Zalai dílerhálózatot számoltak fel

A nyomozók a napokban fejezték be a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a 2022 nyarán indult nyomozás eredményeként tavaly februárban egy akciósorozat keretében a zalai és a budapesti rendőrök négy férfit fogtak el.

A megalapozott gyanú szerint a három zalai terjesztő rendszeresen vásárolt drogot az esztergomi dílertől, amit ezt követően egymást segítve az ismeretségi körükben értékesítettek tovább Zalában.

A rendőrök a különböző helyszíneken tartott kutatások során a jelentős mennyiségű kábítószer mellett azok előállítására, valamint kereskedelmére utaló eszközöket, digitális mérleget, mobiltelefonokat és pénzt foglaltak le.

Az eljárás során a nyomozók feltérképezték és azonosították a dílerek ügyfélkörét is, akik ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta, és az iratokat megküldte a Zala Vármegyei Főügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók/videó: police.hu)

Kapcsolódó

Zalai drogdílereket vontak ki a forgalomból

A zalai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak két férfi ellen.
A rendőrségre 2018. május 3-án érkezett bejelentés, hogy Zalaegerszegen, az Ebergényi úton két ember kábítószert terjeszt. A rendőrök mindkét férfi lakcímén házkutatást tartottak, amely során több kábítószer gyanúját keltő anyagot, illetve az előállításhoz szükséges eszközöket foglaltak le.

A rendőrök mindkét férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták ki őket. A büntetőeljárás során szerzett információk és adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak más személyek részére is értékesítettek az anyagokból.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság egy 26 éves szentpéterúri és egy 25 éves zalaegerszegi férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.
(Forrás és fotók:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Több tízmilliót érő drogültetvényt találtak Zalában

A feketepiacon több tízmillió forintot ér az a kannabiszmennyiség, amelyet egy Zalaegerszeghez közeli hegyi ingatlannál találtak a rendőrök. A termesztőket előzetes letartóztatásba helyezték – közölte a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Farkas Tibor elmondta: bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a zalai megyeszékhelytől 15 kilométerre kábítószer alapanyagául szolgáló növényt termesztenek.

 

A rendőrök csütörtökön vonultak ki a helyszínre, ahol két ültetvényen jelentős mennyiségű kannabiszt neveltek. A növény feketepiaci értéke tízmilliókban mérhető.
Andor László, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője a részleteket ismertetve elmondta: Nagykapornakon, egy hegyi ingatlannál találtak rá a két ültetvényre, amelyekhez 20-30 méteres ösvények vezettek.
Az egyik területen 64, a másikon 44 tő kannabisznövényt találtak, amelyek között 140-180 centiméter magasak is voltak.

 

 

A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 32 éves helybéli férfit. Az ingatlanhoz tartozó épületben növényvédő szereket és tápszereket, továbbá a termesztéshez szükséges egyéb eszközöket is találtak.
A rajtaütés után nem sokkal egy szintén 32 éves zalaegerszegi férfinél tartottak házkutatást, amelynek során a kannabisz előneveléséhez szükséges eszközöket foglaltak le, egyebek között több nagyteljesítményű ventilátort, melegítőlámpát, szigetelt sátrat, szűrőrendszert, növénydarálót. A férfi autójában növényvédő szereket is találtak – jelezte a bűnügyi osztály vezetője.

 

Hozzátette, hogy az eljárás során mindkét férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen, vallomást csak a zalaegerszegi tett, aki tagadta, hogy bármit elkövetett volna. A bíróság pénteken elrendelte mindkettőjük előzetes letartóztatását.
A gyanúsítottak büntetett előéletűek.
A nagykapornaki férfi egyebek mellett vagyon elleni és kábítószeres bűncselekmények, zaklatás, garázdaság, illetve emberrablás miatt volt már büntetve vagy ilyen ügyek miatt folyik ellene eljárás. Zalaegerszegi társa kábítószer-birtoklás és -kereskedelem, valamint csalás miatt ismert a rendőrök előtt – sorolta Andor László.

 

Kérdésekre válaszolva Farkas Tibor elmondta, hogy egy-másfél hónap kellett volna a növények beéréséhez, tehát még nem tudtak értékesíteni belőlük, a hegyi ingatlan pedig a nagykapornaki férfi anyjáé. MTI (Fotó: ZMRFK)

Szepetneken termesztették a kábítószert

I.r. H. Szabolcs és II.r. L. Nándor 2016. őszén elhatározták, hogy az I.r. használatában lévő Szepetnek, szám alatti ingatlanon található melléképületet belül átalakítják, s a szükséges eszközök felszerelésével alkalmassá teszik arra, hogy abban marihuana előállítása és I.r. szándéka szerint későbbi értékesítése céljából cannabis sativát termeljenek.

I.r. és II.r. 2016. október hónap végén kialakították a növények termesztéséhez szükséges helyiséget, azt felszerelték az I.r. által internetről beszerzett és biztosított, termeléshez szükséges eszközökkel, elültették a palántákat, s a rendőrségi eljárás megindulásáig a telepítést közösen gondozták, rendszeresen locsolták.

