Állás Zalaegerszeg városában – az ipar és turizmus vonzásában

(x) Céltudatos álláskeresés.

A dunántúli régiók hagyományosan kiemelkedő gazdasági és életminőségbeli mutatókkal rendelkeznek. Épp ezért a vidéki karrierben gondolkodók is előszeretettel választják ezeket a területeket. A nyugati határszél is népszerű karrier-desztináció, hiszen itt olyan városokat találunk, mint pl. Zalaegerszeg, ahol sokszínű lehetőségek várnak.

Az álláshirdetések ma már ténylegesen néhány kattintással elérhetők az erre specializálódott állásportálok felületein. Ezzel jelentősen leegyszerűsödik az álláskeresők dolga, hiszen akár ömlesztve, akár adott szűrőket alkalmazva böngészhetik az elérhető állásokat. Előbbi esetben nyilván hatalmas mennyiség zúdul az érdeklődők nyakába, így ez csak azok számára járható út, akik csupán körül szeretnének nézni a lehetőségek között. A célzott keresés ugyanakkor már sokkal kézzelfoghatóbb, specifikusabb eredményeket produkál. Az alkalmazott szűrőktől függően kerülnek listázásra az álláshelyek, mely egyrészt időt spórol, másrészt növeli a sikeresség esélyét.

Népszerűnek számítanak a földrajzi szűrők, hiszen ezáltal konkrét földrajzi helyekre, városokra, településekre és azok környékére szűrhetnek az álláskeresők. Így érhető el könnyen az is, hogy a már említett, népszerű dunántúli városokra állítson be filtert mindenki, aki e helyeken szeretne munkába állni. Ha tehát például megadjuk Zalaegerszeget, mint számunkra érdekes földrajzi helyet, egy kattintásra elénk tárul minden aktuálisan elérhető állás Zalaegerszeg területén. Sőt, ha meghatározunk egy elfogadható távolságot, akár a környéken elérhető állások is listázásra kerülnek. Kérdés mire számíthatunk állás fronton az ország nyugati szélén?

Megyeközpont iparosodás idején

Zalaegerszeg története meglehetősen régre nyúlik vissza és többek között gazdasági szempontból is sok változáson esett át a város és ez a vidék. A komoly mennyiségű művelhető földterülettel és erdővel körülvett megyeszékhely életében az ipar eleinte elenyésző tényező volt, ám az 1950-es évektől kezdődően egyértelmű fellendülés indult. Ekkor sok állás Zalaegerszeg újdonsült vállalataihoz kötődött, ám a rendszerváltásra kissé visszaesett a lendület. Innentől kezdve kezdtek megjelenni a különböző multinacionális cégek. Ezek a gyártók sok álláshelyet kínáltak, ám olcsó munkaerőre alapoztak. Habár ez nem egy kedvező kombináció, az igényt jól mutatja, hogy sok állás Zalaegerszeg területén a mai napig e vállalatokhoz kötődik.

Természetesen a környéken található területeknek köszönhetően számos állás Zalaegerszeg környékén erdő- és mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozásainak az égisze alatt érhető el. Az itt előállított javak számos export igényt is kielégítenek. A termelés tehát kellőképpen nagymértékű ahhoz, hogy jelentős számú munkahelyet teremtsen. A város iparában jelentős szerep jut még a gép- és bútoriparnak is, így e területeken is várják a dolgozni vágyókat. Ez alapján is jól látszik, hogy rengeteg állás Zalaegerszeg ipari szereplőinek jelenlétén múlik. Az utóbbi években azonban egy másik szektor is felemelkedésnek indult.

Életre hívott turizmus

Zala megye igencsak sokat köszönhet a turizmusnak, ahogy persze a turisták is sok élményt köszönhetnek a régió híres fürdőinek és városainak. Kehidakustány vagy Hévíz híres fürdőkomplexumai évtizedek óta szolgálják a pihenni vagy épp gyógyulni vágyók igényeit. De hazánk legfontosabb turisztikai desztinációja a Balaton nyugati csücske is ebben a megyében helyezkedik el. Ezeknek köszönhetően tehát a legtöbb állás Zalaegerszeg környező településein a turizmushoz köthető. De természetesen maga Zalaegerszeg is igyekszik felzárkózni ebben a szektorban is.

A városban üzemelő múzeumok és viszonylag újonnan épült fürdőkomplexum és aquapark a megyeszékhelyet is egyre vonzóbb turisztikai desztinációvá teszi. A környék természeti értékei pedig csak még tovább növelik az ilyen irányú vonzerőt. Így tehát sok állás Zalaegerszeg életének e szegmenséhez kötődik, mely nagyban színesíti az alapvetően ipari hangsúllyal rendelkező palettát. Így bár a Dunántúl eddig is jó opciónak számított az álláskeresők számára, Zalaegerszeg egy újabb példa arra, hogy miért is van ez így.

Másfél milliárd forintból újulnak meg zalaegerszegi közterületek

A város csaknem 30 pontján, összesen mintegy 1,5 milliárd forint összegből újulnak meg utak, járdák és terek, illetve épülnek új kerékpár- vagy bekötőutak Zalaegerszegen a következő két év során – közölte hétfőn a zalai megyeszékhely polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) az egyik helyszínen, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: három jelentősebb csoportba sorolták az év végén, kormányhatározatban megítélt 1,5 milliárd forint felhasználását. Két jelentősebb városi teret építenek át, szinte minden városrészben utakat, járdákat újítanak fel, továbbá a városban működő cégek megközelítését, munkáját segítő út- és parkolófejlesztéseket valósítanak meg.


Mint sorolta: felújítják és akadálymentesítik a Keresztury művelődési központ előtti teret és lépcsősort, valamint átépítik a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok előtti teret, együttesen mintegy 250 millió forintból. A város összesen 20 pontján utakat, járdákat újítanak fel, bekötőutat és parkolót alakítanak ki, illetve csapadékvíz-elvezető árkokat építenek, amelyre összesen több mint 600 millió forintot fordítanak.

Az infrastrukturális fejlesztések harmadik csoportjába olyan fejlesztések kerültek, amelyek egyes vállalkozások megközelíthetőségét segítik. A 600 millió forintot meghaladó költségű munkálatokat a város önkormányzata által már korábban létrehozott Vállalkozói Alap beruházásaként valósítják meg – jelezte Zalaegerszeg polgármestere.

Vigh László, a térség parlamenti képviselője (Fidesz) a sajtótájékoztatón azt mondta: mindezek a fejlesztések azért indulhatnak el, illetve azért nyertek el kormányzati támogatást, mert a zalai megyeszékhely önkormányzata időben és jól előkészített projektekkel rendelkezik. MTI
(Fotó: Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere – Facebook)