkedést, az élet különböző területein az aktív részvételt és a személyes felelősség növelését.

A Szabadics házaspár 2010-ben indította el az első Gyógyuló Holnapocska Tábort a tulajdonukban lévő zalaszabari kalandparkban, ahol évről évre nőtt a részt vevő gyermekek száma. Idén öt turnusban összesen kétszáz gyerek tölthetett vagy tölthet el térítésmentesen egy-egy hetet a Kis-Balatonhoz közeli táborban. Ezúttal veleszületett szívbetegséggel, valamint reumatológiai problémával élő, továbbá daganatos betegségből gyógyult gyerekek lakták be a tábor épületeit az elmúlt másfél hónapban, ezekben a napokban égéssérült, a következő héten pedig siket és nagyothalló gyerekek vehetnek részt az egyhetes programban.
A táborok különlegessége, hogy a gyerekek nem elzárt környezetben, hanem egészséges társaikkal együtt élik meg a tábor által kínált kalandokat, s mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, illetve harminc civil önkéntes segítő közreműködésével.

Az érintett egészségügyi intézmények – a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó Utcai Gyermekklinikája, a Bethesda Gyermekkórház és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja – nemzetközi hírű szakorvosai, vezetői is részt vesznek a táborok szervezésében és lebonyolításában, önkéntes alapon, díjazás nélkül. MTI