Nő a használtautó piac!

Tavaly mintegy tíz százalékkal több, csaknem félmillió használtautó cserélt gazdát Magyarországon, a járművek átlagára 9 százalékkal nőt, így meghaladta az 1,6 millió forintot – közölte a Használtautó.hu autós portál hétfőn az MTI-vel.
A mennyiségi növekedést az újautó-eladások és a használtautó-import kedvező alakulása segítette 2014-ben. “Az áraknak a szinte nem is létező inflációt jóval meghaladó növekedése pedig elsősorban a romló forintárfolyamnak, illetve a 2014 elejétől a használtautó-behozatalra is kiterjesztett vagyonszerzési illetéknek tulajdonítható” – idézi a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu marketingvezetőjét.
A legnagyobb mértékben, közel 15 százalékkal a legtöbb hirdetést képviselő alsó középkategóriába tartozó autók átlagára nőtt, de a kínálatban szintén jelentős, 27 százalékos arányt képviselő közép- és felső középkategóriás használt járműveket is átlagosan 8 százalékkal drágábban lehet megkapni, mint egy éve.
A Magyarországon értékesített használtautók fele öt márka valamelyikét képviseli: 14 százalékos részarányával továbbra is az Opel vezet, a második legjobban forgó márka a Suzuki, tíz százalékos részesedéssel. Ezeket sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault követi, a rangsor jól tükrözi a hazai személyautó-állomány összetételét is – közölték.
A közlemény szerint az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző használtautó index a tavalyi utolsó negyedévben 134,4 százalékra emelkedett.
Az index meggyőző mértékben maga mögött hagyta azt a sávot, amelyből a válság kezdete óta évekig nem tudott kitörni – emelte ki Fodor László, hozzátéve, hogy mostanra már több mint harmadával nagyobb összértékben cserélnek gazdát a használt autók a magyar piacon, mint 2009 elején.
A Használtautó.hu negyedévente közli a használtautó-piac aktuális állapotát leíró indexet. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének – áll a közleményben.

(MTI)

Szakképzés, mint megoldás a bajainkra?

Nagy port kavart az utóbbi időben a középiskolai, pontosabban gimnáziumi férőhelyek szűkítése annak érdekében, hogy a fiatal generációt a szakképzés irányába tereljék. Ennek nyilvánvaló mondanivalója, hogy “egy jó szakma” többet ér még a diplománál is.

Tyúk volt-e előbb vagy a tojás?

Az, hogy mára Magyarországon a diplomások értéke a nullához konvergál nem a diákok bűne. Az sem a szülők és a diákok bűne, hogy a szakképzés és a szakmaiság kevésbé szempont a modern Zalában (de akár az országban is). Volt idő, amikor felülről azt sulykolták az éppen aktuális generációba – talán a ’90-es évek közepétől, mikor nagyon fel akartunk még zárkózni a nyugati élethez -, hogy diploma nélkül nem ér semmit az ember. Egyre nagyobb teret kapott a nyelvoktatás, egyre fontosabb volt az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra való felkészülés. Az a sztereotípia alakult ki, hogy a “menedzserséghez”, ami akkoriban kezdett igazán divatossá válni, ez az egyenes út. Másrészről az a klasszikus sztereotípia nyert teret, hogy az okosak és társadalmilag magasabb státusz álmát dédelgetőknek a küszöb minimum az érettségit és a továbbtanulást kellett jelentenie. Piaci környezet, hatástanulmány feltehetően pont annyi volt mindehhez – mindezt alátámasztandó – , mint amennyi ma előzi meg általában a nagy döntéseket. Így amikor felmerül a döntéshozók részéről egy kijelentés, akkor első sorban azoknak kellene legelőször szembenéznie hibás felfogásukkal, akik ebbe a mederbe terelték a dolgokat.

Az, hogy társadalmilag olyan kép alakult ki a szakmunkáról, hogy az szélesebb körben számítson “cikinek”, valahol a világunk hibája is. Mitől értékesebb ma egy diplomás fénymásoló, mint egy bolti eladó? Mitől értéktelenebb egy villanyszerelő, egy burkoló, egy gázkészülék szerelő, mint egy főiskolás? Hiszen közülük nyilvánvalóan a szakmát birtokló oldalán van status quo, mivel a kazánt akkor is csak ő javítja meg, mikor az agyonképzett társa éppen nem tud meleg vízben fürdeni.
Persze, hogy semmivel. De a magyar ember sikermércéje mindig is a pénz volt.

Ha van mit a tejbe aprítani, nyilván sikeres is vagy. Ha gazdag és sikeres akarsz lenni, akkor meg nem a koszban térdelve éred el a célod

Hányszor lehetett hasonló bölcsnek hitt kis előadásokat hallani a nagy öregektől, melyek azóta felülíródtak! Akkor még nem gondolták volna, hogy a kazánszerelő ma ötszörös órabérért megy javítani – szakmai tapasztalatától függően akár rutinból is – ahhoz a diplomás menedzserhez, aki 8 hónap álláskeresés után végül a végzettségének nem egészen megfelelő helyen nettó 120 ezer forintos bérrel elkezdi a nagybetűs életet olyan tudattal, hogy bármikor lecserélhetik. A jelen hibáinak magvát tehát a múltban vetették el, és mindenki hibázott: az is, aki segítette a sztereotípiák berögződését, és az is, aki elhitte, hogy a sikernek van receptje.

Ellentmondások

Az egykor jól működő szakképzést ledegradálták, most pedig duális szakképzéssel igyekeznek oltani a tüzet. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha az iskolák rendelkeznének megfelelő berendezésekkel, megfelelő tudású szakemberekkel, akik a kornak megfelelő minőségű képzettséget adhatnák meg gyerekeinknek, és akiket ezután tárt karokkal fogadnának a vállalatokhoz. Azt sem felejtsük el, hogy a szakma rossz megítélése, rossz bérezése esetleg abból is eredhet, hogy nem megfelelő színvonalú tudást kaptak az alma materben. Mindezzel csupán az a baj, hogy nem oldja meg a legégetőbb kérdést: a pénzt. 

6074-uj-utakon-a-szakkepzes

Nem attól lesz egy középiskolai képzési szisztéma sikeres, mert tudást ad csupán, hanem a bérek mércéjétől. Megkaptam a szakmám, 18 éves vagyok, oké. Még mindig nincs motivációm 90 nettóért dolgozni. (Habár mire egy diplomás eljut az államvizsgájáig, nekem már vagy 4 év szakmai tapasztalatom lesz, ami a piacon plusz két lépcső a bérsávban) A szakmunka értékét az adja meg, hogy hová skálázza be a piac. Ez addig viszont változatlan marad, míg Ausztriában 400.000 az induló szint.

A tudás általában nem lesz elég az üdvösséghez. Pont úgy, ahogy mára nem elég a diplomások esetében sem. Tehetséges és okos fiatalok ezrei kerülnek – pontosabban kerülnének be –  a munkaerőpiacra, csak épp nincs hova. Pedig a cégeknek belőlük van a legnagyobb előnye, hisz tettre kész, a tudását fitogtatni akaró fiatalokkal tudja a munkát elvégeztetni. Feltéve, ha tud olyat nyújtani, hogy azt a buzgóságot rövid távon nem öli meg bennük. Amikor elkezdik visszaterelni a szülők és tanárok figyelmét a szakoktatásra, akkor ugyanezzel a vákuummal találjak majd szembe magukat. Van megoldás minderre, ha akarják:

  1. érdekképviselet és annak fajsúlyossága
  2. arany középút
  3. következetesség

A legfontosabb, hogy már gyermekkortól monitorozzák a tanárok, hogy milyen képességű, készségű a gyerek annak érdekében, hogy a megfelelő időben segíthessenek döntést hozni nekik jövőjükről.

Ennél még fontosabb, hogy a szülők ugyanezt megtegyék.

Az oktatásnak nem kell szükségszerűen fekete-fehérnek lennie. Sőt! Hangsúlyozott szerepe kell legyen bármilyen középiskolai képzésben a nyelvoktatásnak. Ugyanolyan komolysággal, ugyanolyan mértékben. Nem szabad egyik irányban sem túlzásba esni, hogy

az egyik suli csak féltudású diplomás csemetét, a másik meg fél tudású szakmunkást bocsájt ki.

201111291351_liga_szakszervezetek300x214Az pedig, hogy a gyerek végül melyik irányt választja, a piactól függ. A piac viszont akkor munkaerőbarát, ha nem abból indul ki, hogy “mennyit hajlandó fizetni”, hanem ha az érdekképviseletek kialakítják a szintet, miszerint “mennyit kell legalább fizetni”.

Nálunk ódivatú és bagatellnek tartott dolog a szakszervezet, Ausztriától az Egyesült Királyságig pedig meghatározó.

Ott ugyanis a politikai döntések és a piac alakul az igény szerint, hála a munkásosztály és a szakszervezet nyomásnak. Ezért van az például, hogy ugyanazt a benzint, vidámabban tankolja bele az Audiba a német, mint ahogyan mi tesszük a hitellel terhelt 10 éves Suzukiba, valamint ezért tud elmenni kétszer nyaralni az is kint, aki csak szendvicset ken. Ez alapja valahol a jóléti és fogyasztói társadalomnak is.

Igaz mindehhez jóval kedvezőbb (és kevesebb) adózási struktúra is szükségszerű, mert az is nonszensz, hogy ugyanannyi megy be a közösbe, mint amennyit magunknak megtermelünk…