Város napi baba Kiskanizsáról – Horváth Eszti már nyolc éves

Hétfőn, 2016. április 25-én ünnepli nyolcadik születésnapját a kiskanizsai Horváth Eszti, aki 2008-ban éppen a Város Napi ünnepségsorozat alatt látta meg a napvilágot, abban az évben ő lett a Város Babája.

nagykanizsa város napi baba 1
– Horváth Eszter Éva a teljes neve a kislányomnak, és bizony 11 nappal később érkezett, mint ahogyan a szülés napja ki volt írva – emlékezik az édesanya, Horváthné Timi. Már volt egy kislányunk, Sára, de Esztike után is született még egy kistestvér, Kata.
– Marton István, az akkori polgármester köszöntötte a kórházban. Kapott egy emléklapot és 50 ezer forint értékű vásárlási utalványt. Mikor jöttek köszönteni, előtte evett – folytatta az anyuka -, és úgy végigaludta a ceremóniát, mint a bunda! Nem tudtuk felébreszteni!
Esztike nagyon jó baba volt, már az elejétől végigaludta az éjszakát – ahogyan már a városvezetőnek és a sajtónak első alkalommal bemutatkozott.
S hogy milyen kislány és „nagylány” lett?

nagykanizsa város napi baba 2
– Nagyon kis szerény és érzékeny. Oviba nem szeretett járni, de most az iskolát nagyon szereti. Jól tanul, segítőkész és sok barátja van.
Ő a középső gyermek a családban, nem lehet könnyű neki!
– A tesókkal jól kijön, de néha azért apróságokon összekapnak – mondja Horváth Attiláné Tímea. – Nagyon szereti a pociját és imádja a sütiket!
Úgy hallottuk, nemcsak tanulni és iskolába járni szeret…
– Nagyon szereti a meséket, és mostanában sokat jár könyvtárba. Katának is olvas meséket!

nagykanizsa város napi baba 3
A családban sok mindent, gyönyörű,egészséges zöldségeket termesztenek, sajt, túró, sütik garmadája készül, többen is jól főznek – elsősorban anyuka, de apa is nagyon jeleskedik! -, Esztike segít-e a tálak, lábasok mellett?
– Szeret a konyhában segíteni, és érdeklik az állatok, a természet, a kert.
TEHÁT ÜGYES, OKOS, SZERÉNY ÉS NAGYON SZÉP AZ EGYKORI VÁROS-BABA.
MARADJON IS ILYEN, NŐJÖN NAGYRA – MINDEN SZÉPET ÉS JÓT, VALAMINT KIVÁLÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK HORVÁTH ESZTERNEK! (Kép és szöveg: Lukács Ibolya – Sáskavér)

Mi pedig Horváth Attila kollégánknak is szívből gratulálunk 🙂