Nézzük, hogyan hat a tisztított víz a szervezetre!

Tudjuk-e milyen vizet iszunk nap, mint nap? Tudjuk-e mennyi az az ásványi anyag mennyiség, amire szüksége van a szervezetnek? A helyesen tisztított víz ásványianyag tartalma nem nulla, így a szervezet számára kedvező hatást gyakorló ásványi anyagok bekerülhetnek a szervezet körforgása, kifejthetik jótékony hatásukat.

Hogyan juthatunk helyes arányban megtisztított vízhez? Mik a tisztított víz hatásai a szervezetre? A Tisztavíz Üzletház segítségével most tiszta vizet öntünk a pohárba!

Kemény vizek hatása

Mivel Magyarország területének jelentős hányada mészkőhegység, így az ivóvizeink esetében is gyakran elmondható, hogy kemény a víz. A kemény vízben nagy arányban állnak az oldott Ca+ és Mg+ ionok, emiatt nevezzük ezt a vizet keménynek. Biológiai hatása kis mennyiségben kívánatos, ekkor a vízben oldott Ca+ és Mg+ csekély, nagyjából 3%-a beépülhet a szervezetbe, ami erősíti a csontjainkat, a felesleg pedig egyszerűen távozik a szervezetből.

A túl kemény víz hatása az emberi szervezetre viszont már nem ennyire kedvező. Ha nagyon nagy mennyiségben található oldatlan állapotban a Ca+ és Mg+ az ivóvizünkben, akkor több más tényezővel együtt is nagyobb esélyünk van a vesehomok, vesekő vagy a szív- és érrendszeri problémák kialakulására. Mivel a magyarországi csapvíz jellemzően kemény, ezért fontos odafigyelni arra, hogy tisztított formában fogyasszuk a vizet, elkerülve ezzel, hogy lerakódjon a nagy mennyiségű Ca+ és Mg+ a szervezetünkben.

Hogyan tisztítsuk ivóvizünket?

A szervetlen (például: Arzént) és szerves (például: hormonokat) vegyületeket tartalmazó ivóvizünket az általános víztisztítási eljárás során nagy részben megtisztítják, de még mindig akad olyan mennyiség, amit az otthoni víztisztítási eljárásokkal ki lehet szűrni. Ilyen eljárás a víztisztító berendezések víztisztító munkája, amit otthonunkban felszerelve egy központi helyre, elláthatjuk az egész családot tisztított ivóvízzel.

Ha nem nagy mennyiségben gondolkodunk, mert mondjuk egy albérletben lakunk, ahol nyilván a tulajdonos engedélye és pénze kell ahhoz, hogy felszereltessünk egy nagy kapacitású víztisztító berendezést, akkor nekünk találták ki a kisebb mennyiséget előállító asztali víztisztító készüléket. Az előállított tiszta víz más technológiával kerül megtisztításra, de a hatása ugyan az lehet.

Milyen jótékony hatása van a megtisztított víznek az emberi szervezetre?

A jól tisztított víz hozzájárul hosszú távon az egészség megőrzéséhez, hiszen a víz az egyik legfontosabb fegyverünk az emberi szervezet méregtelenítése kapcsán. Méregteleníteni pedig csak úgy érdemes, hogy ahhoz egészséges, finom, friss tisztított ivóvizet iszunk, különben árthatunk a szervezetünknek. A sikeres fogyókúra titka is a tisztított ivóvíz napi rendszeres fogyasztásában rejlik, hiszen a rendszeresen fogyasztott ivóvízzel felgyorsítjuk szervezetünk anyagcseréjét, ezzel támogatva az olyan egyéb tevékenységeket – sport, egészséges táplálkozás – ami szinte biztos sikerre viszik a fogyást.

Rövid távon, ha napi szinten iszunk megtisztított vizet, akkor észre vehetjük a tükörbe nézve, hogy mennyivel feszesebb az arcbőrünk, mennyire energikusabbak lettünk, minden egyes reggel.

