Pályafutása eddig legjobbját úszta Molnár Flóra

A fiatal sportoló vasárnap a 4×100-as női gyorsváltó csapat tagjaként ugrott medencébe. A lányok csak egy hajszállal maradtak le a döntőről, és végül a 9. helyen végeztek.

(Fotó: Facebook)

Flóra azonban kitett magáért: 100 gyorson megúszta eddigi legjobb idejét 54,93-mal.
A versenyt édesapja a helyszínen nézte végig, és a kiesés ellenére is nagyon büszke lányára.
Molnár Flóra a vizes vb-n pénteken és szombaton is medencébe ugrik 50 pillangón, illetve gyorson.
„A 4X100-as női gyorsváltó első tagjaként Molnár Flóra hatalmas egyéni csúcsot úszott.
Ez számára nagy boldogságot adott, számomra, mint az apukája rendkívüli örömet.
És a helyszínen átélni, abban az atmoszférában, abban a katlanban óriási. Mindenkinek kívánom, hogy legyen ott” – mondta Molnár Ferenc, Molnár Flóra olimpikon édesapja.

(Forrás: Kanizsa TV)

Országos csúcsot úszott Rómában a kanizsai Molnár Flóra

Két aranyérem mellett egy országos csúcsot is hozott magyar szempontból a hagyományos római nemzetközi úszóverseny, a Sette Colli (Hét Domb) pénteki nyitónapja: nyert Kapás Boglárka és Bohus Richárd, Molnár Flóra pedig megjavította a magyar rekordot 50 méter pillangón.

(Fotó: archív. Facebook)

Molnár, a nagykanizsaiak 19 esztendős versenyzője – az ezúttal már 54. alkalommal kiírt verseny honlapjának tanúsága szerint – 26.15 másodperccel negyedikként ért célba a szám döntőjében, idejével azonban jelentősen módosította az előző országos csúcsot, amelyet Bordás Beatrix tartott 26.43 másodperccel 2008. augusztus 3. óta.

 

A nap legeredményesebb magyarjának Kapás Boglárka bizonyult, aki egy aranyat és egy ezüstöt is gyűjtött. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, négyszeres egyéni Európa-bajnok úszó előbb a 400 méteres gyors döntőjében győzött nagy fölénnyel (4:06.05 p), majd 1500 méter gyorson csapott másodikként a célba (16:16.79).

Aranyérmet szerzett Bohus Richárd is, aki 50 méter pillangón (25.04 mp) nyert Balog Gábor (25.12) előtt. Pulai Bence ötödikként zárt 100 méter pillangón (52.70), míg Jakabos Zsuzsanna 200 méter gyorson (1:59.33), Lobanovszkij Maxim pedig 50 méter gyorson (22.36) lett nyolcadik. MTI

Hosszú Katinkát megelőzve magyar bajnok lett a kanizsai Molnár Flóra

Szerdától-szombatig tart Debreceni Sportcentrumban a 117. Úszó Országos Bajnokság, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeztek meg.

A viadalon rajthoz állt a nagykanizsai Dél-zalai Vízmű SE olimpikonja Molnár Flóra is.

(Molnár Flóra középen, mellette balról Verrasztó Evelyn, jobbról Sasha Touretski)

A nyitónapon Hosszú Katinkát is megelőzve, – aki negyedik lett – 50 méter gyorson, kiváló eredménnyel (25,41 mp) magyar bajnok lett a kanizsai sportoló.

Flóra ezzel az eredménnyel korábbi világbajnoki A-szintjét erősítette meg és a jelenlegi állás szerint biztos résztvevője a budapesti nyári vizes vb-nek. GRATULÁLUNK!

(Fotó: Magyar Úszó Szövetség – Magyar Úszóválogatott – Facebook)

Bravúros formában a kanizsai olimpikon

Molnár Flóra a múlt hét óta Berlinben tartózkodik, ahol elsőként a rangos ISM 2017 nemzetközi úszóversenyen lépett rajtkőre, a napokban pedig a német felnőtt válogatott bázisán edzőtáborozhat.

Nos, Flóra a németországi versenyen sem hazudtolta meg eddigi eredményeit, hiszen a nagykanizsai Délzalai Vízmű SE olimpikonja női 50 m gyorson és 50 m pillangón (26,73) első helyezést szerzett, 100 m mellen (1:11,58) pedig bronzérmes lett. A kanizsai úszó kvalifikációja 50 m gyorsra – még a tavalyi olimpiai évéből – a világbajnokságra megvan, de a többi számban sem áll rosszul…

(A fotón Molnár Flóra testvérével, Molnár Gergővel közösen örül berlini eredményeinek.)

– 100 méter mellen például nagy egyéni csúccsal lettem harmadik, annak kifejezetten örültem – értékelt Flóra. – Az 50 méteres idők azonban nem lettek jók. Egyszerűen nem tudtunk bemelegíteni, mert előbb kezdődött a program. Azért 50 pillén is jó lenne, ha meglenne szintén a kvalifikációs eredmény. Ugyanakkor azt mondom, tényleg meg lehetett volna már most is, csak sajnos nem volt bemelegítés. Utólag persze sokat nem érdemes ezen agyalni, a németekkel közös edzőtáborban már előre tekintek – nyilatkozta Flóra a Kanizsa Újságnak.

Molnár Flóra ismét remekelt

Az antwerpeni pénzdíjas versenyen 2. helyezést ért el a kanizsai úszólány.

Korábbi sikereit a hétvégén tudta szaporítani Flóra 50 m-es gyorsúszásban. A verseny különlegessége, hogy olyan klasszisokkal vett részt ezen a versenyen Flóra, mint Gyurta Dani, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna.
Legközelebb két hét múéva, Németországban kerül sor versenyre!