Ilyen nyarunk még nem volt: zápor, zivatar, jégeső érkezik a folytatásban

Derült vagy gyengén felhős idő várható, záporokkal, zivatarokkal, amelyeket viharos széllökések kísérhetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn többórás napsütés többnyire várható, elsősorban az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő helyenként zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

Kedden is sok napsütésre lehet számítani, főleg fátyolfelhőzet és kevés gomolyfelhő lehet az égen, majd a nap második felében északnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Délelőtt inkább csak az északkeleti határnál lehet egy-egy zápor. Délutántól nyugat, északnyugat felől egyre több helyen valószínű záporeső, zivatar. A déli, délutáni óráktól a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar idején erős széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 12 és 18, a csúcsérték 25 és 31 fok között várható.

Szerdán napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. A front csapadékzónája reggel délkelet felé elhagyja az országot, mögötte legfeljebb egy-egy zápor alakul ki. Több helyen megélénkül az északnyugati, majd a déli szél. A hajnali 12-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön is gomolyfelhős, napos idő valószínű. Északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott van nagyobb esélye zápornak, zivatarnak. A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum 12 és 20 fok, a maximumhőmérséklet 28 és 35 fok között alakul. Délkeleten mérhetik a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékeket.

Pénteken szintén gomolyfelhős, napos idő várható. Nyugaton, északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Elvétve, majd a nap második felétől nyugat, északnyugat felől már több helyen előfordulhat záporeső, zivatar. Zivatar idején megerősödhet a szél. A hajnali 13-21 fokról 25-36 fok közé emelkedhet a hőmérséklet. Délkeleten, keleten várható a melegebb idő.

Szombaton több-kevesebb napsütés és a fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödhet az északi, északnyugati szél. A hajnali 14-23 fokról általában 22 és 29, délkeleten, keleten 30 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Több helyen kialakulhat záporeső, zivatar. Sokfelé megerősödhet az északi szél, zivatar idején viharos lökések is lehetnek. A hajnali 13-20 fokról általában 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Jelentős lehűlést hoz a hidegfront

Jelentős lehűlést hoz a héten érkező hidegfront, egy-két nap alatt mindenütt mintegy 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.

Azt írták: a hidegfront hétfő éjszaka érkezik meg északnyugat felől. Kedden még inkább csak a Tiszától nyugatra eső tájakon várható jelentősebb hőmérséklet-csökkenés.

A front azonban „hullámot vet” az ország felett, és a „második hullám”, amely majd a következő éjszaka érkezik, már a keleti, délkeleti részeken is meghozza a lehűlést.

Kedden az ország nyugati felében, kétharmadában már 30 fok alatti, másutt azonban még továbbra is ennél magasabb maximumokra lehet számítani.

Szerdán a Tiszántúlon is megszűnik a kánikula. A beáramló hideg levegő és a csapadék hűtő hatása miatt országszerte jobbára 20-26 fok várható.
Az országos tisztifőorvos hétfő éjfélig adott ki hőségriasztást. MTI

(Villámlások Nagykanizsánál. Fotó: MTI/Varga György)

Zivatar, felhőszakadás, hőség is várható szerdán

A zivatar, a felhőszakadás és a hőség veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki több megyére és a fővárosra szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében a felhőszakadás miatt is figyelmeztetnek.

(Nemrég villám csapott a nagykanizsai Csónakázó-tónál lévő kilátóba, de szerencsére az építmény nem sérült meg. Fotók: S. Varga György)

Azt írták, szerdára virradó éjszaka a középső, északkeleti területeken további zivatarok alakulhatnak ki, egy-egy helyen lokálisan jelentős mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, illetve szélerősödés, jégeső kíséretében.

Szerdán elsősorban az ország északi részén alakulhatnak ki zivatarok. A délutáni óráktól egy-egy heves zivatar is előfordulhat, 90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel. Egy-egy heves zivatarnak az északi határ közelében – egy hidegfronthoz kapcsolódóan – a késő esti órákban is van esélye – tették hozzá.

Kiemelték továbbá, hogy tovább erősödik a nappali felmelegedés, a napi középhőmérséklet ma a Dél-Dunántúlon helyenként már 25 fok köré, szerdán az északkeleti megyék kivételével 25-27 fok közé emelkedik.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb hőmérséklet 29-35 fok között alakul.

A hőség miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést. MTI

Villám csapott a nagykanizsai Csónakázó tó kilátójába

Augusztus 1-jén (csütörtökön) 0 óra 10 perckor villám csapott a nagykanizsai Csónakázó-tó kilátójába. A zivataros időben Kanizsa egyik meghatározó látványosságát ért villámcsapást S. Varga György olvasónk fényképezte le.

Az ország egyik legmagasabb kilátóját adták át Nagykanizsán

Az Erdők világnapján, (március 21-én) szerdán adták át a nagyközönségnek a nagykanizsai Csónakázó-tó megújult kilátóját. Az avatóünnepség során Rosta Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója többek között elmondta: éppen 10 éve, hogy a kilátót le kellett zárni, hiszen az életveszélyessé vált. A leselejtezett olajfúrótornyot még 1971-ben állították fel, amit most 125 millió forintos beruházással sikerült felújítani, melyhez a Földművelésügyi Minisztérium 88…

Látványos villámlást fotóztak le Kanizsánál

Az elmúlt napok viharos időjárása rengeteg nappali és éjszakai villámlást eredményezett.

Nemrég jégeső is lecsapott Nagykanizsára, ugyanakkor szélviharok fordítottak ki fákat a földből a városban.

Most egy nagyon látványos, egyben félelmetesen szép fotót kaptunk egy olvasónktól.

Kovács Kornél azt a pillanatot tudta megörökíteni, amikor egy hatalmas villám csap le a Petőfi utcánál lévő Coca-Colás víztoronytól jobbra Kanizsa külterületére.

A nem mindennapi fotót köszönjük szépen 🙂

Egyben biztatjuk olvasóinkat, küldjenek fotókat, videókat az info@delzalapress.hu e-mail címünkre vagy a Facebook oldalunkra privát üzenetben.

Villámcsapás okozott tüzet Beleznán

Vasárnap este fél tízkor villám csapott Beleznán egy Kossuth utcai háznál lévő vezetékbe.
A kigyulladt vezetékből kitörő lángok átterjedtek a tetőgerendára is.
A murakeresztúri önkéntes és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az ott lakók eloltották a keletkezett kisebb tüzet.
A tűzoltók eltávolították a megrongálódott vezetéket a házról – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

(Fotó archív. Villámlás Nagykanizsán. Varga György – MTI)

Vasárnap este villám csapott egy nemesvidi családi ház kéményébe is.

A Rákóczi utcai háznál a padláson tárolt papírok meggyulladtak, a tüzet pottonyfecskendővel rövid idő alatt a Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs tűzoltói oltották el.