Csapadékvíz tározás

A csapadékvíz tudatos kezelésének szükségességét több tényező is befolyásolja és szükségessé teszi, mint a heves záporok, zivatarok, a meglévő csapadékvíz elvezető rendszerek kapacitását meghaladó nagy mennyiségű lehulló eső, a hosszabb-rövidebb természetes csapadék utánpótlás nélküli időszakok. A szélsőséges időjárási körülmények, amelyek napjainkra egyre inkább jellemzőek, elengedhetetlenné teszik a csapadékvizek időszakos, vagy hosszú távú tárolásának kérdését.

A vízminőségi és vízgazdálkodási projektek során kerül alkalmazásra a csapadékvíz tározás. A terület használati jellegének vagy az érintetlen területek beépítésével, a vízelvezetés megváltoztatásával helyi szinten patakmeder destabilizáció, erózió, szabályozatlan árvizek jöhetnek létre. Elkerülhetőek ezek a tényezők, ha megfelelően hatékony csapadékvíz gazdálkodási rendszer kerül bevezetésre. Az esetleges vízhozam mennyiségi és minőségi kezelésének problémáit egy komplex csapadékvíz elvezető rendszer egyaránt figyelembe veszi. Hatékony megoldás lehet a csapadékvíz tározásra a hullámosított acél szerkezet, amely a mennyiségi és minőségi megoldás lehet a záporok vizeinek kezelésére. Költséghatékony rendszerek a hullámosított acél szerkezetek, az acél előnyös fizikai tulajdonságai együttesen a csapadékvíz tározás területén a legsokoldalúbb termék létrehozását teszik lehetővé.

A Tubus Duo szikkasztórendszer egyik fő eleme a tűzihorganyszott cél spirel cső, átmérője tetszőleges, akár a 3,6 métert is elérheti. Kavicsos ágyazatra telepítve a talajszint alá, visszatöltő anyagként is nagy hézagtérfogatú anyagot szükséges alkalmazni, amihez kulé kavicsot vagy azonos szemcseméretű kavicsot lehet használni. Vízzáró tömítés nélküli speciális pánttal oldják meg a csőcsatlakozásokat, így a kialakított szikkasztó tartályból a víz számára egyenletes kifolyás hozható létre. Így akadálytalanul áramolhat ki a tartályból a benne lévő víz és töltheti ki a kavics szemek közötti szabad térfogatot. A kavics és a pántok ágyazatos szikkasztó mezői is geotextíliával vannak körbevéve, így akadályozva meg a rendszer kolmatálódását. A Tubus Duo moduláris alakzatban, például fésűs rendszerben, sorosan vagy párhuzamosan is kialakítható. A szikkasztó vízmennyiség, valamint a talajmechanikai szakvélemény alapján tervezik a szikkasztó rendszer optimális kubatúráját. Ha kifejezetten a csapadékvíz gyűjtésére van igény, tározó rendszer is kialakítható a Tubus Duo R segítségével, ilyenkor a szikkasztó mezőt nem geotextíliával vesszük körül, hanem bentonit vagy HDPE fóliával.

A víz kincs, vigyázzunk rá!

Ugyan hazánkban ma még nem jelentkezik problémaként a vízhiány, elegendő és jó minőségű, könnyen hozzáférhető, ám a világ számos országában már jelenleg is komoly problémát jelent a vízhiány. Az elkövetkező években egyre több országot fog sújtani ez a probléma, tudatosítsuk ezt magunkban és ahol lehet, spóroljunk a víz felhasználásával!

víz

Óriási probléma, óriási következményekkel

A világban jelentkező vízhiány már most igen nagy problémát jelent az ott élő emberek számára, ám ez a gond az elkövetkezendő évtizedekben tovább súlyosbodik, a klímaváltozásnak köszönhetően. A globális éghajlatváltozás ugyanis a szakértők előrejelzései alapján egyes helyeken intenzívebb csapadékhullást eredményez, ugyanakkor más helyek csapadékkal való „ellátottsága” kisebb lesz. Emiatt a most szárazabb területek még szárazabbak lesznek, a csapadékos helyek pedig még csapadékosabbak. A kutatók vízhiányos területeknek jósolják Dél-Amerika és a Közel-Kelet nagy részét, Európa egyes részeit. Ennek következményei is jórészt előrevetíthetők: a száraz, vízhiányos területeken élő emberek elindulnak azok felé a területek felé, amelyek kevésbé vízhiányosak, hogy életüket, gyermekeik életét megmentsék. Egy érdekes adat: a világ egyes részein az éves vízfelhasználás nagy része (70-90%-a!) öntözésre fordítódik!

