Nőt ütött Galambokon

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket és befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint a 28 éves garabonci férfi január 9-én a délelőtti órákban megjelent volt élettársa otthonában Galambokon, ahol szóváltásba keveredtek.

A gyanúsított a veszekedés során több alkalommal megütötte a nőt, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A 28 éves férfival szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.
(Forrás:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Ajtót tört, nőt ütött a zalakomári férfi

A lenti nyomozók vádemelést javasolnak egy 19 éves zalakomári férfi ellen.
A gyanúsított még 2017. július 9-én 22 óra körül Lovásziban megjelent a sértett lakóhelyén, aki nem akarta beengedni otthonába a férfit.
A fiatal betörte a bejárati ajtón lévő üveget, bement a házba, ahol többször megütötte a sértettet és az édesanyját is, akik a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves zalakomári férfi ellen magánlaksértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Lenti Járási Ügyészségre.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)