Szentmise és emléktábla avatás Rigyácon

Vitéz Kurucz János tartalékos tizedes emléktáblájának szentmisével egybekötött átadójára május 16-án (vasárnap) került sor a Zala megyei Rigyácon a Szent György Lovagrend, a község önkormányzata és a Becsehelyi Római Katolikus Plébánia szervezésében.

A közel 400 fős kis falu temploma megtelt hívőkkel a 11 órai szentmisén, melyet Horváth Gábor plébános mutatott be.

Az emléktáblát Fülöp András adta át a lovagrend és a Grádics Egyesület nevében. Emlékező beszédet mondott Balassa Kornél polgármester.

A szentmise után helyezték el az emléktáblát a Szent Anna-templom előtt álló világháborús emlékműnél. A tábla megáldását koszorúzás követte, majd a Himnusz eléneklése után felhangzott a Takarodó.

Az eseményen részt vettek az arany vitézségi éremmel kitüntetett Kurucz János leszármazottai is.

Az emléktábla átadása után az érdeklődők megtekinthették a Zala Honvéd Hagyományőrző Egyesület első világháborús felszereléseit és fegyvereit is. (A rendezvény során díszőrséget adtak a nagykanizsai hagyományőrzők.)

(Forrás és fotók: martinus.hu)

Tűz volt Nagykanizsán és Rigyácnál is

A hosszú hétvége utolsó napján vasárnap meleg idő, mintegy +20-22 fok volt és sajnos fellobbantak a tüzek is.

Nem sokkal 18 óra előtt egy tujasor alatti száraz fű kapott lángra Nagykanizsán az Űrhajós utcában, amelyet a helyi hivatásos tűzoltók percek alatt eloltottak.

18 és 19 óra között mintegy 300 négyzetméteren égett a száraz fű Rigyác külterületén. Ezt a tüzet a Letenyei Katasztrófavédelmi Őrs hivatásos tűzoltói fékezték meg vízsugárral és kéziszerszámokkal – írta hétfői közleményében a Zala megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Még vasárnap videóval számoltunk be arról, hogy közel 20 hektáron lángolt az aljnövényzet Miklósfánál, amit 4 város tűzoltói 6 órás megfeszített munkával oltottak el.

Hétfőn kora délután is volt bőven dolguk a zalai tűzoltóknak, ugyanis árokba hajtott és a tetejére borult egy gépkocsi Lenti külterületén, a Gosztola felé vezető úton.

A helyszínre műszaki mentés céljából a lenti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a rendőrségi helyszínelést követően áramtalanították a járművet. Az elsődleges információk szerint a balesetben nem sérült meg senki.

Elhunyt édesapja fegyverét és lőszereit szerezte meg az ittas rigyáci férfi

A most 45 éves rigyáci férfi néhai édesapja korábban engedéllyel birtokában tartott
1 darab 12/70 mm kaliberű MERKEL gyártmányú sörétes vadászpuskát és 34 darab sörétes vadásztöltényt, amelyeket elzárva egy fegyverszekrényben tárolt.
A férfi április 3-án az esti órákban ittas állapotban a fegyverszekrény sarokpántját levágta, és a szekrényből eltulajdonította a puskát, a hozzá tartozó tokkal és a lőszerekkel együtt.

Mivel nővére észlelte a cselekményét és időközben értesítette a rendőrséget, ezért a megszerzett puskát és lőszereket a házukhoz tartozó pince mellé a tetőcserepek alá elrejtette és a helyszínről elmenekült.
A férfi által megszerzett sörétes vadászpuska lőfegyvernek, a 34 darab vadásztöltény lőszernek minősül, melyek tartásához engedély szükséges, mellyel nem rendelkezett.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon és börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Előzmények itt: Rendőrségi akció Rigyácon.

Tűz volt Rigyácon, gyalogosokat veszélyeztetett egy letört fa Kanizsán

Ötszáz négyzetméteren több foltban égett a tarló kedden délelőtt Rigyácon a Kossuth utcában.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel érkeztek a szabadtéri tűzhöz, majd egy vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet.
Szintén kedden, késő délután egy fenyőfa ága törött le Nagykanizsán az Iskola utcában, amely a járda fölé lógott, a gyalogosforgalmat veszélyeztetve.
A helyi hivatásos tűzoltók magasból mentő járműről láncfűrésszel eltávolították a letörött ágat – számolt be az eseményekről a katasztrófavédelem.