Változtassuk meg a vízfelhasználási szokásainkat!

Ugyan Magyarországon nincsenek ma még érzékelhető jelei a világ egyes részeit sújtó vízhiánynak, tudnunk kell, hogy az édesvízi készletek végesek, és egyéni szinten is sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk ezeket a készleteket, hiszen a mi felelősségünk is, hogy az utánunk következő generációk milyen körülmények között fognak élni.
A legfőbb tanács, amit adhatunk, hogy mindig csak annyi vizet használjunk föl, ami elengedhetetlen, ne pazaroljunk. Szakértők kimutatták, hogy minél nagyobb egy ország GDP-je (vagyis minél nagyobb a jólét), annál több vizet fogyasztanak az ott élő emberek. Ne álljunk be ebbe a sorba, legyünk tudatos vízfelhasználók.
Kövessük ezeket a lépéseket, pár hét alatt berögződnek, és szokássá válik a kevesebb vízfelhasználás:

1. Fürdés helyett zuhanyozzunk, és csak akkor nyissuk meg a vízcsapot, ha vízre van szükségünk.

2. Fogmosáshoz használjunk fogmosó poharat, ne folyassuk a vizet 3 percig! Tegyünk ugyanígy a borotválkozáskor is.

3. WC használatkor csak a szükséges vízmennyiséggel öblítsük le a WC-t, ezzel havi szinten is nagyon sokat spórolhatunk.

4. A lehető legrövidebb időn belül javíttassuk meg a csöpögő, nem jól záródó vízcsapokat, a nem jól záródó WC-tartályt. Egy vízszerelő pár perc alatt elhárítja a problémát, mi pedig rengeteg vizet megspórolunk ezzel!

5 A mosógépet csak teletöltve indítsuk el, használjunk víztakarékos mosógépet vagy programot. Ha hetente egy alkalommal kevesebbszer mosunk, már azzal is legalább 60 liter vizet takarítottunk meg, éves szinten pedig…
Ma már léteznek ún. víztakarékos csaptelepek, melyek akár harmadára is képesek lecsökkenteni a felhasznált víz mennyiségét ún. perlátor segítségével.

6. Ha családi házban lakunk, akkor gyűjtsük be az esővizet, melyet később felhasználhatunk öntözésre, állatok itatásához, de akár a WC leöblítésére is.

7.Ha nagy a kertünk és sokat öntözünk, vagy állatokat tartunk, akkor érdemes lehet kutat fúratni, hiszen ezeken a területeken a kútvíz alkalmas a felhasználásra, és nem pazaroljuk a víz tisztítására felhasznált energiát, és a felhasznált vízért nem kell csatornadíjat sem fizetnünk.

A víz felhasználásakor is legyünk környezettudatosak, néhány apró lépéssel és egy kis odafigyeléssel éves szinten igen sok vizet takaríthatunk meg a felnövekvő nemzedék számára!

Wakeboardozásom története

Talán egy évvel ezelőtt már bemutattuk a Gyékényesi- tó legújabb és egyben legmenőbb attrakcióját, az X2.0 Cable System Wakepark-ot. Első hallásra bonyolult, úgyhogy hívjuk inkább Wakeboard-parknak, úgysincs sok a környéken. Szóval tavaly már ismertté vált, hogy egy új technológiai háttérrel felállított wakeboard pálya költözött a tóhoz egy maroknyi kanizsai fiatal, Horváth Gábor és Novák Tamás munkájának köszönhetően.

