Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán

Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán, reggel 6 órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Gál Kristóf azt mondta, a Speedmarathon nevű 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nem csak a rendőrség dolga.
Beszélt arról is, hogy 2018 augusztusában 31-gyel, egész évben pedig néggyel többen haltak meg közúti balesetben, mint az azt megelőző évben.

Tavaly a halálos balesetek 8,4 százalékát okozta ittas vezetés – ismertette.
Hozzátette, az ittasan balesetet okozók 66 százaléka autós, a második helyen tíz százalékkal a kerékpárosok állnak.
A balesetek mindössze nyolc százalékát okozzák teherautó- és buszvezetők. MTI
Hogy melyik megyében, mely településeken hol és mennyi ideig traffiznak a rendőrök azt
IDE KATTINTVA NÉZHETIK MEG.

A traffipaxozás előzetes bejelentés nélkül is törvényes – állítja a rendőrség

A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idejét – jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten.
Óberling József azután tartott sajtótájékoztatót, hogy több hírportál azt írta: az országos főkapitány erre vonatkozó utasítása jogszabálysértő.
A rendőrségi törvény ugyanis előírja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni a megfigyelt területre vonatkozó adatokat – érveltek.

(Január 16-án egy BMW-s a megengedett 50 helyett 130-cal hajtott a zalaegerszegi Gasparich utcában. Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A főosztályvezető emlékeztetett: az ORFK tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítják a sebességellenőrzéseket; nem fogják például közzétenni a mérések tervezett helyszínét, és “civil” járművekkel is ellenőriznek.
Hangsúlyozta, hogy a törvény feljogosítja arra a rendőrséget, hogy intézkedéseiről hang- és képfelvételt készítsen, ezt pedig nem kötelessége sem előre bejelenteni, sem táblákkal figyelmeztetni rá.
Felidézte, hogy tavaly az év első nyolc hónapjában harminccal többen haltak meg az utakon, mint 2017 azonos időszakában.
A 2018 egészére vonatkozó előzetes adatok viszont azt mutatják, hogy helyes volt a szeptemberben bejelentett szigorítás, mert az év egészét tekintve 2017-hez képest már nem nőtt a halálos áldozatok száma – emelte ki Óberling József. MTI