Mikulás sapka Nagykanizsán az Aradi vértanúkon

nagykanizsa szobor aradi vértanúk

Nem tudni, hogy ki vagy kik és miért tették, de Mikulás sapkát húztak december 24-én Nagykanizsán az Aradi vértanúk szobraira.

A Vasemberház udvarán lévő 1998-ban, az aradi tragédia 150. évfordulójára készített szoborcsoportot a 13 aradi vértanút és Batthyány Lajos mellszobrát tették nevetségessé ismeretlenek.

Aki így meglátta a szobrokat, az lefotózta őket és feltette Facebook oldalára.

A kommentelők fel vannak háborodva, kíváncsiak, ki lehetett az ötletgazda.

Varga Ferenc, aki közzé tette a fotót, azt is megírta, hogy ” Osztani ér! Már a kukában vannak a sapkák. Remélem elér az ötletgazdáig. Ha nem tetszik neki, keressen meg!!!”

Nézegessen 1975-ös kanizsai DKG-s május 1-i felvonulást

nagykanizsa dkg

Olvasóink közül talán többen még meg sem születtek, amikor ez a videó készült.

Az egykoron szebb napokat látott kanizsai DKG, azaz a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár dolgozói is részt vettek a városi május 1-i felvonuláson.

Az akkori filmes technika még nagyon gyerekcipőben járt, ezért ilyen a videó minősége, de talán nem is ez a lényeg.

Lezárult a nagykanizsai belváros rekonstrukciójának második üteme

nagykanizsa belváros

Megújult a nagykanizsai belváros kétharmada a két évvel ezelőtt lezárt fejlesztésekkel és a most befejezett második ütemmel – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hétfőn a városban.

Cseresnyés Péter a 725 millió forintos európai uniós támogatással megvalósult belvárosi rekonstrukció második ütemének átadásával kapcsolatban egyebek mellett arról beszélt, hogy a több évvel ezelőtt megfogalmazott terveknek megfelelően egyre szépül a dél-zalai város.
A Fő utca nagyobb részének most befejezett átalakításával együtt az ott dolgozó vállalkozók számára az önkormányzat fejlesztési támogatást is biztosított, így egyre inkább visszatérhet az élet a belváros utcáira, tereire – jelentette ki Nagykanizsa és a térség fideszes országgyűlési képviselője. MTI

(Fotó: Webkamera Erzsébet tér – 8800.hu)

Fantasztikus fotókat lőttek Nagykanizsán

nagykanizsa advent
A nagyon szép fényképeket a kanizsai Csengery utcában lévő Belvárosi fotó készítette még december 12-én és tette fel FB oldalára, ahonnan eddig több mint 235-en osztották meg.
Az Erzsébet téri ünnepi díszítés és a kavalkád megörökítése profi
kezekre vall.
Az idén igazán karácsonyhoz illőre sikerült varázsolni a város központi
terét 🙂

Enyhébb ítéletet kaptak a nagykanizsai szórakozóhelyek fenyegetői

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, de a büntetések időtartamát mérsékelve, jogerősen rövidebb idejű szabadságvesztést kapott szerdán az a négy férfi, akit közveszélyokozás és kényszerítés kísérlete miatt ítéltek el februárban, mert nagykanizsai vendéglátóhelyeket és tulajdonosaikat fenyegették.