(A fotó illusztráció. Tűzoltók viharban kidőlt fát távolítanak el egy házról Nagykanizsán, az Erdész utcában 2017. július 11-én. MTI Fotó: Varga György)

 

Rigyácról lopott a zalakomári férfi

A nagykanizsai rendőrök egy 49 éves zalakomári férfit fogtak el, aki akkumulátorokat, fém alkatrészeket lopott el.
Rigyácról értesítették a rendőrséget pénteken délután 17 óra 12 perckor, arról, hogy feltehetőleg tolvaj járt az egyik háznál, akit láttak távozni.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság azonnal intézkedéseket tett az elkövető elfogására, melynek eredményeként pár órán belül azonosították és zalakomári otthonában elfogták a 49 éves férfit.

A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mely során elismerte, hogy Rigyácon autózva figyelt fel egy udvarra, ahol mezőgazdasági gépek álltak.
A bekerített helyre bement és onnan akkumulátorokat, vascsöveket, fém alkatrészeket lopott el.
(Forrás: police.hu)

Rendőrségi akció Rigyácon

Honlapunk úgy értesült, hogy kedden éjszaka nagyszabású rendőrségi akció zajlott a Zala megyei Rigyácon.
Kedden éjszaka több ismerősünk is Rigyácra akart behajtani, akik legalább hat rendőrségi autót láttak, az egyenruhások közül többen golyóálló mellényt viseltek. Az arra közlekedőket átmenetileg visszairányították az egyenruhások.

(Fotó: illusztráció. Gyakorlaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegysége. Fotó: police.hu)

A történtekkel kapcsolatban kerestük a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósait, de ők azt mondták, az esettel kapcsolatban semmilyen információval nem tudnak szolgálni.
Más forrásokból megtudtuk, akkor az éjfél előtti órákban valóban történt egy rendőrségi akció Rigyácon.
Információink szerint egy családi házban engedéllyel tartottak fegyvert, melynek fegyvertartó szekrényét törhette fel egy férfi. Onnan egy fegyvert magához vett, állítólag ezért hívták ki a rendőröket.
Nem hivatalos forrásokból azt biztosan megtudtuk, hogy nem volt lövöldözés kedden este Rigyácon.
A történtekre szakszerűen és határozottan reagált a Nagykanizsai Rendőrkapitányság éppen szolgálatban lévő állománya, ezért volt annyi rendőr Rigyácon.

A falubeliektől megtudtuk, a mentális zavarokkal is küzdő férfit elfogták, előállították, majd szabadon engedték. Lövés szerencsére nem dördült.

Petrivente és Rigyác között karambolozott egy nagykanizsai férfi

Egy 21 éves nagykanizsai férfi pénteken este 21 óra körül a 7-es számú főúton közlekedett Suzuki típusú személyautójával Petrivente irányából Rigyác felé, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – egy egyenes útszakaszon járművével az úttestről lesodródott, majd az árok falának ütközött, végül az úttestre visszacsapódva állt meg.
A gépkocsi vezetője a balesetben könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség szombat reggeli közleményéből azt is kiderült, hogy pénteken a nagykanizsai zsaruk tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vettek egy 51 éves zalakomári nőt.
Azt is megtudtuk, egy 16 éves fiút is elkaptak az egyenruhások, akivel szemben a bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az alpolgármester lett a polgármester Rigyácon

Kántor László (független) eddigi alpolgármestert választották meg a település új vezetőjének vasárnap a Zala megyei Rigyácon – tájékoztatta a falu jegyzője az MTI-t.
Szalai-Gaál Mónika elmondta: a település 351 szavazásra jogosult polgára közül 225-ön járultak az urnákhoz, a szavazatok összeszámolása után egy érvénytelen voksot találtak.
A négy jelölt közül Kántor Lászlót 94-en támogatták, a független Keléné Molnár Melinda 85, a szintén független Poszavecz Mónika 44, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Kovács István pedig egy szavazatot gyűjtött.
Rigyácon azért kellett időközi választást kiírni, mert Homály Balázs (független), az eddigi polgármester tavaly november 27-i hatállyal lemondott, döntését azzal indokolta, hogy nem tudott együttműködni a képviselő-testülettel. MTI

(Fotó: nagyvőfély.hu)