Egyre jobban megéri a reptéren parkolni

Tagadhatatlan, hogy a reptéri parkolás a korábbi években igencsak drága mulatság volt. Szerencsére ez mára megváltozni látszik, hiszen a Budapest Airport rengeteget tett azért, hogy az ilyen jellegű szolgáltatása minél népszerűbb lehessen. Emiatt érdemes alaposabban megismerni ezt a szolgáltatást, hiszen jó választásnak bizonyulhat egy hosszabb utazás esetén.

A reptéri parkolás díjszabásai jelentős eltérést mutatnak attól függően, melyik zónát választjuk. Természetes, hogy a terminál bejáratánál elhelyezett zónák díjszabásai a legmagasabbak, illetve a legtávolabbi Holiday névre keresztelt zónák a legolcsóbbak.

A bud.hu munkatársa azonban arra hívja fel a figyelmünket, hogy a távolság és az ár nem feltétlenül van szoros összefüggésben egymással. A díjszabást elsősorban a parkoló jellege határozza meg, ám természetes, hogy a terminál közelében vannak az úgynevezett prémium parkolók, ahol rövid ideig tartó parkolásra nyílik lehetőség. Ezeket a zónákat használjuk abban az esetben is, ha csak kihoztunk valakit a reptérre, vagy épp elé jöttünk. A Budapest Airport szeretné segíteni a zavartalan közlekedést, illetve szeretné még népszerűbbé tenni a reptéri parkolás szolgáltatást, ezért a rövid ideig tartó megállásokat ingyenesen elérhetővé tette.

A reptér munkatársa arra is felhívta a figyelmünket, hogy a reptéri parkolás igénybevétele előtt érdemes alaposabban is tájékozódni a különböző zónák szolgáltatásairól, illetve díjszabásáról. Alapvetően ki lehet jelenteni, hogy a zónák díjszabása között jelentős eltérések tapasztalhatók, így egyáltalán nem mindegy, melyiket választjuk. A legszerencsésebb, ha már otthon elvégezzük a zónák összehasonlítását és céltudatosan érkezünk. Ilyen esetben természetesen érdemes élni az online foglalás lehetőségével is. Ha jó döntést szeretnénk hozni, érdemes szem előtt tartani a kiszemelt zónák legfontosabb tulajdonságait.

Mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelőnek tűnő parkolót, vegyük szemügyre annak elhelyezkedését, illetve tekintsük meg, milyen távolságra található a terminál épületétől. Noha földrajzi értelemben ezek a távolságok egyáltalán nem jelentősek, mégis érdemes kalkulálni velük, ha sietnünk kell. A reptéri transzfer gyors és rendszeres szolgáltatást jelent, de némi időt mégis igényel az eljutás. Persze ha nem sietünk, a távolságot akár gyalogosan is megtehetjük.

Ezt biztonságos gyalogjárdák teszik lehetővé, nem kell a közlekedő autók között cikáznunk, ezzel kockáztatva a testi épségünket. Tartsuk szem előtt a kiszemelt zónák szolgáltatási körét is. Némely esetben kiegészítő szolgáltatásokra van lehetőség; akár kiemelt biztonsági szolgálatot vehetünk igénybe, vagy akár megmoshatjuk a gépkocsinkat. Megfelelő döntésnek köszönhetően akár jelentős összegeket is a zsebünkben hagyhatunk, így mindenképpen érdemes foglalkoznunk kicsit a megfelelő parkoló zóna kiválasztásával.

A Budapest Airport vezetősége igyekszik minden olyan szolgáltatást még vonzóbbá tenni, ami a reptéri parkoláshoz kapcsolódik. Ennek az üzletpolitikának köszönhető, hogy egyre több úgynevezett XXL parkolót hoznak létre. Ezeken a helyeken akár egyterű gépjárművel és más nagyobb méretű járgánnyal is parkolhatunk. A reptér vezetősége ilyen módon igyekszik népszerűsíteni a szolgáltatást, illetve tehermentesíteni egyes zónákat.

Ennek a gondolkodásnak köszönhető, hogy az XXL parkolók alapáron vehetők igénybe. Éljünk a lehetőséggel, ha repülőutat tervezünk, és válasszuk a reptéri parkolás szolgáltatást!

Reptéri parkolás gyorsan, kényelmesen

Foglaljon reptéri parkolóhelyet kényelmesen online, pár egyszerű lépésben! Válassza ki, hogy mely parkolóhelyre tart igényt teremgarázsra, vagy szabadtéri helyre. Pár alapvető adatot követően már csak a parkolóba való érkezés időpontját, valamint az utasok létszámát kell megadnia a foglalás befejezéséhez. A Parkoló Pláza rendkívül kedvező árakkal várja minden kedves ügyfelét, akik parkolási lehetőséget keresnek a Liszt Ferenc Repülőtér közelében.

repteri-parkolas

A parkolók kevesebb, mint 3 km-re találhatóak a reptértől, melyhez 0-24 órás ingyenes busz transzfer szállítja az ügyfeleket. A parkolás nehézségeit könnyedén leveheti a válláról, így kizárólag csak az utazásra koncentrálhat. A szolgáltatás igénybevétele alatt szinte 100%-os biztonságban tudhatja autóját, nem kell aggódnia sem a lopások, illetve az időjárási körülmények miatt sem.