nagykanizsa-fel-akartak-gyujtani-egy-bart-2

A négy férfi 2014-ben megpróbált felgyújtani egy nagykanizsai szórakozóhelyet, egy másik étterem tulajdonosát pedig üzlethelyiségének és autójának felgyújtásával fenyegette meg. A Zalaegerszegi Járásbíróság februárban közveszélyokozás és kényszerítés kísérlete miatt első fokon hat év négy hónaptól kilenc és fél évig terjedő fegyházbüntetésre ítélte a vádlottakat.
A Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottak fellebbezése nyomán tárgyalt ügyben szerdán csökkentette az első fokon kiszabott szabadságvesztések időtartamát – tekintettel arra, hogy a fenyegetések kísérletként voltak értékelhetők -, de egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A per vádlottja a nagykanizsai éjszakai életben ismert – több vendéglátóhelyről kitiltott – 41 éves S. István és 20 éves fia, S. Martin, valamint O. Imre, továbbá negyedrendű társuk, O. István.
S. István éveken át többször is verekedést provokált egy nagykanizsai sörözőben, és fizetés nélkül távozott onnan. Emiatt a söröző tulajdonosa az új vendéglátóhelyére sem akarta beengedni, ezért a „szégyenért” a vádlott károkozással fenyegetőzött.
A négy férfi 2014 áprilisában egy este egy brit rendszámú Lincolnnal jelent meg a zárva lévő szórakozóhely közelében. Műanyag flakonokban benzint és motorolajat vittek magukkal, ezeket a lépcsőre és a bejáratra locsolták, majd megpróbálták meggyújtani, de megjelent a tulajdonos, ezért elmenekültek.
A szakértő szerint ha a bejárati ajtó alatt befolyó benzin vagy annak gőze meggyullad, a közelben lévő gázkonvektor és ezzel a helyiség is felrobbanhatott volna, veszélyeztetve a szomszédos épületeket is.
Egy másik étterem vezetője korábban szintén azt közölte a társasággal, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóhelyre nem mehetnek be. A másik vádpont szerint ennek ellenére rendszeresen megjelentek ott, és telefonon is gyújtogatással fenyegetőztek, S. Martin pedig egyszer meglökte és próbálta megütni a vendéglátóhely tulajdonosát.
Az elsőfokú bíróság februárban S. Istvánt tettesként, illetve társtettesként elkövetett kényszerítés kísérletében, valamint közveszélyokozás kísérletében felbujtóként és többszörös visszaesőként kilenc és fél év fegyházbüntetésre ítélte. Három társa társtettesként vagy bűnsegédként való közreműködéséért egyenként hat év és négy hónap fegyházbüntetést kapott.
A mostani jogerős ítélet az elsőrendű vádlott szabadságvesztését nyolc évre csökkentette, a másodrendű vádlottként szereplő fiáét öt és fél évre enyhítette. A harmadrendű vádlottnak a minimumként kiszabható ötéves fegyházbüntetést kell letöltenie, negyedrendű társának pedig három évet kell börtönben töltenie. MTI

Megöltek egy idős nőt Nagykanizsán

Holtan találtak egy idős nőt kedd este Nagykanizsán; az asszonyt az orvosszakértői vélemény szerint megölték – közölte a honlapján szerda hajnalban a rendőrség. Az elkövetőt még keresik.
Azt közölték: a 73 éves nő holttestére nagykanizsai családi házában bukkantak rá.

nagykanizsa gyilkosság 1

nagykanizsa gyilkosság 2

A rendőrség még keresi az elkövetőt, ezért a nyomozás érdekeire hivatkozva az MTI szerda reggeli megkeresésekor egyelőre nem kívánt további információkkal szolgálni az esetről.
Az MTI úgy tudja, a gyilkosság a Sugár utca egy régi családi házában történt. Az épületnél szerda reggel is rendőrautók álltak, odabent pedig még dolgoztak a bűnügyi technikusok. MTI

(Fénykép: Bűnügyi helyszínelő érkezik egy családi házhoz 2015. október 21-én Nagykanizsán, ahol megöltek egy 73-éves asszonyt. MTI Fotó: Varga György)

A Műszaki Szakképzősök és a Batthyányisok lettek a legjobbak

Három napig tartó bűnmegelőzési akadályversenyt szervezett a kanizsai középiskolásoknak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ.

nagykanizsa iskola verseny 1

Az Útvesztők – útkeresők vetélkedő sorozat még 1999-ben indult, melynek fő célja, hogy a fiatalok megtanulják milyen veszélyek leselkednek rájuk és hogyan hozhatnak helyes döntéseket.

