Roma szervezet túlárazott tanácsadása Nagykanizsa környéki településeken

„A Zala Megyei Cigány Civil Szervezet 2013-ban írt ki közbeszerzési pályázatot érdekvédelmi, illetve érdek-képviseleti tanácsadásra Nagykanizsa kistérségének öt településére. A pályázatot, illetve az azzal járó 24 millió forintot a Fiatal Romák Érdekvédelmi Közhasznú Szervezete  nyerte el. A közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy az „Építsünk az alapokra” – A család, mint a társadalom legfontosabb alapköve című program költségeit az Európai Szociális Alapból és a hazai központi költségvetésből finanszírozták.

A roma szervezet által megbízott „szakemberek” 16 hónapon keresztül 6 helyszínen összesen 1728 órányi tanácsadást tartottak a lakosságnak, vagyis óránként közel 14 ezer forintot számláztak. Ez az összeg egyébként csaknem annyi, mint egy átlagos budapesti ügyvéd óradíja.” – írja a Magyar Nemzet.

Mint fogalmaznak: a Fiatal Romák Érdekvédelmi Közhasznú Szervezete „szakembereinek” borsos költségvetésű munkálkodása többek között szociális és aktuális ügyek intézését, életvezetési tanácsadást takart, meg aztán a segélykérelmekkel és mindennapi ügyintézéssel küldözgették a romákat a polgármesteri hivatalokhoz és az okmányirodákhoz. Bogdán János a szervezet képviselője az MNO-nak azt is elmondta, hogy nem tartották magasnak a költségeket, amire a pályázat amúgy is lehetőséget biztosított.

Kulcsár Norbert a program szakmai vezetője szerint a „szakembereket” a Firosz választotta ki. A lap szerint homályos magyarázatot adott arra a kérdésre, hogy miben merült ki a 24 millás munka. Olyan is volt, hogy családtervezési tippeket adtak a fiatal cigányoknak, meg olyan munkát is végeztek: megmondták, mikor vannak nyitva az egészségügyi intézmények és azokat hogyan lehet megközelíteni. Az elsősorban romáknak tartott program sikeres volt – mondta Kulcsár.

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ.