Emberségből jeles: segített a kanizsai Tesco biztonsági őre

A napokban a nagykanizsai Tescóban a biztonsági pulthoz jött egy roma család. Apa, anya és egy kislány.
Egy játékba dobtak be egy 100 forintos érmét, de az a játékot nem adta ki.
A vagyonőr ránézett a gépre és elmondta nekik, hogy az csak 200 forintos érmével működik.
Megköszönték és távoztak. Rettentő udvariasak voltak.
Az őr utánuk nézett, azt hitte, hogy próbálkoznak 200 ft-os érmével, de nem…
A kislány ránézett a gépre szomorúan és elmentek.

(A nagykanizsai Tesco vagyonőrei. Balról a második Horváth Gábor. Fotó: Facebook)

Tudjátok mit csináltam? – írta a Facebookon Horváth Gábor.
Benyúltam a zsebembe, kerestem 200 forintot, a géphez sétáltam és kiszedtem azt a játékot.
A parkolóba utánuk mentem és a kislánynak adtam.
A szülők ledöbbentek, a kislány pedig már nem volt szomorú…
Természetesen az árát eszembe nem volt elkérni!!!!
Ezzel a dologgal nem magamat fényezem, hanem az üzenete ennek az írásnak, hogy a biztonsági őr is ember…- fogalmazta meg gondolatait a kanizsai Tesco biztonsági szolgálatának csoportvezetője.

99 forint a dinnye kilója a Tescóban, kiakadtak a termelők

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felszólítja a Tesco-Global Áruházak Zrt., hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját, amelyben 99 forintért árusítják a görögdinnyét, miközben néhány napja még 249 forintért kínálták a gyümölcsöt. A NAK hatósági vizsgálatot is kezdeményez.

 

(Tavaly a Tesco parkolókban zúdították a földre a dinnyét az indulatos termelők. Fotó: MTI/archív)

 

A köztestület pénteki közleménye szerint a Tesco az irreálisan alacsony árral veszélyezteti a gazdálkodók megélhetését. A Tesco akciója kizárólag saját marketing céljait szolgálja, ezért nem hagyható, hogy ennek költségeit a dinnyetermelőkre hárítsa az áruházlánc – írták.

 

A NAK a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás, diszkriminatív árképzés, erőfölényével való visszaélése miatt kezdeményez hatósági vizsgálatot a Tesco ellen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál.

 

A kamara azt is vizsgálja, hogy az áruházlánc piaci magatartása mennyiben ellentétes a kamara üzleti etikai szabályzatában foglaltakkal.
A kamara határozottan kiáll a termelők mellett akkor is, ha azok – akár a bérfejlesztésükért tüntető Tesco-dolgozókkal közösen – újra az áruházlánc üzletei elé vonulnak demonstrálni – tartalmazza a közlemény. MTI

Nem megy be a kanizsai helyi járat a Tescóhoz

A Tesco tájékoztatása szerint az idén január elsejétől már nem megy be a nagykanizsai Tesco hipermarkethez a helyi járat.

Az áruházlánc mindezt december 30-án Facebook oldalán tudatta.

Azt, hogy a kanizsai helyi járat útvonalába miért nem fér bele 2017-től a Tesco, a közleményben nem részletezték.

A kommentek között akad olyan is, amely a lépéstől a Tesco magyarországi kivonulásának első jelét vélte felfedezni, ezt viszont a Tesco Facebook moderátora cáfolta.

A kanizsain kívül országszerte megszűnnek az ingyenes Tesco buszjáratok a fővárosban Csepelen és a Váci úton valamint Mohácson és Szarvason is.

A kanizsai járat nem volt ingyenes.

3 milliárdnyi adót vitt Svájcba a magyar Tesco

Hárommilliárd forint adót nem Magyarországon, hanem Svájcban fizetett be a Tesco áruházlánc – írta keddi számában a Magyar Idők.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) hívta fel a lap figyelmét arra, hogy elérte a 160 milliárd forintot a Tesco Svájcban fenntartott fióktelepéhez kihelyezett készpénzállománya, amelyet a gyakorlat szerint a hazai szállítók hiteleznek meg kamatmentesen a vállalatnak. Az ebből származó pénzügyi eredmény 16,6 milliárd forint volt, amely után a multinacionális társaság 1,5 százaléknyi nyereségadót fizetett Svájcban, a magyarországi 19 százalékos közteher helyett. Az ebből származó adómegtakarítás hazánkban elérte a hárommilliárd forintot 2015-ben.

nagykanizsa tesco

Bubenkó Csaba, a szakszervezet vezetője a Magyar Időknek azt mondta, hogy a Tesco eredményessége jelentősen javult tavaly, a vállalat 13,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta 2015-öt, ebből a fizikai dolgozóknál végrehajtott béremelés kevesebb mint 2,5 milliárd forintba került.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Tescónál évek óta tart az elvándorlás, a teljes munkaidős dolgozói állomány öt év alatt 4500 fővel csökkent a láncnál úgy, hogy az áruházlánc eladásai folyamatosan nőttek. MTI

Nem adták ki a bringalopási videót a kanizsai Tescóból!

nagykanizsa lopott bicikli

„Mi jár a fejemben?? Hmm…Megpróbálom szépen leírni… Ma a rendőrség megmutatta a bringalopási üggyel kapcsolatos papírokat.. Most már nyilvánvalóvá vált, hogy a Tescóban dolgozó biztonsági őrök NEM adták ki a felvételt (ami a lopáskor készült) a rendőröknek, több lefoglalási jegyzőkönyvet is láttam, más-más dátummal…
Ezzel ellentétben az őr nekem azt mondta, hogy a rendőrség azért nem vitte el, mert rossz minőségű a felvétel..ami természetesen nem igaz, mert bármilyen rossz minőségű felvételt lefoglaltak volna!! Akkor most mi is van??? Nemtörődömség, vagy hozzá nem értés a biztonsági őrök részéről?? Vagy olyan valaki van a felvételen, akit nem akartak megmutatni?? Nem gyanúsítgatni akarok senkit, csak érdekelnének a kérdéseimre a válaszok, amiket ott a Tescóban nem kaptam meg!!
Amikor először megnézte az őr a felvételt, a bejelentésemkor, akkor még azt mondta, 16:09-kor történt a lopás, sárga pólóban volt a tolvaj, és a Tescótól balra indult el…akkor most mi van?? Használhatatlan a felvétel?
De majd a rendőrségnek ezt megmagyarázhatják (ha sikerül) mert be lesznek idézve tanúként… Tudom, ettől a bringám még nem lesz meg, (és már a felvétel sem) de ez most kikívánkozott belőlem….
Jó tanács: ha a Tescóhoz bringával mész, és lezárod a bringát, köss mellé egy harci kutyát, úgy tuti nem viszik el… Tudomásom szerint az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen bicikli lopás ott… (Facebook)”

Előzmények ITT.

Lezárt bringát loptak a kanizsai Tescónál – Videó van a tolvajról

„Vasárnap délután 16:09-kor a nagykanizsai Tesco melletti bringatárolóból (a bejárat mellett!!) ellopták a LEZÁRT bringámat…honnan tudom ilyen pontosan?
Nos, onnan, hogy a kamera mindent látott, szerencsére…
A feljelentést természetesen megtettem, már a felvétel lefoglalása is megtörtént. Elég szomorú, hogy fényes nappal ilyen megtörténhet..
Bízom benne, hogy elkapják a TOLVAJT, akit szerencsére látni a felvételen!! A legnagyobb öröme ez legyen az életben… Ha valaki esetleg találkozna a képen látható bringával, az értesítést nagyon megköszönném!!”
E-mail: hugika7405@gmail.com (Forrás: Facebook)

nagykanizsa lopott bicikli

Zebra a kanizsai Tescoban

nagykanizs tesco

A hétvégén a nagykanizsai Tesco  mellett ismét cirkuszi előadás volt.

(Amúgy cirkusz nélkül és szokott lenni cirkusz ott, de nem a Tesco hibájából.)

Az állatok közül megszökött egy zebra és be akart menni a Tescoba.

Gondolta, benéz, ha már 1 év után, újra vasárnap is nyitva van a  kanizsai hipermarket 🙂

(Fotó: Varga László – Kanizsa Taxi)

A biztonsági őr FB kommentje a cikk végén 🙂

A sokadik autós pofátlanság a kanizsai Tesco parkolóban

nagykanizsa tesco

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság  Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/1362/2016. általános számon folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 16-án, 15 óra 55 perc és 16 óra 25 perc közötti időben Nagykanizsa belterületén, a Boszorkány úton, egy hipermarket  parkolójában ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel feltehetően tolatás közben nekiütközött a parkolóban álló üres, lezárt állapotban lévő Suzuki Swift típusú személygépkocsinak.
Ezt követően az ismeretlen személy járművével együtt adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Karácsonyi nyitvatartás: tisztázták a félreértéseket a Tescóval

Tisztázta a karácsonyi munkaidő-beosztás körüli félreértéseket a Tescóval a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ
A szakszervezet MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint csütörtökön egyeztettek a Tesco képviselőivel.
A KASZ örömmel vette tudomásul, hogy a vállalat korábban tévesen küldte ki a munkavállalóknak igen kedvezőtlen ünnepi munkaidő-beosztást – hangsúlyozták a közleményben.

nagykanizsa tesco

Fotó: Dél-Zala Press

Az egyeztetésen kiderült, hogy december 24-én az üzletek 12 órai zárása után minden munkavállalónak csak addig kell az áruházban maradnia, amíg a saját munkafolyamatát befejezi.
Kivételt jelentenek az áruátvétellel foglalkozó munkatársak, de ők is legkésőbb 15 órakor elmehetnek. Az üzletek erre a munkára az önként jelentkezőket osztják be. Azokban az áruházakban, ahol biztosan nem érkezik áru 12-15 óra között, az áruátvevőknek sem kell tovább bent maradniuk 12 óra után – közölte a KASZ.
A Tesco áruházakban az ünnepek után a munkavégzés legkorábban december 27-én reggel 6 órakor kezdődik.
A szilveszteri munkavégzés is hasonlóképpen alakul, a 12 órai zárás után az árufeltöltés délután fél ötkor befejeződik, és csak az áruátvétellel foglalkozó munkatársaknak kell az áruházakban maradniuk maximum este hatig.
A szakszervezet pozitívan értékeli, hogy sikerült elérni a Tescónál, hogy a munkavállalók december 24-én a karácsony estét, valamint az azt követő két napot teljes egészében a családjukkal tölthetik – hangsúlyozta a KASZ. MTI