Kanizsai rendőrök váltották valóra Erika álmát

Autóleállítás, igazoltatás, okmányok elkérése, útlevélkezelői feladatok egy rendészeti szakterületen dolgozó rendőr mindennapos feladata. Számukra ez a munka, ami egy nagykanizsai fogyatékkal élő nő álma volt.

A „Neked munka, nekem Álom!” elnevezésű programban 2017. május 31-én részt vett a Nagykanizsai Rendőrkapitányság is, ezzel betekintést engedve egy 49 éves, szellemileg sérült nőnek a rendőrség egyik izgalmas szakterületébe.

Az a kezdeményezés, amikor a dolgozni vágyó sérült emberek kipróbálhatják magukat „álommunkájukban”, nemzetközi gyökerekkel rendelkezik és mára már Magyarországon is országos méretűvé szélesedett.

A nyílt nap keretein belül a zalai rendőrök igazi tapasztalatot szerezhettek arról, hogy milyen szellemileg sérült emberrel együttműködni, dolgozni, kommunikálni. A 49 éves, szellemileg sérült Gerócs Erika pedig egy napra bekapcsolódhatott abba a munkába, amiről gyermekkora óta álmodott. A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon dr. Molnár József rendőr ezredes, kapitányságvezető üdvözölte elsőként az alkalmi kollégát és kísérőjét.

Az ismerkedést követően Vörös Viktória rendőr főtörzsőrmester és Szolárné Fáczán Tünde címzetes rendőr főtörzsőrmester vették szárnyaik alá Erikát, aki először munkavédelmi oktatáson vett részt, majd megmutatták neki az épületet, körbevezették az osztályokon.

Ezt követően rendőrautóval egy közlekedésbiztonsági akció helyszínére vezetett az út, ahol autót állíthatott le, elkérhette az okmányokat és igazoltathatta a sofőröket, majd a letenyei határátkelőhelyen próbálhatta ki magát útlevélkezelőként. A fárasztó nap után Erika elégedetten tért haza az élményekkel és némi ajándékkal.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Ittasan vezetett a Hevesin

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a 31 éves zalakomári férfival szemben folytatott nyomozást.

Az egyenruhások április 21-én éjfélkor Nagykanizsán, a Hevesi úton igazoltattak egy személyautóval közlekedő férfit, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A járőrök a sofőrt elfogták és mintavétel céljából előállították, majd járművezetői engedélyét elvették.

A zalakomári lakos gyanúsítotti kihallgatása során elmondta a rendőröknek, hogy mielőtt autóba ült, az otthonában szeszes italt fogyasztott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 31 éves zalakomári férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.

A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mások életét és testi épségét is veszélyezteti az, aki szeszes ital vagy kábítószer hatása alatt vezeti járművét!
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Piásan ment az unokájáért kocsival – Lebukott

Egy 62 éves férfi szeszes italt fogyasztott vezetés előtt Nagykanizsán.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 62 éves férfi ellen, aki április 4-én 15 óra 42 perckor Nagykanizsán, a Csengery úton ittas állapotban közlekedett egy kisteherautóval.

A gyanúsított kihallgatása során elmondta a rendőröknek, hogy a jármű tulajdonosának unokájáért indult egy közeli iskolához, azonban az elfogása előtt az otthonában szeszes italt fogyasztott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a gépkocsivezetővel szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.

A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mások életét és testi épségét is veszélyezteti az, aki szeszes ital vagy kábítószer hatása alatt vezeti járművét!

A közlekedési szabályok betartásával, a közúti tragédiák elkerülhetőek és a sérülések súlyossági foka csökkenthető!

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A házigazdákat bántalmazta egy kanizsai férfi

Vádemelést javasoltak a nagykanizsai rendőrök egy 26 éves helyi férfi ellen.
A gyanú szerint a férfi tavaly augusztus 15-én hajnalban Nagykanizsán, egy házibuliban szórakozott, amikor szóváltásba keveredett egyik nő ismerősével.
A veszekedés miatt a házigazdák megkérték a gyanúsítottat, hogy hagyja el a lakást.


A dühös férfi a ház bejárata előtt meglökte az őt kikísérő idős asszonyt, a segítségére siető unokáját pedig ököllel arcon ütötte.
A sértettek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.
A nagykanizsai rendőrök a 26 éves férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.