Aki nem túl jártas a témában: a wakeboard gyakorlatilag egy kötött pályás „vizisí”, csakhogy ez egy deszkával történik. A sportág „hidegebb ikertestvére” a snowboard, amit szélesebb körben ismernek és űznek. A lényege, hogy egy lineáris vonalon közlekedő vontatóeszköz (változó sebességgel) egy kijelölt pályán húzza végig a hullámlovasokat, miközben különböző trükkök bemutatására is lehetőség nyílik.

Már egy éve terveztem, hogy kipróbálom

1Mire elszántam magam idén, és kihasználva a kánikulát – továbbá jobb fürdőzési lehetőség híján – ellátogattam az alig 20 km-re található tavi pályához. Mindjárt az elején le kell szögezzek két dolgot: abszolút távol állt tőlem eddig az extrémsport, mint fogalom és életembe nem volt síléc/board a lábamon. Elhatároztam, hogy kibúvók keresése helyett, megnézem magamnak, lesz ami lesz.
Mint a legtöbb ember, én is arra számítottam, hogy tele lesz profi, túlzottan magabiztos, összeszokott csapatokkal, akik főleg koptatni tudják csak az amatőrök egóját és lelkesedését. Érkezésemkor egyetlen másodpercre ez beigazolódni is látszott, majd egy perc után saját magamtól kértem elnézést a buta, magyaros, alaptalan feltételezésem miatt. A helyszínen sportoló, várakozó, bámészkodó emb3erek kétségkívül fiatalabb célcsoport tagjai, viszont kb. 30 éves szórással: vagyis tizenéves gyerekektől ötvenes felnőttig kortól, nemtől, felekezettől, sőt egészségi állapottól függetlenül mindenkit találhattam. A legmeglepőbb ezen belül ugyancsak két dolog volt: egy részük ismerősként köszöntött, a másik részük pedig idegenként, de nagyon kedvesen. A kezdetleges pillanatnyi feszültségem nagyjából egyetlen perc alatt a múlté lett.

Horváth Gábortól, a pálya egyik üzemeltetőjétől és a sport oktatójától azt is megtudtam, hogy a jelenlevők nagy többsége aznap volt kint először, egy szűkebb kör viszont egy éve kijár rendszeresen. Döbbenetes volt, mert a látottak alapján nehezen volt hihető, hogy a látszólag nehéz és technikás sportot hogyan lehet ilyen rövid idő alatt elsajátítani. Nem sokkal ezután már tudtam…

Én, és a deszka

9Gábor kíméletlenül profi. Egy perc alatt átlátja a felállást, és azonnal instruálni kezdett. A pálya szélén egy gyorstalpaló oktatást tartott, még emészthető mennyiségű információval. Mivel semmi síelési alapom nem volt, különösen zöldmezős projektnek számítottam az oktatómnak, ezért igyekeztem minél jobban koncentrálni. Ebből az első próbálkozásoknál szinte semmit nem profitáltam, de arra egyből rájöttem, hogy nincs időm, lehetőségem a vízben agyontaktikázni, túlszámítani magam. Miután kijöttem az egyébként pofátlanul jó minőségű, tiszta, és elképesztően kellemes hőfokú vízből, a srácok felismerve bennem a „gátlásos sportolót”, inkább arra kezdtek ösztökélni, hogy a hallottak elraktározása mellett arra koncentráljak inkább, hogy „csak akarjak felállni, és menni előre”.

Ez egy ösztönsport, ami a mozgásunkba eleve kódolva van, csak szabadjára kell tudni engednünk.

