Évi 5 ezer tonna kapacitású PET palack-feldolgozó Nagykanizsán

Egyeztetik az országos hulladékgazdálkodási rendszerről szóló kormányrendelet tervezetét, egy később készülő minisztériumi rendelet pedig a közszolgáltatók működését, finanszírozását stabilizálja majd – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán.

nagykanizsa pet palackozó

Szabó Zsolt a mintegy 130 ezer lakosú térség hulladékgazdálkodását végző Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft.-nél tett látogatását követően beszélt arról, hogy a tervezetről hétfőn 180-190 szolgáltató vezetőjével tartanak szakmai egyeztetést.
A későbbi NFM rendeletről azt mondta: a szolgáltatók működését teszi finanszírozhatóvá és stabillá, olyan kompenzációs rendszert alkalmazva, ami garantálja a nullszaldós, nonprofit működést és a hatékonyabb szolgáltatást.
Megjegyezte: a kormány döntése szerint olyan országos hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki, amiben a vagyonelemek és a nonprofit jelleg rövid és hosszú távon is működőképes, a rezsicsökkentés megőrzése érdekében ugyanakkor nem kívánják a 2012 tavaszán rögzített lakossági árakat növelni. Hozzátette: a szelektív hulladék feldolgozása terén vannak még kiaknázatlan lehetőségek, jelenleg évente mintegy 40 milliárd forint értékű hulladékot nem tudnak újrahasznosítani.
„Nincs államosítás, az önkormányzatok jogosultságai megmaradnak, és a tevékenység is a közszolgáltatóknál marad” a holdingrendszerben – fűzte hozzá Szabó Zsolt.
Az MTI kérdésre kifejtette: a holding zártkörű részvénytársasági formában már megalakult, „a pénzgazdálkodásban, a követeléskezelésben és a fejlesztési, szakmai irányításban fog utat mutatni”.
Közölte, minderre azért van szükség, mert várhatóan változik a helyzet. Az Európai Unió elvárása most az, hogy 2020-ig elérjük a hulladékok 50 százalékának újrahasznosítását, és nincs szabályozva a lerakóba kerülő hulladék mennyisége – mondta. A tervek szerint azonban szigorítás várható, amivel 65-70 százalékra növekszik az újrahasznosítási arány és 10 százalék alatt lehet a depóba kerülő hulladék mértéke – fejtette ki.
Az államtitkár kitért arra is, hogy országos szinten jelenleg 14 milliárd forint a közvetlenül kimutatott veszteség a hulladékgazdálkodásban, de ez valójában ennél is több, mert sok helyen az önkormányzatok segítenek. Ezeket a terheket levennék az önkormányzatok válláról – közölte.
Elmondta, ma 141 hulladék közszolgáltatónak van engedélye Magyarországon, de miután akad köztük egyetlen települést és egész megyét kiszolgáló társaság is, szükség van a hatékonyság érdekében tevékenységük koordinálására.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt, nagykanizsai polgármestersége alatt, külföldi tulajdonostól szerezte meg az önkormányzat a mai Netta-Pannonia Kft.-t. A kivásárlás jó döntés volt, az akkor 100-120 embert foglalkoztató cég ma már közel 200 embernek ad munkát, tevékenysége pedig kibővült a hóeltakarítással és a parkgondozással. Mindemellett olyan fejlesztéseket is végrehajtottak – például az ügyfeleknek szóló hulladékos mobil applikációt -, amelyeket országos szinten is alkalmazni lehet – mondta.
Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy a Netta-Pannonia a tervek szerint egy évi 5000 tonna kapacitású PET-palack-feldolgozót alakít ki Nagykanizsán. MTI