Látta valaki a zalakarosi ütközést?

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. július 22-én 18 óra és 18 óra 47 perc között Zalakaroson, a Szőlő utca 35. szám előtt, ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel nekiütközött egy ott várakozó kék színű Skoda Octavia típusú személyautónak.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Lebukott a cserbenhagyó Zalakaroson

B. Zoltán Csaba még 2017. február 16-án reggel 7 óra 8 perckor Zalakaroson a Termál úton közlekedett az L. forgalmi rendszámú tehergépkocsival a Petőfi út irányából a Gyógyfürdő tér felé. Ekkor az úttest nedves volt és enyhe köd nehezítette a láthatóságot.

Amikor a terhelt a járművel a Termál úton lévő új Templom előtti, balra ívelő útkanyarulatba ért, ismeretlen okból a bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött a vele szemben közlekedő H. forgalmi rendszámú, N. Tibor által vezetett autóbusz bal oldali visszapillantó tükrének, amely nekicsapódott az autóbusz bal első ajtaján lévő ablaknak, ezért az betört és az üvegszilánkok a vezetőüléshez és az utastérbe hullottak be.

Az ütközést követően N. Tibor az autóbusszal megállt és értesítette a rendőrséget, a terhelt azonban elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset következtében bárki megsérült-e, vagy segítségnyújtásra szorult-e.

A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A terhelt magatartásával megszegte a Kresz 58. § (1) és (3) bekezdéseiben foglaltakat, mert az ütközés helyszínén a balesetet követően nem állt meg, mint a balesettel érintett jármű vezetője, s nem várta meg a rendőri intézkedést sem.

Ezen tényállás alapján B Zoltán Csaba terheltet a Btk. 239. §-ába ütköző és aszerint büntetendő cserbenhagyás vétségével vádolják – olvasható a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában.