Teréz körúti robbantás – Robbanóanyagot találtak a homokkomáromi hegyen

A Nagykanizsa melletti Homokkomáromban, egy helyi pincében lakott március óta a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, akinél robbanóanyagokat találtak a napokban – közölte pénteken a Zalai Hírlap.

A lap beszámolója szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség az elmúlt napokban többször is vizsgálódott Homokkomáromban, valamint a közeli, nagykanizsai egykori katonai lőtéren. Az újságnak névvel nyilatkozó helyi lakosok azt mondták: március körül vásárolt egy kisebb házat a faluban a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, aki azonban nem nagyon beszélt senkivel.

terez-korut-robbanto
Név nélkül nyilatkozó szomszédja, aki a TEK munkatársait vezette fel a helyszínre, azt közölte a lappal, hogy a házban kedden tartottak házkutatást, amelynek során robbanóanyagot találtak, s abból valamennyit a közelben fel is robbantottak. A férfi szerint szomszédja azt mondta magáról, hogy repülőgép-szerelő, de mert ezzel a szakmával nem tud elhelyezkedni, inkább kamionozni akar. MTI