Nagykanizsán járt a Virágos Magyarország verseny zsűrije

„Talán még emlékeznek, hogy Nagykanizsa tavaly megnyerte a 30 ezer főnél népesebb települések kategóriáját a Virágos Magyarország versenyen. A rangos seregszemlére idén is beneveztünk, a verseny zsűrije tegnap járt városunkban.

Szabó József okleveles kertészmérnök, a zsűri elnöke, Laczkó Mária, a Virágos Magyarország nyugat-magyarországi régióvezetője és Ambrus Mária táj- és kertépítészmérnök igazán tartalmas napot töltött el Nagykanizsán.

A látogatás során a klasszikus zsűrizés helyett az interaktív, szakmai beszélgetések kerültek előtérbe. A helyi szakemberek számos hasznos tanácsot kaptak, szó volt egyebek mellett a növényválasztásról, a csapadékszegény éghajlat miatt az öntözés alternatív lehetőségeiről, és a fenntarthatóság témakörét is alaposan körbejárták.

A zsűri tagjai segítő szándékkal kritikát is megfogalmaztak, bízva abban, hogy észrevételeikkel megkönnyítik a felkészülést az Európai Virágos Városok és Falvak versenyére. Azzal ugyanis, hogy Nagykanizsa tavaly megnyerte a Virágos Magyarország verseny egyik fődíját, megkapta arra is a lehetőséget, hogy 2023-ban hazánkat képviselhesse a nemzetközi megmérettetésen.” – tudatta Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Balogh László – Facebook)

Tavaszi virágkavalkád az Erzsébet téren

Tavasszal megkezdődött a virágosítás Nagykanizsán.
A tervek szerint az idén mintegy 40 ezer tő virág került, kerül kiültetésre a város közterületeire.
Nagykanizsa korábban már Arany Rózsa díjat kapott a Virágos Magyarországért versenyen és a képeket látva, az utcákat járva mondhatjuk,  jó eséllyel nevez az idei megmérettetésre is.
Ugyanakkor nem csak a városi önkormányzat virágosít, hanem az itt élők is, melynek köszönhetően tavasszal valóban virágba borul, szinte megszépül egész Kanizsa.
A napokban a kanizsai Horváth Valéria járt a Erzsébet téren és csodálatos tavaszi pillanatokat, melyeket fogadjátok szeretettel.

A régió legszebb települése lett Kanizsa

nagykanizsa-varoskep

Közpénzből fenntartott  „királyi”  médiumoktól nem szívesen teszünk közzé híreket, most mégis megtesszük, mert a híradás pozitív.

„A régió, tehát Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron legszebb települése lett idén Nagykanizsa a Virágos Magyarországért versenyen. Az ezzel járó Arany Rózsa-elismerést Dénes Sándor polgármester a kaposvári díjkiosztó gálán vette át. Szakmai berkekben úgy tartják: az Arany Rózsa az országos fődíj előfutárának tekinthető.” – adta hírül a Kanizsa TV.

A városi televízió anyagához csak annyit tennénk hozzá, amit általában kommentelőink szoktak:

Szép, tényleg szép Nagykanizsa, de az arcpirítóan alacsony bérek miatt – ugyanúgy, mint az ország –  az egyszerű emberek, a melósok számára (és ez nem az önkormányzat hibája) sajnos pontosan ezért „élhetetlen” 🙁

(Fotó: Kis-Bankné Kondákor Marianna)