Rengeteg a tűzifával ügyeskedő a Facebookon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága folyamatosan figyeli a Facebook Marketplace menüjében megjelenő tűzifahirdetéseket.

Az ellenőrök novemberben szúrópróbaszerűen végzett telefonos próbavásárlások során 70 hirdetésből 56 esetben, azaz a hirdetések 80%-ában, olyan súlyos jogsértéseket észleltek, amelyek alapján a telefonszámok úgynevezett feketelistán való közzététele mellett döntöttek. A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy rendkívül kockázatos a közösségi médiás felületeken tűzifát rendelni.

A Marketplacen megjelenő tűzifahirdetések megbízhatatlanságát az is jelzi, hogy a hirdetők több mint fele meg sem adja a telefonszámát, kizárólag privát üzenetben lép kapcsolatba a vásárlókkal. Szintén árulkodó jel, hogy ha egy eladó nem adja meg a beazonosításához szükséges adatokat, mint például az EUTR technikai azonosító szám, név, telefonszám, jobb esetben telephelyi elérhetőség. Az ilyen hirdetők ugyanis jellemzően igyekeznek elkerülni, hogy az esetleg elégedetlen vevők utolérjék őket.

A telefonos próbavásárlás során, miután az ellenőrök felfedték kilétüket, a csalók legtöbbször azonnal letették a telefont.

Minden olyan esetben, amikor az eladó a hatósággal együttműködött, a Nébih szakemberi megadták a jogszerű hirdetésfeladáshoz szükséges információkat. Azon hirdetők adatai és telefonszámai, akik a hatósági segítség alapján pótolták a hiányosságokat, javították a hirdetéseket, nem kerültek fel a jogszerűtlen hirdetések közé.

A tűzifa vásárlók számos hasznos információt olvashatnak a Nébih lakossági EUTR aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/eutr-vasarloi.

(Via: HellóSajtó)

Agrárminisztérium: lesz elég tűzifa

Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa.

Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket – közölte Nagy István agrárminiszter közleményében, amelyet az Agrárminisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez.

A miniszter kiemelte, a tavalyi évet megelőző időszakra jellemző átlagos nagyságú a tűzifa iránti kereslet. Az állami erdészeti társaságok felkészültek és megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre áll náluk a lakosság, illetve a szociális tüzelőanyag-program részére a tűzifa – tette hozzá.

Nagy István arra emlékeztetett, hogy a tavalyi évben a hatósági áras tűzifa program rendkívüli és átmeneti veszélyhelyzeti intézkedés volt, amelyet a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválság indokolt. Idén a kormány nem indította el a programot, de a maximált áras lehetőség feltételeihez hasonló feldolgozottsági fokú tűzifa továbbra is közvetlenül az állami erdészeti társaságoktól szerezhető be a legkedvezőbb kondíciókkal, bizonyos helyeken akciók mellett.

Hangsúlyozta, nincs tűzifahiány, nincs sorban állás, minden állami társaságnál nagyobb készletek állnak rendelkezésre, amelyek árairól a társaságok honlapjain lehet tájékozódni. Az árakat jelenleg a piac határozza meg.

Nagy István elmondta, az erdőgazdálkodók és a tűzifa kereskedők árképzésének összehasonlításánál fontos látni az eltéréseket is. Az állami erdészeti társaságoktól döntően alacsonyabb feldolgozottságú tűzifát alapvetően alacsonyabb egységáron lehet beszerezni. Ezzel szemben pedig a tűzifa-kereskedők által kínált magasabb feldolgozottságú, kuglizott, vagy éppen hasított fa magasabb egységárakon vásárolható – húzta alá a miniszter.

Nagy István felhívta a figyelmet a Szociális Tűzifaprogramra, amely az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A kezdeményezés keretében idén 2300-2400 településen mintegy 200 ezer háztartáshoz jut el a tűzifa 2024. február közepéig, amihez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít. Jó hír, hogy szeptember végén a szociális tűzifa kiszállításának mértéke már meghaladta a 60 százalékot.

A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt 12 év időszaka alatt az állami erdészeti társaságok több mint másfél millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára. MTI

Tűzifával segítettek Kiskanizsán

Beteg, rászoruló kiskanizsai lakosokat segített a napokban tűzifával a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász.
Tulman Gézáné a csoport vezetője elmondta, hogy többek között a Rozmaring utcai Kiss Imréné Herczeg Máriának és ágyban fekvő, ágyhoz kötött férjének is vittek tüzelőt.
(Kép és szöveg: Lukács Ibolya)

nagykanizsa-karitasz-1

nagykanizsa-karitasz-2

nagykanizsa-karitasz-3