Nézze a Holdfogyatkozást!

Holnap hajnalban 21-én, azaz ma éjszakáról virradóra, teljes holdfogyatkozás lesz látható a derült területekről!
A részleges fogyatkozás Nagykanizsáról nézve 4:34-kor veszi kezdetét, majd 5:41-kor teljesen belép a Hold a Föld árnyékába, azaz elkezdődik a totalitás.
6:12-kor lesz a teljes fogyatkozás közepe.

(Szuperhold Nagykanizsán 2016. november 14-én. Fotó: MTI Varga György)

A totalitás 6:43-ig tart, majd ismét megjelenik a Nap fénye a Hold felszínén; megkezdődik a kilépés a teljes árnyékából.
A jelenség vége hazánkból nem figyelhető meg, mivel égi kísérőnk lenyugszik, miközben a keleti horizonton a Nap felkel.
A szemlélő ekkor láthatja igazán, hogy a három égitest egy vonalban helyezkedik el a Naprendszerben.

A holdfogyatkozás csillagászati jelenség, amelynek során a Hold részben vagy egészen a Föld árnyékába kerül. Akkor jön létre, ha a Föld a Nap és a Hold között van, és a Föld árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetődik.
A legfeltűnőbb égi jelenségek közé tartozik, hiszen szabad szemmel is jól látható az égbolton.
Korábban a történelemben baljós jelként tartották számon, egyes népeknél egyenesen rettegtek tőle.
Az ókorban a csillagász papok tartották számon a Hold fény-árnyék változásait, például Mezopotámiában a hónapok számlálása a hold-perióduson, amely 29,5 nap, alapult – írja a Wikipédia.

Az évszázad leghosszabb teljes holdfogyatkozása lesz pénteken

Pénteken este lesz az évszázad leghosszabb, 103 perces teljes holdfogyatkozása – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Kiss László csillagász elmondta: pénteken egy vonalba kerül a Nap a Föld és a Hold, és a Hold este a Föld árnyékkúpjába lép. Mint mondta, az esemény egyediségét az adja, hogy a Hold a földkörüli pályájának távolabbi szakaszán jár, ezért kisebbnek látszik a korongja, tovább tud a Föld árnyékában tartózkodni.

Mint ismertette, amikor este felkel a Hold, már rögtön napnyugta után elkezdődik a korong elhalványodása, a teljességet körülbelül 21 óra 30 perckor fogja elérni – ekkor belép a teljes árnyékba. Nem tűnik el teljesen, mélyvörös színe lesz a földi légkörön átszűrődő napfénynek köszönhetően – mondta a csillagász, hozzátéve, hogy a Hold mintegy másfél óráig, 1 óra 43 percig lesz a Föld árnyékában, majd elindul kifelé, a jelenség éjfél után fog véget érni.

Érdekességként említette azt is, hogy a Mars 15 éve nem volt ilyen közel a Földhöz, mint ezekben a napokban, így a bolygó a Nap, a Hold és a Vénusz után a negyedik legfényesebb égitestté vált.
A két jelenség együtt nagyon szép látvány lesz, érdemes megnézni akár szabad szemmel is – hangsúlyozta a csillagász, hozzátéve, hogy az országban több tucat helyen lesznek bemutatók is.

Ha egy sötét helyre kimegyünk, nem a város közepéről nézzük a jelenséget, a holdfogyatkozás közepén fel fog tűnni a Tejút fényes sávja az égen. Másfél óráig teljesen be fog sötétedni az éjszaka – ismertette a jelenséget.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közlése szerint a Hold péntek este közép-európai idő szerint 19 óra 13 perckor lép a Föld félárnyékába, tehát elkezdődik a félárnyékos holdfogyatkozás, 20 óra 24 perckor pedig belép a teljes árnyékba, ezzel elkezdődik a részleges holdfogyatkozás. A teljes holdfogyatkozás fázisa 21 óra 30 perckor veszi kezdetét, a maximális elsötétedés 22 óra 22 perckor lesz. MTI