Meglepő módon, mikor az ember saját reflexeire és a víziójára fókuszál sokkal hatékonyabb tud lenni. Második vízre szállásom során már felálltam, és majdnem fél pályáig jutottam. Némi pihenést és ülepedést követően a parton annyi akarat jutott az agyamtól a lábamig, hogy harmadik próbálkozásomkor kétszer végigmentem már a pályán. „Ennyi hát a nagy csoda.”
A parton a profibbak egy emberként bíztattak, és maguk is tanácsokkal láttak el a saját tapasztalataikból merítve, ezzel nemcsak a maradék gátlásomtól megszabadítva, hanem még motiváltabbá téve. A wakebordozás ezáltal egy olyan extrémsporttá vált számomra, amit először csinálok, szeretem is, hihetetlenül kikapcsol, és egyfajta lelki doppingként is szolgál azzal az üzenettel, hogy

mindent meg tudok csinálni, csak akarnom kell.

Szokták mondani, hogy a sport felszabadít és összehoz: hát ez mind igaz volt térben és időben itt.

8

X2.0 és a környék

A pályának saját parkolója van, ami a falu fő útjáról közvetlenül elérhető. Egy két tábla sokat segítene a tájékozódásban persze, de a folyamatosan bővülő és fejlődő pálya-infrastruktúra bizonyára ezzel is kalkulál. Ezenkívül van toalett, öltöző is. A legnagyobb vonzereje számomra maga a fiatalos, plázs jelleg: kiszolgáló egység, teraszos elrendezésben Gábor által készített 4menő fabútorok adnak helyet a pihenő sportolóknak, valamint az őket kísérőknek. Újdonság idén, hogy a komfort érdekében néhány függőágy is az ide látogatók kényelmét szolgálja, ahonnan pazar látvány tárul elénk: a tó festőisége. A felszerelés többféle méretben érhető el teljes körűen, így a fürdőruhán kívül mással nem kell készülni. Esetleg célszerű magunkkal vinni ételt, italt, ugyanis az egyesületben üzemelő hely nem rendelkezik egyelőre vendéglátói szolgáltatásokkal. A placc területe nem nagyobb egy 50 négyzetméteres lakásnál, de nem is indokolt nagyobb hely. Ezáltal hangulatosabb is, másfelől amúgy is bejelentkezés szükséges a használathoz, tehát nem alakul ki indokolatlan tumultus. A pálya minden szabványnak megfelel, biztonságos és modern. Aki túl korán szerelembe esős típus, az kapásból tud eszközt is vásárolni. A pályahasználat és annak díja kifejezetten felhasználóbarát: itt nincs percre vagy körre kimérve a használat.

A srácok üzleti koncepciója, hogy fél napos használatra biztosítják a mozgást, így mindenki annyit megy, amennyit bír. Ez nemcsak versenyképessé teszi a használati díjat, hanem a tanulást is felgyorsítja.

2Nekem például csak munka után van időm erre, de két fél délután elég volt ahhoz, hogy a második alkalommal már szlalomozzak és majdnem meg is fordultam. Másnak ennél kevesebb idő is elég: a minap épp egy negyven körüli boardossal találkoztam ott, aki szinte hiba nélkül körbemegy már a pályán. Aznap kezdte…
Ezért a félnapos élményért, a profi háttérért, a klassz környezetért egyáltalán nem sok 5+1 ezer forint.

Kiváló panoráma

Kiváló panoráma

Sportszerelem

Nem azt mondom, hogy olcsó időtöltés, de állítom, hogy nem is drága. Manapság egy kerékpár, egy fitneszbérlet, vagy futballmez sincs ingyen, ha pedig a síeléshez hasonlítom szinte egyenesen nevetséges is. Ráadásul mindez a kommersz sportágakhoz tartoznak. A wakeboardozás egy különleges sport, ami élményt nyújt a mozgáson felül. És még csak nem is kell érte másik országba, vagy megyéken át utazni.

Amennyire zárkózottan álltam eddig az „extrémsportokhoz”, annyira vagyok biztos abban immáron, hogy nyaranta, havonta egyszer biztosan fogok még időt szakítani erre…

“Vizes” projekttalálkozó Máltán

A Batthyány Lajos Gimnáziumban második évéhez érkezett az Európai Unió által támogatott “WATER, a Treasured European Resource” nevet viselő, vízzel foglalkozó Comenius projekt. Az első projektév az ismerkedésről és a szakmai munka megkezdéséről szólt, aminek folytatásaképpen 2014. november 30. és december 5. között került sor Máltán a harmadik projekttalálkozóra, ahol ismét öt nemzet diákjai mutathatták be egymásnak munkájuk eredményeit.

