A lánglovagok felszereléseivel ismerkedtek a diákok Nagykanizsán

A nagykanizsai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói, tanárok, szülők tekintették meg a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárműfecskendőjét az intézmény által szervezett gyermeknapon.

Kevés olyan fiú gyermek volt, aki ne szeretett volna tűzoltó, rendőr vagy éppen katona lenni általános iskolás korában. Sokszor a kalandvágy, az egyenruha szépsége vagy éppen a rajzfilmekben, filmekben látható hős kép motiválja leginkább a gyerkőcöket, hogy ezen szakmák közül válasszanak felnőtt korukban.

Minden alkalommal nagy lelkesedés övezi tűzoltó kollégáinkat, amikor a megye bármely szegletében megjelennek a különböző bemutatókon, oktatásokon a közintézményekben. Ilyenkor csak úgy záporoznak a kérdések a tűzoltók irányába a munkájukkal kapcsolatban és nagy lelkesen próbálják fel a fiúk és lányok a védőruhákat, sisakokat és ülnek be a nagy piros autó kormánykereke mögé.

Nagykanizsán is hasonló ováció fogadta a helyi hivatásos tűzoltókat. Az érdeklődő gyermekek kipróbálhatták a hőkamerát, amely eszköz a tűzoltóknak is nagy segítségére van egy füsttel telített helyiségben eltűnt személy keresésekor. Sok kérdésre kaptak választ a tűzoltók munkájával, a gépjárműfecskendővel, az egyéni védőfelszerelésekkel és szakfelszerelésekkel kapcsolatban – írta a Dél-Zala Press-nek Cseresnyés Dániel a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Az erkélyen át jött a segítség Kanizsán

Nagykanizsán a Rózsa utcában egy idős személy elesett és megsérült, így felkelni sem tudott, hogy telefonáljon, vagy ajtót nyisson.

Kiabálását meghallva végül a szomszédok hívtak segítséget.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók létrán keresztül az erkélyen át behatoltak a lakásba, s lehetővé tették a mentőszolgálat számára a sérült ellátását.

Az eset még csütörtökön nem sokkal délután 17 óra körüli időben történt Kanizsán.

(Forrás:  Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Lángba borult egy lakás a Kazanlak körúton

Lángba borult egy többszintes lakóépület egyik negyedik emeleti lakásának egy helyisége Nagykanizsán a Kazanlak körúton.

A vasárnap hajnali 4 óra körüli időben fellobbant tűzhöz a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték a tűzzel érintett lakás átszellőztetését és átvizsgálását.
Az oltási munkálatokkal párhuzamosan a tűzoltók egy embert menekítettek ki a lángok közül, elsődleges információink szerint őt füstmérgezéssel és égési sérülésekkel szállította a mentőszolgálat a Kanizsai Dorottya Kórházba.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Nem tudtak kijönni a lakók,mert fa dőlt a bejárat elé

A csütörtöki viharos idő sok munkát adott a nagykanizsai tűzoltóknak is.
Aznap reggel 6 óra előtt érkezett a jelzés, hogy az Attila utcában egy társasház előtt lévő fa a bejárat elé zuhant, ami miatt a lakók nem tudtak kijönni a házból.
A kanizsai lánglovagok szétdarabolták a fát és szabaddá tették a bejáratot.

Kora délután a Nagykanizsa és Fiyeház közötti útszakaszon egy útra dőlt fa okozott forgalmi akadályt, amelyet szintén a nagykanizsai tűzoltók daraboltak fel és távolítottak el az útról.
A késő délutáni órákban A Wlasics utcában egy cseresznye fa dőlt az útra a forgalmat akadályozva. A kanizsai hivatásos tűzoltók láncfűrésszel felszámolták a forgalmi akadályt.
(Forrás és fotók:  Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Leégett egy hétvégi ház a Szentgyörgyvári hegyen

Teljes terjedelmében égett az épület.
Kigyulladt egy hétvégi ház vasárnap éjszaka 22 óra körüli időben a Nagykanizsához tartozó Szentgyörgyvári hegyen.

Az palafedelű téglaépület teljes terjedelmében égett, amikor a nagykanizsai hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek.
A rajok rövid időn belül eloltották a lángokat.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a házban csak ingóságok voltak.
Forrás: ITT.

(Fotó: A nagykanizsai tűzoltók által korábban készített kép, amikor szintén a kanizsai szentgyörgyvári hegyen leégett egy 40 négyzetméteres hétvégi ház és a szomszédos telken lévő fa tároló.)

Tűz volt Rigyácon

Rigyácon az Öreghegyi úton öt hektáron aljnövényzet égett, amely veszélyeztette a közelben lévő hegyi pincéket is.
A szabadtéri tűzesethez Nagykanizsáról és Zalakarosról érkeztek hivatásos tűzoltók három gépjárműfecskendővel és az oltóvíz folyamatos utánpótlása érdekében egy vízszállító járművel.

A több mint két órán át elhúzódó oltási munkálatok során két vízsugárral és kéziszerszámokkal sikerült körülhatárolni, majd teljesen megfékezni a lángokat.
A kedden kora délután történt tűzeset során személyi sérülés nem történt.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
(Fotó: Nagykanizsa Tűzoltóság – Facebook)

Sütőben felejtett étel égett a tízemeletesben

Nagykanizsán a Zemplén Győző utcában egy tízemeletes lakóépület harmadik emeleti lakásának konyha ablakából sűrű füst dőlt kifelé.
A tűzesethez a helyi és a zalakarosi hivatásos tűzoltók érkeztek három gépjárműfecskendővel, magasból mentő járművel.
A felderítést követően kiderült, hogy ételt felejtettek a sütőben, amit a tűzoltók eltávolítottak, majd átszellőztették az ingatlant.
A szerdán délután fél négy körüli időben történt tűzeset során szerencsére nem sérült meg senki.
(Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

Füst miatt került kórházba Kanizsán

A Zrínyi Miklós utcában egy első emeleti lakás konyhájában a tűzhelyen felejtették az ételt.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezéséig az ott lakók eloltották a keletkezett tüzet, a tűzoltók átszellőztették a jelentősen füsttel telítődött lakást.

A pénteken nem sokkal délután 1 óra előtt történt eset során a mentőszolgálat egy embert a Kanizsai Dorottya Kórházba szállított – adta hírül közleményében a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Hajnalban gyulladt ki egy vendéglátó Kanizsán

Szombaton hajnali 4 óra előtt pár perccel kigyulladt egy vendéglátó üzlet Nagykanizsán.

A lángok egy négyemeletes társasház földszintjén található 50 négyzetméter alapterületű vendéglátó üzletben csaptak fel.

A kanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezésükkor már lánggal égést nem tapasztaltak, a még izzó részeket egy vízsugárral visszahűtötték.
A tűz nem terjedt tovább a lakásokra, az eset során szerencsére nem sérült meg senki – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

1 2 3 4 5