 

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai bejelentés alapján 2016. november 26-án keresték fel I.r. H. Szabolcs otthonát. Ennek során a ruházatátvizsgálás során I.r. terheltnél fóliába csomagolva zöld növényi törmeléket találtak, a melléképületből 20 tő cannabis sativa növényt, a kábítószer termesztéséhez és elosztásához szükséges eszközöket, így simítózáras tasakokat, fém örlőt, tápegységet, kapcsolót és elosztót, trágyát, hungarocell táblát, ventilátort és fűtőlámpát, szellőztetőt, hőmérőt, fehér-fekete fóliát, hőfóliát és vödröt foglaltak le, míg I.r. táskájából egy digitális mérleg került elő.

 

A II.r. L. Nándor által használt Szepetnek,. szám alatti ingatlanban a terhelt telefonja mellett simítózáras tasakban zöld növényi ágvégződést, illetve dohányörlőt talált és foglalt le a nyomozóhatóság.

Az I.r. 2016. november 26-án biztosított vizeletmintából az igazságügyi toxikológus szakértő 178,1 ng/ml koncentrációban ∆9-tetrahidrokannabinol-karbonsavat, míg II.r. terhelt ugyanezen a napon rögzített vizeletmintájából 431, 2 ng/ml koncentrációban ∆9-tetrahidrokannabinol-karbonsavat mutatott ki, mely marihuana fogyasztását igazolta.

 

Az igazságügyi vegyészszakértő az I.r. terhelttől lefoglalt 20 tő élő kenderből biztosított 6 tő reprezentatív mintából, 9,60 g nettó tömegű zöld színű növényi ágvégződésből, 10,01 g nettó tömegű leveles növényi szárdarabokból és a digitális mérlegről, illetve a II.r. L. Nándortól lefoglalt 1,6 g növényi ágvégződésből és növényörlőből cannabisra jellemző kannabinoid komponenseket, köztük a Delta-9-THC-t azonosított.

 

Az I.r. terhelttől lefoglalt anyagokban és tárgyakban jelenlévő totál-THC-mennyiség 0,7-4,6 grammra becsülhető, mely nem éri el a csekély mennyiség felső határát, annak 12-77 %-a.

 

A II.r. terhelttől lefoglalt anyagokban és tárgyakban jelenlévő totál-THC-mennyiség 0,003-0,3 grammra becsülhető, mely nem éri el a csekély mennyiség felső határát, annak 0,05-5 %-a.

 

A kannabisz és a Delta-9-THC a Btk. 176-180. § alkalmazása szempontjából a Btk. 459. § (1) bekezdés 18. pontjára figyelemmel kábítószernek minősül. A Btk. 461. § (2) bekezdése értelmében a Btk. 176-180. § alkalmazása szempontjából a kábítószer csekély mennyiségű, ha kannabisz növény esetén a növényegyedek száma legfeljebb öt. A Btk. 461. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a Btk. 176-180. § alkalmazása szempontjából a kábítószer jelentős mennyiségű, ha az adott kábítószerre meghatározott csekély mennyiség felső határának húszszoros mértékét meghaladja. Így a terheltektől lefoglalt anyagok kábítószer tartalma a csekély mennyiség felső határát meghaladják, de nem érik el a jelentős mennyiséget.

 

I.r. H. Szabolcs a leírtakon túl 2015-2016. években az állítása szerint maga által megtermelt kábítószert általában 2500,-Ft/g egységáron ismeretségi körében ellenérték fejében értékesítette, az alábbi cselekményeket követte el:

 

I.r. H. Szabolcs 2016. év novemberében, pontosan meg nem állapítható időpontban 1000,-Forintért értékesített kis mennyiségű marihuanát K. Miklós szepetneki lakosnak, aki a kapott anyagot dohánnyal összekeverve cigarettát sodort és azt elszívta.

 

I.r. H. Szabolcs 2016. november hónapot megelőző félévben, pontosan meg nem állapítható időpontban legalább 2 alkalommal, összesen 10.000,-Forint értékben adott el B. György és B. József bocföldei lakosok részére marihuanát, melyet a vásárló testvérével elfelezve elfogyasztott.

 

Zs. Krisztián csatári lakos részére 2016. évben I.r. terhelt legalább három alkalommal, 2500,-Forint/g áron, alkalmanként 5000,-Forintért értékesített marihuanát, melyet Zs. Krisztián részére zalaegerszegi munkahelyén adott át. I.r. terhelt az eladásokból legkevesebb 15.000,-Forint összeggel gazdagodott.

 

T. László porrogszentkirályi lakos 2015. évben ismerkedett meg I.r. H. Szabolccsal, akitől T.László összesen 10 alkalommal, alkalmanként 5000,-Forintért, míg utolsó esetben 10.000,-Forintért vásárolt saját fogyasztás céljából kannabiszt. I.r. terhelt az eladásokból legkevesebb 55.000,-Forint bevételre tett szert.

 

H. Szabolcsot kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és kábítószer birtoklás bűntettével, míg L. Norbertet társtettességben elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével is vádolja a Nagykanizsai Járási Ügyészség.