A találkozóra tíz 10., ill. 11. évfolyamos diákot (Perger Kitti, Salamon Kata, Bene Barbara, Lovkó Luca, Novák Eszter, Jeszenői Réka, Erdős Márton, Benedek Tamás, Varga Bence és Tóth Kristóf) delegált a gimnázium –  a máltai, belga, francia és olasz résztvevők az ő közvetítésükkel ismerkedhettek meg az iskolában zajló, a projekthez kapcsolódó munkával. Őket tanáraik, Zieger Krisztina projektkoordinátor (jelen írás szerzője), valamint Salamonné Lackner Henriett és Blasszauer János kísérték el.

A projekttalálkozóra való felkészülés ezúttal is változatos tevékenységekkel párosult. Ezúttal a már feltérképezett és bemutatott két nagykanizsai vízterület, a Principális-csatorna és a Csónakázó-tó vízminőségét kellett megvizsgálni és az iskolában található teszteket elvégezni, az adatokat feldolgozni és bemutatni. Kérdőíveket kellett készíteni, melyek rávilágíthatnak a területekben rejlő gyengeségekre, erősségekre, bemutathatják a környéken élők véleményét és azt, hogy ők hogyan oldanák meg a problémákat, hogyan látják a vízterületek jövőjét. A kérdőíveket természetesen kitöltették a diákok a környéken élő kanizsai lakosokkal, és az azokból nyert adatokat gyönyörű prezentáció formájában ki is értékelték.

A projekt művészeti vonalát követve dalszövegírásra és zenés-táncos bemutatóra került sor. A BLG diákjai azt a feladatot kapták, hogy az Európai Unió himnuszának dallamára írjanak vízzel kapcsolatos dalszövegeket, amelyekből a legjobbnak Bunics Erika (11.F) kompozíciója bizonyult. A dal előadásra került a többi nemzet által prezentált dalszövegekkel együtt a máltai partnerintézményben. Minden ország a saját nyelvén énekelt, de született egy angol nyelvű változat is. Ezenkívül a diákok készültek egy olyan produkcióval is, amely megismertette a résztvevőket hazájuk egy népszerű dalával. Nagy sikert aratott ez az énekes-táncos délelőtt is, melyet izgalmas ráhangoló feladatokkal vezettek be a házigazdák.

Számos érdekes program gazdagította még a szakmai munkát, melyek között volt poszterkészítés, meghívott környezetvédelmi szakember előadásának meghallgatása és egy tengerpart menedzsmenttel foglalkozó alapítvány felkeresése is. A három, munkával töltött nap mellett természetesen nem maradhatott el Málta és a szomszédos Gozo szigetének felfedezése sem. A jó hangulatú kirándulásokat még szebbé varázsolta az, hogy Máltán az évszakhoz képest is enyhe tavaszi idő fogadta a csoportot.

A rengeteg élmény és tapasztalat mellett említést érdemel az is, hogy máltai házigazdáinkkal immár a második Comenius-projektben dolgozunk együtt szoros baráti kapcsolatokat ápolva. Ezúttal is rengeteg dicséretet kapott diákjaink teljesítménye, kulturált viselkedése és kiváló angolnyelv-tudása, mely méltán tölthet el minket büszkeséggel.

A folytatás is izgalmasnak ígérkezik, hiszen 2015 márciusában a Batthyány Lajos Gimnázium ad otthont a projekt záró rendezvényének, a 4. nemzetközi projekttalálkozónak, melyet az iskola minden polgára nagy lelkesedéssel vár. Egyelőre a máltai találkozón történtek feldolgozása és széles körben való terjesztése van folyamatban, a következő szakasz feladatai az új esztendő beköszöntével várnak a résztvevőkre.

Zieger Krisztina – BLG