A megmérettetés során többek között bűnmegelőzési, katasztrófavédelmi, baleset-megelőzési, család – és egészségvédelmi, roma népismereti, környezetvédelmi, és áldozatsegítő feladatokkal várták az útkeresőket.

nagykanizsa iskola verseny 2

A mintegy 1200 diák közül a fődíjat, az ötvenezer forintos hozzájárulást az osztálykiránduláshoz, a trófeát és a jelképes cukorperecet a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola 9. A. osztálya vihette haza, míg a tizedikesek közül a Batthyány Lajos Gimnázium 10. D. osztályos diákjai bizonyultak a legjobbaknak. A díjakat a napokban vehették át a HSMK-ban – írta a ZMRFK. A fotókat is ők készítették.

nagykanizsa iskola verseny 3

Átadták Zala megye legnagyobb kormányablakát Nagykanizsán – Fotókkal

Átadták pénteken Nagykanizsán Zala megye legnagyobb kormányablakát, amellyel az országban elsőként teljessé vált a megyén belül a kormányablakok hálózata.
Az ünnepélyes átadáson Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kormány vállalása szerint a közigazgatásban az állampolgárokra nem ügyfélként, hanem partnerként tekintenek, akiknek gondjait, problémáit segítenek megoldani.

nagykanizsa kormányablak 1




nagykanizsa kormányablak 2

nagykanizsa kormányablak 3
Mint elmondta, utolsóként készült el Zalában a nagykanizsai kormányablak, ami egyúttal a legnagyobb is lett a megyében. Hozzátette, hogy a nagykanizsai járási hivatal épületének teljes körű felújítását a város is támogatta azzal, hogy a városközpont rehabilitációs munkálatai részeként az épület előtti teret is teljesen felújították.

Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott az avatáson egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon az első megye Zala, ahol a korábbi vállalásnak megfelelően teljesen kiépült a kormányablakok hálózata. A nagykanizsai épületben 21 ügyfélpultnál és három fotófülkénél fogadják az érkezőket, akik ma már több mint 400 különböző ügyet intézhetnek egy helyen.

nagykanizsa kormányablak 4

nagykanizsa kormányablak 5

nagykanizsa kormányablak 6
Szólt arról is, hogy Zalában az elmúlt két évben több mint kétmilliárd forintot fordítottak a kormányablakok kialakítására, berendezésére és az épületeik energetikai korszerűsítésére, amivel már idén mintegy 50 millió forint energiamegtakarítást érnek el. Mindemellett a 256 zalai település mintegy 80 százalékát lefedő települési ügysegédi hálózat munkatársait is korszerű számítástechnikai eszközökkel látták el – jelezte a kormánymegbízott. MTI (Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)

Osztályfőnökére támadt egy általános iskolás Nagykanizsán

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy általános iskolás fiú ügyében, aki többször megütötte és megrúgta tanárnőjét – közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

nagykanizsa

Az egyik nagykanizsai általános iskolában szerdán történt bántalmazásról a 13 éves fiú azt mondta a rendőröknek: az osztályfőnöke nem hallgatta meg a problémáját. Dühös lett, ezért többször megütötte, illetve meg is rúgta a tanárnőt, majd ezután elfutott az iskolából.

A pedagógus a bántalmazás következményeként nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A nagykanizsai rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást a kiskorú fiú ellen. MTI

(Fotó illusztráció. Kanizsai pillanat – Facebook)

Az ország legjobb webshopja lett a kanizsai FilterABC

Nemrég az Ország Boltja versenyen webáruházak indulhattak a legjobb címért

A sok munka és a kitartás meghozta gyümölcsét, ugyanis az Autó és motor kategóriában a  Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központban helyet kapó FilterABC Kft lett az ország legjobb webshopja  – adta hírül az Inkubátorház és Innovációs Központ.

A jubileumi, ötödik alkalommal indított versengésen 12 kategóriában hirdettek eredményt.

A kanizsai díj értéke többek között abban is rejlik, mert az visszatükröz egyfajta fogyasztói elégedettséget, jelzi a szolgáltatás kiváló minőségét, és nem utolsó szempontként a megbízhatóságot, ami a webshopok esetében rendkívül fontos.

nagykanizsa filterabc kft

(Fotó: Teleki András a FilterABC vezetője az első helyezést tanúsító oklevéllel)

1 14 15 16 17 18 20