  • 0-24 órás NON-STOP nyitva tartás várja az ügyfeleket, valamint rendelkezésre állás

  • 1400 nm-es teremgarázs, valamint 3000 nm szabadtéri reptéri parkolóhely

  • Ingyenes reptéri transzfer oda-vissza 0-24 órában a hét minden napján

  • Őrzött, bekerített, igényesen kialakított parkolási lehetőség

  • Kamerával és járőrszolgálattal védett terület

  • Online módon, telefonon és e-mailen is előre foglalható reptéri parkolóhelyek

  • Fizetés a helyszínen készpénzzel történik, bankkártyát nem fogadnak el

  • Az árváltozás jogát fenntartják

A Parkoló Pláza reptéri parkolók  egyszerűen megközelíthetőek az M0-ás segítségével az M1, M7, M5, M3 autópálya felől is. Budapest felől a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre tartva az Üllői út, 4-es Főút vecsési találkozásánál, a kettős körforgalomnál kell lehajtani Vecsés irányába. A parkoló megközelítése az M0 autópálya irányából az M3-as felől érkezve, a 37km kő Gyáli kijáratánál, M5 felől érkezve 37km kő Vecsési kihajtónál. Miután a parkolóhelyet online kiválasztotta, csak a parkolóba érkezés időpontját, és a létszámot kell megadni a foglaláshoz. Minden megkezdett nap díjköteles, az árak az ÁFÁ-t, és a reptéri transzfert, valamint a reptéri behajtási díjat is magukba foglalják. A 24 óra után hazaérkező vendégeknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek 22:00-tól nem számítja az adott napot.

A reptéri parkolás olcsóbb mint gondolnánk

A reptéri parkolás terén ma már számos hasonló kedvezménnyel találkozhatunk, mint amikor a repülőjegyet vásároljuk. A repülőgépen való utazás nem számít különlegességnek napjainkban, rengetegen veszik igénybe ezt a tömegközlekedési formát, hiszen sokkal gyorsabb, sok esetben olcsóbb is, és – a legújabb statisztikáknak köszönhetően kiderült – hogy a legbiztonságosabb utazási forma is a repülés.

repuloteri-parkolas
Míg régen a reptéri parkolás elképzelhetetlennek tűnt a rendkívüli magas árak miatt, ma már ez a szolgáltatás is a repülés hétköznapiságához mérten változott. Mivel a repülés sem számít már exkluzív utazásnak, így a parkolási árak is sokkal kifizethetőbbé váltak. A bud.hu minden évben újabbnál újabb szolgáltatásokkal és akciókkal bővíti a kínálatot, hogy felhívja a figyelmet a reptéri parkolás lehetőségeire és kifizethetőségére, nem beszélve a biztonságról.

Válasszunk parkolóhelyet!  
Elsőként fontos, hogy a reptéri parkolás lehetőségeiről tájékozódjon, hiszen a Budapest Airport többféle árkategóriás parkolóval rendelkezik. A javaslat, hogy a tartózkodási idő függvényében válasszon parkolóhelyet. A parkolási időt és a külföldön töltött időszak hosszúságát is érdemes figyelembe venni, hogy a megfelelő parkolási zónát választhassa ki.
A közvetlen bejáratnál, már egy 5 percig ingyenesen igénybe vehető Prémium Parkoló is az utazók rendelkezésére áll, ami igazán kedvezőnek bizonyul, ha egy ismerősünk ki tud vinni a reptérre, illetve ha valaki eljönne értünk, hiszen így nem kell fizetni semmit a parkolásért.
A Terminál Parkoló is kellő kedvezményeket nyújt, megfizethető árat kínál a pár napos külföldi tartózkodás idejére, és mindössze 6-8 perc sétára van a Terminál bejáratától.
A Business Parkoló igazi luxust kínál, mindamellett, hogy autóját teljes, fokozott biztonságban tudhatja, ingyenes busztranszferrel érkezhet a Terminál bejáratához, amely csupán 2 percet vesz igénybe.
Ha eddig azzal volt problémája, hogy túl nagy az autója és nem fér el a reptéri parkolókban, akkor a Budapest Airport most erre is megoldást kínál, hiszen az XXL-es méretű parkolóhely extra díj befizetése nélkül is igénybe vehető.

Kötöttségek nélkül a reptérre
Természetesen még mindig sokan érvelnek a tömegközlekedés mellett, ha a reptéri parkolási díjakról van szó. Az árak között lényeges különbség van, ugyanakkor a kényelem és a kötetlenség sokkal többet jelenthet némely pillanatokban. A különféle kedvezmények és akciók segítenek abban, hogy ne kelljen az utazóknak más tömegközlekedési eszközökhöz igazodnia. Egy-egy repülés kellőképpen megterheli a testet, nem beszélve arról, ha időeltolódás is fellép.
Ezekben a helyzetekben sokkal egyszerűbb az autóba beülni és hazautazni, mint a buszra és a vonatra várni. Sok esetben nem tudunk annyi pénzt megspórolni a tömegközlekedési eszközzel, mint az autózással, hiszen a vidékről érkezőknek akár több átszállást is jelent az utazás.

Extra szolgáltatások a reptéri parkoláskor
Gondolt már arra, hogy amíg Ön nyaralását tölti, addig autója olyan kezekben van, akik nem csak megvigyázzák, de ragyogóvá is varázsolják, méghozzá teljesen ingyen. A reptéri parkolás most ezzel a plusz szolgáltatással bővült, ami azt jelenti, hogy azoknak, akik bármiféle reptéri parkolási szolgáltatást vesznek igénybe, elérhető az ingyenes autómosás.
A környezetkímélő technikának, a víz nélküli tisztítószernek és a különleges törlőkendőknek köszönhetően autója olyan ápolást kap, mint még soha. Ez a szolgáltatás egyébként a nagyobb autómosókban rendkívül drága, a reptéren ingyen igénybe vehető.