Baleset szemtanúit keresik a kanizsai zsaruk

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/6498/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. augusztus 6-án 16 óra 51 perckor Zalakomár lakott területen belül, az Árpád utca 15. szám előtti útszakaszon ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, Opel Astra típusú személygépkocsival nekiütközött az ott üres, lezárt állapotban várakozó Opel Corsa típusú gépjárműnek.
Az ismeretlen jármű vezetője a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott.(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Súlyosan sérült egy biciklis Zalakomárban

Zalakomárban, a Tavasz utca irányából a Fő utca felé közlekedett egy férfi kerékpárral szerdán 12 óra 24 perckor, amikor a kereszteződésnél nem biztosított elsőbbséget egy őt előző személyautónak a balra kanyarodása során és összeütköztek.
A balesetben a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kismotoros és biciklis ütközött Zalakomárban

Egy 42 éves férfi szombaton 11 óra 30 perckor Zalakomárban, a Kossuth utcában biciklizett a kerékpárúton, amikor nekiütközött egy szemből érkező segédmotorosnak és mindketten elestek.
A balesetben a kerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A főúton karamboloztak Zalakomárban

Egy 29 éves férfi szerdán 16 óra 5 perckor Zalakomárban, a Fő utcában közlekedett egy Mercedes típusú kisteherautóval, amikor a 7-es számú főút kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a neki jobbról, a főúton érkező Skoda típusú gépkocsinak és nekiütközött.
A baleset következtében a személyautó utasa könnyebben megsérült.
(Forrás és fotó:Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Négyen sérültek meg a 7-esen, Zalakomárnál történt balesetben

Két személyautó ütközött össze pénteken délután 16 óra 25 perckor a 7-es számú főút 191-es kilométerszelvényénél, Zalakomár külterületén.
Nagykanizsa irányából Zalakomár felé közlekedett egy 48 éves férfi Ford Fiesta típusú gépkocsijával, amikor egy enyhe kanyarban – eddig ismeretlen okból – áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szemből érkező VW Polo típusú személyautónak.
A balesetben négy személy – köztük egy tízéves gyermek – nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók:  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Robogós esett el Kanizsán, biciklis Zalakomárnál

Egy 67 éves helyi férfi robogóval közlekedett Nagykanizsán, a Laktanya utcában szerdán 11 óra körüli időben, amikor figyelmetlensége miatt egy enyhe kanyarban egyensúlyát vesztette és az úttestre esett.
A balesetben a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

 

Szintén szerdán Zalakomár külterületén 8 óra körül egy 62 éves férfi kerékpározás közben elvesztette egyensúlyát és elesett.
A baleset következtében a 62 éves helyi lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)