Elhunyt az a férfi, aki meglőtte magát Nemespátróban

Szerelte a kézifegyverét a műhelyében egy 68 éves férfi de az elsült és véletlenül hasba lőtte magát szilveszter délután Nemespátróban.

Felesége a TV2 Tények című műsorának riportjában – a nemespátrói eset 11.00 perctől látható az adásban – azt mondta, üvöltést és kiáltást hallott, amire kiért a lakásból, férje már a lépcsőn ült és nagyon vérzett.

(A véletlen lövés után a férfi a lépcsőn ült összeroskadva. Fotó: TV2 Tények képernyőkép)

Kiderült, hogy a vadász mája, tüdeje és a nyomra is megsérült a lövésben, vizsgálják, hogy volt-e engedélye a fegyverekhez.

A férfit akkor életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vitték kórházba.

A rendőrök a helyszínen lefoglaltak több fegyvert illetve lőszereket, amelyeket szakértők bevonásával vizsgálnak – nyilatkozta a TV2 Tények január 2-i adásában Tóth Evelin a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a férfi a napokban elhunyt. Halálának körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Azt, hogy milyen fegyver sült el (puska vagy pisztoly) véletlenül szilveszter napján Nemespátróban, még nem tudni, ugyanis a rendőrség a nyomozásra való tekintettel az ügyben további információt nem adott ki.

A nemespátrói eset a TV2 Tények című január 2-i műsorában 11 perctől látható.

Fenyőfát varázsolnak az ágacskákból Nemespátrón

A karácsony előtti időszakban már hetekkel ezelőtt megkezdődik a karácsonyfának való fenyők kivágása, eladása Zalában. Surd és Nemespátró környékén már a múlt hét óta stilezik, kivágják, csomagolják az ünnep illatos , egyedi szimbólumát.

A nemespátrói Dömötörfyné Sifter Éva sok értékes információt megosztott abban a videóban, amelyet engedélyével töltöttünk fel a YouTube-ra.

(Becsomagolt, szállításra váró fenyőfák a Zala megyei Nemespátrón 2020. november 22-én. Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő térségében elkezdődött a karácsonyi fenyők vágása. MTI/Varga György)

„Amikor egy 15-20 centis kis ágacska és 8-10 év munkája során lesz 1,70,1,80,190 magas, bekerített terület kell, hogy ne legeljék le a vadak, valamint permetezni kell a bogarak, a gombák ellen a fákat. Permetezni, kaszálni a füvet, hogy tiszta legyen az ültetvényes – az 8-10 év nehéz munkája .”- mondta többek között a videóban Éva.

Megkezdték a karácsonyfának szánt fenyőfák kivágását Nemespátrón

Kivágott fenyőfákat húznak hálóba a Zala megyei, Nagykanbizsához közeli Nemespátrón 2019. november 29-én.

Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő térségében elkezdődött a karácsonyfák kivágása.

Fotók: MTI/Varga György

Mindenki a fenyvesekben dolgozik Surdon

A nordmann fenyőt keresi a legtöbb vásárló, ezt tapasztalja a Zala megyei Surd polgármestere. A településen már mindenki a fenyvesekben dolgozik. A Zala megyei település arról híres, hogy innen származik a piacokon kapható fenyőfák legnagyobb része. Kanász János polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy az ország egész területére szállítanak, de a legtöbbet, a fák 60 százalékát Budapesten adják el.

Falunap Nemespátrón – Fotók, videók

nemespátró falunap 2016-1

Szombaton falunapot rendeztek a Nagykanizsa melletti Nemespátrón.

A program ünnepélyes megnyitóján köszöntőt mondott Cseresnyés Péter államtitkár és átadásra került a díszpolgári cím is.

Nemespátró Önkormányzatának képviselő-testülete Dömötörfy Jenő részére a település érdekében kifejtett kimagasló tevékenységéért Nemespátró község díszpolgára kitüntető címet adományozta. A volt polgármesternek a kitüntető címet Cseresnyés Péter adta át. A köszöntő beszédet Göndör István mondta el. A község ajándékát Gilicze Sándor polgármester adta át az ünnepeltnek. (Fotók/videók: Vízvári József – Pipás)

nemespátró falunap 2016-2

nemespátró falunap 2016-3

nemespátró falunap 2016-4

nemespátró gilicze sándor polgármester

nemespátró falunap 2016-6

nemespátró falunap 2016-7

nemespátró falunap 2016-8

nemespátró falunap 2016-9

nemespátró falunap 2016-10

nemespátró falunap 2016-11

nemespátró falunap 2016-12

nemespátró falunap 2016-13