Az MNB szerint indulhat a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása

Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét, ez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
A közlemény szerint szombaton lépett hatályba az MNB határozata, amely visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank 2014. november 6-án tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely – a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint – a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap elteltével vált hatályossá.
Ezt követően a jegybank által a Széchenyi István Hitelszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását – hangsúlyozza az MNB.
Az eljárás megindulását követően az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal – hívja fel a figyelmet az MNB.
Emlékeztetnek arra, hogy a Széchenyi István Hitelszövetkezet mintegy 6 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. A hitelszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély volt, nem érte el a 0,3 ezreléket sem.
A szövetkezeti hitelintézeti szektor helyzete – ellentétben ezen egyedi intézménnyel – prudenciális szempontból összességében stabil. A hitelszövetkezetek Magyarországon csak saját részjegy-tulajdonosi körében gyűjthetnek betéteket és nyújthatnak alapvetően szolgáltatásokat, így ügyfélkörük korlátozott – hangsúlyozza a jegybank.

(MTI)

Nagy még a csend a Széchenyi Hitelszövetkezet körül

Az elmúlt héten bejelentésre került, hogy a főként Zala megyében működő hitelszövetkezet engedélyét az MNB felfüggesztette, és ideiglenesen felügyeleti biztosok végzik az irányítást. A pénzintézet oldalán található hivatalos értesítés szerint

A Magyar Nemzeti Bank határozatában teljes körű betét, és más visszafizetendő forrás kifizetési tilalmat rendelt el. Az MNB egyúttal megtiltotta a Hitelszövetkezetnek újabb kockázatvállalással járó ügyletek megkötését, vagy hitel és kölcsönszerződésben foglalt határidők meghosszabbítását.

Ennek apropóján több ügyfél is felkereste a fiókokat, valamint telefonon is igyekeztek érdeklődni, ám egyik esetben sem jártak sikerrel.

Az érintettek részére mind Hitelszövetkezetünk, és az Országos Betétbiztosítási Alap a későbbiekben minden szükséges tájékoztatást meg fog adni.

Azonban az ügyfelek mind a mai napig nem kaptak egyértelmű tájékoztatást arról a pénzintézettől, hogy felvett hitelösszegük törlesztését folytathatják-e, vagy ideiglenesen leállíthatják-e befizetéseiket az ügy rendeződéséig, sőt arról sem kaptak információt, hogy vezetett számlájuk elérésére mikor lesz lehetőség. A hitelintézet hallgatása több ezer családot – beleértve a dolgozóikat is – és vállalkozót is érint, akiknek a napi működése válik mindinkább bizonytalanná. A bizonytalanságot az is mélyíti, hogy a Széchenyi Hitelszövetkezet vezetőin kívül más, az esetben érintett vagy kompetens szervek sem adtak ki eddig tájékoztatást.

Az RTL Klub nemrég közvetített híradójából annyi derült ki, hogy a pénzintézet Töröcskei Istvánnak – aki egyébként az AKK vezetője is – érdekeltsége alá tartozik az egyébként nemrégiben több milliárd forintnyi tőkeinjekciót kapott, mégis folyamatosan veszteséges hitelszövetkezet.
Mindeközben a klienseket folyamatosan csábítják át más bankok is, tudtuk meg néhány érintettől.